A dobokat megverik - a lányok vetkőznek - történelem előtti üvöltések zengenek fel.
Kisül a tesztoszteron, tobzódik az ösztrogén - visszatérünk az útra, feleim.
Kicsit most elmaradtam a nagy kalandok feldolgozásával; beindult végre a zenekarom, a Russian Girl.
Ennek egy külön bejegyzést is fogok szentelni hamarosan, mert kifejezetten érdekes volt az eddigi út!
Történt, hogy tavaly nyár végén megfogalmazódott bennem egy román körút gondolata.
Ez eddig nem túl nagy újdonság, ilyen már volt korábban is - most azonban egy road tripre gondoltam, amilyen még igazából nem volt.
 |
| Első napi szálláshelyünk Temesváron. |
Szépen lassan el is kezdtek gyülekezni az utazni vágyók - miután elköltöztem vissza Keresztúrra, korábbi sikereim színhelyére, először is Balázsnál érdeklődtem.
Akkor már ott lakott nála a fantasztikus Mesy, a magyar kultúra hordozója, aki így szintén eljött.
Almássy gróf, Pötty, Mr. Red és párja, DTR, Katie, Fecó, Elbow, Tami csatlakozott még az érkezőkhöz - tizenketten vágtunk tehát bele az útba, hatvannéggyel, nagy mellénnyel - és három autóval.
Fecóéval különösebb probléma nem volt: egy jó állapotú dél-koreai járgány, teljesen jól bírta az átkelést a Kárpátokon, csakúgy, mint a szaggatást a szerb síkon.
Almássy grófé úgyszintén - egy szürke Polo, melynek meg se kottyantak az út kalandjai.
Balázs hetvenezer éves Fiat Unoja már más tészta volt, de erről majd később.
Szóval 2022 november 11.-én a Keleti pu. parkolójában gyűlt össze a díszes társaság, hogy meghódítsuk a déli végeket, szemünkbe könny szökjön, miközben Árpád-sávos lobogók alatt dübörög a turulmadaras melegszex.
Azt általam elképzelt útvonal első körben a következő volt:
Budapest - Makó - Temesvár - Újmoldova - Galambóc - Szörényvár - Orsova - Karánsebes - Temesvár - Makó - Budapest.
Amint véglegessé vált az érkezők listája, neki is ültem tervezgetni a nagy utat.
 |
| Temesvár főtere. |
Hetek múltán ellenben még mindig nem sikerült megtudnom, hogy az újmoldovai átkelőn egyáltalán át tudunk-e menni. A román határőrségnek van amúgy egy egész jó honlapja, itt mutatják hogy melyik határátkelőn épp mekkora a forgalom.
A gond csak annyi volt, hogy ez az átkelési hely egyszerűen nem volt feltüntetve rajta... :D
Írtam tehát egy szívhez szóló levélkét nekik, melyre november 17.-én, az út után érkezett válasz.
Nem kapkodták el a jóemberek... xD
Mindenesetre kinyomoztam az ottani időpontokat (komppal lehet átkelni a Dunán) - és rájöttem, hogy nekünk az pont nem lesz jó.
 |
| Versec hegyei. |
Szerencsére felfedeztem a szerb térképemet nézegetvén, hogy egy Ram nevű falunál van komp a Dunán.
Errefele indultunk tehát végül 12.-én, miután 11.-én leküzdöttük a Budapest - Makó - Temesvár távot boldogan.
Különösebb kalandok aznap nem történtek, azt leszámítva, hogy elütöttünk egy macskát valahol a kiszombori határátkelő után kevéssel, Almássy grófék pedig vadul írták messengeren, hogy láttak valami testet elszállni a sűrű sötétségben be a bokrok közé. :D
Ahogy Huszenicza Bandi bácsi mondta egykoron - így tanul a kutya is.
Temesváron egy nagyon jó helyen szálltunk meg, és a vacsora után az estét iszogatással töltöttük - Balázsékat leszámítva, akit Mesy megérkezésük után kézen fogott, bevont a szobájukba és onnantól nem foglalkoztak velünk (ez később is tendencia lesz).
 |
| Mr. Redék a sztara palankai révnél. |
A várost másnap reggel tudtuk megnézni - és meg kell mondjam, nem erre számítottam.
Nagyon szép a belseje!
Jó állapotú, nagy hivatalok, hangulatos, kockaköves utcácskák és olcsó, de jó kávézók szegélyezik a főterüket - nekem marhára bejött.
Temesvárról aztán délnek fordultunk, Temesmóránál mentünk át a Vajdaságba.
És jött is az első csalódás.
Nem volt Balkán. :D
Szerbiában korábban sosem voltam - azt hittem, kóbor kutyák lesznek mindenhol, a szemetet majd a szél kavarja az utcákon s a szántófődeken valamint egykorvolt gyárcsarnokok fognak lelkesen rohadni a puszta közepén.
Nem így lett, bár ez az élmény megütött idén márciusban végre, igaz Kelet-Romániáig kellett érte utazni. :D
No de arról majd legközelebb.
A másik meglepetésem az volt, hogy Versecnél van egy konkrét hegy az Alföld közepén. Erről ugyanis vagy nem tudtam, vagy ha tudtam is, már elfeledtem.
 |
| A Duna Sztara Palankánál. |
Nagyon jól nézett ki, és az útról láttuk, hogy a tetején vagy vár, vagy egy átjátszótorony van (netán mindkettő egyszerre, megállni sajna nem volt idő).
A Sztara Palankánál található révhez érve jött az első döbbenet.
Bazmeg senkinél nincsen szerb dinár.
De tényleg senkinél nem volt a tizenkettőből...
Az utolsó pillanatban találtam ugyebár ki, hogy ne úgy keljünk át a Dunán, hogy Romániából megyünk Szerbiába át Újmoldovánál (mert akkor simán tudtunk volna lejjel fizetni), hanem Szerbiában belül legyen az átkelés hidak híján - ekkor meg ugye nyilván már a helyi fizetőeszköz lett volna az érdekes.
A szerbek szerencsére megengedőek voltak - kártyával nem lehetett fizetni egyáltalán, viszont lejjel és euróval igen.
 |
| A társaság Galambóc váránál. Balról jobbra áll: Balázs, Mesy, Viki, Mr. Red, hősünk, Tami, Elbow, Fecó. Balról jobbra ül: Katie, DTR, Pötty és Almássy gróf. |
Úgyhogy meg is kezdődött a nagy kutakodás, fordítottuk ki a zsebeket, túrtunk lefele a tárcák mélyire, és a végén pontosan - de tényleg pontosan - ki tudtuk fizetni a 3 autó s a 12 ember jegyét...
A három autó egyébként épphogy felfért a kis kompra - az utánunk sorba állónak fél órát kellett várnia mert ő már lemaradt - és nem volt kifejezetten boldog. :D
A Duna Ramnál egyébként leírhatatlanul széles.
Azon a tájékon nem meanderezik, hanem belső tengerként zúg át mindenen, elképesztő szélességben (miután Galambóchoz értünk, ott volt tán a legszélesebb, 2-3 km legalább).
Ramnál egyébként kiderült, hogy szintén van egy vár - de erre sajna ismét csak nem jutott idő, robogtunk tovább Galambóc irányába.
De mi is van ott, amitől ennyire érdekes?
 |
| Széles a Duna, mi? |
Egyrészt ott található egy egykori végvár (melyet én magyarnak gondoltam, de Almássy gróf felvilágosított, hogy ez leghosszabb ideig szerb volt, és ők is építették, majd a szerbek bukása után oszmán végvár volt jó ideig).
Másrészt ott kezdődik a legendás Vaskapu, ahol a Duna áttör a Kárpátokon és kijut a Regátba.
Ez lett volna az út fő attrakciója.
A galambóci vár egyébként sokáig elég rettenetes állapotban volt, majd a szerbek nekiálltak kitatarozni és minden fontos bástya új tetőt kapott - amik azonban illenek a vár képébe (hasonlóan a vértes déli oldalán található Csókakőhöz). A csavar a történetben az, hogy erre szép mennyiségű EU-s pénzt is kaptak - Szerbia azonban nem tagja az EU-nak... :D
A végeredmény azonban önmagáért beszél - nagyon impozáns látványt nyújt a vár.
Késő délután, zárás előtt kevéssel értünk oda, úgyhogy csak a legrövidebb utat tudtunk benn megtenni (négy különféle bejárás lehetséges, a legdrágább felvisz egy olyan toronyba, ahol nagy mélységek mellett halad az ember és viperák vannak mindenhol - nem bántam hogy ez az opció aznap nem volt elérhető...).
A vár után Fecóék és Almássy grófék továbbhaladtak a román határ felé, mi pedig Balázsékkal maradtunk enni egyet végre.
Nem volt azonban dinárunk, úgyhogy bejártuk az egész falut először automata után.
A legkisebb kivehető összeg a kártyámmal 10.000 dinár lett volna (ez akkor 40.000 forint volt), úgyhogy végül addig kutakodtunk, míg leltünk egy éttermet, ahol már elfogadtak kártyát is.
A kajálás után benéztünk Tamival egy boltba - és szereztünk Jelen sört (ami f*s volt) és szerb csokit (ami nagyon finom ellenben).
Alkony tájékán indultunk be a Vaskapuba.
A többiek utóbb beszámoltak róla, hogy miket láttak - hatalmas sziklák, Decebál szobra, hatalmas erdőségek...
Hát - ezekből mi nem sokat láttunk, hamarosan körbeölelt minket a sűrű balkáni sötét. :D
A gond csak az volt, hogy Balázs hétezerötszáz éves Unója kezdte megadni magát - az akksival volt probléma.
Ebből először csak annyi volt érzékelhető, hogy nem nagyon világítottunk, aztán már az is, hogy ha megállt valahon, nem tudtuk újra beindítani - és jöhetett a régi idők road tripjeinek állandó kelléke: betolni a szekeret.
 |
| Almássy gróf autójáról bikázzuk Balázs Unoját, Mr. Red bíztatja a népeket. |
Ez a jó mázsás Mesyvel a fedélzeten nem volt egyszerű, de a legtöbbször azért kiszállt nagy kegyesen, megkönnyítve a dolgunkat Balázzsal.
A főút a Vaskapu szerbiai oldalán egyébként igen veszedelmes: fények nem nagyon vannak, a települések ritkásan elszórva helyezkednek el, ellenben az út vagy 12-13 alagúton is átmegy.
S mikor százzal repeszt az ember, gyengén kivilágítva, azért elkelhet a Pampers a félősebbeknek (én magam is elgondolkoztam, mikor a nyolcadik alagútba száguldottunk be kilencvennel és az azonnal elkanyarodott jobbra).
Romániába a Vaskapu I. erőmű gátján keresztül lehet visszajutni - ezt meg is tettük sikerrel.
DTR-ék ekkor már Orsován nyomták a karaokét, önfeledten és boldogan - meg is előztük őket végül és megérkeztünk Herkulesfürdőre, aznapi szálláshelyünkre.
Sötét volt.
Csend.
És -10 fok. :D
Itt szépen megvártuk a társaságot, majd Mesy kézen fogta Balázst, bevezette a szobába és onnantól nem hallottunk felőlük.
A társaság kinn italozott nagyjából egy óra magasságáig, megvitattuk az aznap tapasztaltakat, és mindenki eltette magát másnapra.
 |
| Híd a Cserna folyó fölött Herkulesfürdőn - balra egy régi fürdő épülete. |
November 13.-ára egy vízeséshez terveztem volna fölmenni - erre időszűke okán végül nem került sor (plusz senki nem túrához öltözött és Elbow kiderítette, hogy igenis kellett volna arra az ösvényre bakancs).
Fel tudtuk viszont így fedezni Herkulesfürdő pusztuló monarchista romantikáját, ami nekem például kifejezetten tetszett.
Ez a város régóta híres fürdővárosnak számít - már a rómaiak is itt nyomták a medencékben
El is gondolkoztam rajta, hogy vajon hogy a pics*ba jutottak el idáig, mert autók nem voltak. XD
Vajon lecsorogtak a Dunán egy gőzhajóval?
Vagy végigszekereztek a magyar Alföldön, majd az erdélyi földutakon?
Érdekes lehetett mindenesetre.
A város maga érdekes kombinációja a rothadó, egykorvolt dicső fürdőépületeknek (melyek közül egynéhány a Nyugati pályaudvart idézi építészetében), illetve a "jó lesz az oda" brutalista stílusú betontízeseknek, melyek a hoteleknek adnak otthont.
Nekem ennek ellenére nagyon tetszett és vissza is szeretnék menni egyszer jobban körbenézni.
Herkulesfürdő után végtére is hazafele vettük az irányt - Karánsebesen álltunk meg, miután egy török kamion mögött haladtunk vagy 40 kilométeren át, mondjuk legalább a csodás tájat jobban meg tudta szemlélni az ember.
Ott aztán ebédeltünk, majd estére szépen mindenki hazaérkezett - volna.
Az Uno azonban megviccelt minket még néhányszor, Makónál az ÖMV-s benzinkutassal és egy fogorvossal felvértezve toltuk be, a fénye a lámpának azonban nem jött vissza, úgyhogy Szegedtől Budapestig lelkesen halálfélelmem volt hátul, mert tejköd volt és annyi fény jött, mintha egy Lidl-ös zseblámpával faszakodna az ember egy cseppkőbarlang legmélyén.
Kamionok hátsó lámpáit követve értünk végül vissza Pestre, majd Rákoskerten aksit cseréltünk - és fényárban érkezett vissza a társaság Keresztúrra.
Így volt, igaz volt.
A legközelebbi alkalommal megérkezünk a jelenbe - és alámerülünk Kelet-Románia mocsaraiba.
Érdemes lesz velünk tartani.
