Russian Girl Rising - 5. rész

 Üdv feleim!

Ideje folytatnunk a zenekarom történetével!
Öt hónap telt el a legutóbbi bejegyzésem óta, és elég sok minden történt a zenekar háza táján.
Időben azonban lassan utolérem magamat, s megérkezünk a jelenbe.

Vágjunk is bele tehát!

Szóval legutóbb ott tartottunk, hogy 2022 telére erősen megfogyatkozott létszámban az együttes.
Balázst, a dobosunkat kirúgtam, mert nem járt próbákra, Szabó II pedig magától távozott, mielőtt ugyanerre a sorsra jutott volna - így mondjuk kikerült egy bomlasztó elem közülünk, viszont szólógitáros nélkül maradtunk.
Először is dobost kellett találnunk, hogy legyen, aki összetartja a zenénket végre.
Balázs nem volt rossz egyáltalán, de amiket ő játszott, sokkal inkább voltak valók alternatív zenekarba, mint dark indiebe, vagy akár csak simán rockzenébe - úgyhogy meg is kezdtük a megmaradt tagokkal, azaz DTR-rel és Pöttyel a keresgélést.
Ketten csakhamar jelentkeztek is 2023 januárjában.
Az első jelölt egy Pál nevű móri fazon volt, aki elegánsan átsiklott afölött, hogy 25 és 35 év közti zenészeket kerestünk (3 gyerekes édesapa volt, 40 fölött), viszont nála csakhamar kiderült, hogy az akarat nagyobb, mint amit a valóság mutat - a felesége végül az első meghallgatására sem engedte el... :D
A második versenyző egy Miki nevű srác volt, aki aztán tényleg megért egy misét.
Ő már eljutott az első (és egyben utolsó) meghallgatására, viszont egyáltalán nem tudott tempót tartani, sőt úgy igazság szerint dobolni sem... XD
DTR és Pötty eléggé elnézőek voltak a tömény balfaszkodás láttán-hallatán, én viszont olyan fél óra után már éreztem, hogy ebből a srácból akkor sem lesz nálunk dobos, ha körbeimádkozzuk és berakjuk neki a Lars Ulrich oktatóvideókat a pontatlanságának tökélyre fejlesztése érdekében.
Vége is volt a dolognak, hazament, majd értesítjük.
Mivel más jelentkező ekkor pont nem volt, úgy voltam vele, kivárunk, hátha lesz jobb (mondjuk ennél  csak jobb jöhetett).
Aznap este azonban (vélhetően mattrészegen) rám írt, a meglehetősen összefüggéstelen gondolatfolyamból annyit sikerült kihámoznom, hogy nagyon szeretné, ha átmennék hozzá filmezni.
Itt már tényleg eluntam a bohóckodást, s megmondtam neki, hogy dobost keresünk alapvetően, valamint zenekart üzemeltetünk, nem vidámparkot - Miki sztorija így itt ért véget.
A következő körben azonban jelentkezett végre valaki, akiben láttunk fantáziát - vele egy időben pedig a szólógitárosok is elkezdtek mocorogni.
Ha másra nem, erre kifejezetten jó volt a Child God első demója, hogy legalább nem pocsék minőségű zajjal voltunk kénytelenek új tagokat fogni... :D
Így csatlakozott a bandához Máté, aki többek közt a Road to Hope zenekarban ült korábban a dobok mögött - az általa elküldött demó magyar szinten marha jól szólt, úgyhogy rögtön kíváncsi voltam, mit tud!
Az első meghallgatáson kiderült, hogy enyhén sérült a hallása, viszont nem csak hogy tartotta a tempót, de egyenesen diktálta is, nekünk pontosan ilyen emberre volt szükségünk!

A szólógitárosok közül ketten maradtak állva az első interjúk után - az egyik Beni volt, a Healin' Scars jelenlegi ritmusgitárosa, a másik pedig Dávid, a Mars Told a Secret egyetlen gitárosa.
Mindkettő érdekes fazonnak tűnt, de amíg Dávid kifejezetten izgalmas, riffközpontú (de nem tolakodóan virtuóz) ötleteket mutatott, addig Beni videóin ment a vonalas hard rock, amit igazából sose szerettem.
A kérdés hamar eldőlt, Dávidot hívtuk be meghallgatásra és fel is vettük, Mátéval egyetemben.
Némileg várakozó álláspontra helyezkedtem (a Szabó II-ős cirkuszok után nem igazán volt még egyszer kedvem olyan emberhez, aki a pozícióharcokban érzi otthon magát a zeneírás helyett), és az csakhamar kiderült, hogy ekkoriban Dávidunk szíve az épp oszladozóban levő zenekarával volt még sokkal inkább.
Utólag visszagondolva egyébként megértem - ott ő volt a fő dalszerző, ő diktálta a tempót, és ha lassan is, de valóban mentek előrefele.
Asszem négy koncertet ért meg a dolog, viszont kiadtak két EP-t (melyeken kb 3-4 jó dal szerepelt).
Náluk főleg az volt a gond, hogy folyamatosan basszusgitáros-gondjaik voltak - volt, aki kiköltözött külföldre, volt, aki hitegette őket, de próbára viszont egyáltalán nem járt, s hősünknél egyszer csak betelt a hócipő.
Ami Mátét illeti, ő Szolnokon és környékén amolyan üdvöskének számított - rengeteg bandában dobolt, de végül valahogy mindig föloszlottak a dolgok.
Olyannyira elege lett egy idő után, hogy eladta az összes zenekari holmiját, csak egy dobot meg tán egy basszusgitárt tartott meg.
Őszinte örömömre az első hónapokban ez a visszájára fordult, megjött a kedve újból a zenéléshez, s szépen lassan elkezdett beszerezni ugyanolyan, vagy jobb cuccokat, amiktől annak idején megvált, mondván, hogy leszámol a zenéléssel örökre.
A két új tag csatlakozásával ellenben nem várt lendületet kapott a bagázs.
Míg 3-4 hónappal azelőtt kb. arról nem tudtunk dönteni, hova üljünk be sörözni a próba után, most hirtelen azon kaptuk magunkat, hogy már azon gondolkozunk, hol legyen a banda legeslegelső koncertje.
Az is kitudódott, hogy Máté elég jó szervező, és mondta, hogy ha sikerrel vesszük az első akadályt, akkor hajlandó megmozgatni a régi kapcsolatait egy-két koncertlehetőség reményében.

Úgy gondoltam tehát, hogy megkeresem az oroszlányi the False énekes-gitárosát, (az azóta tragikusan fiatalon elhunyt) Tibit.
Különösebben sosem szerettem a dalaikat - illetve az ének zavart, meg a rendkívül semmitmondó dalszöveg, amúgy maga a zene helyenként egész fasza volt. 

Első koncertünk délutánján, Fehérváron.

Viszont régóta beszélgettem már vele messengeren, mert tudtam, hogy ők már sok éve nyomják és bíztam benne, egyszer akár egy közös koncertet összehozhatunk.
Tibit kicsit puhítanom kellett, mert az elején élből lerázott - úgy éreztem kicsit, hogy ő rocksztárnak gondolja magát, pedig igen régóta tartó zenei karrierjük során olyan nagyon messzire azért nem jutottak el...
Aztán egy este rám írt, hogy 2023 április 21.-én Fehérvárra mennek, s lehetnénk előzenekar.

Lázas készülődés vette kezdetét, hiszen a felállás teljesen új volt, a banda majdnem fele ismerkedett a dalokkal még, úgyhogy én máig kisebbfajta csodának tartom, hogy 5-6 hét alatt gatyába ráztunk hat dalt és ki is álltunk a színpadra a The False elé.
Sikerült!!!
Néhány hónappal azelőtt még valóban azt hittem, tényleg képtelen lesz arra a Russian Girl, hogy megugorja ezt az aprónak tűnő, de egyáltalán nem egyszerű akadályt - azaz hogy legyen már végre egy koncertünk, ahol megpróbálunk néhány dalt előadni többé-kevésbé jól... :D

A visszajelzések eléggé pozitívak voltak, meg én is jól éreztem magam a színpadon, úgyhogy kézenfekvőnek tűnt, hogy folytatjuk is.
Hamar föl is lebegett, hogy adjunk ki egy néhány dalt tartalmazó EP-t, és mutassuk meg magunkat a világnak!

Első saját próbatermünk Újpesten.

Az új tagok egyébként itt kifejezetten kitüntették magukat - Dávid csakhamar a rendelkezésünkre bocsátotta az egykori zenekarának a próbatermét Újpesten (Béres Alexandra ételfutárcégének pincéjében), Máté pedig elkezdte fölforrósítani régi zenei kapcsolatait az EP ügyében.
Az viszonylag egyértelműnek tűnt, hogy az Oposszumban rögzítsük az EP-t, hamarosan abban is sikerült megállapodni, hogy 5 dal legyen rajta (a végén négy lett ebből, de ez egy későbbi történet).
Volt ugyan egy rövid ideig szó arról, hogy a szolnoki Denevér Stúdióban rögzítjük az anyagot, de ebből végül nem lett semmi.

Időközben megkeresett minket a szentendrei RockPagoda, hogy hallott rólunk és szívesen készítenének velünk interjút...
Kellemesen meglepődtem, hiszen akkor és ott még csupán egy darab dalunk volt kiadva, amit ráadásul újra fel akartunk venni, teljesen más dobbal és Szabó II szólóját is szerettem volna kigyomlálni a végiről, mert Dávidban több fantáziát éreztem, mint gitáros...
Mindenesetre megbeszéltük a dolgot, és Pöttyel-DTR-rel megerősítve kivonultunk Szentendrére egy szó szerinti minipagoda pincehelyiségébe interjút adni nekik.
Hát mit mondjak...
Hallgassa meg mindenki, s döntse el, milyen lett... :D
A fickó legalább tizenötször mondta el a (z egyébként kib*szott hosszú, másfél órás) felvétel alatt, hogy most ne lepődjünk meg, de föl fog tenni egy rendkívül provokatív kérdést...
Majd kérdezett egy olyat kb, hogy mióta zenélünk. XD
Szint.
Mindegy, ilyen szempontból is átestünk a tűzkeresztségen, roboghattunk tovább a következő nagy falat - azaz a stúdiófelvétel irányába.
2023 június 11.-én tehát levonultunk testületileg (és előre legyártott dobsávokkal) az Oposszum hűvös pincehelyiségébe, s megkezdődtek a munkálatok.
Mit mondjak, nem volt egy könnyű szülés. 

Pötty alkot, DTR figyel, hősünk eszik.

A dobokat előzetesen gitármankókra rögzítette hősünk, és a felvétel napján derült ki, hogy az egyik mankó egyszerűen rossz... :D
Úgyhogy 5 dal helyett végül néggyel kezdtünk el dolgozni a stúdióban.
Pötty és Dávid viszonylag hamar lezongorázta a részeit (Dávid mondjuk a Child God szólóját rögtönözni akarta, ám a terv nem jött be és Gergő másnapra ismét behívta xD), DTR viszont nem nyújtott valami meggyőző teljesítményt itt sem.
Egész egyszerűen pontatlanok voltak a részei, úgyhogy ott elég sok utómunka kellett ahhoz, hogy összeálljon a daloknál a ritmusszekció.
Nem voltam kifejezetten boldog, de úgy voltam vele, a 2022 augusztusi Child God demóhoz képest legalább van előrelépés, ezekkel könnyebb volt dolgozni, mint ami ott ment.
Ami az éneket illeti, nagyon hamar megvoltam mindennel, de mivel nap végén kerültem sorra, és már volt bennem két sör, ezért volt néhány hely, ahol editálni kellett, amit csináltam - mindenesetre az albumra végül fölkerült énekrészek 98 százaléka én voltam. :D
A sávok rögzítése után meg is kaptuk azokat (Gergő meglepett arckifejezéssel adta át ezeket Máténak, alighanem arra számított, a mastert is ott készíttetjük el), majd ezek kimentek Angliába, egy Béci nevű régi hangmérnök ismerőséhez.
Itt jött az első meglepetés, amilyennel korábban nem találkoztam - az énekfelvétel a Child God alatt sz*r lett.
Valami nagyon el volt állítva a felvételen, mert pöszének tűntem - az összes s, sz, z, cs hangom rossz volt.
Jeleztem a masterelőnek, de mondta, hogy nem lehet nagyon ezzel mit csinálni - úgyhogy nem akartam beérni a gagyival és elmentem az Echo Stúdióba újravenni ezt.
Itt ismét jöhetett egy meglepetés, a stúdiós fazon ugyanis nem tudta beolvasni Máté midiben rögzített dobjait, így a Child God-ot végül metronómra és gitárokra énekeltem föl - próbáljatok meg egyszer dob nélkül énekelni és rögtön kiviláglik, ez elég komoly feladat. :D
Mindenesetre megoldottam, a masterelési munkálatoknak innentől nem volt akadálya és - 2023 július 20.-án megjelent a Russian Girl első EP-je, a One Of Us.

Ez igazán csapatmunkának mondható, mert bár a dalokat én írtam alapvetően, mindenki hozzátette a részit.
Dávid lőtte az albumborítóul szolgáló fényképet, DTR készítette az Acolyte (és a többi dal) szöveges videóját youtube-ra, Dé készítette a dizájnt, én pedig izomból promotálni kezdtem a frissen kijött minialbumot.

Első turnénk plakátjai, frissen a nyomdából (a lab4art munkája).

Mit mondjak - erre nem voltam fölkészülve.
Annak idején a Countless Vans-szal a promócióra nem nagyon fordítottunk igényt s energiát (Potter egyáltalán nem foglalkozott ezzel, én meg próbálkoztam volna, de azt sem tudtam, hol kéne elkezdeni ezt igazán) - most ezt én vállaltam, csakhamar Európa és Észak-Amerika zenei magazinjainak jelentős részéhez meg is érkezett az EP.
És semmi. :D 
A legtöbb helyről egyáltalán nem jött válasz, Svédországból írtak, hogy EP-ket nem mutatnak be, csak albumokat, Norvégiából pedig azt, hogy lehetetlen megtalálni minket az interneten.
Ekkor még nem tudtam, hogy van egy ún. press kit, amit a magukat komolyabban vevő bandák összeállítanak, s úgy küldenek szét (ez tartalmazza az együttes főbb információit, elérhetőségeit és a többi).
A páratlan amatőrizmusomnak azonban mégis lett némi hozadéka: csakhamar legalább a magyar zenei média elkezdett velünk foglalkozni.
Nyár folyamán egyébként nagyon összevágtak a dolgok és főleg Máté szervezőkészségének köszönhetően körvonalazódtak az őszi, EP-nket promotálandó turnénk részletei is - erről azonban legközelebb írok majd nektek.

Legyetek jók, ha tudtok, és a Healin' Scars egy f*s.

Russian Girl Rising - 4. rész

Boldog új évet mindenkinek!

Ott hagytuk abba legutóbb, hogy felbomlott a The Countless Vans.
Mitévő legyen a nép egyszerű gyermeke?

Kezdjen-e el bronzszobrokat készíteni a Kedves Vezető arcképével, hátha a legközelebbi Kurultájon el lehet őket sózni harcsabajszú, csikósruhába öltözött turbómagyaroknak, akik a karikás ostort (velem ellentétben) azonban nem tudják kezelni?
Fogjon-e egy handpant, hátha a Margit-szigeten majd odagyűlnek köré a bölcsészlányok, s mehet az önfeledt hancúrozás a rózsabokrokban két fröccs után?
Menjen-e almát árulni a Batthyány téri piacra?

Nos, egyik sem lett végül, viszont miután nagy nehezen elfogadtam, hogy a Potterrel alkotott kettősünk kimúlt és ő immár a Waydown nevű (akkor még Bad Billy Goat névre hallgató) együttesben képzeli el a jövőjét, hetekig szenvedtem, hogy most mégis mi a fenéhez kezdjek...
Mármint azon kívül, hogy amúgy épp egy szánalmas munkát végeztem egy retek helyen (ThermoFisher), de volt bennem annyi vágy a kreativitásra, hogy emellett azért még másba is belefogjak.

2020 kora nyarát írtuk ekkor.
Nagyon nehezen állt össze azonban az, hogy mégis mit akarok - mibe fogok belefogni.
Azt tudtam, hogy vannak dalaim, amik szerintem megállnák a helyüket teljes zenekari hangszereléssel is. 
Azt is tudtam, hogy nem akarom egy az egyben átvenni a korábbi bandába írt számaimat, mert akárhogyan is lett vége annak, azok közös dalok voltak, úgy éreztem - sőt ma is.
Szóval rövid huzavona után végül is megkerestem Pöttyöt.
Ő a baráti társaságunk egy olyan tagja volt, aki (gyereknevelés/diplomaszerzés okán) már igazából nagyon ritkán járt csak el a közös eseményekre, de azt tudtam róla, hogy jól rajzol és mintha gitárja is lett volna.
Őt kerestem meg azzal, hogy nézzen föl egyszer a Pozsonyi úti penthouseba, ahol akkoriban laktam.
A lakás megért egy misét egyébként.
Egy elképesztően igénytelen, minden képzeletet felülmúlóan inkorrekt alakkal laktam ott (én a kisszobában laktam, ő hol a nappali közepén tenyészett egy matracon, hol a fürdőszobában rendezkedett be éjszakára), viszont annyi jó volt a dologban, hogy amíg jól ment a munkaközvetítő cége, legalább keveset volt otthon - s volt időm először egyedül nekiállni új daloknak, valamint Pöttyel is tudtunk kiülni gitározni az egyébként tágas balkonrészre.

Az alapvető elképzelés az volt, hogy megpróbálunk olyasmi dalokat írni, mint az Interpol és az Editors - azaz sötétebb hangulatú indie-t, vagy post punkot fogunk csinálni.
Rövidesen beleütköztünk azonban az első akadályba - marha hamar rá kellett jönnünk arra, hogy nem tudunk olyan dalokat írni, mint az Editors és az Interpol. :D
A második akadály az volt, hogy Pöttynek vagy az első, vagy a második próbáján elsz*ródott az akusztikus gitárja... Égi jelnek vettük és abban maradtunk, hogy elkezdünk majd eljárogatni az Oposszumba, mi baj lehet.
Emlékeim szerint meg is próbálkoztunk ezzel párszor - aztán eltelt a nyár, az ősz.
Fecó bukkant fel először, mint aspiráns a basszgitárosi pozícióra (dobos ekkor képben sem volt még), de egyetlen próba után szürke szamárként tűnt el a ködben örökre, a basszuserősítőmmel együtt - azóta se pontosan tudni, miért.
Így került képbe DTR - aki először billentyűzni szeretett volna, de erről hamar lebeszéltük Pöttyel, mert basszgitárosra sokkal nagyobb szükség volt, mint hogy valaki Zságer Balázs legyen... :D
Az apró probléma fölött, hogy DTR életében nem játszott a hangszeren, elsiklottunk.
A megfelelő hangszerek beszerzése nem ment zökkenőmentesen, de én megszereztem Pötty bátyjától (egykori osztálytársamtól) annál nyugvó, nem használt és egyébként Pöttyhöz tartozó basszusát, s azt egy esős és téli napon fel is hoztam egy erősítő társaságában Budapestre.
21 februárjától tehát ő is a bandához tartozott - aztán kitört a Covid.
A próbatermeket (minden jelentős gyülekezésre alkalmas hellyel egyetemben) lezárták, innentől stikában próbáltunk vagy DTR-nél, vagy nálam, ha nem volt otthon remekbe szabott lakótársam.
Lassacskán ugyan, de haladtunk és körvonalazódott az is, hogy ebből akár már valami izgalmas is lehet - majd, amint lehet próbálni újra és lesz dobosunk is.

Ami az ütőshangszerek kezelőjét illeti - természetesen öcsém lett volna az első választásom, tudása meg tapasztalata okán, ő azonban, akárcsak a Countless Vans-os időkben, most is azonnal nemet mondott.
Másodjára egy egyetemista koromból ismert leány került a képbe, aki one girl bandot üzemeltetett és az az elején elég lelkesen állt hozzánk.
Amíg ki nem derült, hogy próbaterembe is tervezünk majd járni, amint fölemelkedik a vesztegzár - erre ugyanis már nem volt hajlandó egyszerűen.
Azt mondta, fél a megítéléstől, meg a szerepléstől, úgyhogy ez nem neki való, sajnálja.

Hát, én is sajnáltam, de a hónapok csak teltek - a számötletek gyűltek, összetéve viszont így nem lettek egyelőre, nem is lehettek.
Ez idő tájt került a képbe egy (báb)színészettel kacérkodó leányzó, Karina.
Ő emlékeim szerint Bárdos Lajos zeneszerző dédunokája volt, és szabadidejében dobolt.
Egy gond volt - totál komolytalanul állt az egészhez, ígérgetett mindenfélét, az üzenetekre viszont nem válaszolt.
Annyi gond volt, hogy az új Klisében hétről hétre találkoztunk vele DTR-rel, így meg tudtuk tőle kérdezni, mi az istennyiláért nem ír már valamit - mondjuk igent vagy nemet nem lenne rossz végre.
Aztán kiderült, amit lehetett sejteni - elment bábszínészetet tanulni, ideje nem maradt a dobbal foglalkozni.

Amíg a Dobos első eljövetelére vártunk, Pöttynek szereztem egy torzítópedált Vörös Eriktől, Gattolina régi és alkoholista párjától a Durai mestertől kölcsönzött elektromos gitárjához.
Marha faszán ment is egy darabig, aztán valahogy meghülyült, úgyhogy a mai napig a régi zoknikat tartalmazó szatyrom vendégszeretetét élvezi... :D
De akkor mennyire örültünk neki!

Hamarosan aztán átütő ötlet érkezett: keressünk apróhirdetésben! :D
Így a zenészkereső facebook-csoportban hamarosan a következő szöveggel ellátott hirdetést jelentettem meg:

Hölgyeim és Uraim! Budapesti mulatós fasiszta melegpop formáció dobost keres!! Most, hogy mindenki figyelmét elnyertük: Dobost keresünk zenekarunkba Budapest belső részén, a Nyugati mellett található próbaterembe. Zeneileg valahol a korai Editors, Interpol és Placebo háromszögében mozgunk egyelőre. Legfőbb inspirációink természetesen Fásy Zsülike, Gyémánt Valentin és a Betli Duó. Jelentkezzetek! (Kérésre rossz hangminőségű demófelvételeket tudok mutatni)

Mondanom sem kell, átütő volt a siker. :D

Az egyik első jelentkező egy Ágoston nevű forma volt, aki annak idején az általam egyébként nem kedvelt The Kolin nevű zenekarban dobolt - itt elég hamar kiderült, hogy nem nagyon mi vagyunk az ő útja.
Az első aggálya kb az volt, hogy hát dark zene - post punk... Ebből nem lehet megélni, nincs rá igény.
Köszi, ezt addig is tudtuk... :D
Ez azonban nem szegte kedvünket!

Aztán a második komolyabb jelentkezőt már meg is hallgattuk - ő egy Bronzon nevű helyi érdekű rockzenekarban nyomta korábban.
Kíváncsian vártuk, mit s hogyan képzel el erre a zenére, amit akkoriban fabrikáltunk (a Child God és a Staring at the Sun eddigre nagyjából legalább szerkezetileg összeállt, arra emlékszem).
Hát - a témái nem voltak alapvetően rosszak, viszont szegény srác egyáltalán nem tudta tartani a tempót.
Kezdtük kb 120 bpm-mel, melyet a szám végére sikerült levinni 80-ra.
Ezt párszor eljátszottuk, aztán végül is mondtuk neki, hogy majd értesítjük.
Baromi jó fej volt amúgy, szimpatikus - de végül megbeszéltük egymás között és nem hívtuk el még egyszer.

Ezek után azonban - jött valaki érdekes.
2021 július 11.-én megérkezett Balázs jelentkezése a bandához, és ezt már bizony történelmi pillanatnak számítjuk ma.
Őt ugyanis fölvettük.

Balázs az Oposszumban.

Ő egy nagyon érdekes forma volt - Veresegyházról származott, s eredetileg trombitált, illetve valamelyik magyar Beatles-tributenek hangosított szabadidejében.
Dobbal is foglalkozott azonban, és elsőre kifejezetten tetszett az a szellős, jazzes, helyenként viszont drum and bass alapokra emlékeztető hangzás, amit hozott a zenekarba.



Sokáig nagyon úgy tűnt, hogy ő lesz a tuti megoldás - emberileg k*rva jól kijöttünk vele, és lassacskán a számok is összeállni látszódtak - elnyerték formájukat.
Balázs legfőbb problémája ekkoriban a munka körül forgott - a covid miatt nem lehetett nagyon koncerteket tartani, így hangosítói melói nem voltak, előbb építkezéseken, később öntött beton bútorokat készítő üzemegységben dolgozott és ez teljesen lemerítette erőnlétileg.

A Russian Girl akkori felállása, mínusz Pötty.

Nem csodálom mondjuk, viszont ennek következményeképp egyre inkább tendencia lett, hogy elmaradtak próbák, vagy mi ott voltunk hárman - ő viszont nem jelent meg.

Ugyanekkor kezdett egyre nyilvánvalóbbá válni, hogy nem tudok egyszerre énekelni és gitározni normális színvonalon.
Az eredeti felállás az volt, hogy Pötty szólógitáron van, Balázs dobol, én vagyok a ritmusgitáros-énekes, DTR a basszust kezeli.
Ekkorra azonban már tényleg egyre biztosabbá vált, hogy valamin kell változtatni, hogy előreléphessünk a garázszenekar-kategóriából...

Úgyhogy 2022-re fordulva (s közben felismerve, hogy Pötty amennyiben új gitárost veszünk be, inkább ritmusgitáros pozícióra lenne az igazi) megkezdődött az ötletelés azon, hogy s mint legyenek innentől a dolgok.

A megoldást pedig ismét az Oposszum szolgáltatta - egy rövid intermezzo után, amikor '22 áprilisában meghallgattunk egy fiatal, tokodaltárói srácot.
Ő nagy lendülettel érkezett a meghallgatására, majd elmondta, szerinte hogyan kéne dalokat írni igazából, elénekelte hamisan a Green Daytől a 21 Guns című opuszt, majd hazament.
Nem vettük be...

Szerencsénkre az egyik Oposszumos helyi ügyelőről, Szabó II-ről kiderült azonban ekkoriban, hogy egész jó gitáros.
Hangosított is minket párszor, s valahogy ahogy teltek a hetek, egyre inkább benn felejtette magát a beállásainkon, a végén már 2-3 szám után ment csak vissza ki. :D
Nekünk ez full kezdő zenekarként nagyon imponált.
Dicsérte a dalokat, a számok szerkezetét, és először tán bennem meg is fogant a gondolat, hogy vele lehetne tenni egy próbát.
Mi baj lehet?
Zenekari tapasztalata már volt, egy koncertig jutott egy The Cure-feldolgozásbandával - aztán ha jól emlékszem, az föloszlott, így hősünk kvázi szabad volt!

A Russian Girl 2022 nyara és tele között.
Balról jobbra: Balázs, Szabó II, DTR, én, Pötty.

Rövid tanakodás után aztán meghívtuk a Pótkulcsba sörözni, és hivatalosan is bevettük a bandába.
Én innentől csak dalszerzéshez használtam a gitáromat - a próbateremben már csak énekeltem.
Pötty átment ritmusgitárosnak (zokszó nélkül, ami azért erősen ritka), Szabó II pedig elfoglalta a szólógitárosi-vokalista pozíciót 2022 áprilisában.

A kezdeti időszak vele egész jól alakult.
Ott volt a próbákon, elkezdte tanulni a dalokat, ha épp nem volt dolga az Oposszumban, gyakorolt.
Emberileg eleinte remekül kijöttünk - mentek a próbák utáni sörözések, hülyülések, aztán egy hét múlva onnan folytattuk, ahol abbahagytuk.

Az is fölmerült már ekkoriban, hogy ideje lenne színpadon is megmutatnunk, amit tudunk - Balázs hajtotta elő a koncertlehetőségeket különböző, amatőr zenekarokra szakosodott helyeken (pl. a kerepesi művház), melyeket azonban ekkor még nem mertünk bevállalni.

Aztán néhány hónap eltelt - s eljött az ősz.
S kezdtem egyre inkább úgy érezni, hogy valami nagyon megfordult.
Szabó II egyre inkább elkezdett hangadóvá válni, sokszor vitte a szót, és kisvártatva arra ébredtem, hogy az addig többé-kevésbé demokratikusan működő rendszerünk lassú átalakulásban van.

A saját magam által alapított zenekarban elkezdtem magam oldalvonalra szorultnak érezni, amit alapból nem éltem volna meg katasztrófaként, ha legalább haladtunk volna a dalokkal.
De ekkori időkre datálható az a tendencia is, hogy (amellett, hogy Balázs továbbra is szelektíven gyűjtötte a teljesített próbaórákat) kezdett lelassulni a számok konkrét gyakorlása.
Szabó II vitte a prímet ebben, a rá eső ritmusgitárrészeket sokszor átírta, unalmasnak tartotta (Pötty az általa megírt szólórészeket továbbra is játszotta, immáron ritmusgitárosként).
Ebből pedig egyre gyakoribb feszültségek adódtak, mert nem nagyon éreztem, hogy mennénk előre.
A Pötty által írt dalok leálltak teljesen (Going Nowhere, Autumn Leaves), a szólógitár itt vagy nem létezett, vagy abból állt, hogy a mester valamilyen kapcsolókat tekergetett a pedáljain, atmoszférikusnak szánt hangzást előidézve - én jobbnak találtam volna, ha leül és ezeket jól átgyakorolja...

Az általam írt dalok többé-kevésbé mentek, a Child God először komoly (és később megismételhetetlennek bizonyult) szólót kapott, majd stúdiós fölvételt - a vokálokkal viszont, amit nagyon vártam volna, egyre inkább úgy tűnt, nem egyre gondolunk.
Emellett Szabó II hozzánk hasonlóan nagy barátja volt a sörnek, de amíg mi egy-egy próba alatt 1-2 dobozzal gurítottunk le, ő 3-4-gyel is végzett.
Ez után szabadult el igazán az üvöltő kántálás, sokszor a főénekemet is elnyomva, ráadásul hamisan, ami igazán nem segített a számok összegyúrásán, formába öntésén.
Folyamatosan Potter-flashbackjeim voltak emiatt, ahol egyszer már eljátszottuk azt (éveken keresztül), hogy lemegyünk zenélni, majd valaki próbálja nyomni a dalokat, a másik önfeledten vedel, majd mikor visszahallgatjuk a felvételeket, senki nem érti, ott pontosan mit is akartunk volna csinálni. :D
A veszekedések tehát egyre gyakoribbak lettek közte és énközöttem - Balázs pedig, aki alapvetően egy halk szavú, normális és konfliktuskerülő ember, egyre kevésbé tudott ezzel mit kezdeni több mint egy év jobbára balhémentes együttzenélés után - és egyre többet maradozott el próbákról.
Nyilván én is benne voltam a lassú erózióban - az alapomnak azt gondoltam, hogy bassza már meg a ló, ha már csinálok egy zenekart, írom a számokat sorozatban, amik szerintem ráadásul jók is (a többiek pedig érzik őket s látnak bennük fantáziát), akkor a f*szkodás helyett össze kéne igazítanunk a dolgokat és megindulni végre.

Nem így történt, a bandán belüli egyre erősebb feszültségek (illetve próbára nem járások) következményeképp Balázst végül is kirúgtam '22 decemberében - Szabó II néhány nap-hét elteltével magától távozott (mielőtt őt is kirúgtam volna, csak más okból), miután ismét csak részegen elhordta a bandát és gyakorlatilag kijelentette, hogy ez az egész így, amit csinálunk, semmirevaló, és majd jövő év (2023) tavaszán térjünk vissza a folytatásra.

Hát - 2023 tavaszán valóban visszatértünk a folytatásra, de immár nem vele és nem így.
De hogy mi történt pontosan, arról már a legközelebbi bejegyzés fog megemlékezni!

Kellemes éjszakát mindenkinek!