Kiszel Tünde szemöldökének titkai

Üdv mindenkinek!

Tehát legutóbb betöltöttem a huszonkilencet (már a harminc fele száguldok megállíthatatlanul), innen érdemes fölvenni Ariadné pókhálós fonalát.
Sötét alagutakban, Odessza katakombáiban.
Egyszóval októbert írunk még, az ősz teljes gőzzel a nyakunkon.
Az eső gyakori, a sötétség még nem állt rá a vállunkra, de már megjött a nyomasztás is.

A szekérrúd kifele áll már nagyon a czégnél, ahol dolgozok.
A kollégáim továbbra is nagyon bírom - nagyjából négyükkel-ötükkel a mai napig beszélek kb. naponta - de a főnökség inkompetenciája egyre taszítóbb.
Mikor egy keményen megnyomott hét után továbbra is sukkoskodás és sz*rrágás a válasz, elhatározom végre, hogy felmondok.
A rokonság körében kitör a pánik, apám és öreganyám áll a kétségbe esett zászlós menet élén. Valahogy mintha mindenki elfeledte volna, hogy Angliában valahogy faszán megvoltam mindenféle (az elején még angol-) tudás nélkül is, és mindig megálltam (Amerikában megültem) a helyem.
Ez a szál később még folytatódik a bejegyzésben, ne feledkezzünk meg róla.

A megszámlálhatatlan teherautók világában időközben ismét elkezdődik a próba-szezon; a cél: fölkészülni egy november közepi-december eleji koncertre a Nyúlban. Sejthetően a második időpont lesz a nyerő, és most kivételesen nem bánom, hogy Potter lassítja a tempót.
A Gears and Wings című szám esetében pl. koncert előtt egy héttel találom ki, hogy ő énekelje a fő részt, úgyhogy alighanem nem lehet egyszerű velem együttműködni agyvérzés nélkül. xD
Erre nem kerül végül sor, a koncertről viszont később tudósítok!

Legutóbb elhintettem, hogy nem utoljára voltam a Bükkben látogatóban - nem véletlenül.
Jövel október vége, s nagynéném meghívására ismét egy Miskolcra tartó vonaton robogok nagy boldogan.
A kicsik szülei ezúttal otthon maradtak, úgyhogy öten vagyunk a házikóban - nagymamám, a két lurkó, Incus, és hősünk.
Mivel akkortájt van az idősebbik születése napja, viszek nekik egy nagy doboz Dupló legót, hogy tudjanak játszani, eleinte nagyon boldogok.
Aztán kitör a botrány (a kicsi helikoptert épít, a nagy szétszedi természetesen), úgyhogy a béke megőrzése érdekében én is becsatlakozok az építkezős buliba.

A kicsi meg a nagyobbik Ben.

Később a Kis Bence (engem Nagy Bencének hívnak, ők nem ismerik még Geldart, a törpöt :D ) rájön, hogy a hátamon remekbe szabott ülés kínálkozik, így póni üzemmódban nyargalom vele körbe a házikót.
Kifogyhatatlan az energiájuk - úgy látszik aznap este.
Másnap ezért elhatározom, hogy a nagyobbik állóképességét letesztelem.
Délelőtt elgyalogolunk egy viszonylag szerény kilátást kínáló hegy tetejére (a házikó mögött van szinte azonnal a feljárat), itt Barnus még bírja az iramot. Ugrándozik keresztül a kidőlt fákon, lábával sodorja az őszi avart.
Délután ezért a falutól északra található kilátóhoz indulunk, ez már egy fokkal komolyabb erőpróba.
Mivel egy elhagyott sípálya után bedobni készül a törölközőt, apám ősi trükkjét alkalmazva megígérem neki, hogy ha végig tud jönni, kap egy kis üveges üdítőt a kisboltban.
Hamarosan terebélyes bükkösön által gyalogolunk fel, egyre fel egy láthatatlan hegy tetejére.

Barnus tör át a kidőlt bükkfák törzsein.

Az erdőben teljes, néma csend honol, a madarak látszólag (hallatszólag?) már mind Afrikában járnak, csak akkor figyelek fel neszekre, ha Barnus épp letér az útról és kidőlt fák rakását mássza meg nagy erőkkel.
Végezetül egy hegygerincet leküzdve a falu nyugati határába érünk vissza. Nénémék telefonja a focipálya mögött ér, a kicsivel s öreganyámmal a kilátóban tanyáznak éppen, ideje találkozni.

A fenyőfa csúcsán, 'Kereszt északi határában.

Természetesen Geldar nekilendül, mire utolérnek, már egy kb. húsz méteres fenyő tetején trónolok, onnan harsogom az üdvözlégy Máriát feléjük xD
Persze nem, de a rikoltva üdvözlés nem marad el ezúttal sem.
Miután valahogy lejutok, a lurkók birtokba vesznek néhány szénabálát, míg az idősebbik korosztály (melynek ezúttal nem képezem részét) kipihegi magát az emelkedők után. :D
Eztán jöhet az este, amikor megmutatom a nénémnek újonnan vett térképem, s meggyőzöm, hogy másnap engedje el velem az idősebbik kópét a Kőlyuk-galyára.
Ez már komolyabb erőpróbának ígérkezik, 720 méter magasba kell feljutni, igen meredek, tartós emelkedőn.
Barnus nem csügged, miután elengedték, boldogan béveti magát az erdőbe.
Néném, és a többiek is csatlakoznak, egy rétig kocsival megyünk együtt - aztán ők leszakadnak, s ketten mászunk egyre és egyre magasabbra.

Kilátás a Kőlyuk-galya (pontosabban egy ottani fenyőnek a) tetejéről dél fele.

Nagyon rá-rácsodálkozik az erdei dolgokra, főleg miután mutatok neki egy pöfögő gombát (pöfeteg), ő is nekiáll vele spórákat szórni a szélbe.
A zöld háromszög jelzésen találkozunk néhány franciául beszélő illetővel (mint később kiderül, egy francia földön élő magyar családról van szó), őszerintük már közel a csúcs.
Megelőzve őket, elsőként érünk fel, úgyhogy ismét egy fa fele veszem az irányt, ahonnét rálátni egy Kisgyőr nevű falura valahol a távolban.

Barnus a hegycsúcson.

Barnus ezalatt összecimborál az eddigre szintén felérő francia-magyar kissráccal, egy fa ágán állapítja meg barátságosan, hogy "tehát ezért beszélsz ilyen furcsán" (miután a Quentin nevezetű ifjonc közli, hogy odakint máshogy mondják az r-ret). :D

Visszaúton aztán találkozunk a fölfele igyekvőkkel - sajnos nekik vissza kell fordulniuk, lassan indul a buszom Miskolcra, majd a vonatom vissza Pestre.
Azért nincs nagy gond - másnap Barnus simán fölkalauzolja az egész bandát plusz az utánam megérkező szüleit is a Kőlyuk-galya tetejire, büszkén újságolva, miket mutatott neki az előző napi úton a nagyobbik Bence. :D
Nagyjából ezzel le is zárul az október.

Az idő ezután még kedvezőtlenebbre fordul, így főleg a benti sörözés-zenélés fog dominálni néhány napig - egészen addig, míg végül beleunva a gázba felmondok.
Erről azonban legközelebb lesz bővebben szó - addig is öveket becsatolni, indulhat a diridári! :D

Geldar