Lehetnék pl. Medveczky Ilona, verhetnék a térdemet a melleim, fürödhetnék emberi vizeletben, remélve hogy megifjodom.
Lehetnék pl. Mészáros Lőrinc, nyilatkozhatnám, hogy okosabb vagyok, mint a facebook alapítója, Zuckerberg - miközben retardáltabb vagyok egy lótetűnél.
Vagy lehetnék Donald Trump, nyilatkozhatnék bármit ami a számon kijön, hisz úgyse történik semmi. De mielőtt átmennék Mr. Poolba, kezdjük el a mai műsort.
Szerencsére most épp remek passzban vagyok - nemrég tértünk vissza a Cserhátból nagy mászkálás után, meg egyébként is jó irányba haladnak végre a dolgaim.
Legutóbb mindenesetre annyiban maradtunk, hogy eltelt a január lassacskán, a havak nem engedtek föl, a hideg nagy volt és erőteljes, mint Vitalij Klicsko bal horga, én pedig szélmalomharcom vívtam közepesnél kicsit közepesebb főnökömmel, bízván benne hogy a próbaidőm végén valahogy majd átmegyek.
Átmentem.
Nem mondom, hogy rögtön megszólalt az angyalok kórusa, az égből létra ereszkedett alá, és egy totál pucér Mária Magdaléna hozta a jégbe hűtött sörbetet, de mindez természetesen csak azért történt, mert inkább a bet nélküli sörbetért rajongok, abból pedig ez idő tájt nem volt hiány.
Mielőtt véget ért volna a hónap, csodák csodájára ki tudtam kölcsönözni a hugicám édesanyámtól - apámmal karöltve, s elvittük pizzázni.
Sokan tudjátok, de egy hangyányit le van maradva a kortársaihoz képest, ezért is volt frankó látni, ahogy tökéletesen és lelkesen szeleteli a pizzát, meg cseveg a pincérnővel (természetesen valami kisállat volt a téma) - lassan fölcseperedik az én húgom is.
Ugyanezen a napon annyira lelkes voltam én is, hogy ismét elhatároztam, hogy visszatérek a terepre és túra lesz, ami lesz.
Így történt, hogy kollégáimmal és a Gazella-párossal karöltve NEM mentünk el Újpestre kirándulni, mert esett az eső, mert sár volt, és mert mérhetetlenül ostoba módon nem szóltam Gazelláéknak hogy nem megyünk, így ketten várták a csodát ki tudja, pontosan hol, ami persze nem jött el, mert vígan aludtam valahol, emlékeim szerint nem is tökéletesen józanon.
De ami késik, nem múlik - májusban a Tápió-mentén bepótoltunk valamicskét a kalandokból velük.
Kimúlt tehát a január, jövel február.
Hóban gyaloglok a Hajdú utcán kibontott lobonccal és azon morfondírozok, mikor lesz már valakinek humora ahhoz, hogy Szoboszlón kiírja egy fodrászüzlet ablakára hogy Hajdúsítás. :D
Értitek.
Szóval hó, gyaloglás Oláhékhoz, megnézni a kicsi Zitát, akinek (ha jól számolom fejben) a második fokú nagybácsija vagyok, mert anyukájával sima unokatestvérek vagyunk.
 |
| A kis hercegnő dadaista művészetét igyekszem kiegészíteni, több-kevesebb sikerrel. |
Aztán megtörik a jég.
Kirakom a nevét valami építőjátékból, őkelme pedig fölragad pár ceruzát és vidoran közli: megyünk rajzo'ni!
Így is lesz. A legtöbben tudjátok, hogy a rajztehetségem pontosan egy másfél évesével vetekszik, így egyáltalán nem érzem magam rosszul, hogy a pontosan másfél éves hercegnő firkálgat, mert mind a napocskáim, mind a mackóim beleillenek az erősen dadaista, vagy ahogy szokták mondani, zsenge pályakezdő művészi környezetbe :D
Eztán jön a szokásos jägerezés-sörözés nagybátyáméknál, ami menetrendszerű, ha lenn vagyok és kb. legalább ennyire gyakorian visszatérő elem, ahogy nagymamám fele botorkálok kevésbé menetrendszerűen, ezúttal a kb. 15 centis hó teszi még izgalmasabbá a mezővárosi rapszódiát.
Másnap Balázsékhoz látogatok, akikről már többször megemlékeztem, mert nekem kinézetre nekik van a leginkább család-jellegük és ezt kizárólag a jó értelemben mondom.
Ezúttal Mini-me-t kergetem az asztaluk alatt (az ifjabbik lurkó rólam kapta a nevét), majd sörözök az apjukkal Roadot hallgatva és egy pillanatra megrohan az érzés, hogy itt kéne maradni hosszabb időre. Persze nem az udvarjukon, a hóban, egy fél doboz sörrel, hanem egyébként.
Aztán persze eszembe jut, hogy amúgy szeretem a munkámat és Pestet is jobban elviselem, mint annak idején 2009-ben, szóval kilencedikén már azon kapom magam, hogy Mini-me apukája, Balázs befele szállít Debrecenbe, amiről viszont bátran ki tudom mondani, hogy a büdös életben nem kívánok oda visszaköltözni.
(- 2000 - Szent Anna utca, a hatodik emelet - teljes kilátástalanság - bérlet nélkül utazom a Rigó utcába a faszom szakmai gyakorlatra B-héten és g*cire hideg van - tolómérővel mérünk valami munkadarabot, de közben Ukrajnában érzem magam mert fűtés nincsen és Prilukit szívunk a zöld bádog buszvárónak támaszkodva - és várjuk a csajokat, akik az elektrotechnikai sulikba soha nem érkeznek meg-)
Maradjon meg nekik az a dicsőség, hogy ott láttam meg a napvilágot. :D
Leslie és a horgolótűk hercegnője nagyon finom étellel és szaggatott hegedűszó helyett gitárzenével vár, ami megint csak időutazásra sarkall meg jó hangulatra (emlékezhetünk, hány meg hány számot írtunk Leslievel közösen, miközben angol és történelem érettségijére készítettem föl Kisbéren).
De nem veszett minden.
Ők azóta odahagyták a cívis várost és kb. Kisbértől és tőlem egyforma távolságban telepedtek le - így lehet, hogy hamarosan újra meleg poénok és hamis gitárzene verik majd föl a vidéki városkák éjjeleit.
Alig várom.
Február végén aztán bankot robbantok egy farsangon Mr. Miller házában.
Nem tudom hogy lehet, de akárhányszor istenesen berúgok, ő valahogy mindig ott van és nem kivételes az sem, hogy házigazdai minőségben.
Szóval valami lovagos játékot játszok technózenére egyre ittasabban, légpisztollyal lövök fogalmam sincs mire, miközben egy nagyon szemrevaló lányt figurázok, aki Wednesdaynek öltözött, majd a konyhában csókolózunk egy nagyot és nem csak azt, majd másnap kiderül, hogy a csaj nem jár egyedül, de az is, hogy sose hitte volna hogy egy olyannak mint én megtetszhet, és túl szép a kaland ahhoz, hogy igaz legyen.
Azt tudjuk, hogy Berényi Miki elbújhat mellettem, leszámítva hogy jobb képűbb és sokkal gazdagabb, de őszintén szólva ilyen szöveget még nem hallottam.
Néhány elég gyámoltalan kísérlet után inkább eltűnök a pesti esti ködben, várva hogy valami olyannak mint ő, én is megtetszek.
Rejtélyesek ezek a dolgok.
Most zárom a Crosslord Post-ot, legközelebb tíz éves osztálytalálkozóval, kevés sörrel és úthengerrel érkezek.
Legyetek pók.
