Russian Girl Rising - 6. rész

 Kedves feleim!

Ideje folytatnunk a zenekar igaz történetével!

A legutóbbi bejegyzés egészen tavaly nyár végéig dolgozta föl a történéseinket.
A banda szekere lassan megindult - de mi történt utána?
Lássuk tehát!

Megjelent tehát a Russian Girl négy dalt tartalmazó bemutatkozó EP-je, a One of Us.
Sok kapcsolatunk nem volt a magyar zenei médiában (magyarul semmi), úgyhogy a magam módján nekiálltam a megjelenés után a promóciónak.
Azóta persze már rájöttem, hogy a promó részét az album megjelenése előtt és nem utána szokták elkezdeni, de ahogy Gattolina apukája mondotta egyszer: így tanul a kutya is... :D

A legeslegelső cikket a Recorder magazin hozta le rólunk, mikor úgymond maxinak kihoztuk az Acolyte című dalunkat (amihez DTR csinált kiváló szöveges videót).
Ekkoriban úgy gondoltam, hogy ezek a lapok egymást olvassák, s majd szépen elkezdünk terjedni, de egy Potterrel történt beszélgetést követően kiderült, hogy nem teljesen így működnek a dolgok.
Ők a Waydownnál egy menedzselt együttesben vannak, aminek vannak előnyei, és mint kiderült, hatalmas hátrányai is.

DTR a Dürerben
(én pedig az ablakban tükröződöm éppen).

Úgymond komolyabb helyeken lépnek fel, de ezekért mindig fizetnek (hangosítás, fotós, helybérlés és gondolom a menedzser sem ingyen dolgozik) - így a legtöbb fellépés azonnal anyagi bukta és nem is kicsi.
Ehhez járul még a promóciós költség.
Magyarországon (és gondolom más országokban is) vannak erre adott cégek, akik x összeg befizetése után (asszem 25.000 forintért ajánlotta az egyik föl nekünk még ekkoriban, azaz 2023 augusztusában, hogy megindít minket az ismertség felé) már pörög majd a banda neve a médiában és csodák fognak történni.
Elolvastam tehát, hogy miket írtak az ő bemutatkozó albumukról (Tracks End Here) és hamarosan arra lettem figyelmes, hogy ez konkrétan ugyanaz a szöveg bemásolva, csak le van hozva négy-öt különböző helyen.
Ez számomra a vicc kategória, mikor azért fizet(ne) az ember, hogy egy-egy lap egymás közt körbeküldjön egy előre megírt sablont és változtatás, önálló gondolatok hozzátétele helyett közzétegye, mint valami KESMA alá tartozó megyei napilap.

Úgyhogy úgy határoztam, hogy másik utat választok és egész egyszerűen megkeresem az ismertebb online lapok impresszumát az interneten és írok a megfelelő embereknek egy-egy emailt.
Így is lett, s ebből hamarosan izgalmas dolgok is keletkeztek - például egy szép napon egyszer csak megjelentünk az Indexen és még egyszer a Recorderen.
Na ez már nagy szó volt, mert ekkor rövid idő alatt megsokszorozódott az EP-nk hallgatottsága.
A koncertjeinkre ettől még nem kezdtek el tömegek áramlani, de erre már tényleg azt mondtuk, hogy na talán lesz ebből valami...

S ha már a koncertek - amolyan őszi klubturnéra el is indultunk, Máté szervezésében.
Sokat beszéltünk arról, hogy ki hogyan képzeli el a zenekar felfuttatását - ő azon az állásponton volt, így ismeretlenül vállaljuk el a jó lehetőségnek tűnő helyeket (magyarra fordítva ő keresett meg helyeket) és így beválhat a dolog. 

Máté.

Kíváncsi voltam, meg nagyon kellett a koncertrutin a zenekarnak, így beleegyeztem én is, meg az együttes többi tagja is - utánunk a vízözön!

Próbatermet is sikerült szereznünk - Dave jóvoltából hamarosan Újpestre hurcolkodtunk és kénytelen voltam szembesülni a ténnyel, hogy hiába én vagyok az énekes, nekem is be kell szereznem ezt-azt és viszonylag záros határidőn belül, hogy legyen is értelme a dolognak.
Így először egy végfokot vettem egy sztálini Szovjetunióra emlékeztető gyártelepen Újbudán, majd két egész jó hangfalat egy kicsiPunk nevű arctól az óbudai Teremben - meg is volt a dolog.
A próbatermünk a Béres Alexandra ételfutárcége alatti alagsorban volt a Fóti út-Baross utca kereszteződésénél. 
Annak idején Dave korábbi zenekara, a Mars Told a Secret használta, de miután kimúlt az az együttes, üresen állt, úgyhogy kifejezetten boldog voltam, mikor felajánlotta, hogy a hivatalos próbatermek helyett lehetne végre sajátunk - belevágtunk hát!
Társbérlőink is akadtak az elképesztően rossz Healin' Scars zenekar képében, akik miután beköltöztek, képesek voltak a következőt kiírni facebook-oldalukra:

Jó kis metálos, maszkulin pecó lett belőle. Jó itt zúzni.

Ezek után emlékeim szerint Pötty kiírta egy papírra, hogy maszkulin pecó és az ő részükre ragasztotta oda valahova a falra - mindig jó a hetvenes évek szlengjével hasítani egy másik évezredben... :D

Az első megmérettetés (s egyben második koncertünk) a Terem nevű óbudai helyen volt (ahonnan a hangfalaimat vettem) augusztus 26.-án, a volt Harisnyagyár területén.

Az óbudai Terem színpadán.

Ide részben Máté szervezte a bandákat tudtommal, de pontosan már nem emlékszem - mindenesetre érdekes volt a fölhozatal.
Valahonnan régről ismert egy veszprémi együttest, s ők jöttek el elénk (Fuzzinga). A többi zenekar az Azutmaga nevű instrumentális doom/black projekt volt, és a Space Cadet.

A pokoli hőségben (38 fokot mutatott aznap a hőmérő higanyszála) a Space Cadet nyitotta az estét, ahol konkrétan senki nem jelent meg, így a már megérkező bandatagokkal mozogtunk ott, hogy ne a fűszálaknak kelljen nyomni a stone & rollt.
Nem volt rossz egyébként, de nem is mondanám olyan zenének, amit magamtól hallgatnék.
Utánuk a Fuzzinga következett, ahol már egy-egy számban volt is fantázia, ők stoner rockot csinálnak.
A Bakonyi táncok című daluk szerintem kifejezetten kiemelkedik, érdemes meghallgatni.
A srácok maguk amúgy elég zárkózottak voltak, megérkezés után kezet fogtak, de onnantól gyakorlatilag nem vettek tudomást a létezésünkről (pedig őket biztosan tudom, hogy Máté hívta).
Azt, hogy ezek után miért csináltunk velük még egy közös koncertet, nem pontosan értettem, de azért az sem volt izgalmaktól mentes... :D

Ezek után mi következtünk és nagy volt az izgalom - április óta nem játszottunk színpadon - illetve egyébként is az az egyetlen koncert volt a bárminemű színpadi tapasztalata többeknek.
Azért egész szépen összegyűltek a népek már ránk, úgy 20-30 ember állhatott a perzselő hőségben (mikor elkezdtük, addigra nagyjából már sötét lett, úgyhogy azért már nem volt 38 fok, de a színpadon megsült mindenki); emellett a sörpadoknál ücsörgő vendégeket is odainvitáltam, és nagy meglepetésemre (emlékezzünk, frontemberi tapasztalatom ekkor a nullával vetekedett) oda is jött még vagy 10 ember, így elég sok embernek szólt a dark indie.
Összességében a lehetőségekhez képest jó koncertet sikerült adni (bár a színpadon én a dobon és a szólógitáron kívül semmit nem hallottam, így ezekre próbáltam énekelni).
A végén azért a hangosításért felelő Anna nevű leányzónak beszóltam, mikor a ráadás előtt egyszerűen lekeverte rólunk a hangot, mondván, hogy kifutunk az időkeretből - úgy, hogy többször szóltunk a koncerten, hogy befele kéne még ebből vagy abból, s utólag a közönségből mondták, hogy ilyenkor szitkozódott ill. inkább telefonozott (pedig egyébként ez a munkája).
Az Azutmaga fellépéséből csak részletek vannak meg, mert addigra sikerült a sikertől szó szerint megrészegülni, de úgy rémlik jó volt...
Anna hangosítónak azért végül volt egy csavar a történetben: Máté a következő héten szólt a hely üzemeltetőjének, hogy az elvégzett munkája értékelhetetlen volt, melynek után a leány viharos gyorsasággal repült a helyről :D

Itt épp elhiszem (123-as Klub, Fehérvár).

A program sűrű volt, kevesebb mint két hét múlva (2023 szeptember nyolcadikán) máris Fehérváron tanáltuk magunkat, ugyanott, ahol minden elkezdődött - azaz a 123-as klub színpadán.

Ezúttal azonban nem az oroszlányi the False, hanem a helyi Crow Black Dream társaságában szerepeltünk, akikről mindenképpen érdemes megemlékezni.

Minden kezdő zenekar életében lesznek olyan fellépések, ahova mindenféle banda megérkezik, és az első perctől tudod (minden társzenekar koncertjét meghallgattam eddig egy-két kivétellel), hogy ebből az együttesből a büdös életben nem lesz semmi.
Egy-két évig futhat a dolog, aztán összevesznek a tagok a sikertelenségen/pénzen/öltözködésen/csajokon és itt a bitter end.
Jó esetben elroszog a zenekar évekig, s amolyan helyi legendaként visszavonul egyszer majd.

Nos, a kezdő(nek számító) zenekarok közül én kettő kivétellel találkoztam eddig, ahol elsőre látszott, hogy nem erről lesz szó.
A Crow Black Dream az egyik ezek közül.
A másik pedig a szarvasi Néma Revolverek, róluk majd később.

Itt ugyanis valami izgalmas történt.
Alapvetően én nem hallgatom napi szinten a rengeteg gépi hangot tartalmazó dark wave irányzatot (bár a jelentősebb képviselőit ismerem), de itt a kb 50 perces műsoruk alatt azt éreztem, hogy a dalok legalább fele erős, van színpadkép és ebből akár bármi lehet később.
Idén a Fekete Zajon léptek föl a Mátrában, ami az underground fesztiválok egyik legmagasabb szintje Magyarországon, úgyhogy valamire én is ráérezhettem - de ők is.
Úgyhogy belecsöppent egy vérbeli gótbuliba a Russian Girl és körülbelül 15 embernek elő is adtuk, amit tudunk.

M. Ati unokatesóm megfejtése
a fehérvári koncert egyik pillanatáról.

Összességében nem a legjobb koncertünk volt, mi jól szóltunk - de voltak gótok, akik bejöttek, egy pillantást vetettek ránk és már mentek is kifele... :D
A végén pedig a becsületkassza egyetlen ezrest tartalmazott (öt fős a zenekar, fejenként kétszáz forint), így olyannyira elkeseredtem, hogy meg is indultam az állomás irányába Gazelláné segítségével (aki a svéd kalandunkról lehet ismerős). 
Ott aztán a sors igazságot szolgáltatott, mert fölbukkant a banda többi tagja is, és együtt szépen visszautaztunk Pestre, úgyhogy nem zárult teljesen keserű szájízzel az este.
Ezen kívül minden zenekar életében lesznek kevésbé sikeres koncertek - ezzel tudni kell együtt létezni.

A következő körben beindul majd a valódi őszi dömping, és tényleg elképesztő helyeken szerepel a zenekar, elképesztő történetekkel.

Mára azonban jó éjszakát és hallgassatok sok Twilight Sad-et!

Geldar