Russian Girl Rising - 5. rész

 Üdv feleim!

Ideje folytatnunk a zenekarom történetével!
Öt hónap telt el a legutóbbi bejegyzésem óta, és elég sok minden történt a zenekar háza táján.
Időben azonban lassan utolérem magamat, s megérkezünk a jelenbe.

Vágjunk is bele tehát!

Szóval legutóbb ott tartottunk, hogy 2022 telére erősen megfogyatkozott létszámban az együttes.
Balázst, a dobosunkat kirúgtam, mert nem járt próbákra, Szabó II pedig magától távozott, mielőtt ugyanerre a sorsra jutott volna - így mondjuk kikerült egy bomlasztó elem közülünk, viszont szólógitáros nélkül maradtunk.
Először is dobost kellett találnunk, hogy legyen, aki összetartja a zenénket végre.
Balázs nem volt rossz egyáltalán, de amiket ő játszott, sokkal inkább voltak valók alternatív zenekarba, mint dark indiebe, vagy akár csak simán rockzenébe - úgyhogy meg is kezdtük a megmaradt tagokkal, azaz DTR-rel és Pöttyel a keresgélést.
Ketten csakhamar jelentkeztek is 2023 januárjában.
Az első jelölt egy Pál nevű móri fazon volt, aki elegánsan átsiklott afölött, hogy 25 és 35 év közti zenészeket kerestünk (3 gyerekes édesapa volt, 40 fölött), viszont nála csakhamar kiderült, hogy az akarat nagyobb, mint amit a valóság mutat - a felesége végül az első meghallgatására sem engedte el... :D
A második versenyző egy Miki nevű srác volt, aki aztán tényleg megért egy misét.
Ő már eljutott az első (és egyben utolsó) meghallgatására, viszont egyáltalán nem tudott tempót tartani, sőt úgy igazság szerint dobolni sem... XD
DTR és Pötty eléggé elnézőek voltak a tömény balfaszkodás láttán-hallatán, én viszont olyan fél óra után már éreztem, hogy ebből a srácból akkor sem lesz nálunk dobos, ha körbeimádkozzuk és berakjuk neki a Lars Ulrich oktatóvideókat a pontatlanságának tökélyre fejlesztése érdekében.
Vége is volt a dolognak, hazament, majd értesítjük.
Mivel más jelentkező ekkor pont nem volt, úgy voltam vele, kivárunk, hátha lesz jobb (mondjuk ennél  csak jobb jöhetett).
Aznap este azonban (vélhetően mattrészegen) rám írt, a meglehetősen összefüggéstelen gondolatfolyamból annyit sikerült kihámoznom, hogy nagyon szeretné, ha átmennék hozzá filmezni.
Itt már tényleg eluntam a bohóckodást, s megmondtam neki, hogy dobost keresünk alapvetően, valamint zenekart üzemeltetünk, nem vidámparkot - Miki sztorija így itt ért véget.
A következő körben azonban jelentkezett végre valaki, akiben láttunk fantáziát - vele egy időben pedig a szólógitárosok is elkezdtek mocorogni.
Ha másra nem, erre kifejezetten jó volt a Child God első demója, hogy legalább nem pocsék minőségű zajjal voltunk kénytelenek új tagokat fogni... :D
Így csatlakozott a bandához Máté, aki többek közt a Road to Hope zenekarban ült korábban a dobok mögött - az általa elküldött demó magyar szinten marha jól szólt, úgyhogy rögtön kíváncsi voltam, mit tud!
Az első meghallgatáson kiderült, hogy enyhén sérült a hallása, viszont nem csak hogy tartotta a tempót, de egyenesen diktálta is, nekünk pontosan ilyen emberre volt szükségünk!

A szólógitárosok közül ketten maradtak állva az első interjúk után - az egyik Beni volt, a Healin' Scars jelenlegi ritmusgitárosa, a másik pedig Dávid, a Mars Told a Secret egyetlen gitárosa.
Mindkettő érdekes fazonnak tűnt, de amíg Dávid kifejezetten izgalmas, riffközpontú (de nem tolakodóan virtuóz) ötleteket mutatott, addig Beni videóin ment a vonalas hard rock, amit igazából sose szerettem.
A kérdés hamar eldőlt, Dávidot hívtuk be meghallgatásra és fel is vettük, Mátéval egyetemben.
Némileg várakozó álláspontra helyezkedtem (a Szabó II-ős cirkuszok után nem igazán volt még egyszer kedvem olyan emberhez, aki a pozícióharcokban érzi otthon magát a zeneírás helyett), és az csakhamar kiderült, hogy ekkoriban Dávidunk szíve az épp oszladozóban levő zenekarával volt még sokkal inkább.
Utólag visszagondolva egyébként megértem - ott ő volt a fő dalszerző, ő diktálta a tempót, és ha lassan is, de valóban mentek előrefele.
Asszem négy koncertet ért meg a dolog, viszont kiadtak két EP-t (melyeken kb 3-4 jó dal szerepelt).
Náluk főleg az volt a gond, hogy folyamatosan basszusgitáros-gondjaik voltak - volt, aki kiköltözött külföldre, volt, aki hitegette őket, de próbára viszont egyáltalán nem járt, s hősünknél egyszer csak betelt a hócipő.
Ami Mátét illeti, ő Szolnokon és környékén amolyan üdvöskének számított - rengeteg bandában dobolt, de végül valahogy mindig föloszlottak a dolgok.
Olyannyira elege lett egy idő után, hogy eladta az összes zenekari holmiját, csak egy dobot meg tán egy basszusgitárt tartott meg.
Őszinte örömömre az első hónapokban ez a visszájára fordult, megjött a kedve újból a zenéléshez, s szépen lassan elkezdett beszerezni ugyanolyan, vagy jobb cuccokat, amiktől annak idején megvált, mondván, hogy leszámol a zenéléssel örökre.
A két új tag csatlakozásával ellenben nem várt lendületet kapott a bagázs.
Míg 3-4 hónappal azelőtt kb. arról nem tudtunk dönteni, hova üljünk be sörözni a próba után, most hirtelen azon kaptuk magunkat, hogy már azon gondolkozunk, hol legyen a banda legeslegelső koncertje.
Az is kitudódott, hogy Máté elég jó szervező, és mondta, hogy ha sikerrel vesszük az első akadályt, akkor hajlandó megmozgatni a régi kapcsolatait egy-két koncertlehetőség reményében.

Úgy gondoltam tehát, hogy megkeresem az oroszlányi the False énekes-gitárosát, (az azóta tragikusan fiatalon elhunyt) Tibit.
Különösebben sosem szerettem a dalaikat - illetve az ének zavart, meg a rendkívül semmitmondó dalszöveg, amúgy maga a zene helyenként egész fasza volt. 

Első koncertünk délutánján, Fehérváron.

Viszont régóta beszélgettem már vele messengeren, mert tudtam, hogy ők már sok éve nyomják és bíztam benne, egyszer akár egy közös koncertet összehozhatunk.
Tibit kicsit puhítanom kellett, mert az elején élből lerázott - úgy éreztem kicsit, hogy ő rocksztárnak gondolja magát, pedig igen régóta tartó zenei karrierjük során olyan nagyon messzire azért nem jutottak el...
Aztán egy este rám írt, hogy 2023 április 21.-én Fehérvárra mennek, s lehetnénk előzenekar.

Lázas készülődés vette kezdetét, hiszen a felállás teljesen új volt, a banda majdnem fele ismerkedett a dalokkal még, úgyhogy én máig kisebbfajta csodának tartom, hogy 5-6 hét alatt gatyába ráztunk hat dalt és ki is álltunk a színpadra a The False elé.
Sikerült!!!
Néhány hónappal azelőtt még valóban azt hittem, tényleg képtelen lesz arra a Russian Girl, hogy megugorja ezt az aprónak tűnő, de egyáltalán nem egyszerű akadályt - azaz hogy legyen már végre egy koncertünk, ahol megpróbálunk néhány dalt előadni többé-kevésbé jól... :D

A visszajelzések eléggé pozitívak voltak, meg én is jól éreztem magam a színpadon, úgyhogy kézenfekvőnek tűnt, hogy folytatjuk is.
Hamar föl is lebegett, hogy adjunk ki egy néhány dalt tartalmazó EP-t, és mutassuk meg magunkat a világnak!

Első saját próbatermünk Újpesten.

Az új tagok egyébként itt kifejezetten kitüntették magukat - Dávid csakhamar a rendelkezésünkre bocsátotta az egykori zenekarának a próbatermét Újpesten (Béres Alexandra ételfutárcégének pincéjében), Máté pedig elkezdte fölforrósítani régi zenei kapcsolatait az EP ügyében.
Az viszonylag egyértelműnek tűnt, hogy az Oposszumban rögzítsük az EP-t, hamarosan abban is sikerült megállapodni, hogy 5 dal legyen rajta (a végén négy lett ebből, de ez egy későbbi történet).
Volt ugyan egy rövid ideig szó arról, hogy a szolnoki Denevér Stúdióban rögzítjük az anyagot, de ebből végül nem lett semmi.

Időközben megkeresett minket a szentendrei RockPagoda, hogy hallott rólunk és szívesen készítenének velünk interjút...
Kellemesen meglepődtem, hiszen akkor és ott még csupán egy darab dalunk volt kiadva, amit ráadásul újra fel akartunk venni, teljesen más dobbal és Szabó II szólóját is szerettem volna kigyomlálni a végiről, mert Dávidban több fantáziát éreztem, mint gitáros...
Mindenesetre megbeszéltük a dolgot, és Pöttyel-DTR-rel megerősítve kivonultunk Szentendrére egy szó szerinti minipagoda pincehelyiségébe interjút adni nekik.
Hát mit mondjak...
Hallgassa meg mindenki, s döntse el, milyen lett... :D
A fickó legalább tizenötször mondta el a (z egyébként kib*szott hosszú, másfél órás) felvétel alatt, hogy most ne lepődjünk meg, de föl fog tenni egy rendkívül provokatív kérdést...
Majd kérdezett egy olyat kb, hogy mióta zenélünk. XD
Szint.
Mindegy, ilyen szempontból is átestünk a tűzkeresztségen, roboghattunk tovább a következő nagy falat - azaz a stúdiófelvétel irányába.
2023 június 11.-én tehát levonultunk testületileg (és előre legyártott dobsávokkal) az Oposszum hűvös pincehelyiségébe, s megkezdődtek a munkálatok.
Mit mondjak, nem volt egy könnyű szülés. 

Pötty alkot, DTR figyel, hősünk eszik.

A dobokat előzetesen gitármankókra rögzítette hősünk (Pötty), és a felvétel napján derült ki, hogy az egyik mankó egyszerűen rossz... :D
Úgyhogy 5 dal helyett végül néggyel kezdtünk el dolgozni a stúdióban.
Pötty és Dávid viszonylag hamar lezongorázta a részeit (Dávid mondjuk a Child God szólóját rögtönözni akarta, ám a terv nem jött be és Gergő másnapra ismét behívta xD), DTR viszont nem nyújtott valami meggyőző teljesítményt itt sem.
Egész egyszerűen pontatlanok voltak a részei, úgyhogy ott elég sok utómunka kellett ahhoz, hogy összeálljon a daloknál a ritmusszekció.
Nem voltam kifejezetten boldog, de úgy voltam vele, a 2022 augusztusi Child God demóhoz képest legalább van előrelépés, ezekkel könnyebb volt dolgozni, mint ami ott ment.
Ami az éneket illeti, nagyon hamar megvoltam mindennel, de mivel nap végén kerültem sorra, és már volt bennem két sör, ezért volt néhány hely, ahol editálni kellett, amit csináltam - mindenesetre az albumra végül fölkerült énekrészek 98 százaléka én voltam. :D
A sávok rögzítése után meg is kaptuk azokat (Gergő meglepett arckifejezéssel adta át ezeket Máténak, alighanem arra számított, a mastert is ott készíttetjük el), majd ezek kimentek Angliába, egy Béci nevű régi hangmérnök ismerőséhez.
Itt jött az első meglepetés, amilyennel korábban nem találkoztam - az énekfelvétel a Child God alatt sz*r lett.
Valami nagyon el volt állítva a felvételen, mert pöszének tűntem - az összes s, sz, z, cs hangom rossz volt.
Jeleztem a masterelőnek, de mondta, hogy nem lehet nagyon ezzel mit csinálni - úgyhogy nem akartam beérni a gagyival és elmentem az Echo Stúdióba újravenni ezt.
Itt ismét jöhetett egy meglepetés, a stúdiós fazon ugyanis nem tudta beolvasni Máté midiben rögzített dobjait, így a Child God-ot végül metronómra és gitárokra énekeltem föl - próbáljatok meg egyszer dob nélkül énekelni és rögtön kiviláglik, ez elég komoly feladat. :D
Mindenesetre megoldottam, a masterelési munkálatoknak innentől nem volt akadálya és - 2023 július 20.-án megjelent a Russian Girl első EP-je, a One Of Us.

Ez igazán csapatmunkának mondható, mert bár a dalokat én írtam alapvetően, mindenki hozzátette a részit.
Dávid lőtte az albumborítóul szolgáló fényképet, DTR készítette az Acolyte (és a többi dal) szöveges videóját youtube-ra, Dé készítette a dizájnt, én pedig izomból promotálni kezdtem a frissen kijött minialbumot.

Első turnénk plakátjai, frissen a nyomdából (a lab4art munkája).

Mit mondjak - erre nem voltam fölkészülve.
Annak idején a Countless Vans-szal a promócióra nem nagyon fordítottunk igényt s energiát (Potter egyáltalán nem foglalkozott ezzel, én meg próbálkoztam volna, de azt sem tudtam, hol kéne elkezdeni ezt igazán) - most ezt én vállaltam, csakhamar Európa és Észak-Amerika zenei magazinjainak jelentős részéhez meg is érkezett az EP.
És semmi. :D 
A legtöbb helyről egyáltalán nem jött válasz, Svédországból írtak, hogy EP-ket nem mutatnak be, csak albumokat, Norvégiából pedig azt, hogy lehetetlen megtalálni minket az interneten.
Ekkor még nem tudtam, hogy van egy ún. press kit, amit a magukat komolyabban vevő bandák összeállítanak, s úgy küldenek szét (ez tartalmazza az együttes főbb információit, elérhetőségeit és a többi).
A páratlan amatőrizmusomnak azonban mégis lett némi hozadéka: csakhamar legalább a magyar zenei média elkezdett velünk foglalkozni.
Nyár folyamán egyébként nagyon összevágtak a dolgok és főleg Máté szervezőkészségének köszönhetően körvonalazódtak az őszi, EP-nket promotálandó turnénk részletei is - erről azonban legközelebb írok majd nektek.

Legyetek jók, ha tudtok, és a Healin' Scars egy f*s.