Szerencsére a latinos hónapjaim lidércnyomása már a múlté (reggel öt órai kezdések - rohanás a vonathoz esőben - declinatiok észveszejtő sebességű magolása, majd Herceghalomnál az istenes FUCK IT-érzés, onnantól Kelenföldig puska gyártása fejvesztett ütemben), szóval talán ez mostanában nem fog reám vonatkozni.
Lényeg ami lényeg: Potter mesterrel túl vagyunk első koncertünkön - s melyre való felkészülés egyébként meg is magyarázza, miért jelentkeztem oly' rég.
Természetesen még várni kell arra, hogy a nagy zene után kórusban rikoltsa mindenki, hogy "Countless Vans! Countless Vans!", de ennek főleg az az oka, hogy emlékeim szerint nagy izgalmunkban egyszerűen elfelejtettünk bemutatkozni.
Az utóbbi hónapokban minden egyes héten egyszer, majd a koncertet megelőző két hétben már heti kettő alkalommal csaptunk a húrok és a sörök közé, hogy megszülessen valami kifejezetten vállalható, és csendben beismerhetem: szerintem kibaszottul jó produktum.
Erről képek és remélhetőleg felvétel is fog érkezni egy hónapon belül, szerencsére közületek többen is ott voltak (pamlagokon, fotelekben, illetve egyszerűen a földön), szóval a többieknek kell csak várniuk még egy keveset. :D
A setlist egyébként így nézett ki, elektronikusan nyomtatva egy egykori alligátor hasa aljára.
Welcome everyone to our first gathering as the best Gator griller duo.
This will be our very first gig, so do come to Undrnyúl to have some!
On the menu:
1. There is Nothing
2. With Wings Folded
3. Prayer
4. Balkan Girl
5. To Begin Again
6. In the Desert
7. Cherry Picker
8. The Promise of Air
Possible dessert:
+1. The Song of the Heir
Június elején tettem le a fonalat Ariadné kezébe, aki jó görög háziasszony módjára el is kezdte felvágni és leveshez felhasználni azt, mielőtt visszajött Thészeusz s kénytelenek voltak a Victor Hugo utcában található görög étteremben megrendelni a nemsokára meg is érkező, kifogástalanra sült tengeri csillagjaikat.
Az egyébként vietnami származású szakácsot kicsit meglepte, amikor két valódi, Nap barnította - tenger szítta bőrű, hollófekete hajú antik szereplő érkezett tavernájába vállaik köré tekert ruhadarabokban, de első döbbenete után (összetévesztette őket a Lehel tér aluljárójában fellelhető csavargókkal) kénytelen volt kiszolgálni őket.
Valódi arannyal fizettek.
Mindezek után érdemesnek tartottam megindulni és hosszú idő után megrendezni a legnagyobb létszámú kirándulást ever.
Geldar bemegy a móriai kocsmába, rendel két sört.
- Ki tart velem? Suhatagba indulok.
Általános hangzavar, kupák csörrennek. Törpök vedelnek, törpök nem figyelnek.
- Mondom Suhatagba indulok!
Semmi válasz.
Az alapzaj változatlan.
A söntés pultjánál a korcsmáros elébb a tökét vakarja bőszen, majd a szakállával törli le a kiömlött sört.
Ez már több a soknál.
Geldar fölszökken egy asztal tetejére.
- Suhatagba indulok! Mindenkinek, aki eljön, fizetek egy sört!
Néhány fej felé fordul.
- Egy hordóval.
Általános éljenzés, kitör a zűrzavar.
A korcsmáros kezében megáll a szakálla.
Finoman faragott fejszék borulnak a földre csörömpölve.
Tömzsibb és szikárabb törp egyaránt az asztal felé nyomakodik, eszméletlen fújtatás, csörgés, csattogás. Néhányan átesnek a már asztal alá szédülteken, erőteljes káromkodás.
Szóval így indultunk - a Suhatag helyett a Sorrentóra, június 11-én.
Amikor előzetesen előadtam az ügyeletes jócsajnak, hogy mivel Itáliába látogat, most akár láthatja az igazi Sorrentót kicsiben, ráadásul egy Pesttel szomszéd falu határában, rögtön igent mondott (és ami még jobb, két hasonlóan csinos barátnőjét is elhozta).
Mr. Valának sem kellett hosszan mesélni a helyről, hamar beszállt a társaságba.
Zsolti és francia barátnője szintén hamar ráálltak a dologra, aminek részben azért is örültem, mert éreztem, hogy egy Párizshoz szokott lánynak alighanem tetszeni fog valami teljesen új - Zsolti meg persze maga is nagy természetjáró (két keréken).
A Macska és barátja is velünk tartott - ugye velük lakok, ők robogóval érkeztek a tett színére.
A legjobb képekért maga Miss Várad felelt, aki egy nagyon különös leány.
Mondanám, hogy van kisugárzása, de van neki többféle is.
Meg persze egyáltalán nem rút.
Szóval így indultunk a Várfok uccába lelkesen, tízen.
Igyekeztem időben érkezni (túrákról rühellek késni, főleg, ha én szervezem - persze ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy nem is szoktam, lásd Gazelláék átaludt újpesti túrája, amire amúgy én hívtam őket), szóval vígan szobroztam a hőségben, fohászkodva, hogy Rita ne hozzon túl csinos barátnőket, három előtt már egyáltalán nem ritka, hogy vígan beégetem magam.
Megdöbbenésemre az ekvivalencia elbillent (csinosak voltak, én meg majdnem olyan érett, mint a kettő hetes körte), a hangulat egész Csillebércig lelkes volt.
Sőt, utána is, noha nem volt először egyértelmű, hogy pontosan ki vezesse a dolgot és merre (még nekem se).
Aztán ahogy beálltunk a helyes csapásirányba, megkezdtük ereszkedésünket, jött vissza a jó hangulat.
A nyár még nem mutatta dühödtebb, forróbb arcát, úgyhogy élhető(bb) melegben nyomakodtunk lefele egyre szebb, szerpentinező ösvényeken.
 |
| A három grácia a szikláknál. |
A Sorrento maga egy olyan sziklás-agyagos-homokos terület, ami pazar kilátást ad kelet fele, tele van fenyőkkel, és a sziklái is könnyen mászhatóak.
Egyáltalán nem bántam tehát, hogy hamarosan a fél banda a sziklákon masírozott föl-alá, én addig a legkönnyebben mászható feketefenyő csúcsát vettem célba (a gyanta egyébként két hete jött ki az ingemből tökéletesen, nagyjából negyedszeri mosásra, szóval fülig ért a vigyorom).
 |
| Kilátás kelet felé, a feketefenyő csúcsáról. |
Annak idején Geldar már járt Budakeszi víkendházas határában teljesítménytúráin, de be még nem merészkedett - ennek most jött el az ideje.
Miss Váraddal caplattunk ekkor, aki többet is megnézett magának alaposan.
Én is megvallottam csöndben, hogy egyik-másikban én is el tudnám képzelni, hogy hasogatom a fát, vagy vetem a tengerit, amíg az asszony mos, a gyerekek meg célba lőnek nagyanyjuk porcelántányérjaira valahol hátul.
 |
| A Meteor-szurdok és Nagyszénászug határán. |
Mr. Valával és Zsoltival az élen leereszkedtünk a Meteor-szurdokba (ahol Sandybellel jártam az ősidőkben már), ami a hétvégi házak után pont olyannak hatott, mint valami német legenda.
 |
| Csapatkép, Sorrento (a képről Miss Várad maradt le). |
Az első felén még kertek voltak oldalt, lerobbant Roburral, UAZ-zal és emeletes busszal (!). :D
Aztán egyre mélyebbre hatoltunk a sziklás falak közt, és egy nagyobb zökkenő után megálltunk egy Mária-kép mellett (és egy rakás szúnyog között).
A lyányok felettébb élvezték, hogy az amerikai történeteim mesélem, s amire véget ért az első fejezet, ki is értünk egy műútra, amin végre Budakeszibe jutottunk bé.
Zsolti és barátnője itt búcsút intett, mi nyolcan pedig a legendás sequoia-fenyők fele vettük az irányt.
Ezeket nem kevésbé legendás, úttörő túrázók ültették emlékeim szerint Amerikából hazatérvén, körülbelül 1905 táján. Eszméletlen faóriásokról van szó, bitang magasra emelkedik a koronájuk.
Egyetlen dolgot sajnálok ezzel a nappal kapcsolatban - azt, hogy nem másztam meg a hátsót, pedig elérhető magasságban volt a legalsó ága.
A jócsajok egy lovat próbáltak megmenteni, amíg Miss Váraddal és Valával Bagdy Emőke gondolatain gondolkoztunk, aztán visszatértünk a városba.
A Macska és barátja is eltűntek (sör fele), én a bezárófélben levő piacon örültem a lemenő Napnak (már volt söröm természetesen :D ).
Aztán meg annak, hogy elmentünk.
Baromi jó kirándultatás volt.
 |
| Mondtam én, hogy Miss Várad tud fotózni. |
Azokban a hetekben hően és egyre fogyó türelemmel vártam, hogy a Pilóta jelezzen valamit a "stúdiójában" felvett számainkról.
Eregessen füstfelhőket.
Telefonáljon, ha megvannak.
Üljön ki a Szabadság-hídra és próbáljon meg fölszedni egy alkalmi színésznőt.
Bármi.
Nem történt semmi, bár utóbbira azért legalább kísérletet tett, így a túrát követő hétvégén eluntam a faszakodást és Etyekre indultam, hogy visszaszerezzem, amit összehoztunk nála (egyébként a Prayer és a Promise of Air volt az).
Egy állati jó fej, idősebb fickó fogadott, miután leszálltam az elővárosi buszról, aki át is adta a memóriakártyát a számokkal - a Pilóta felejtette itt valamikor, valamiért -, de hamar kiszúrta hogy valami van a beszédemmel.
Kérdezte is hogy hajdúsági vagyok-e, mert hogy ő tán mikepércsi.
Egyszóval hamar össze is cimboráltunk, úgyhogy lehet, hogy később ő is velünk fogja róni a móriai kocsmákig terjedő egyáltalán nem könnyen meglelhető utakat.
A Pilóta balfaszkodása tehát kijavításra került, sorra kerülhetett a meghallgatásuk.
Én aszontam rá, kezdésnek nagyon jók, Potter szintúgy.
A Pilótával külön leültünk tehát, megbeszélendő a csatlakozását hozzánk.
Trombitärral előzetesen beszéltem telefonon, mert ismerte, s kikértem a véleményét, hogy milyen ember ez - azt mondta, szét fogjuk szedni egymást.
Mondom biztató, szóval ülök Potterék padlóján egy órás parttalan eszmecsere után és azon gondolkozok, mit jelenthet a hasonlat, hogy "ti szamáron közlekedtek, míg én repülőgéppel járok", vagy hogy miként eshet, hogy egy bevételre váró tagból hirtelen frontember lett, és megmond mindent.
Nem is magam miatt mondom végül, hogy ebből elég lesz.
Elsősorban Potter miatt, aki az ilyen emberektől és irányítású zenekaroktól menekült egész addig, míg útjaink nem találkoztak egy alligátor-grillezés közben.
Utódját (mondjuk sosem volt megszámlálhatatlan teherautó) máig keresem, és már találtam is valakit.
Róla azonban legközelebb fogok írni - holnap vár a munka, ma meg még egy fél sör.
Jó éjszakát, tele kupákat!
