Russian Girl Rising - 7.rész

Üdv Feleim!

Ideje, hogy folytassuk a kalandozást a Russian Girl együttes közelmúltjában!
A mai epizódban rendkívül érdekes helyszínekre utazunk és találkozunk egy nagyon ígéretes szarvasi formációval is - érdemes lesz velünk tartani!

Őszbe fordult a világ, 2023 szeptemberét írtuk.
A vegyes érzelmek a fehérvári koncert után hamarosan lelkesedéssé alakultak - küszöbön állt a következő megmérettetésünk Szolnokon - Máté szűkebb pátriájában.
Dobosunk Zagyvarékason nőtt föl, de emlékeim szerint a kisgyerekkorát JNK fővárosában töltötte, amit röviden csak úgy jellemzett: Szolnok City, Mordor kapuja. :D
Az előjelek tehát igen bíztatóak voltak, az ominózus szeptember 16.-ai napon meg is jelentünk.

Szolnok olyan volt, mint amilyenre emlékeztem.
Lamazius csak úgy jellemezte, mikor Sophie-val és vele hazafele utaztunk egy régi-régi erdélyi kalandunkról, hogy: ez tiszta Oroszlány!! :D
Szolnokon valahogy érvényre jutott a szocialista várostervezés legjava, azaz ha emlékezetem nem csal, 7-8 utca kivételével egyszerűen elbontották a hagyományos városmagot és jöhettek a tízemeletesek. 

Mikor leszáll az ember a vonatról a vasútállomáson, azért igencsak szembejön a Balkán.
Kéregetők, prostituáltak és alkoholista hajléktalanok várják, hogy valaki megmentse őket aznap, s talán valamelyik másik napon is a közel-távoli jövőben.
Bentebb azért a város a szebbik arcát mutatja - a Sárga nevű helyre ballagtunk el a vasútállomásról (gyalog), hogy ott valami maradandót próbáljunk meg alkotni.
Aznapi társegyütteseink a MilfGlue! és a Fekete Pont nevű zenekarok voltak.
Váratlan látogatóként becsatlakozott Krisz barátom is, egyenesen Bristolból - éppen otthon tartózkodott Szoboszlón és átugrott Szolnokra vonattal. 

Szolnok, Sárga.

Annak idején szoboszlói kisdiákként együtt hordtuk a Szuperinfót a(z amúgy területre kib*szott nagy) városban. Diabloztunk is sokat öcséink közreműködésével, illetve náluk láttam életemben először PlayStationt a Fehér utcában. :D
Fond memories, high voltage.

A Sárgában nagyjából húszan-huszonöten gyűlhettek össze (főleg a helyi erőnek számító MilfGlue! rajongói), és egy kifejezetten jó hangulatú koncertet adtunk nekik!
Kocsma lévén megvoltak a szokásos borízű bekiabálások (Maident játszotok? Nem? ACDC-t?), de kimondottan élveztem, éles volt a kontraszt a fehérvári után.
Az utánunk következő MilfGlue alapvetően nem áll rossz arcokból, az énekes setupját használtam és azt hiszem ezen kívül még valami eszközt kölcsönadtak nekünk.
Annyira mindenképpen emlékszem, hogy a zenéjük igazából ilyen hülyegyerek-punk (negyven felé közelítők tolmácsolásában), továbbá az énekes számok között majomhangokat adott ki magából és ő volt a sztár. :D
Ellenben ha tizenhét-tizenkilenc éves lennék, simán hallgatnám őket és csajozni is ezer százalék, hogy lehet rájuk.
A Fekete Pont koncertjét már nem tudtam megvárni, de előzetes belehallgatás után ott inkább ilyen izomszagú férfirock dübörög - magamtól sose hallgatnám, de alapvetően ők is jó fejeknek tűntek.

A szeptembernek azonban ezzel nem volt még vége - volt egy harmadik koncertünk is a hónapban!
Glóriára még páran emlékezhettek - a klasszikus rockbitch volt ő, aki mindenkire ráment, akinél a karizma jeleit vélte fölfedezni.
DTR-nek volt vele kalandja egyszer, miután én elutasítottam a kisasszony közeledését Kapnikbányán (részegen nem volt egyszerű, különösen, hogy bugyiban-melltartóban volt, de néha azért a férfiak is csinálnak értelmes dolgokat a hülyeségek helyett).
Ezen felül Máté is elmesélte később, hogy nála is bepróbálkozott, mikor még egy korábbi zenekarában tevékenykedett s találkoztak valahogy...
Úgyhogy ez itt egy eléggé orosz rulett-jellegű szituáció is lehetett volna, ha mindenki rábólint - de háromból ketten nem gondoltuk úgy, hogy ez kéne nekünk. :D

Szóval Glória akkori zenekara, a Linkin Park-feldolgozásokat játszó Lost Myself hívott meg minket nagy-nagy bemutatkozó koncertjükre az S8-ba Budapesten.
Nem nagyon tudtam, mire számítsunk, úgyhogy Mátéval konzultáltam először - rábólintott, így ez amolyan extra dátum lett az őszi klubturnénkon.
Nem pontosan emlékszem már, ki lett volna a harmadik zenekar, de úgy rémlik, az utolsó pillanatban kiestek, így Máté mesternek nagyon gyorsan kellett lelnie beugró együttest - és aranyat talált.
A legutóbbi bejegyzésemben megemlékeztem a szarvasi Néma Revolverekről - most az ő perceik következnek.

Az S8 kisebbik színpadán.

Valami egészen szürreális képet mutató zenészek faroltak be az S8 elé, pontban akkorra, amikor a beállást meghirdette a klub (ez itt most a zenekarok soundcheckjét jelenti, nem a vad piáldát :D) - ami nem gyakori.
S kiszállt egy katonaforma figura (akiről kiderült, hogy valóban katona), két barátságos filozófushallgató-forma csákó, egy gimnazista és Winkler Róbert.

Első ránézésre elmosolyodtam, hogy kik ezek, de amint elkezdtek játszani, azonnal lehervadt a vigyorom...
Rögvest érződött, hogy ők igen sok zenekarral ellentétben igenis komolyan veszik a dógukat.
Ez mondjuk jó számok nélkül még önmagában kevés lenne - nekik viszont vannak ilyenek és nem is csekély számú.
Ha az ember az albumaikat hallgatja, nem feltétlen fogja átérezni elsőre, hogy itt miről is van szó (home studióval dolgoznak) - élőben viszont egyszerűen elszabadul a pokol!
A dobos rendkívül változatos dolgokat játszik, pontos és bolond - a gitáros agresszív/szelíd stílusokat váltogató játéka nagyon illik egy alapvetően punkba oltott, billentyűkkel sűrűn díszített 30y-ra hajazó, de annak mostani korszakánál mérföldekkel jobb zenéhez.
Winkler Róbert szarvasi megfelelője pedig akkora frontember, amilyet nem gyakran látni, pedig ami engem illet, azért megjártam már pár koncertet.
A Staropramen Granát sörömet is simán felmarkolta, mikor vége lett a koncertünknek, de nem bántam, abszolút megérdemelte (én magam, míg zenéltünk, jobb híján Dávid söréből szlopáltam, amit ő viszont nehezményezett később :D ).
Szóval csak ajánlani tudom őket - élőben nagyon nagy élmény!

Utánunk mi következtünk (a Vörös teremben játszottunk egyébként, az a kisebb), nagyjából húsz ember előtt kezdtünk el alkotni.
A harmadik számig nem igazán találtam meg a hangomat (nem hallottam magam), utána viszont a hangosító srác ráérzett és onnantól már ment minden.
A színpadon ötezer fok volt (a kicsi termet fűtötte a lelkes közönség), illetve a pofámba világító lámpák miatt nem láttam semmit, ami nem volt akkora baj - így felszabadultan ment a dolog végül is. :D
Potter is eljött, és jó érzés volt hallgatni, hogy a The Countless Vansból átmenekített dalokat üvöltve énekli, valamint Katájával marha nagyot táncol ott az első sorban. :D

Utánunk jöhetett a Linkin Park tribute és hát addigra Pöttyel sikerült annyira bekarmolnunk, hogy végig is hallgattuk őket (Máté kb. azonnal elmenekült, mikor meghallotta/-látta, mi zajlik a színpadon).
Elég döbbenetes élmény volt, Glória például egyáltalán nem tudott dobolni (korábban ezt nem tudtam). Rendszerint belesült a részeibe, illetve volt egy kb. 20 másodperces intermezzo az egyik dalban, ahol fogalma nem volt, hol tartanak - és ment a csend...
Az énekes, teszkós Chester egyébként alapvetően nem volt rossz.
Ugyan a legmagasabb hangokat képtelen volt kiénekelni, de igazság szerint neki egy jobb képességű zenészekből álló együttesben simán lehetne keresnivalója.
A szettjük végéhez közeledve aztán az enyhén illuminált Geldar és az erősen illuminált Pötty folyamatosan a ráadást követelte sörrel a kézben, akárcsak az amúgy meglepően népes közönségük, így majdnem egy órát játszottak végül - nem volt jó. :D

Ennek ellenére remekül éreztem magam aznap, az ilyenekre szokta azt mondani Mr. Nyíri, hogy még ilyet!

Ezen fellépés után tartottunk egy jó nagy pihenőt (legalább is ami a koncertezést illeti, próbálni továbbra is eljártunk heti egyszer Újpesten). 

Budán, a Tölgyfa utcában pakolunk a vázsonyi koncert előtt.

Máté a veszprémi Fuzzingát (kikről előző bejegyzésemben emlékeztem meg) hívta el Nagyvázsonyban tartandó koncertünkre, október huszonhetedikére, azzal a felkiáltással, hogy mivel közel van a város, biztos bevonzzák a közönséget.
Kíváncsian vártam, ebből mi lesz, én magam Vicát és Gesznyét hívtam el - előbbi Bándról, utóbbi egyenesen Oroszlányról (!) érkezett, ami azért nem a szomszéd.
DTR pedig magát Ottót invitálta meg a közeli Kapolcsról, akinek kertjében minden évben tobzódunk nyaranta, amikor a Művészetek Völgye fesztivál tart - s ennyi is volt a közönségünk.
Lamazius váltig ígérte, hogy ő is átjön Veszprémből, de végül valami gyomorrontásra hivatkozva sajnos ez elmaradt, pedig ezt a káoszt ezer százalékig élvezte volna... :D
Eredetileg az udvarban játszottunk volna, azonban felhőszakadás volt azokban a napokban, így végül a szervező áthelyezte a benti színpadra az eseményt.

Ismét elhiszem a nagyvázsonyi
Kinizsi színpadán.

Egy fordított L alakú helyiséget képzeljetek el - ahogy belép az ember, szemben van a bárpult, balra boxok és a véce, jobbra egyenesen pedig (a fordított L szárában) további asztalok és a színpad.
Nos, elől láttam tobzódni nagyjából 10-15 embert (amúgy kongott a hely, pedig küldtem nekik postán egy DTR-tervezte turnéplakátot is), így a Teremben tapasztaltakat fölhasználva azzal kezdtem, hogy az ottaniakhoz szólottam - mondván tessék hátrajönni, koncert lészen.
Nem történt semmi, elkezdtük a koncertet, aztán 3 dal után ismét próbálkoztam, megint nem történt semmi.

Innentől az esélytelenek nyugalmával toltuk le a koncertet, s egyébként ugyan jól szóltunk (a hangosító vérbeli profi), de ennél azért többre számítottam...
Gesznye és Vica kifejezetten élvezte a hallottakat, Ottó már kritikusabb volt (jó volt ez srácok, de még lesz ez jobb), az elöl ácsorgók pedig addigra teljesen be is b*sztak, így a Fuzzinga koncertje már végképp nem érdekelte őket.
Ami a Fuzzingát illeti, egyébként egész jó műsort adtak 2 fő számára (két srác ölelgette egymást atomrészegen a színpad előtt), majd elkezdtünk pakolni és jöhetett a Balkan Show.
Hátul ácsorogtam Pöttyel és DTR-rel, mikor arra lettem figyelmes, hogy odajön egy ipse, akinek egy szavát se értem, oly' részeg, majd hosszában elvágódik, 3 kintre kihelyezett szobapálmát tarolva le egyetlen mozdulattal - tökéletes volt.

A Kinizsi kertjében.

A következő epizódot Dávidék mesélték, mert lemaradtam róla - a kipakolás során át kellett vágniuk a helyi, s addigra iszonyatosan kapatos arcok között a dobokkal, gitárokkal és hát igen, kitört a verekedés.
Annyi azért volt bennük részegen is, hogy átengedjék a hangszerekkel Mátéékat, majd ugyanúgy ment tovább a kocsmai dulakodás, mint ha mi sem történt volna... :D 
Isten hozott Nagyvázsonyban.

A hazaút viszonylag eseménytelenül telt (minden benzinkúton, ahol megálltunk, megáztunk kicsit), majd nagyjából kettőre már ágyban volt a társaság.

Innen csak fölfele vezethet az út! - szokták mondani, én pedig legközelebb megmutatom, hogy ez bizony így is van.
De csak a reklám után.
Jó éjszakát mindenkinek!