Apa Pirra Soka Tir

Nos, ki tudja, hogy ő kicsoda?
Annyit segítek, hogy olyan műben tűnik fel, ahol a főhős az örökké termő fák földjét keresi.
Arra mondjuk nem emlékszek, megtalálja-e végül, vagy hogy milyen szerepet játszik az egészben Apa Pirra Soka Tirr, de emlékszem, kb. hét évesen marha büszke voltam, mikor a jóságos bölcs nevéről egyből rájöttem, hogy legalább írástudó.
Hiszen a papírra sokat ír. :D

Ahogy haladunk előre az időben, és ami engem illet, időnként a térben is, néha vannak amolyan flashbackjeim. Eszembe jutnak régi cimborák, illetve régi csajok.
Vajon mi lehet velük?
Vajon tudják-e, belőlünk mi lett?
Ezért is hajtott a kíváncsiság, amikor egy nappal a False-koncert-után - amely egyrészt epikusan f*s volt, másrészt nemrég írtam is róla Medveczky Ilona szépségeinek titkai c. négyrészes ómagyar musicalemben - egyszer csak gondoltam egyet s ellátogattam a Hegyaljába.
Még emlékezhettek, hogy itt történt, hogy egy Zsóti nevű gyerek titkosrendőrnek nézett, és a rendőrség előtt könyörgőre fogta a dolgot, hogy vigyem be.
Avagy mit tesz egy oroszlányival, ha olyannal találkozik, aki a hétvége ellenére össze tud tenni négy értelmes mondatot egymás után, és rövides poharak helyett egy Ukrajna-térképpel mászkál ugyebár.
Szóval mi lehet a régiekkel?

Nagyon-nagyon régen, nagyjából tizenegy-tizenkét évvel ezelőtt gondolkoztam el rajta, hogy de jó lenne végre zenekart alapítani. Frissen hazaérkezve Skóciából, vettem is hát nyári keresetemből egy basszusgitárt, melynek akkor mind a négy húrja működött. Célszerűnek tűnt, hogy az osztályban nézzek szét, így került a képbe Pityesz.
Neki elég jó ízlése volt, ha a Six Feet Undert leszámítjuk, de a legtöbb zenét, amit akkoriban hallgattam, az ő révén ismertem meg.
Ráadásul gitározott.
Így alakult meg a P.É.P., azaz a Pityu és a Problémái nevű zenekar, melynek legismertebb jellemzője az volt, hogy írtam egy rakás dalszöveget, nem próbáltunk és nem tudtam semmit a basszusgitáron. :D
Pityu pedig akkor érkezett nihilista korszakába, így ennek - azaz kb. a gondolatnak hamar vége lett.
Ez két szempontból is érdekes.
Egyrészt aznap este ott ült mellettem a Hegyalja kocsmában hirtelen és olyan volt, mintha időt utaztam volna. Kiszel Tündével ellentétben mondjuk nem fér rám, hogy tíz (vagy az ő esetében negyven) évet utazzak vissza és próbáljak rendet rakni végre, de nagyon érdekes volt meghallgatni, mivé lett ő - vagy hogy mivé lettem én.
Ő volt az egyébként a régi körből, akiről sose hittem volna, hogy az élet egyszer megtöri, de pontosan ez történt.
Egy hegyek mögé dugott hotelben töltötte az elmúlt hat-hét évet és őszintén elmondva nem sok minden történt vele.
Persze azért fasza dolog volt időt utazni - látni hogy mit tesz az élet időnként, az már kevésbé.
A másik szempont, ami érdekes ebből, az a zenei.
Illetve egyelőre inkább a "zenei". Potter mesterrel ugyanis futószalagon gyártjuk a zenéket, mióta megalakult a Countless Vans. Kár, hogy még nem tartunk ott időrendben, de ettől én még bármikor csalhatok.

Szóval végül ide tartott a zenei ívem.
A P.É.P után voltam egy ideig Bandy pajty zenei társa (akiből azóta képzett zenész lett), majd Faffyval és öcsémmel megalakítottuk a Nerumát, amely emlékezetem szerint két teljes próbát ért meg. Öcsém királyul dobolt, mi pedig semmit nem tudtunk. XD
Nem baj, a tinilányok legalább szerették.
Aztán hosszú csendek, dalszövegek tucatjai jöttek, majd egy újabb feledhetetlen korszak: a közös zene Leslievel.
Ő ugye a horgolótűk királynőjének barátja azon tulajdonságán kívül, hogy az unokatestvérem.
Amíg el nem került a szülővárosomba, eszméletlen sok mindent hoztunk össze együtt. Főleg töredékeket és ötleteket, de azokból tényleg százszámra.
Az egyetem alatt természetesen teljes kiégés és no zene.
Aztán a B&B rövid, de annál lelkesebb ragyogása a koromfekete, izzó szénporos balkáni éjszakában.
Majd előbukkant az amerikai Dél mocsaras barbecue-asztalai mellől a Countless Vans és teherautóin elhozta a megváltást.
Vagy valami olyasmi.

Erről még lesz szó később, előbb azonban buli Mr. Konggal, aki szintén felbukkant már emlékeim lapjain.
Ő az az alternatív tanár jellem, akivel szívesen megihatsz egy (jó, négy) sört, de ettől a nap végén még ki fog csapni a legelőre, ha nem klappol minden.
Ennek örömére budapesti látogatásán jó pár kollégámmal meg vele bevettük magunkat egy nívósabb helyre (mely azt jelenti, hogy ha nem a cég fizeti a cechet, akkor én messziről elkerülöm az árak okán :D ), ki-ki megkereste a garatját és felöntött rá.
Ennek folyományaképp ébredtem föl Pécel és Maglód határában, szemüveg nélkül, és kibaszott részegen.
Ha nem láttad még Geldart ismeretlen irányokba botorkálni félig vakon, árkokon által, akkor a modern burleszk legjava maradt ki.
Ha jól emlékszem, három körül érhettem Pest határának környékére és találtam egy buszt, mely a semmiből jött, viszont befele tartott, így el is helyezkedtem rajta.
A szemüvegem hiányán kívül egyébként az döbbentett meg, hogy minden egyes felszálló utas "Jó reggelt"-tel köszöntötte a buszsofőrt, ami nemhogy vidéken nem gyakori, de Pesten meg különösen hiányzó jelenség, az udvariassági formákkal és a személyes szférákkal egyetemben.
Ekkor már lebonyolódott Rákoskeresztúrra való költözésem első fejezete egyébként.
Bizonyára emlékeztek még a vizes macskára, aki kb. két hétig volt a csajom.
Nyilván ebből az következik, hogy olyan hatalmas lángolás nyilván nem volt, viszont azóta is tartottuk a kapcsolatot, s mikor fölajánlotta, hogy vegyek ki náluk egy szobát, mert sok a hely, egyáltalán nem tiltakoztam.
Így kerültem az XVII. kerületbe, egy kontyos ház kontyába nagy vígan és nevetve.
A Macska olyan maradt, mint volt. Jó szándékú, tehetséges rajzoló, és mondhatni, macskás személyiségű. Ezt az angolban a fickle melléknév írja le legjobban.
A mostani barátja, aki szintén ott lakik, az elején eléggé idegesített, mert megpróbálta bebizonyítani, hogy ő az alfa. Aztán letett róla, mert már rég nem itt tartok - azóta bírjuk egymás arcát.
Megnéztük többek közt a Harcosok klubját, mutattam neki a zenéimből, meg időnként meghallgatom a munkahelyi történeteit, ahol tényleg elképesztő idióták dolgozhatnak, talán még Mr. Wheatet is alulmúló képességekkel. *
Neki két húga van, akik szintén velük laknak.
Az egyik nagyon értelmes, és nővérnek tanul.
A másik szemre nagyon tetszetős, de még kb. a tinikorszakának éli a bosszantóbbik felét, úgyhogy elég ritkán beszélek vele.
Ezt leszámítva - Keresztúron jól érzem magam (az időnként fellépő szorongásról meg nem ők tehetnek - de ezek egyre ritkábbak).

Ahogy tartott előre a december, egyre kevesebbet bukkantam fel Orkfalván.
A gépemet meg egy váltás ruhát azért felvittem egy tucatnyi könyv kíséretében - azóta kb. megvagyok.
Kevésbé stresszes időszakaimban (hála Medveczky művésznő szépsége titkainak, ezek egyre ritkábbak) gyakran gondolok arra, hogy ez nem sokban különbözik angliai kalandjaimtól.
Kevés holmival élek együtt több, többé-kevésbé barátságos emberrel, és lassacskán gyarapodok.
Nem egy rossz érzés, sőt, mindenképp jobb, mint arra ébredni, hogy Schobert Norbi vagyok, Karácsony reggele van és a fa alatt egy periódusos rendszer várja, hogy kibontsam.

Egyébként a december egyik fő vívmánya volt az is, hogy megalakult a Countless Vans. Akkor még név nélkül voltunk, de hosszú-hosszú idő után megkerestem Pottert egyszerűen csak azzal, hogy zenéljünk.
Ő pont túl volt már a sokadik kudarcos zenekarosdin (nincsenek próbák, átírják a számait, begyorsul minden és megy a takatuka), és megérzésem szerint pont ezzel nem kívánt foglalkozni hosszabb ideig ismét.
Viszont azt hamar megérezte, hogy nekem viszont segítettek főleg a kezdeti próbák (kibaszott sokat szorongtam akkortájt), és ugyan a mostanra kinövő hangfák messze magoncok voltak, de csak el lettek vetve.
Így bújtak elő, nem egészen sorban.

- There Is Nothing
- Balkan Girl (ezt a B&B-ből hoztam át)
- Prayer
- To Begin Again
- With Wing Folded
- In The Desert

Visszakanyarodva a mostani iromány elején említettekre - Potterrel kiszabott jó együtt zenélni.
Talán a Leslies korszakkal vetekszik az az érzés, hogy írok valamit, és valaki esetleg továbbgondolja (és ebben különbözik a Faffys korszaktól, aki utálta, ha egy hangot is átírtam a jellemzően kvintekre épülő nihilista balladáiban).
Van hogy ő énekel, van hogy Geldar, a törp személyesen, és ez, ha ivott, nem mindig válik előnyére a dolognak. xD
Szerencsére a következő bejegyzésben már (a fenti csalásom mellett) fogok is több dolgot mutatni ebből az egészből. Nem lettünk hirtelen Cseh Té és Ber Gé, de hipszterek se, akik a kedvesükről énekelnek f*szverős zongoraballadák kíséretében. A lényeg szerintem, hogy eszméletlen élvezzük a dolgot.
Az aligátorokat pedig valakinek úgyis meg kell forgatni a grillen, mert leégnek szerencsétlenek.

Legközelebb az ünnepekkel érkezek - és talán újabb keleti történetekkel.




* ő a jelenlegi munkahelyem kakasa a szemétdombon. Egyelőre még nem szóltunk neki, hogy a gyémánt félkrajcár, melyet keres, igazából alumíniumból készült és egy másik munkahelyen van elrejtve egy italautomata áram alól kivont részén.

Medveczky Ilona szépségének titkai

Ez egy viszonylag rövid könyv lesz - három üres oldal és bőrborítás.
Köszöntök hát mindenkit a ringben, ismét jelentkezem rövid egy hét szünet után, amit a Hajdúságban töltöttem a rokonokkal, békében, boldogságban és kiszabott hidegben.
Az a történet is érkezik nem sokára (Lily legnagyobb örömére, aki valamiért újabban ismét nekiállt olvasni eme sorokat :D ), most viszont még egy visszatekintő jön, főszerepben Mr. Konggal és a Charlie Firpo nevéhez köthető dolgokkal.

Szóval mit kell tudni Charlie Firporól?
- Reggel: egyrészt nem vesz föl stopposokat, csak apácákat. S ha kiderül, hogy egy apácaruhába öltözött férfi próbálja vele elvitetni magát Miamiba, bepöccen.
- Dél: ha Bob falatozójában találkoznátok és beleeszel a hamburgerébe és/vagy a tortájába, el fog szabadulni a balhé. Ha történetesen egy csavargó is besegít a bunyóba, legalább kifizetheti a berendezést.
- Este. Ha egy ismeretlen ismerős elkártyázza a kamionját, akkor talán már igazán érthető, mi fog következni.

Később tehát, a nehéz nap után az egyetlen logikus lépésnek tűnik, hogy Charlie leül a róla elnevezett sörrel és vígan bever belőle vagy hármat, aztán nyugovóra tér.
Így tettem én is november első hetében, amikor megérkezett a városba Mr. Kong, hogy oktasson minket és sörözni vigyen. Az ilyen alternatív tanárokat mindig is szerettem, elég ha csak a gimnáziumi osztályfőnökömre, vagy mondjuk éppen apámra gondolunk.
Mr. Kong mindenesetre egy belvárosi szórakozóhelyre vitt engem s munkatársaimat, ahol igazán kitettem magamért. Míg a többiek visszafogottan egy-egy kört rendelgettek és kulturáltan szórakoztak, addig én egyszerre két köröket vittem vissza az asztalhoz és ahogy haladt előre az este, egyre fejlődött a történetmesélésem.
Talán visszatérek végre rendesen? :D
A Charlie-ról elnevezett sör egyébként az igazi.
Ittam egy (illetve több) korsó imperial stoutot, de azon kívül, hogy istentelenül erős volt, végül is nem olyan volt, mint hősünk kedvenc söre, amely - a Guinness persze.
A másik igazi kamionos sör, a neve is innen jöhet. Még a lánykollégáim is vígan józanok voltak kettő-három kör után, és nálunk sem más az arány ilyen téren, mint akárhol. :D
Miss Punkkal beszélgettem egy kicsit, mielőtt hazatértem volna, már az újabb kalandokra készülve.

Trombitär történetei következtek legközelebb, 12-én.
Történt, hogy kilátogattam hozzá trombitapróbájára valahova Budára. Körbejártam persze az iskolai részt és vígan bekopogtam mindenhova, amit én a zeneiskola részinek véltem. Így láttam két zongoristát, egy fiatal anyukát és egy őszülő sármőrt, valamint három kisgyereket hangszerekkel rohangálni.
Egy közös volt bennük, mindannyian föl voltak háborodva, hogy zargatom őket azzal, hogy egy jazztrombitást keresek. :D
Ja, hogy Budán vagyunk. Hát az én meglepetésem ezzel el is szállt, majd tényleg megleltem Markyt és fújt is nekem mindenféléket, főleg polkába valót (!) és ha jól rémlik, valami kubai formációba készülő zenedarabokat.
Később ettünk egy hatalmasat egy kínaiban a Bartók Béla utcán és egyrészt nagyon finom volt (rákfarkakat ettünk meg húsos rizst), másrészt egyformán rácsodálkoztunk arra, hogy az ottani hölgy (aki persze kínai volt) rendesen beszédbe elegyedik a vendégeivel.
Biztos ismeritek a halakra emlékeztető és barátságosságú éttermi alkalmazottakat (akár kínai, akár akármilyen), akinek mindegy, hogy ki vagy, mit csinálsz - egy a lényeg, a fogyasztás, aztán mehetsz, amerre tetszik.
Szóval míg ott voltunk (elég sokat egyébként), a hölgy beszélgetett idősödő, lepusztultabbnak tűnő urakkal (nem, ez nem én voltam xD ), fiatal srácokkal és barátnőikkel, valamint velünk is. A vacsora végén meg is köszöntem neki kínaiul a vendégszeretetet - és meg is értette, aminek Geldar külön örült.
Tényleg marha jó volt - a hely egyébként a Fehérvári út és a Bartók Béla út metszéspontjától van nem messze északnyugatra.
Marky felelevenítette gimnáziumi történeteit, melyek a majdnem szemközt eső oktatási intézményben voltak és annyira szürreálisak, hogy remélem, egyes elemeit beemelik majd az öcsémmel együtt írt Tamásci művükbe is.
Nem sokkal vacsoránk befejezése után csatlakozott hozzánk Szoki, a Killer Diller dobosa, az igazi antihős.
Neki utánozhatatlan humora van - legfőképpen a végtelen öniróniával előadott történeteit bírtam, melyben általában vagy elverték, vagy történt vele valami miskolci. :D
Az egyik ilyen mesében fordult elő, hogy házasodni készült egy zenekari tagjuk, ő pedig, mikor meglátta az általában lezseren öltözött srácot esküvői felöltőben, a következőt gondolta.
"Azt láttam ott, hogy megjött ez a gyerek így felöltözve, hogy szájba ne pattintsam." :D
A történet végére nem emlékszem, mindenesetre zseniális forma.

Nem sokat kellett várni ezután sem, hogy valami váratlan történjen.
Mondjuk mivel ez is egy sörözéshez kötődött, ezért tulajdonképpen annyira talán mégsem váratlan. :D
Skót származású kollégám, Mr. Muscle születésnapját ünnepelte, úgyhogy fölkerekedtünk Mr. Poollal és csatlakoztunk hozzá a Stifle bárban.
Nagyon vegyes társaság gyűlt össze, többek közt: egy görög; Mr. Cool; Mr. Kong; Mr. Miller és a további izgalmakat az is elősegítette, hogy volt biliárdasztal ÉS Guinness. Mondhatnám, hogy otthon is éreztem magam, de mivel otthon általában se Guinness, se biliárdasztal nincs ezért régi olvasóim már vonhatják is a párhuzamot a táti Jobb mint otthon című presszóval. :D
Különösen Gattolina.
Pedig ez nem is így van.
Flörtölni minden esetre nem onnan tanultam. Nem mintha szükséges lett volna aznap estére - se Miss Punk, se Miss Blonde nem volt a láthatáron, így az éjjel legnagyobb részében Mr. Poollal biliárdoztunk, mely azt is megkívánta, hogy leadjam az útlevelem, és nem utolsó sorban ki is fizessem.
Mivel a vége fele már főleg az utcán ácsorogtunk és beszélgettünk Millerrel és Muscle-vel, ezért a villamosmegállóban ugrott be, hogy hiányérzetem van. xD
Így fizettem végül is háromezer-ötszáz forintot nettó másfél, bruttó négy óra játékért.
Geldar, a törp természetesen  zokog, hiszen ezt elkölthette volna sörre és csatabárdra is, majd eszméletlenül belefordul egy árokba és vehemensen horkolni kezd.

Úgy gondolom, ennyi jó után érdemes megemlékezni valami magasabb célt szolgálóról is, úgyhogy a the False nevű, orkfalvi bandáról is értekeznék egy keveset.
19-én ugyanis koncertre készülődtek és a baljós előjelek ellenére én végül is úgy határoztam, hogy megjelenek.
Előtte azért reggel jó kis hírverést csináltam nekik, melyet csakis pontosan érdemes idézni.

"Ma este the False-koncert az Okszik-ban!!!
Néhány hónapja ismerkedtem meg a srácok művészetével, amelyben keveredik a jó öreg DIY attitűd a balkáni látomásos költészettel, a szövegekben pedig az óvodai gyermekdalok egyszerűsége és bája sejlik fel időnként.
Azóta együtt járjuk utunk, ami néha céltalan, a sors keze viszont mindig jelen van.
Az ének időnként már-már Jeff Buckley-hoz mérhető, és mindig tiszta, mint a lillafüredi forrásvíz.
A fél város ott lesz, te se maradj otthon!
Találkozzunk ma este az aulában, és ugorjunk fejest a művészetbe!"

Szóval ez minden, csak nem dicséret, amiről ti is meggyőződhettek mondjuk egy fél szám meghallgatás után, amely legyen mondjuk a Várjál című.
Döbbenetes, már-már a földköpeny mélységeiben szántó szöveg- és dallamvilág, melyet tovább színez, hogy az énekes pösze és a tiszta hangokkal olyan gyakran találkozik, mint Schobert Norbi a periódusos táblázattal.
Mondhatni, amolyan szegény ember Beck Zolija.

Szóval Balival, a Balkan Lorddal és újsütetű barátnőjével be is ültünk a balkan diy alter punkra és nem kellett csalódnunk. Amint felcsendültek a kezdő szám akkordjai (nem egyszerre, diy punkról van szó, a szinkron itt elítélendő), a kocsma nagyjából háromnegyede távozott a létesítményből, és kinn próbálta meg valahogy átvészelni a ráadással együtt nagyjából bő egy órára nyúlt blokkot.
Egy egykori zenész írta le a legjobban tán a False aznap esti teljesítményét, amikor is költői kérdést tett fel arra vonatkozólag, ezek a hangszertulajdonosok vajon minek köszönhették az aznapi fellépési lehetőséget. :D
Ha ez nem megalázó, akkor nem tudom, mi az.
Ja de tudom mégis. Az énekes ugyanis a kirobbanó siker után lejött és megköszönte nekem személyesen a promóciót (amit itt fenn idézőjelbe tettem), majd átvett egy üres pezsgősüveget, melyet az egészségére ittunk meg a Balkan Lorddal.
Na jó, inkább arra, hogy a Balkan Girl már a százas nézettséget is elérte a youtubeon és maradt nálunk egy üres üveg. :D
Szóval inkább az énekes próbatermében díszelegjen, mint Friderikusz Saci hátsó felében, okoskodtunk magunkban.
Az égést már csak egyféleképpen lehetett betetőzni - egy hónappal később megosztottam az egyik csörömpölésüket és nyertem egy ingyenes próbalehetőséget velük. :D
Mivel azóta Pestre költöztem, sajna erre nem került sor, de tavasszal vár a vegytiszta balkáni líra és a teljesen önálló utakon járó zenei sávok szikrázó varázslata.

No hát mára lassan elég lett ennyi, mondta Mátyás király és udvariasan besegítette Jozefint a katapultba, majd elvágta a kötelet.
Lassan decemberbe érünk - legközelebb is találkozunk.

A fék, a kerék és a lángoló kuka igaz története

Üdvözlet mindenkinek!

Ez itt a Geldar-hírek. Gondolom, mindenki nagy örömmel várta az újabb kalandokat. És joggal, hiszen szordínóval ugyan, de azok változatlanul nem álltak le.
Sőt!

Hogy-hogy nem, elég az hozzá, hogy a következő történetben egyszer csak miskolciak érkeztek in da house. Oroszlányra még, hiszen éppen utolsó heteimet töltöttem Mordorban, aztán ahogy megláttam, hogy nyílik a Vasgádoros kapuja, gyorsabban szeleltem el, mint amikor Csonka András véletlenül egy hagyományos sztriptízbárba téved be, és lekerül az első melltartó.
Szóval a couchsurfing nevű oldalon (amit ajánlok, ha nem is mindenkinek, de majdnem mindenkinek) bukkant fel ez a házaspár, akik közül a hölgy emlékeim szerint tanári pályán volt, mielőtt a férje egyszer csak

A miskolciak búcsúznak.

bringás pályára lépett és cyclecross versenyző lett belőle. A neve Polonkai László és egy hétvégi, Várgesztesen megrendezésre került versenyre érkezett.
Igyekeztem hozni a normális vendéglátós formámat (Lazlow és a többiek, akik már kempeltek nálam párszor most sírva felkiáltanak és menekülőre fogják :D ), szóval érkezésük előtt negyven perccel már vígan rotyogott a sárgaborsó-főzelék.
És vagy velem történt csoda, vagy ők voltak nagyon éhesek (utóbbira tippelek), de kb. fél óra múlva kiürült a kondér és nem keveset csináltam.
Miután jóllaktunk, a fickó jó szívvel mesélte a nagyobbnál nagyobb szabású dolgait. Én meg, a nagy kalandor, fültátva hallgattam.
Ő tényleg nem akármilyen fából faragódott.
Egyszer kirepült Lisszabonba, majd hazatekert keróval (!).
Egyszer megfogta a feleségét és körbeautózták a Balti-tengert (!!!).
Egyszer negyven évesen úgy döntött, hogy versenyszerűen fog tekerni és így lett.
Szóval elég jól elbeszélgettünk (október 22-én történt mindez).

Hősünk épp próbál szalonképesen kinézni.

Másnap Balival, a Balkan Lorddal átmentünk megnézni a bátyját, aki ugyanezen sportág oszlopos bajnoka és ezúttal sem okozott csalódást.
Azaz nyert.
De nem is ez volt a lényeg. Végre erdőt láttam!

Várgesztes azon környékét egyszerűen a túrákra találták ki. Akármelyik domb mászható, akármelyik erdő felfedezhető, így Balival gyakorlatilag körbefotóztuk (és -sétáltuk) a pályát, miközben negyven-negyvenöttel repesztettek el mellettünk a' illetők.

A jövendő nagy kaland ekkor már tervben volt, úgyhogy a következő héten már készültem sörrel, borral és nádi hegedűvel - Atival, Lazlow-val karöltve meglátogattuk végre Melit, az unokanővéremet Öttevényen.

Carry on standing, you Balkan Lord.

Nemrég ment hozzá egy egyébként igen remek fickóhoz, és kiköltöztek Győr betondzsungeléből egy nem messze eső falucskába.
Úgyhogy egy kisbéri állomás beiktatása után (a Horgolmány blog egyre ismertebb és töretlenül lelkes szerkesztőjével karöltve) áttörtünk a Kisalföldön és már ott is voltunk Öttevényen.
Az ottani megérkezést a következően kell elképzelni.
- Megörülök, hogy megjöttünk, de szomjas vagyok
- Ezért elkezdek piruettezni a kocsi mellett, melyet bent nagy hahota, kint megdöbbent és üveges tekintetek fogadnak, főleg a már délben pityókás Sanyi bácsiktól
- Ez nem elég, a cigimet egy kukán nyomom el, majd a későbbiek tanulsága szerint még égve dobom be oda
- Beülök az autóba, de hopp, füstöl a kuka
- Robogok, és sasolom Mari néni szódásüvegeit a rafia szatyrában, de mind üres, berontok hát a CBA-ba vízért
- Furakodok előre a sorban, mikor már megleltem és az előttem (majd mögöttem) morgolódó fiataloknak megjegyzem, hogy "bocsi srácok, sietek, kigyújtottam a kukátokat"
- Beleegyezően bólogatnak
- Mire Zrínyi hagyományait követve kirontok a boltból, a szódás Mari néni kíváncsi tekintetétől kísérve beleöntök jó egy liter áfonyaízű ásványvizet egy kukába - alul folyik, mert megolvadt
- Mint nemsokára kiderül, hiába, hisz Atiék már akkor eloltották, mikor megindultam hősies mentőakciómra.

Igen, ez volt megérkezésem igaz története, ezüstkeretben, szélesvásznon. :D
Aztán betoppantunk hát a friss házasok házikójába.
Hát ez aztán eszméletlen!
Egy kert elől. Egy kert azút'.
Majd még egy hátul.
Oldalt pedig egy elég méretes ház, szinte tökéletes állapotban.
Meg is jegyeztem Melinek, hogy hát én is valami ilyesmiben verném le a sátramat majd családos emberként, de később rájöttem, hogy a sátorcövek rendkívül rosszul mutat a parkettán. xD

Ágyú, sok.

Így lehet, mégse így lesz.
Az ebéd isteni volt. Tortillát alkottak és elég kevésbé visszafogottan jól laktam. Aztán pedig még egyszer jól szétnéztük ott is, majd megindultunk Győrbe, hogy nemsokára már a Mandala teaházban együnk és ígyunk, valamint vígan legyünk.

Ati, Lazlow és Kivi némileg meglepetten próbálják bekategorizálni a
ló, a sellő és valami fegyver kombinációját átellenben velünk.

Győr belvárosa felettébb szép, ha leszámítjuk az értelmezhetetlen lovagló sellőit a Rába-Duna összefolyásánál. :D
Úgyhogy számítsuk is le, tehát a Belváros szép.
Elhaladtunk Meli egykori törzshelye előtt (természetesen egy kiskocsmáról volt szó xD ), majd elérkezett végre az idő, hogy hazatérjek.
Másnap Lazlow-val és Miss Horgolmánnyal tartottam Kecskéd határáig, ahonnan hazatérhettem végül is Orkfalvára.
Megállapodtunk, hogy nemsokára Ati társaságában megrohamozzuk Debrecent és elfogyasztjuk az ágyas pálinkakészletük zömét. :D










A hírek itt azonban véget érnek mára - elérkeztünk novemberbe.
Megjött az ősz és ami annál is jobb: a Charlie Firpo sörök.
Legközelebb érkezik tehát Mr. Kong, a szemüveg, a szél és Maglód határa.
Akkor sem fogtok csalódni.