Ideje visszatérni egy körülbelül fél éves kihagyás után.
Eléggé elfoglalt voltam, de szerencsére elég izgalmas dolgok történtek velem ebben az időszakban.
Beindult végre a zenekarom, a Russian Girl.
Aki nagyjából követte a történetünket, az tudja: 2020 nyarán alakítottuk meg Pöttyel még a Pozsonyi úti albérletben, ahol laktam akkortájt.
A körülmények balkániak voltak, ahogy a felszerelés is - két akusztikus gitár, dobos sehol, basszus sehol - a billentyűsök meg majd vonattal mennek!
3 év elteltével végre ott tartunk, hogy van jó dobos, van jó szólógitáros, van basszus is és kiadtuk első minialbumunkat, amelyről a Recorder magazin, és az Index is írt kritikát, illetve koncertezünk folyamatosan - szóval valóban beindult a szekér.
Erről majd a következő bejegyzésben fogok értekezni, mely egyfajta összegzése lesz a 2023 végéig a zenekar háza táján történt dolgoknak.
 |
| Gyülekező a Keletinél. |
Most azonban alámerülünk Kelet-Románia mocsaraiba, ahogyan azt legutóbb ígértem - még májusban.
A szerb-román kaland sikere után elhatároztam ugyanis, hogy nincs mese - megvalósítom a legmerészebb road trip ötletemet, ami valaha is eszembe jutott - azaz megkíséreljük fölkeresni legfontosabb folyónk torkolatvidékét a távoli Regátban.
A Duna deltája egy elképesztően nagy méretű torkolatvidék (mérete Tolna vármegyéével vetekszik), melynek majdnem teljes területe természetvédelmi terület.
És okkal.
Az a fajta biológiai diverzitás, ami ott tapasztalható, Európában rendkívül ritka - hasonló egyedül a Rhône deltájában található meg tán, ha jól emlékszem...
Pelikánok és számtalan egyéb vízimadár igyekszik a halakért és rákokért megküzdeni - az emberrel, akik szintén jelen vannak ezen a hatalmas, vizes és vizenyős területen.
Mikor az út tervezési fázisába értem, rá is bukkantam egy, a témában megkerülhetetlen könyvre - Kiss J. Botond: a Delta könyve című ismertető anyagára, ami elég hasznosnak bizonyult.
A nádas rengetegében élők egy ritka érdekes, ma már kicsit régiesnek számító életet élnek.
A delta lakóinak jelentős része máig a halászatból él, illetve Sulina kikötőjében tevékenykedik.
Őket is terveztük megnézni ezen az úton, természetesen az állatvilággal együtt - s részben sikerrel jártunk!
Kezdjük azzal, hogy befele normális út Tulcsa városáig van - onnan elvileg egy kompig el lehet még jutni, majd azután a 2-es számú úton megindulni; azonban a hírek szerint azon kizárólag terepjáróval lehet menni, annyira pocsék állapotban van.
Ha Mi Hazánkos lennék, akkor rögtön románozni kezdenék, hogy na a szőröstalpúak már megint elsz*rták, vagy éppen le- a dolgot, de szerencsére nincs erről szó.
Ha hinni lehet ugyanis a híreszteléseknek, direkt nem csinálták meg az utat, hiába az országba érkező EU-s források, hogy valamelyest korlátozzák a deltába látogatók számát s ezáltal óvják az élővilágot.
Én is ismerek olyanokat, akik a kényelem emberei és amint kiderül, hogy bizony hajóra kell ülni, nem lehet kocsikázni háztól házig, azonnal otthon maradnak Stranger Thingset nézni a Netflixen egy nagy zacskó Pom Bär és egy diétás kóla társaságában, az egészségre nyilván ügyelni kell.
A létszám viszonylag hamar összeállt - legalább olyan hamar, mint amennyire korán rájöttem, hogy ezúttal Mesy otthon fog maradni; a szerb-román túrán tapasztalt viselkedéssel nem akartam még egyszer szembesülni, ha nem muszáj.
Katie és DTR jelentkezett először (ők azóta összeházasodtak múlt szombaton, sok boldogságot nékik!), Tami és én, majd Pötty, Almássy gróf, Fecó, Dóri, Gattolina és férje Gergő, valamint Mr. Red csatlakozott - kialakítva a 11 fős létszámot.
3 autóval vágtunk neki a nagy útnak - március 14.-én.
1. nap
Budapest - Szeged - Makó - Kiszombor - Csanád/Cenad - Déva - Szászsebes
 |
| Makón, a szokásos benzinkúton. |
A korábbi kalandokhoz hasonlatosan most is a Keleti parkolójában gyülekezett a társaság, hogy aztán nagy levegőt véve meginduljon a nagy-nagy útra.
A csapat viszonylag és késések nélkül rugaszkodott el három autóval, s csakhamar már Szeged környékén jártunk.
Makónál álltunk meg a szokásos ÖMV-benzinkútnál vécézni és beszerezni egy-egy kávét, meg szendvicseket, majd mentünk is tovább.
A határon Kiszombornál keltünk át, és hamarosan feltűntek az Erdélyi-szigethegység első előörsei.
Az A1-es autópálya Marzsinánál fogyott ki alólunk - itt megálltunk tehát enni egyet, illetve megcsodálni egy birkaszállító autót - mindkettő remekül sikerült.
A csapat viszonylag és késések nélkül rugaszkodott el három autóval, s csakhamar már Szeged környékén jártunk.
Makónál álltunk meg a szokásos ÖMV-benzinkútnál vécézni és beszerezni egy-egy kávét, meg szendvicseket, majd mentünk is tovább.
A határon Kiszombornál keltünk át, és hamarosan feltűntek az Erdélyi-szigethegység első előörsei.
Az A1-es autópálya Marzsinánál fogyott ki alólunk - itt megálltunk tehát enni egyet, illetve megcsodálni egy birkaszállító autót - mindkettő remekül sikerült.
 |
| Marzsina és a birkaszállító kocsi. |
Papíron Déva vára lett volna a következő célpont, de épp tatarozták, úgyhogy a parkolóját sikerült megnézni, illetve a hadsereg módjára gyülekező varjakat a fejünk felett.
Egyszer ide érdemes lesz visszatérni azért, s nemcsak azért, mert a vár falait a legendák szerint Kőmíves Kelemenné tartja össze (a falban, porítva), hanem mert nagyon jó állapotban fennmaradt, kíváncsi leszek, a tatarozás után hogy fog kinézni!
Napunkat Szászsebesen, a Vörös-szakadékban zártuk (legalább is ami a naplementét illeti, szerencsére egy panzióban aludtunk a sziklák helyett).
Kicsit trükkös volt a dolog, mert egy, a szurdokhoz vivő úton két ember állt egy kocsival és elirányított egy másikra, aminek nem tudom mennyi értelme volt - emez beton-, amaz földút volt - a lényeg, hogy megtaláltuk.
Na ez a hely elképesztően szép, mindenkinek tudom ajánlani.
Kicsit ilyen Badlands-érzete van, erodált sziklás részeket vörösít a lemenő Nap fénye - feltéve hogy este érkezik az ember, nappal nyilván kevésbé. :D
Az aznapi szállásunk neve Casa Cerbului volt, Szászsebes nyugati határában - a társaság jó hangulatban sörözött, pálinkázott, és jósolt kártyából (!) a másiknak - magyarokkal is találkoztunk, akik örültek nekünk.
Egyszer ide érdemes lesz visszatérni azért, s nemcsak azért, mert a vár falait a legendák szerint Kőmíves Kelemenné tartja össze (a falban, porítva), hanem mert nagyon jó állapotban fennmaradt, kíváncsi leszek, a tatarozás után hogy fog kinézni!
Napunkat Szászsebesen, a Vörös-szakadékban zártuk (legalább is ami a naplementét illeti, szerencsére egy panzióban aludtunk a sziklák helyett).
Kicsit trükkös volt a dolog, mert egy, a szurdokhoz vivő úton két ember állt egy kocsival és elirányított egy másikra, aminek nem tudom mennyi értelme volt - emez beton-, amaz földút volt - a lényeg, hogy megtaláltuk.
 |
| A Vörös-szakadék Szászsebes keleti határában. |
Na ez a hely elképesztően szép, mindenkinek tudom ajánlani.
Kicsit ilyen Badlands-érzete van, erodált sziklás részeket vörösít a lemenő Nap fénye - feltéve hogy este érkezik az ember, nappal nyilván kevésbé. :D
Az aznapi szállásunk neve Casa Cerbului volt, Szászsebes nyugati határában - a társaság jó hangulatban sörözött, pálinkázott, és jósolt kártyából (!) a másiknak - magyarokkal is találkoztunk, akik örültek nekünk.
2. nap
Szászsebes - Nagyszeben - Fogaras - Brassó - Bodzaforduló/Întorsura Buzăului - Berka/Berca - Râmnicu Sărat - Brăila - Tulcsa/Tulcea
Szászsebes - Nagyszeben - Fogaras - Brassó - Bodzaforduló/Întorsura Buzăului - Berka/Berca - Râmnicu Sărat - Brăila - Tulcsa/Tulcea
Na ez a nap k*rvára kemény volt.
Itt szakadt először szét a társaság, ami akkor nekem nagyon nem tetszett - de várható volt: három kocsi, ha nagyon akar, tud háromfele menni.
Mindenki átment azonban nagy kalandokon, úgyhogy nekem például kifejezetten tetszett!
A napot azzal kezdtük, hogy Szászsebesen kocsiba szálltunk és visszatértünk az A1-es autópályára, melyen keleti irányban robogtunk hamarosan.
A vörös sziklák a város keleti határában most is nagyon szépek voltak, elhaladtunkban megcsodáltuk őket ismét.
Nagyszebent északról kerültük meg, s csakhamar feltűntek az igazi nagyvadak, ha hegyekről van szó - azaz a Fogarasi-havasok.
No ezeket eddig csak képeken láttam, de élőben még sokkal lenyűgözőbbek voltak...
Végtelen fenyvesek, havasi legelők és maga a masszív hósapka nézte délről, ahogy a csapat egyre inkább keletre haladva végül is eléri a névadójukat - Fogaras városát.
Itt eredetileg nem akartam megállni, de emlékeim szerint Almássy gróf és Mr. Red addig erősködtek, hogy azt mondtam, egye fene.
Mondjuk igazuk lett, nem bántam meg.
A város közepén ugyanis egy óriási vár terpeszkedik, valamint a templomai is nagyon szépek.
A várat övező park pedig most már arról is híres, hogy boldogan és üvöltve odavizeltem egy fenyőfa alá - majd néhány pillanat múlva fölfedeztem (helyesebben: Gattolina rámutatott), hogy egyébként egy nyilvános véce falánál történt a hadművelet, tehát be is mehettem volna akár az ősemberi módszer helyett... XD
A következő állomásunk előtt ismét szétszakadt a társaság - Almássy grófék megnézték Prázsmár erődtemplomát, ami elmondásuk alapján egyébként igencsak izgalmas hely.
Mi Tamival és Gattolináékkal Bodzafordulón álltunk meg enni egyet, majd megkezdődött a nagy izgalom - átkelni a Kárpátokon, életemben először.
A hegyek mérete minden képzeletet felülmúl.
Több tíz kilométeren keresztül haladtunk szerpentines utakon, hatalmas erdők árnyékában, a mély völgyekben tavak és víztározók várták, hogy fölfedezzük őket - erre azonban most nem jutott idő, aznap még át kellett kelnünk egész Kelet-Románián is.
Nehoiu városa után hagytuk el a Kárpátokat, innentől nagyjából kisalföldi tájakon haladtunk - illetve ezek romániai megfelelőjén, Buzău környékén.
Eme várost északról kerültük el, majd egy iszapvulkán megtekintése után - Fecóék itt (is) okosak voltak, és egy másikhoz indultak el külön, erdei utakon, mielőtt rájöttek, hogy eltévedtek -
Itt szakadt először szét a társaság, ami akkor nekem nagyon nem tetszett - de várható volt: három kocsi, ha nagyon akar, tud háromfele menni.
 |
| A Fogarasi-havasok. |
A napot azzal kezdtük, hogy Szászsebesen kocsiba szálltunk és visszatértünk az A1-es autópályára, melyen keleti irányban robogtunk hamarosan.
A vörös sziklák a város keleti határában most is nagyon szépek voltak, elhaladtunkban megcsodáltuk őket ismét.
Nagyszebent északról kerültük meg, s csakhamar feltűntek az igazi nagyvadak, ha hegyekről van szó - azaz a Fogarasi-havasok.
No ezeket eddig csak képeken láttam, de élőben még sokkal lenyűgözőbbek voltak...
Végtelen fenyvesek, havasi legelők és maga a masszív hósapka nézte délről, ahogy a csapat egyre inkább keletre haladva végül is eléri a névadójukat - Fogaras városát.
Itt eredetileg nem akartam megállni, de emlékeim szerint Almássy gróf és Mr. Red addig erősködtek, hogy azt mondtam, egye fene.
 |
| Hősünk a fogarasi vár egyik kapuja előtt. |
A város közepén ugyanis egy óriási vár terpeszkedik, valamint a templomai is nagyon szépek.
A várat övező park pedig most már arról is híres, hogy boldogan és üvöltve odavizeltem egy fenyőfa alá - majd néhány pillanat múlva fölfedeztem (helyesebben: Gattolina rámutatott), hogy egyébként egy nyilvános véce falánál történt a hadművelet, tehát be is mehettem volna akár az ősemberi módszer helyett... XD
A következő állomásunk előtt ismét szétszakadt a társaság - Almássy grófék megnézték Prázsmár erődtemplomát, ami elmondásuk alapján egyébként igencsak izgalmas hely.
Mi Tamival és Gattolináékkal Bodzafordulón álltunk meg enni egyet, majd megkezdődött a nagy izgalom - átkelni a Kárpátokon, életemben először.
A hegyek mérete minden képzeletet felülmúl.
Több tíz kilométeren keresztül haladtunk szerpentines utakon, hatalmas erdők árnyékában, a mély völgyekben tavak és víztározók várták, hogy fölfedezzük őket - erre azonban most nem jutott idő, aznap még át kellett kelnünk egész Kelet-Románián is.
Nehoiu városa után hagytuk el a Kárpátokat, innentől nagyjából kisalföldi tájakon haladtunk - illetve ezek romániai megfelelőjén, Buzău környékén.
 |
| Átkelés a Kárpátokon. |
Râmnicu Sărat felé indultunk.
Na itt aztán szembejött a Balkán lehellete. :D
Ilyen utat még életemben nem láttam, de azóta úgy hallottam, Lengyelországban is vannak hasonlóak.
Elméletben ez egy 2x2 sávos autóút lenne, ám van néhány bökkenő.
Az egyik, hogy a középső elválasztó sáv néhány 100 métert leszámítva egész egyszerűen nem létezik - mindenki 130-cal repeszt ennek ellenére, sőt mivel Romániában vagyunk, a 150 sem ritka.
A 2x2 szélső sávjai túl keskenyek, így ott nem lehet közlekedni, magyarán a középső két sáv egyben előzősávként is funkcionál - könnyen kiszámítható, hogy mindkettő irányban.
Gyakori tehát, hogy előzöl 140-nel (mert repeszt a Dacia 130-cal) - és máris jön szembe egy kamion 150-nel és dudálva.
Nem jártam még Törökországban, vagy Bulgáriában, de pontosan ilyennek képzelem a keleti vezetési kultúrát. :D
Életveszély helyenként.
A várost elérve keleti irányban folytattuk utunk - ez a vidék már elképesztően lepattant volt.
Kavarta a szél minden egyes szántóföldön a szemetet, a falvak úgy festettek, mint Békés megye egyes részei a kilencvenes évek elején (sőt, szerintem most is); a következő nagyváros, Brăila egyes negyedei pedig úgy néztek ki, mint ahol most ért véget valamilyen háború.
Na itt aztán szembejött a Balkán lehellete. :D
Ilyen utat még életemben nem láttam, de azóta úgy hallottam, Lengyelországban is vannak hasonlóak.
Elméletben ez egy 2x2 sávos autóút lenne, ám van néhány bökkenő.
Az egyik, hogy a középső elválasztó sáv néhány 100 métert leszámítva egész egyszerűen nem létezik - mindenki 130-cal repeszt ennek ellenére, sőt mivel Romániában vagyunk, a 150 sem ritka.
A 2x2 szélső sávjai túl keskenyek, így ott nem lehet közlekedni, magyarán a középső két sáv egyben előzősávként is funkcionál - könnyen kiszámítható, hogy mindkettő irányban.
Gyakori tehát, hogy előzöl 140-nel (mert repeszt a Dacia 130-cal) - és máris jön szembe egy kamion 150-nel és dudálva.
 |
| A Russian Girl háromötöde az iszapvulkánnál. |
Életveszély helyenként.
A várost elérve keleti irányban folytattuk utunk - ez a vidék már elképesztően lepattant volt.
Kavarta a szél minden egyes szántóföldön a szemetet, a falvak úgy festettek, mint Békés megye egyes részei a kilencvenes évek elején (sőt, szerintem most is); a következő nagyváros, Brăila egyes negyedei pedig úgy néztek ki, mint ahol most ért véget valamilyen háború.
 |
| Hősünk kevéssel Râmnicu Sărat után. |
Düledező gyárépületek, bezárt üzletek, az utakon pedig telezöld, úgyhogy mindenki ment mindenfele, amerre neki tetszett, alig bírtunk kikeveredni a Duna partjára végre - ahol már ott várt minket a komp.
Mely egyébként a jövőben alighanem meg fog szűnni, a várostól északra már épül egy új, grandiózus híd, ami várhatóan fölöslegessé fogja tenni a hajókázást nemsokára.
Mi azonban majdnem mindannyian kompra szálltunk és az esteli, hűvös levegőben az épülő híd fényeit, valamint a kisebb tenger szélességű Duna sötétkékjét csodáltuk - Fecóék kivételével, akiknek itt is remek ötletük támadt, úgyhogy délről kerültek Giurgeni felé, ahol van egy híd.
A korábbi taktika most sem vált be, beragadtak egy Ukrajnába tartó katonai konvoj mögé - amelyben minden szép és jó volt, azaz tankok, légvédelmi ütegek és katonák, azonban nagyjából negyvennel tudtak haladni és katonai konvojt tilos kielőzni...
No mindegy, a csapat nagy része átért a Dunán, de már elég éhesek voltunk, így elmentünk valamit enni Măcin falujában, majd keletre haladtunk tovább, s Európa utolsó működő lepratelepét megkerülve (Tichilești) végre elérkeztünk Tulcsába.
A szállásunkon aztán italoztunk egyet (szobánkban jacuzzi is volt!), aztán mindenki szépen álomra hajtotta a fejét, mert rengeteget mentünk azon a napon.
És másnap várt reánk a behatolás a Deltába!
Mely egyébként a jövőben alighanem meg fog szűnni, a várostól északra már épül egy új, grandiózus híd, ami várhatóan fölöslegessé fogja tenni a hajókázást nemsokára.
Mi azonban majdnem mindannyian kompra szálltunk és az esteli, hűvös levegőben az épülő híd fényeit, valamint a kisebb tenger szélességű Duna sötétkékjét csodáltuk - Fecóék kivételével, akiknek itt is remek ötletük támadt, úgyhogy délről kerültek Giurgeni felé, ahol van egy híd.
A korábbi taktika most sem vált be, beragadtak egy Ukrajnába tartó katonai konvoj mögé - amelyben minden szép és jó volt, azaz tankok, légvédelmi ütegek és katonák, azonban nagyjából negyvennel tudtak haladni és katonai konvojt tilos kielőzni...
No mindegy, a csapat nagy része átért a Dunán, de már elég éhesek voltunk, így elmentünk valamit enni Măcin falujában, majd keletre haladtunk tovább, s Európa utolsó működő lepratelepét megkerülve (Tichilești) végre elérkeztünk Tulcsába.
A szállásunkon aztán italoztunk egyet (szobánkban jacuzzi is volt!), aztán mindenki szépen álomra hajtotta a fejét, mert rengeteget mentünk azon a napon.
És másnap várt reánk a behatolás a Deltába!
3. nap
Tulcsa/Tulcea - Szulina
Tulcsa/Tulcea - Szulina
Ez is egy igen érdekes napnak indult.
A szállást hamar elhagytuk, s a városközpont felé indultunk, ahol korábban lefoglaltam egy vízitaxit, amely majd Szulinába vitt minket.
A kocsikat némi tanakodás után (építkeztek a parton, s az építőmunkásokat megkérdezte Fecó, nem baj-e ha ott maradnak a kocsik - nem volt az) leállítottuk a víz mellett, és hajóra szálltunk.
Az út nagyon izgalmas volt - A Duna Szulinai-ágára kanyarodtunk be rövidesen (második próbálkozásra, elsőre a kapitány benézte az ágat), és azon döngettünk 30-35 km/h-val, míg elsuhantak mellettünk különböző falvak (eléggé lepusztultnak néztek ki), erdők és nádasok.
Két-három alkalommal pedig szembejött a valóság is, egy-egy tankerhajó vagy gigantikus uszály személyében. Ezek aztán kavartak akkora hullámokat, amelyeknek hála a vízitaxiban történő utazás rövid időkre rodeóvá alakult. :D
Tami ezt nem igazán élvezte, de én és még jó páran igen.
Aztán befutottunk Szulinába.
Itt aztán ismét megcsapott a letűnt dicső idők szele.
A városban egykor halfeldolgozó üzem működött, talán hajógyár is, de a kikötőjéről biztosan tudom, hogy az átkosban sokkal jobban ment sorsa, mint mostanában - 7-8 tengerjáró hajó árválkodott most ott, a halfeldolgozó pedig odalett a rendszerváltásnak, majd az ottani privatizációnak hála.
Így eshetett meg az, hogy a helyi boltban Hamé tonhalpástétomot tudtunk venni, amely magyar termék volt - valaki megmagyarázhatná nekem, hogyan lehetséges, hogy olcsóbb tőlünk importálni tonhalkrémet (amely nálunk ugye meg sem található, tenger híján), mint kifogni a Fekete-tengerből azokat a halakat, amik eleve ott vannak, feldolgozni őket s eladni... :D
Mert hogy ott a tenger 4-5 kilométerre.
Rejtélyes.
Mindenesetre a vízitaxit hátrahagyva a szállás fele indultunk, mely egy elég jó helyen volt.
Szulina egyébként is egy érdekes település, nagyjából 6 párhuzamos utca alkothatja, melyből 2-3 van lebetonozva, a többi az földút. :D
Utunk során itt láttam egyedül pelikánt, amikor is beálltunk Pöttyel pisálni egy lerobbant Zsuk mögé és egyszer csak felkiáltott, hogy mi az a hatalmas madár fölöttünk.
Egy borzas gödény volt, és tényleg nagyon nagy.
Másnapra már azt reméltem, hogy majd csapatokban is láthatjuk őket!
Délután kimentünk a Fekete-tengerhez (néhány kóbor kutya társaságában) amely a neve ellenére kékesszürke volt - de nem kevésbé lenyűgöző.
Itt kagylót gyűjtöttem, DTR és Pötty beállt egy esküvői kapu alá, majd utóbbi valami meg nem nevezett építményt is nekiállt tákolni a parton, melyet aztán elsodortak a hullámok.
Gattolina rengeteg nagyon jó képet készített (melyet remélem kirak majd egyszer a saját blogjába), aztán a megérkező eső elől visszatértünk a szállásra, ahol hamarosan kibontottuk a Jägereket és megkezdődött a buli. :D
Késő este aztán eltettük magunkat másnapra - várt ránk egy kalandos felfedezőút a Delta mélyén, még ha nem is teljesen olyan, amilyet előzetesen elképzeltem.
A szállást hamar elhagytuk, s a városközpont felé indultunk, ahol korábban lefoglaltam egy vízitaxit, amely majd Szulinába vitt minket.
 |
| Beszállás Tulcsában. |
A kocsikat némi tanakodás után (építkeztek a parton, s az építőmunkásokat megkérdezte Fecó, nem baj-e ha ott maradnak a kocsik - nem volt az) leállítottuk a víz mellett, és hajóra szálltunk.
Az út nagyon izgalmas volt - A Duna Szulinai-ágára kanyarodtunk be rövidesen (második próbálkozásra, elsőre a kapitány benézte az ágat), és azon döngettünk 30-35 km/h-val, míg elsuhantak mellettünk különböző falvak (eléggé lepusztultnak néztek ki), erdők és nádasok.
Két-három alkalommal pedig szembejött a valóság is, egy-egy tankerhajó vagy gigantikus uszály személyében. Ezek aztán kavartak akkora hullámokat, amelyeknek hála a vízitaxiban történő utazás rövid időkre rodeóvá alakult. :D
Tami ezt nem igazán élvezte, de én és még jó páran igen.
 |
| Almássy gróf, Pötty, Mr. Red és Gattolináék a szulinai szálláson. |
Aztán befutottunk Szulinába.
Itt aztán ismét megcsapott a letűnt dicső idők szele.
A városban egykor halfeldolgozó üzem működött, talán hajógyár is, de a kikötőjéről biztosan tudom, hogy az átkosban sokkal jobban ment sorsa, mint mostanában - 7-8 tengerjáró hajó árválkodott most ott, a halfeldolgozó pedig odalett a rendszerváltásnak, majd az ottani privatizációnak hála.
Így eshetett meg az, hogy a helyi boltban Hamé tonhalpástétomot tudtunk venni, amely magyar termék volt - valaki megmagyarázhatná nekem, hogyan lehetséges, hogy olcsóbb tőlünk importálni tonhalkrémet (amely nálunk ugye meg sem található, tenger híján), mint kifogni a Fekete-tengerből azokat a halakat, amik eleve ott vannak, feldolgozni őket s eladni... :D
Mert hogy ott a tenger 4-5 kilométerre.
Rejtélyes.
 |
| Tami vár a sült halára lelkesen a helyi étteremben. |
Szulina egyébként is egy érdekes település, nagyjából 6 párhuzamos utca alkothatja, melyből 2-3 van lebetonozva, a többi az földút. :D
Utunk során itt láttam egyedül pelikánt, amikor is beálltunk Pöttyel pisálni egy lerobbant Zsuk mögé és egyszer csak felkiáltott, hogy mi az a hatalmas madár fölöttünk.
Egy borzas gödény volt, és tényleg nagyon nagy.
Másnapra már azt reméltem, hogy majd csapatokban is láthatjuk őket!
Délután kimentünk a Fekete-tengerhez (néhány kóbor kutya társaságában) amely a neve ellenére kékesszürke volt - de nem kevésbé lenyűgöző.
Itt kagylót gyűjtöttem, DTR és Pötty beállt egy esküvői kapu alá, majd utóbbi valami meg nem nevezett építményt is nekiállt tákolni a parton, melyet aztán elsodortak a hullámok.
 |
| A Fekete-tenger partján. |
Gattolina rengeteg nagyon jó képet készített (melyet remélem kirak majd egyszer a saját blogjába), aztán a megérkező eső elől visszatértünk a szállásra, ahol hamarosan kibontottuk a Jägereket és megkezdődött a buli. :D
Késő este aztán eltettük magunkat másnapra - várt ránk egy kalandos felfedezőút a Delta mélyén, még ha nem is teljesen olyan, amilyet előzetesen elképzeltem.
4. nap
A Delta mélyén.
Nos, ez a nap sem teljesen úgy indult, ahogy eredetileg terveztem.
Előző nap sok képet készítettünk a helyi tásaságok hirdetőtábláiról, melyek különböző túrákat reklámoztak a deltába.
Egyetlen gond volt - előszezonban érkeztünk, és egy jelentős részük egész egyszerűen még nem kezdte meg a működését a 2023-as évre...
Úgyhogy a legfontosabb utcán sétálgatva egyszer csak rászántam magam és megszólítottam egy hölgyet, aki épp kilépett az egyik hajózási társaság irodájából.
Meglepetésemre nem zárkózott el, azt mondta hogy egy kollégájuknak van hajója és szívesen elvisz minket fölfedezni a delta mélyét.
A társaság egy része annyira nem lelkesedett azért, hogy a sárga és látszólag élettelen nádasban kóricáljunk egy újabb bárkával (akkor elég mérges voltam emiatt rájuk, de el kellett utólag ismernem, hogy amikor minden kizöldül, a vidék is sokkalta szebb lehet) - végül azért nekiindultunk.
Én magam egyébként nagyon vártam, hogy bemenjünk a sűrűbe.
Millió vízimadárra, futkorászó cickányokra és nagy halakra számítottam - hát ezek végül is nem voltak ott, de így is tetszett. :D
A kapitánnyal végig beszélgettem, azt mesélte, hogy régen istentelen sokan jártak hozzájuk, egészen Japánból és Kínából jöttek el a turisták megnézni a delta világát...
Majd jött a Covid és ez megszűnt.
Madarak közül főleg kárókatonákat láttunk sokat, cickányokat és nagy halakat egyáltalán nem - megálltunk viszont a Lacul Roșu kellős közepén cigizni, na az nagyon menő volt.
Kinyitotta a kapitány a hajó ablakrészét, s ki kellett állni az orr tetejére.
Úgy, hogy a hullámok billegették a csónakot és nem tudok úszni. :D
A kezdeti "én vagyok a fasza gyerek"-érzés után fél perc múlva inkább letérdeltem, felismervén, hogy ha beesek a vízbe, az nem lesz annyira vidám. XD
A Delta mélyén.
Nos, ez a nap sem teljesen úgy indult, ahogy eredetileg terveztem.
Előző nap sok képet készítettünk a helyi tásaságok hirdetőtábláiról, melyek különböző túrákat reklámoztak a deltába.
 |
| Pötty és DTR az esküvői kapu alatt hülyülnek. |
Úgyhogy a legfontosabb utcán sétálgatva egyszer csak rászántam magam és megszólítottam egy hölgyet, aki épp kilépett az egyik hajózási társaság irodájából.
Meglepetésemre nem zárkózott el, azt mondta hogy egy kollégájuknak van hajója és szívesen elvisz minket fölfedezni a delta mélyét.
A társaság egy része annyira nem lelkesedett azért, hogy a sárga és látszólag élettelen nádasban kóricáljunk egy újabb bárkával (akkor elég mérges voltam emiatt rájuk, de el kellett utólag ismernem, hogy amikor minden kizöldül, a vidék is sokkalta szebb lehet) - végül azért nekiindultunk.
Én magam egyébként nagyon vártam, hogy bemenjünk a sűrűbe.
Millió vízimadárra, futkorászó cickányokra és nagy halakra számítottam - hát ezek végül is nem voltak ott, de így is tetszett. :D
A kapitánnyal végig beszélgettem, azt mesélte, hogy régen istentelen sokan jártak hozzájuk, egészen Japánból és Kínából jöttek el a turisták megnézni a delta világát...
Majd jött a Covid és ez megszűnt.
 |
| A hajó orrán, a Lacul Roșu kellős közepén. |
Kinyitotta a kapitány a hajó ablakrészét, s ki kellett állni az orr tetejére.
Úgy, hogy a hullámok billegették a csónakot és nem tudok úszni. :D
A kezdeti "én vagyok a fasza gyerek"-érzés után fél perc múlva inkább letérdeltem, felismervén, hogy ha beesek a vízbe, az nem lesz annyira vidám. XD
A következő állomásunk egy halász lakja volt, mely egy szigeten épült fel.
A csóka élelmes volt, egész egyszerűen odavontatott magának egy hajóroncsot, amit raktárnak használt.
A szigetét pedig legalább húsz macskával osztotta meg, akik körberohangáltak minket, mikor kiszállt a társaság, hogy egy isteneset vizeljen... :D
Észak fele fordultunk ezután, Szulina fele, de a várost nem tudtunk elérni - a csatornát teljesen benőtte a nádas, így végül is arra tértünk haza, amerről elindultunk.
Este ismét kiültünk iszogatni és beszélgetni, majd nyugovóra tértünk - a következő napon már hazafele vettük az irányt, de Magyarország még nagyon messze volt...
5. nap
Szulina - Tulcsa/Tulcea - Hârșova - Slobozia - Ploiești - Szinaja/Sinaia
A nap összecsomagolással indult, majd a kikötő felé vettük az irányt, ahol várt már reánk a vízitaxi, mely elvitt minket vissza Tulcsába.
A csóka élelmes volt, egész egyszerűen odavontatott magának egy hajóroncsot, amit raktárnak használt.
A szigetét pedig legalább húsz macskával osztotta meg, akik körberohangáltak minket, mikor kiszállt a társaság, hogy egy isteneset vizeljen... :D
Észak fele fordultunk ezután, Szulina fele, de a várost nem tudtunk elérni - a csatornát teljesen benőtte a nádas, így végül is arra tértünk haza, amerről elindultunk.
 |
| Almássy gróf a macskás szigeten. |
5. nap
Szulina - Tulcsa/Tulcea - Hârșova - Slobozia - Ploiești - Szinaja/Sinaia
A nap összecsomagolással indult, majd a kikötő felé vettük az irányt, ahol várt már reánk a vízitaxi, mely elvitt minket vissza Tulcsába.
A kocsik szerencsére érintetlen állapotban maradtak, ugyanott a Duna partján.
Ezúttal elkerültük az északabbi kompot és a Fecóék által már használt giurgeni-i híd felé indultunk, ami meglepetésemre fizetőkapus volt (és nem meglepetésemre pokoli lepusztult :D ).
A Regát ezen része azonban már sokkal jobban tetszett, mint amit északabbra láttunk...
Kevesebb volt sokkal a szemét, a városok is rendezettebbeknek tűntek, de azért ezeket is áthatotta az egykori szocialista szellem öröksége.
Egy ilyenben álltunk meg enni - Sloboziában, amelynek főtere nekem kifejezetten tetszett és abszolút visszaidézte Oroszlányt. XD
Itt Fecóék némi bánatomra úgy határoztak, hogy az aznapi szállásra ők már nem jönnek, hanem megpróbálnak hazaérni estére, így tőlük ott elköszöntünk - és sikeresen meg is érkeztek emlékeim szerint fél négyre Budapestre.
Mi a terv szerint haladtunk tovább ebéd után, előbb átmentünk Ploiești városán, majd ismét behatoltunk a Kárpátok hegyei közé - Szinaja volt aznapra a cél, és a román királyi kastély.
Na ez aztán valami fantasztikusan nézett ki.
Ránézésre mintha valami német újkori erősség lett volna, és utólag kiderült, hogy nem álltam messze a valóságtól, mert I. Károlyék német földről hozatott építőmesterek segítségével húzták fel az épületeket.
Tamival tettünk egy romantikus sétát, míg a többiek a hatalmas kertekben bóklásztak, majd elfoglaltuk a szállást az időközben megérkező -3 fok elől menekülve.
Ezúttal elkerültük az északabbi kompot és a Fecóék által már használt giurgeni-i híd felé indultunk, ami meglepetésemre fizetőkapus volt (és nem meglepetésemre pokoli lepusztult :D ).
 |
| Slobozia főterén. |
Kevesebb volt sokkal a szemét, a városok is rendezettebbeknek tűntek, de azért ezeket is áthatotta az egykori szocialista szellem öröksége.
Egy ilyenben álltunk meg enni - Sloboziában, amelynek főtere nekem kifejezetten tetszett és abszolút visszaidézte Oroszlányt. XD
Itt Fecóék némi bánatomra úgy határoztak, hogy az aznapi szállásra ők már nem jönnek, hanem megpróbálnak hazaérni estére, így tőlük ott elköszöntünk - és sikeresen meg is érkeztek emlékeim szerint fél négyre Budapestre.
Mi a terv szerint haladtunk tovább ebéd után, előbb átmentünk Ploiești városán, majd ismét behatoltunk a Kárpátok hegyei közé - Szinaja volt aznapra a cél, és a román királyi kastély.
Na ez aztán valami fantasztikusan nézett ki.
Ránézésre mintha valami német újkori erősség lett volna, és utólag kiderült, hogy nem álltam messze a valóságtól, mert I. Károlyék német földről hozatott építőmesterek segítségével húzták fel az épületeket.
Tamival tettünk egy romantikus sétát, míg a többiek a hatalmas kertekben bóklásztak, majd elfoglaltuk a szállást az időközben megérkező -3 fok elől menekülve.
 |
| Tamival a királyi kastély előtt Szinajában. |
Ennek neve emlékeim szerint Vila Acvila volt és itt aztán tényleg kib*szott jó volt lenni.
Három csillagos volt - de vörös szőnyeg volt minden egyes szobában, kényelmes ágyak, luxushoteleket idéző fürdőszobákkal; mondjuk utóbbiakról annyi tapasztalatom van, hogy amikor Manchesterben a Hiltonban voltam takarító, láttam hogy néz ki egy ilyen, illetve az USA-ban Richmondban szálltam meg később egy hasonlóban - így néztek ki.
Ár-értékben abszolút megérte még úgy is, hogy a hoteles fickó nem zavartatta magát az érkezésünk miatt és a porta helyett a toronyszobában várt reánk a kulcsokkal. :D
A kertnek egy nagyon jó, letűnt romantikával operáló érzete volt sok fával, és virágoskertekkel, melyek a -3 fokra nyilván nem reagáltak kifejezetten jól.
A társaság estefele bontotta a söröket, én viszont kimerült voltam, és álomra hajtottam a fejemet.
Álmomban állítólag a telefonom töltőkábelét markolásztam, de azért ne higgyünk el minden történetet elsőre!
Három csillagos volt - de vörös szőnyeg volt minden egyes szobában, kényelmes ágyak, luxushoteleket idéző fürdőszobákkal; mondjuk utóbbiakról annyi tapasztalatom van, hogy amikor Manchesterben a Hiltonban voltam takarító, láttam hogy néz ki egy ilyen, illetve az USA-ban Richmondban szálltam meg később egy hasonlóban - így néztek ki.
Ár-értékben abszolút megérte még úgy is, hogy a hoteles fickó nem zavartatta magát az érkezésünk miatt és a porta helyett a toronyszobában várt reánk a kulcsokkal. :D
A kertnek egy nagyon jó, letűnt romantikával operáló érzete volt sok fával, és virágoskertekkel, melyek a -3 fokra nyilván nem reagáltak kifejezetten jól.
 |
| A Vila Acvila Szinajában. |
Álmomban állítólag a telefonom töltőkábelét markolásztam, de azért ne higgyünk el minden történetet elsőre!
6. nap
Szinaja/Sinaia - Brassó - Nagyszeben - Szászváros - Nagylak - Makó - Szeged - Budapest
Azaz: a (nagyon) hosszú út hazafele.
A napot azzal kezdtük, hogy elhagytuk elsőrangú hotelünket, és lelkesen átkeltünk a Kárpátok szerpentinjein, Erdélybe.
Brassót ezúttal délről kerültük el, és a már korábbról ismert úton Fogaras, majd Nagyszeben irányába haladva tartottunk folyamatosan nyugati irányba.
Szászvárosban ebédeltünk egy remek bisztróban - Merinde a neve, majd folytattuk utunk.
A társaság eddigre már érezhetően megfáradt kicsit - nálam ez úgy jelentkezett, hogy sorra pattantak a sörök, melyek következményeként 1-2 óránként meg is kellett állni.
Szerencsére mind Gattolina, mind Gergő remek sofőrök, így veszélyeket elkerülve érkeztünk meg a magyar határra (ezúttal Nagylaknál jöttünk át), majd onnan a szokott benzinkútra Makóra, aztán Szeged után az M5-ösön haladva végül mindenki szerencsésen hazaérkezett Pestre.
Gattolináékat leszámítva, akik ezután még Emődre mentek haza Borsodba.
Ők ezen a napon legalább 850, de inkább 900 kilométer megtétele után alighanem úgy aludtak, mint a bunda. :D
Remek út volt összegezve, még ha nem is pontosan úgy alakult, ahogy szerettem volna - számtalan látnivalót hagytunk ki, de ez egy ekkora távot felölelő menetelben mindig benne van s benne is lesz.
Meglátjuk, mit hoz a jövő, s lesz-e még ekkora road tripem - mindenesetre ez egy életre szóló kaland volt!
Szinaja/Sinaia - Brassó - Nagyszeben - Szászváros - Nagylak - Makó - Szeged - Budapest
Azaz: a (nagyon) hosszú út hazafele.
A napot azzal kezdtük, hogy elhagytuk elsőrangú hotelünket, és lelkesen átkeltünk a Kárpátok szerpentinjein, Erdélybe.
Brassót ezúttal délről kerültük el, és a már korábbról ismert úton Fogaras, majd Nagyszeben irányába haladva tartottunk folyamatosan nyugati irányba.
Szászvárosban ebédeltünk egy remek bisztróban - Merinde a neve, majd folytattuk utunk.
A társaság eddigre már érezhetően megfáradt kicsit - nálam ez úgy jelentkezett, hogy sorra pattantak a sörök, melyek következményeként 1-2 óránként meg is kellett állni.
 |
| Gattolináék Skodája, háttérben a Fogarasi-havasok. |
Gattolináékat leszámítva, akik ezután még Emődre mentek haza Borsodba.
Ők ezen a napon legalább 850, de inkább 900 kilométer megtétele után alighanem úgy aludtak, mint a bunda. :D
Remek út volt összegezve, még ha nem is pontosan úgy alakult, ahogy szerettem volna - számtalan látnivalót hagytunk ki, de ez egy ekkora távot felölelő menetelben mindig benne van s benne is lesz.
Meglátjuk, mit hoz a jövő, s lesz-e még ekkora road tripem - mindenesetre ez egy életre szóló kaland volt!
