All in the Family

A dobokat megverik, a színpadra perdül egy raszta fickó Jondy-bajusszal (öcsém szabadalma nyomán) és elordítja magát: are you ready?!
Remélhetőleg igen, tíz nap után ismét érkeznek a jelek, érdemes készíteni a single malt pálinkákat, most is érdemes lesz belépni Tordana kapuin.

Sokan úgy gondolják, a törpök fővárosában érdemi munka nem nagyon zajlik, és többé-kevésbé jól is vélik. Van néhány kovácsműhely, egy pár kézműves-céh, de a kocsmák számát például kizárólag nagytucatokban mérik (a sert pedig nagyiccében).
Geldart ez természetesen nem tántorítja, legurít tehát egy kupával és nekikezd az írásnak. Aztán rájön, hogy írástudatlan.
Ideje rendelni még egy kupával.

Szóval szeptembert írunk, az ősz totális gőzzel megérkezett.
Nagy esők jönnek, és elindulok - de nem megyek innen messze.
Édesanyám ugyanis szeptember első hetében ötven lett, úgyhogy ideje volt megindítani a háttérmunkát, és összeszervezni valami olyasmi összejövetelt, aminek nem ordenáré balhé a vége, mint ahogy az lenni szokott általában.
A néném és a nagyim megérkeztével kezdődött a dolog, aztán folytatódott egy étterem felkutatásával, a húgom, öcsém és anyám megérkeztével, majd borzalmas mennyiségű (egyébként igen finom) étel elfogyasztásával.
Egyetlen dolog maradt csak el: a balhé.
Pontosan nem tudom miért, mindenesetre úgy tűnt, hogy pár óra erejéig tényleg lehet felnőtt módjára viselkedni, amit kifejezett örömmel fogadtam.
Ittam öcsémmel valamilyen Dictator nevű rumot, ami atom jó volt, aztán kint dohányoztunk amíg meg nem jött a kaja - a többi már történelem és riksás segítség hazafele.

Az izgalmaknak azonban itt nem volt vége - ideje volt, hogy a megszámlálhatatlan kisteherautók kilépjenek a világot jelentő dohos szőnyegre és eldanolják a 'Hajmási Péter, Hajmási Pál // A barométer esőre áll' kezdetű, épületes és főként újító gondolatokat tartalmazó feldolgozásaikat az Almássy tér tízes szám alatt található csehóban.
Hosszas várakozás után azonban sem a cimbalmos, sem a cigányprímás nem érkezett meg, így kénytelen voltam gitárt ragadni és Potter mesterrel belekezdtünk a There is Nothing kezdetű számunkba.
A dolgot bonyolította, hogy nem várt, nagyjából harminc fős tömeg ült közvetlenül előttünk (a pult előtt pedig még vagy tizenöten, akik már nem fértek be középre) székeken-földön-kanapékban (köztük bizonyos vörös bombázókkal), így hősünknek ritka hamar teleszaladt a nadrágja és a negyedik számig föl sem nézett, helyette a világot jelentő dohos szőnyeg szélit fixírozta bőszen, miközben igyekezett megnyerni örök küzdelmét a hamis hangok ellenében. :D
Utólag már látható - és hallható, hogy azért egészen tűrhetően sikerült is.
Sőt, utólag az is tudható, hogy Potter mester egyébként szeretett volna beszélni a számok közt, de őhelyette továbbra is a szőnyeget figyeltem, úgyhogy a With Wings Folded című szerzemény előtt már szólásra is nyitotta a száját, miközben én már vígan pengettem a húrokat. :D
Ideális.
Aztán ahogy telt-múlt az idő és még mindig egész jól muzsikáltunk, én is föl mertem nézni a légióra előttünk, így esett, hogy az utolsó két számunkat (Cherry Picker és Song of the Heir) hatalmas ováció fogadta.
Minderről itt lehet meggyőződni.
A szekér persze nem áll meg, december nyolcadikán visszatérünk a tett helyszínére, három új számmal és remélhetőleg kevesebb lámpalázzal.

Gyere fiam, megyünk a városba
- dudál türelmetlenül Apa!
Apa kocsit hajt!
Két kézzel, egy kézzel, kéz nélkül Apa kocsit hajt.

Aki felismeri eme szöveget, azt garantáltan meghívom egy pohár erjesztett szőlőlére a Klisé bárban.
A hozzá kötődő történet azonban legközelebb érkezik.

Diszkrét sokaság

Üdvözlök mindenkit ismét az arénában.

Majdnem egy hónappal ezelőtt írtam utoljára, ideje tehát a füstjelek felküldésének.
Geldar ki is áll tehát a dombtetőre, boldogan meggyújt egy máglyát, majd jobb híján a köpenyével kezdi legyezgetni a jeleket. Így a következők történnek:
- két ork fölfigyel az oktondiságra és megindul a hegytető felé
- meggyullad a kabátja, mert nem figyelt oda hogy mit csinál
- mivel vizet nem tart magánál, sörrel próbálja eloltani, tehát a sör és a kabát is odavész

Imígyen lovagolunk elő ismét Crosslord városából, mosdatlanul és friss bajusszal az arcunkon.
Movember van, de egyébként is akartam már régen.
Az apropót az szolgáltatta, hogy fölmondtam a munkahelyemen, úgyhogy egy év s egy hónap után vettünk egymástól korántsem könnyes búcsút.
Mivel ez volt számításaim szerint a huszonkettedik munkahelyem (ahol feketén dolgoztam volt, azokat nem számítottam bele), van némi viszonyítási alapom arról, hogyan kéne kinéznie egy bármilyen x cég menedzsmentjének - szóval egyáltalán nem így.
Úgyhogy vettem a kalapot és távoztam a főbejáraton.

Erről valamivel részletesebben is be fogok számolni - most azonban kicsit visszaugrok időben nyár végére - ott tettem le Ariadné sercegő fonalát.
Rögtön meg is mondom, hogy túl sok izgalomra ne számítsatok - az augusztus főleg a lázas zenélésekkel telt, amik azt szerették volna elősegíteni, hogy ne süljünk föl a The Countless Vans első koncertjén - ez végül, mint tudjuk, sikerült is!
Úgyhogy minden egyes héten kétszer átballagtam Potter mesterhez, fölkaptuk a gitárokat és zengettünk ezerrel. A hangom még mindig nem volt egy százas, de a vokáljaim már ültek, Potteré viszont időnként már igazi koncertminőséget is megütött.
Elkészült két új szám is, a Cherry Picker meg a Song of the Heir is, amelyeket a szeptemberi koncerten sokan a legjobban sikerültnek mondtak - pörögtek tehát a hangjegyek ezerrel.
Bizakodtunk tehát.
Ezen kívül a kvízestek tették ki az augusztusi csütörtökjeim egy részit - konkrétan először csak egyet. Ide a Korona sörözőből megismert vegyészekkel érkeztem, köztük Gattolinával és jó Viktorunkkal - nem vallottunk kudarcot.
Ezek az ún. pub quizek alighanem angol eredetűek, de felettébb örvendeztem, hogy hozzánk is begyűrűzött - így tényleg nem csak az megyen a kocsmában, hogy helló szia két feles lesz és fél óra után a padlón fetrengünk, hanem valami történik is odabe'.

Hónap végén azonban már eléggé hiányoztak az erdők, úgyhogy ideje volt nyakunkba venni a végtelent és megrohanni Pilisszántó falucskáját, hogy jó közel legyünk a Pilis tömbjéhez, ami a célpontja volt az egésznek.
Reggel az Árpád-híd tájékán találkoztunk Miss Punkkal, majd hamarosan befutott Miss Tokyo és Mr Miller, valamint Viktor mester is csatlakozott a brigádhoz.
Így indultunk fölfele busszal, előtte még megcsillanthattam nem nagyon létező némettudásomat (két idősebb asszonynak magyaráztam el, hogy Esztergomba honnan megy a busz és hogy nekik ingyenes lesz).
Pilisszántó barátságos falu, eredetileg szlovákok lakták, s ma is mindenhol kint vannak a főbb épületek nevei tótul.

Összeült a haditanács Pilisszántón.

A kevésbé barátságos részét rögtön a buszra való leszállás után megismertük látásból - maga a Pilis háromszög alakú böhöm nagy tömbjét, ami innét lentről totálisan megmászhatatlannak tűnt.
De hogy vajon az lett-e végül?
Nemsokára kiderül. :D
Szóval mint kiderült, jó Viktorunk már járt erre, és először egy kőbányába szeretett volna békalauzolni minket, de erre kevéssé hajlottunk.
Arra viszont már igen, hogy a szép és sűrű erdőkön áttörve megközelítsük a Csévi-barlangot, ami fölé felmászva ismét jöhetett egy Miller-klasszikus.
- Gyertek le, biztos nagyon állati a barlang!
- Elhiszem (ül tovább).
:D
Imígyen nem láthatta a kifinomult gollami mozdulatokat, ahogy Viktorral lekúsztam a falakon, majd a barlangon áttörve kiértem Piliscsév fölé.

Kilátás a Csévi-barlang tetejéről, nyugati irányban.

A határban tó állott, fönt kőhalom.
Visszafele a turistaösvény irányába valóban áttörtünk a rengetegen (idefele valami ösvényfélén jöttünk volt), hupli hupli hátán, sörrel a kézben ülünk egy baszottul hatalmas emelkedő előtt és fontolgatjuk az élet értelmét, meg hogy miért is nem jó ötlet nekirongyolni egy ekkora hegynek a hosszabb, kínzatóbb szakaszán.
Pedig pontosan ez fog történni. Miss Punkot kicsit biztatom, Viktor jön velem, Mr Millerék pedig beletörődnek a megváltoztathatatlanba és jönnek.
S mi az hogy!
Hamarosan már a nyeregben tartunk és érkeznek a válogatott szidalmak az emelkedők rossz természetéről (ez a legfőbb tulajdonságuk egyébként :D ) és hogy mennyire nincs levegő, ami utóbbival egyet is értek, nagyon fülledt és levegőtlen erdőfoltokon által kapaszkodunk föl végre a Pilis tömbjére, amikor is egyszer csak megszűnnek a durva nehézségek és jönnek a kicsivel könnyebbek.
Egy műúton folytatjuk, a régi rakétabázis(ok) irányába, ami(k)ből mára a falakon kívül nem sok maradt. És amikről később olvastam, hogy a kilencvenes évek elejéig szigorúan le voltak zárva, szóval két éves koromig nem tudtam volna följönni, és nem csak azért, mert nem nagyon tudtam még járni másfél évesen, amikor a régi rendszer összedőlt. :D

A friss és kipihent arcok mindent megérnek.

Szóval nagy pihenő odafönt - elértük tehát a Pilis-tetőt, 756 méteres magasságon pogácsáztunk és szétnéztünk a kilátóból (Miller ismét egy klasszikussal hárította el a megmászásra felhívó szavakat :D ).
Mondanám, hogy a kilátás aztán tényleg minden pénzt megért, de lévén hogy a buszjegyek nem kerültek többe, mint ezerötszáz forint, ennyit aztán meg tényleg.
A lefele vezető út aztán...
Miss Tokyo okkal szidott, mert letértem az ösvényről rövidítéseket keresve, így futottunk bele olyan sziklafalakba, ahonnét nem lehetett lejutni - viszont fölfedeztük a Szántói-kőfülkét, amit egyébként elkerültünk volna.

Miss Tokyo igen szép képe az Orosdy-rétről déli irányban.

Biz' ám.
A végén 'Szántón betértünk egy söröző-perecező helyre, ahonnan meglepetésre sörrel és perecekkel távoztunk. Szerencsére csak per(e)cek voltak hátra a buszunk indulásáig, így nem kellett attól tartani, hogy sötétedésig ott veszteglünk vagy tovább.
A hazaúton gyakran nézegettem hátrafele vigyorogva a lassan sötétbe vésző Pilis tömbjére.
Kínok és verejték árán, de csak sikerült lebírnunk.
Így zárult tehát az augusztus - szeptemberben aztán előtört az akusztikus grunge, hogy győzelmet arasson, valamint sok más érdekes dolog is történt - érdemes legközelebb is velem tartani az utak útján.