Russian Girl Rising - 10. rész

Üdv feleim!

Ideje visszatérni és folytatni a zenekar történetét!
A kölök épp vidáman szundikál, ma volt egy hónapos.
Végre megkezdődött az a korszak, amikor képes több órát is szundizni egyben, úgyhogy egyrészt tudunk értelmeseket aludni, másrészt ilyenkor az ember billentyűzetet ragadhat!

Úgyhogy így is tennék.

Szóval legutóbb ott hagytuk abba, hogy a Kaleid Rádió klipes pályázatán végül nem mi vittük el a pálmát (bár a top 10-be bekerültünk negyvenvalahány bandából, ami azért szerintem szép teljesítmény), viszont fölajánlották, hogy készítenek velünk egy interjút.
Erre április közepén került sor, addig azonban volt még két igen fontos koncertünk.

Mindkettő Máté szervezőkészségét dicsérte egyébként és mind a két est kiválóan sikerült!

2024. március 29.
Az S8-ba voltunk hivatalosak aznap estére, illetve még egy fontos találkozó is volt a koncert előtt - följöttek ugyanis Tami anyukájáék megismerni apámékat.
A beállást a zenekarral délután megcsináltuk, majd én elmentem az Aréna Plázába a sit-downra. :D

Az S8-as koncert plakátja, Dávid alkotása.

Meg is volt a nagy találkozás, azt gondolom remekül sikerült - ezek után pedig megérkeztünk együtt a Népstadionnal szemben található klubba.
Akik figyelmesen követték a zenekar történetét (illetve akár koncertjeinken is voltak már), azok tudhatják - ez a hely az underground zenekarok Mekkája.
Két koncertterme van, a piros (a kisebb, itt játszottunk 2023 szeptember 29.én) és a fekete (emez a nagyobb, itt készültünk föllépni aznap).
Az S8 kiváló lehetőséget kínál a kezdő együtteseknek, vannak tehetségkutatóik is.
Természetesen számos zenekarnak ez jelenti a végállomást, a csúcsot - a nagyobb nevek egyszer kinövik, mert nagyjából 50-60 ember fér be maximum. 

Épp elhiszem.

Mi azonban még bőven nem tartunk, tartottunk itt, úgyhogy készültünk  is lelkesen, hogy megváltsuk a világot. :D
Előttünk a törökszentmiklósi Scharlotte Rhodes (akiknek a koncertjéről lemaradtam, a többiek szerint katasztrófa volt) és a szarvasi, többször megénekelt Néma Revolverek volt (akik a tőlük megszokott remek színvonalon tolták a magas oktánszámú alternatív rockot).
Aztán jöttünk mink.
És igazság szerint hatalmas szerencsénk volt!
A piros teremben ugyanis pontosan a koncertünk kezdetekor ért véget az Angry Joe együttes koncertje, és az arról kitóduló népek rögtön beleütköztek a mienkbe. :D

Ez tényleg remek volt!

Nagyjából húszan csatlakoztak is a nézőközönségünkbe, ami így megduplázódott, nagyjából negyvenen lehettek!
Na így már kifejezetten volt kedvem az egészhez - a többieket is lelkesítette a tömeg, úgyhogy mindenki odatette magát rendesen.
Milónak ez volt a bemutatkozó fellépése velünk (és a kedvenc koncertje is egyben), majd a mienk végén a főzenekarában volt jelenése, jöttek ugyanis a gótok a CBD-re.
Ők általában magas színvonalat hoznak - most is így történt.
Kifejezetten kiváló estét zárhattunk - az utolsó fellépő aznap végül Lvcretia volt a DJ-szettjével, az eredetileg záró zenekart ugyanis (the Buddha Pests) Máté a fehérvári allűrjeiknek hála - szerintem helyesen - kidobatta a lineupból. :D
Dikaz.

A győri koncert flyerje.

A következő megmérettetés április 13.-án várt az együttesre, méghozzá Győr kultikus helyén, az ABetonban.
No itt aztán minden volt, de menjünk szép sorjában.
Egyrészt elindultunk aznap időben, Miló kocsijával vidáman.
A fehérvári, városszéli házukban volt a gyülekező, megszemléltük a kertjüket, a kerti budi falára akasztott pornónaptárat, majd lendületesen neki is indultunk.
A 81-es utat azonban hősünk nem ismerte, így benézte a kisbéri lehajtót és egy ÖMV-kútnál majdnem neki is csapódtunk egy kamionnak. :D
Én ijedtem meg szerintem a legjobban, szerencsére senkinek nem lett baja - az ijedtségre Milót leszámítva mindenki bontott is egy sört gyorsan.
Ennek az lett az eredménye, hogy Kisbérre megérkezvén már mindenkinek vizelhetnékje volt, úgyhogy a Szpari pályáján meg is szabadultunk a nem kívánatos plusz literektől. :D 

Már megint elhiszem.

Emlékezhetünk, itt fociztam tizenévesen, annak idején Lamaziussal sokat, a helyi arcokkal!
Sőt, maga Lamazius a Kisbéri Spartacus igazolt játékosa is volt ifiszinten, mielőtt kineveztek volna edzőnek hozzájuk egy buszsofőrt, ő pedig kijelentette, hogy ez így már komolytalan és szögre akasztotta a stoplist... :D

Mire Győrbe értünk, már szinte el is felejtettük az ÖMV-s ijedtséget, s izgatottan léptünk be a messze földön ismert klub kapuján.
Itt szövevényes, labirintusszerű folyosókon lehet átjutni a fő koncertterembe (kintebb bár, csocsó és DJ-pult van), ami viszont ha jól raktam össze a fejemben a hely alaprajzát, akkor már jórészt föld alatt található.
Gondolom egy egykori gyárépületben alakították ki, mindenesetre valóban nagyon indusztriális hangulatú - marhára bejött.
Ahogy a bevezetőben emlegettem volt, ide is Máté juttatott be minket.
Az viszont, hogy pontosan hova és kik közé ellenben nagyon vicces volt. :D

Ez ugyanis egy vérbeli dark wave/gótbuli volt, azaz mindenki (rajtunk kívül) talpig feketében készülődött a nagy pillanatokra, némileg tehát meglepetést keltett hősünk, ahogy kedvenc rózsamintás cigányingében ropja jobbra-balra a klubban, majd később a színpadon.

Van ám hangulat!

A backstageben megismerkedtem a nap főfellépőivel (Utolsó Hullám), akiken látszott, hogy rocksztárok - de ezt a lehető legjobb értelemben mondom.
Iszogattunk, beszélgettünk, majd elmentek beállni - kisvártatva viszont megkezdődött az első fellépő koncertje.



Ez volt a Távol.
Előzetesen én youtubeon belehallgattam a jóember művészetébe, és bevallom, nekem felettébb tetszett!

Ezek után kifejezetten meglepett, ahogy a backstageben ücsörögve (nyitva volt az ajtó), valami kintről középhangosan beszűrődő teljesen kakofón, pokolbéli kavalkádra lettem figyelmes, amiről elsőnek azt hittem, valaki még épp beáll és próbálgatja a hangszereket s az éneket.
De nem, ez már a koncert volt. :D
A zene még jó is lett volna, az ének viszont olyan minősíthetetlenül alacsony színvonalú volt, mintha csak egy Impardonné koncerten járnánk.
Nem értettem, hogy lehet ekkora különbség az album és az élő hangzás között, de Máté nem várta meg, míg megismerkedünk a teljes diszkográfiájukkal, s öles léptekkel megindult a backstage ajtaja felé.
Enyhén megdöbbentem, mert arra számítottam, hogy annyira tetszik neki a muzsika, hogy lemegy ő is bulizni - de ehelyett hamarosan isteneset döndült az ajtó...
Úgy bevágta, hogy majd' leszakadtak a csuklópántok - meg is szűnt rögvest a ricsaj. :D 
Szerintem ez visszagondolva a kedvenc emlékem egykori dobosunkról!

A Távol után mi következtünk - és hát igen.
A gót közönség még vagy ott ragadt a Távol után, vagy már az utánunk következő kékmandarin koncertjére melegített, mindenesetre rengetegen (kb 35-40-en) voltak.
És hát végigtombolták az egészet. :D

Fehérvárott megismert újsütetű rajongóink (Máté és Marci) is tiszteletüket tették - illetve Mátéra nem emlékszem, de Marci az első sorban pogózott.
A hangosító Gyula még a műsor előtt elmesélte, hogy szabadidejében szokott minket hallgatni (!), az után pedig egy Komáromból érkezett leány a klub előtt azt mondta, hogy ez volt élete legjobb koncertélménye.
Talán sejthető, miért ez a győri hepaj a mai napig számomra a legkedvesebb fellépésünk a(z egyelőre) húsz közül. :D

A kékmandarin koncertjéről annyi maradt meg, hogy a gitáros nagyon-nagyon fiatal volt és ügyes, a szintis/laptopos pedig kétegyházi.
Föl is buzdultam, és odamentem hozzá még a föllépésük előtt, hogy na de jó, én is éltem Békésben, Nagykamaráson és Dombiratoson (melyeknek szomszédja Kétegyháza). 
Hát - ez a barátkozósdi így nagyon nem hozta lázba az ipsét, sőt igazából összességében elég nagyképű ember benyomását keltette.
Nem igazán értettem, mekkorában van, illetve miért.

Az Utolsó Hullám aztán szerencsére feledtette velem a dolgot - ők pontosan úgy játszottak, viselkedtek s néztek ki a színpadon, ahogy egy (gót) rockzenekarnak kell.
Ment a füst, mentek a fények, ment a fasza zene - a tavalyi év egyik legjobb koncertélménye volt!
Késő estére értünk haza, mert előtte még Miló hazatért Fehérvárra és nyilván be kellett lökni néhány sört és rövidet a nagy izgalmakra. :D
A zenekar maradéka végül Máté kocsijával tért vissza Fradiba a próbateremhez pakolni, majd ki-ki hazafele vette az irányt.

Ekkor nagyon éreztem, hogy megindultunk fölfele.

Mindenki szája a füléig ért, tényleg úgy érezhettük, hogy ha ez így megy tovább, hamarosan moldáv k*rvák borotvált p*ncijáról fogjuk szippantani a kokaint a kehidakustányi termálfürdő valamelyik félreeső medencéjében.

De hogy így alakult-e, az csak legközelebb derül ki!

Most azonban föl is kelt a kisfiam - jó éjt mindenkinek.