Ördöglakat

Miközben Márki-Zay Péter éppen vereséget mér ellenfelére Lázár Janek szűkebb pátriájában, nekem is eszembe jutott, ideje életjelet adnom Crosslord városából.
Legutóbb egy hónapja jelentkeztem - októberig jutott a történet.
Igyekszem most már gyakrabban írni, a munkámban lassan elrendeződnek a dolgok, és egyre ritkábban jut eszembe, hogy skydivingoljak a tizenötödik szintről ernyő nélkül. :D
Nem végzek bonyolult munkát, de az eddigi egy hónap elég kemény volt mindenesetre.

Ugorjunk tehát vissza egyelőre még tavalyra - közelebbről október elejére: innét folytatom a történetet.
Szóval kevéssel azután, hogy atyám Németországba távozott, a gépi forgácsolás (és a német nyelv) csínját-bínját kitanulni, már forraltam a gondolatot, hogy ki kék menni Szentendre mellé a Dömöri-kapuhoz, ahol elvileg van egy vízesés és minden.
Október elsején neki is láttunk hát kiutazni Miss Váraddal, Viktor mesterrel és az ügyeletes jócsajjal karöltve - érdekes egy nap lett.

A Batthyány téren találkoztunk hárman - Miss Várad majd' egy órát késett -, úgyhogy amíg megjött, Viktorral beszereztük az aznapi kellékeket néhány palack Szögedi sör formájában.
Az idő remek volt, a lányok csinosak, ideje volt HÉV-re ülni, és kizakatolni Szentendrére.

A lányok Szentendre belvárosában.

Megvallom őszintén, a belvárosában még sosem jártam, úgyhogy eléggé meglepett, hogy marha jól néz ki. Épp valamilyen fesztivál volt, szóval szólt a kötelező lakossági diszkó, viszont kivonultak a környék gazdái is szerencsére, úgyhogy sikerült beszereznem egy nagy darab eszméletlenül finom paprikás sajtot.
A Dömöri-kapu azonban hiába állt nyitva, hölgyeink kevésbé voltak nyitottak a kalandozásra - főleg, hogy délutánra értünk ki, nem kis bosszúságomra.

A szentendrei Duna-part.

Így maradt a városban kolbászolás - Viktor mester ismét betért egy pénznyomóba, s elégedetten vigyorogva távozott, én pedig kinti vécé után kutatva felfedeztem a szentendrei Duna-part rejtelmeit kilométereken keresztül.

A parton aztán közösen söröztünk egyet, aztán valahogy úgy alakult, hogy mindenki fölszállt a HÉV-re, csak én nem. Így tehát jöhetett a kaland ki Pannóniatelepre a sínek mellett, majd az áttörés különböző lakóparkokon és azok kerítésein keresztül. :D
A többiek ott vártak rám, s mint hogy pont egy óráig tartott az áttörésem, a következő HÉV-hez még kicsit iparkodni is kellett.
Ez volt hosszú idő után az első olyan túra, amiből nem lett túra és annyira nem is örültem neki - a hölgyek legközelebb alighanem otthon maradnak.

Aggodalomra azonban semmi ok.
Ekkoriban gyakran beszéltem Incussal, a szoboszlói nagynénémmel arról, hogy megnézem egyszer a Bükkben található házukat. A történetek szerint az erdő szélén áll, a kert tele van fákkal s madarakkal - szóval egy hét sem tellett bele és már egy Miskolc fele tartó IC-n vonatoztam boldogan.

A hevesi falvakat nem láttam időtlen idők óta, de azon gondolkozom, át kéne helyeznem a Balkán legészakibb előörse címet Oroszlányból valahova ide - eszméletlenül lepusztult települések mellett zakatolunk.
Aztán jön Miskolc, ahol megállt az idő valahol a hetvenes években.

Miskolc, Tiszai pályaudvar.

Annak idején ez volt az ország második legnagyobb városa -aztán ahogy leépült a mesterségesen életben tartott acélipar, harminc-negyvenezer ember (!) tűnt el Borsod fővárosából, és ez látszik is a városon.
Egy rakás üres lakás és összerogyott épület mellett araszol fölfele a buszom a Bükk lábánál.
Miskolc szépségeit lassan fölváltják a tölgyesek, majd Lillafüredet elhagyva jönnek a hegységnek nevet adó fák is.
Eszméletlen szép ez a vidék - sziklába vájt alagutakon, apró patakok hídjain keresztül érkezünk meg 'Keresztre.

Öreganyám gallyaz.

Incus mellett már itt a nagyim, Balázs unokabátyám, a felesége és a két gyerkőc is.
Mivel egész nap nem ettem, kicsit levegőzök a teraszon, aztán öreganyám levese hamar helyrerak és mire észbekapok, már a két kópé eszméletlen energiáján csodálkozok.
Pont mint öcsém s én annak idején - az elszabadult káosz felsőfokon. :D
Estére Balázs megbetegszik, kedvén pedig az sem javít, hogy a magyarok sima vereséget szenvednek Svájctól a VB-selejtező aktuális meccsén. Másnap így én veszem kezembe a dolgokat, s elindulok Barnussal, az idősebbik kópéval tekerni egyet.

Barnus a vadonban.

Derekasan gyűri a kilométereket - kikanyarodunk a faluból, megmutatja a "csodafájukat" - egy hatalmas fa, talán éger lehet -, majd elmegyünk egy víznyelőhöz. Eddigre pont el is fárad, gyanítom, ma este nem lesz rohangálás a kisebbel. :D
Sejtéseim beigazolódnak, este teljes a kidőlés.

Én ekkor már úton vagyok hazafele, nem kevésbé fáradtan - kijöttem a gyakorlatból, normál esetben azért nem érzek meg olyan tizenöt km-s tekerést, még ha a Bükkben alkot is az ember.
Miskolctól viszonylag könnyű szívvel búcsúzom, 'Keresztre azonban hamarosan visszatérek - így tervezem.

A következő hetekben több dolog is mozgásban tart.
Egyrészt betöltöm a huszonkilencet bőszen s boldogan, másrészt Potterrel már ismét új számokon dolgozunk. Az első, amit fel is veszünk videóra, a koncerten már elhangzott pokolbéli nóta.
Elég sokat dolgozik ekkoriban, viszont azon felderül, hogy találunk egy próbatermet, ahova novembertől kezdve el is járogatunk masszívan - főleg, hogy a fenti lakók egyre többet rinyálnak a zaj (más néven: zene) miatt.

Így jön el október második fele - erről azonban később. Ideje inni egy sört arra, hogy Csongrád megyében elbukott pártunk és kormányunk, rések a bástyákon, elvtársak!
Legközelebb innen folytatom.