2016. december 19., hétfő

Előre kurtán, gengszterek

Üdv ismét!

Avagy ahogy Oroszlányon szokás mondani: Heló Nép!
Tibi atya belekortyol a háziborból készült fröccsbe, kimarja a blázt a ritmusgitáros szájából, itt a megdicsőülés ideje.
Trapéz és korlát, de főleg korlát.
Szóval véget ért a nyár, az ősz bevezetésre került.

No de mi történt eközben Orkfalván?
Természetesen nem sok minden. Teltek a napok, immár egyetem és erős stressz nélkül, s bár utóbbi nem nagyon akart elmúlni, azért én azon voltam.
Edzettem.
Kevésbé hatékonyan persze, mint Schwarzi mondjuk, de még mindig eredményesebben, mint Señor Torrente például.
Sokat beszélgettem ekkoriban Baller mesterrel, aki két nyárral ezelőtt volt kollégám a Westmontban, és ugyanabba a cipőbe lépett most nyáron, mint én annak idején, mikor nekirugaszkodtam Angliának.
Csak ő ezt még megfejelte egy hendikeppel és rögtön Dániába teleportálta magát, jégkását keverni. :D
Igen, remek ötlet.
Engem is hívott ki, de utólag bevallhatom, nem igazán mertem menni. A nyár közepi lendületem elfogyott, ismét vissza-visszatértek a harmatgyenge napok, úgyhogy jobban esett edzeni meg tekerni egyet-egyet, mint emberek közt lenni és mondjuk minden erőmet megfeszítve jeget keverni. :D
Tikkadt kecskenyájak legelésznek rajta
Helyette föl-följöttem például Pestre.
S ha már itt jártam, el is mentem Zsoltival tekerni egyet -> ez a történet a bejegyzés végén tér majd vissza. :D
Róla már tettem említést korábban is - nagy kerós, annak idején én korrepetáltam svédből. Dicséretemre legyen mondva, hogy bizonyos dolgokra még ma is emlékszik.... :D
Szóval kimentem hozzá a Centenáriumi lakótelepre, ami alighanem az XVI. kerületet ékíti.
Érdekes volt, hogy egy csomó emlékem visszatért még tizenhat éves koromból, amikor Varga Petivel ott támasztottuk a létrát és a Matávos fülkéket festettük át Magyar Telekomra.
Az apja volt a főnök, és ha utolért minket, akkor minden rossz volt, ha nem, akkor meg is dicsért.
Érdekes.
Ugyancsak Varga papától hallottam a pesti autós cizellált szinonimáját, ami valahogy így hangzott a Moszkva tér környékén:
- De menjél már, te bárány!
Nem mintha ő nem vezetett volna életveszélyesen, de Oroszlányon ez viszonylag mindennapos volt 2006 tájékán.
Azóta már változott a helyzet a Balkán legészakibb előörsében is (megdöbbentő módon) és már úgy is átengednek a zebrán, hogy nem viselek női ruhát (mint a bolondballagáson), vagy nincs befestve a hajam (mint 2005 tájékán).
The Balkan shall rise again!

És ha már Balkán.
Előbukkant a hegyek homályából Bali, akiről szintén írtam volt korábban is, és akiről akkortájt még csak sejtettem, hogy mintha lenne gitárja. Sokat ezt leszámítva nem tudtam róla, de hamarosan néhány sör és egymás akadozó nyelvű biztatásának következményeképpen megalakítottuk a B&B nevű formációt.
Fene gondolta volna, hogy újfent zenélésre adom a fejem, és ha már egyszer így történt - már pedig így történt - akkor neki is láttunk ismét csak néhány sör mellett számokat írni.
Munkám ugyan még mindig nem volt és készleteim apadoztak, viszont volt abban valami nagyon is valóságos (balkáni?) érzet, ahogy hetente egyszer-kétszer kiültünk a tömbünk mellé a betonlépcsőre (hova máshova) és zengettük a gitárt.
Először úgy indultunk, hogy megtanítom neki az ujjpengetéses technikát, amit annak idején Milán Attilától tanultam volt el, de csakhamar kitudódott, hogy Bali mestert egyáltalán nem kell félteni s csakhamar riff riffet követett és bámm.
Így született meg a Balkan Girl.
Gyengébbek kedvéért: a sárga betűkre kell kattintani és rögvest elkezdek hamisan énekelni. :D
Aztán egyszer csak felbukkant egy napon Bandy pajty is, akit jó régóta úgy kerültem, mint a tüzet, most viszont nagy erőkkel játszotta a Box Of Sharp Objectset és csak azért nem üvöltöttük vele a refrént, mert még nappal volt és kisleányok játszottak mögöttünk a hintánál.
Balit itt kapta el talán életében először a "közösségi zenés" hangulat, amit később elmesélt és tökre örültem.
Mert tényleg nagyon kafa többen összeülni és megpróbálni eltalálni a hangokat mind énekben, mind gyakorlatilag bármilyen hangszeren. :D
Bandinál a hangszer az stimmel, a hangok nálunk már kevésbé, de eszméletlen fasza volt.
A lendület pedig gyűrűzött tovább, és hamarosan megszülettek a With Wings Folded és a Snow on Avala alapjai is. Utóbbit még nem sikerült teljesen kidolgozni, de legyen elég annyi, hogy a végén annyi mindent kombináltunk a pengetési technikába, hogy egyikőnk se tudta hibátlanul eljátszani.

Szóval zene nélkül mit érek én, énekli Király Viktor és elmegy végre egy énektanárhoz, aki inkább bélyeget gyűjteni küldi és így véget ér egy világ dicsősége.
Ugyanezekben a napokban derültem föl (a zene mellett, ami sokat tett hozzá a dologhoz), mert meglepő módon édesanyám jelentkezett és még meglepőbb módon ezúttal valami értelmes ötlettel a szokásos számmisztikai hírlevelek, vagy az adott hónap mesterszámai helyett.

Küldött szóval pár linket, amelyek különféle munkalehetőségekre mutattak.
Mondtam is magamban, hogy veszteni végül is nem igazán veszthetek semmit sem, úgyhogy némi regisztrációs sz*rakodást követően máris benn volt a sebtiben összetákolt önéletrajzom a különböző rendszerekben.
Ez volt egy vasárnap este, másnap (!) már csörgött is a telefonom, hogy menjek norvégul beszélő recepciósnak Újpestre.
Gondolkodási időt kértem persze, hiszen norvég helyett én svédül beszélek, a cégről meg kiderítettem, hogy valami Aqua World mellett található - amiről pedig végül kikutattam, hogy az M0-s egyik bekötőútja mellett emelkedik. :D
Ideális.
Ezt tehát le is mondtam a pics*ba.
Ezután kevéssel egy fejvadászcég keresett meg, hogy menjek a Tatához, vagy valami Dialogic (sic!) nevű céghez, hát mondom órát nem akarok gyártani, így a Tatát próbáltam meg először.
Mondták is, hogy merre hány méter, fél év alatt bruttó 420, egy éven belül bruttó 460, mondom ez már lassan eléri az európai szintet.
Cserébe én majd svédül kérdezem meg Roy Trenneman (Chris O'Dowd) legendássá vált mondatát, miszerint "Have you tried turning it off and on again?". :D
Egyszóval valami számítástechnikai segítő lettem volna, a fejvadász nőci nagyon efelé biztatott.
A másik cégnél ott állítólag google-zni kellett sokat és nem volt előrelépési lehetőség (azóta erről kiderült, hogy kamu).
Jól van.
Elmentem hát be a fejvadászokhoz (Reed) a Deák tér mellé.
Szokásos önmagamhoz képest eléggé össze voltam szedve, bár ahogy közelgett az interjú időpontja, kezdtem magam becsülettel összetojni.
Éppen Liberó után indultam volna, mikor kitárult az ajtó.
Nyeltem egyet, s bementem.
Magára a fő-fő hölgyre még várni kellett, úgyhogy jót húztam a kikészített kancsó vízből (persze poharat nem használtam), majd leültem, mintha otthon lennék a kocsmában. xD
Jött is kisvártatva.
Előkelő kosztüm, feltehetőleg nem józsefvárosi piacos parfüm, üzleti életben megszokott hajviselet és (amint arról nem sokára meggyőződhettem) felettébb feszes tompor.
Arról faggatott először is, ki vagyok, mit csináltam eddig (azt nem kérdezte hogy mi a fenét keresek itt, amit természetesen bátorításnak vettem :D ), stb.
Elmeséltem dióhéjban az eddigi történéseket, aztán megtette a maga ajánlatait.
Tata - sok pénz nagyon hamar (azért valljuk be, 460-at itthon kb. egy egyetemi tanár nem keres), vagy Dealogic (eddigre rájöttem, hogy így írják, később arra is, mit jelent) - 'kevés' pénz, semmilyen előrelépési lehetőség pénzügyes végzettség nélkül.
Hát mondom inkább utóbbi, elvégre szeretek küzdeni vagy mifene - meg hát pénzügyes végzettséget pont múltkor láttam a tébányai lengyel piacon. :D
Feszengésem eddigre abbamaradt, viszont ahogy épp lábat cseréltem az asztal alatt, izomból bokán rúgtam szerencsétlent.
Na mondom Geldar mester, holnap már nem köll jönnöd.
A végén kiderült, hogy az előzetes telefonos interjú alapján az angolomat tízből nyolcra értékelték.
Több se kellett, mondtam a hölgyeménynek, hogy ezt bizony kevesellem.
Kérdésére pedig, miszerint hogyan szeretnék magasabb pontszámot kapni, nem a kézenfekvő "zárd be az ajtót szivi, érkezem"-et feleltem, hanem mondtam, hogy váltsunk át angolra, így lett kilences a vége. :D

A Tatához tehát végül isnem mentem el interjúra, sok pénz ide, IT-szerviz oda, viszont a másik céghez igen.
Az első interjúmon két HR-es nőszemély faggatott arról, miért vagyok ott (csak kiszúrta valaki végre, hogy semmi keresnivalóm itt xD), és a korábbi tapasztalataimmal ellentétben ezek többé-kevésbé tisztában is voltak avval, mi is folyik az adott munkahelyen.
Ez felettébb tetszett.
A második körben valami hong kongi fazon faggatott volna (Chunshek), de el kellett mennie haza, a svéd származású fő-főnököt is megúsztam, aki vele együtt tartott keletre (amit nem kifejezetten bántam, mert szerettem volna fenntartani még a látszatot, hogy igen erős a svédem); így a harmadik beugró egy new yorki kínai ürge lett, valami Christian nevű fazon mellé, és ketten grilleztek jó fél órát.
Persze itt már nem kellett Pampers után nyúlkálnom, megpróbáltam intelligensen megfelelni mindenre.
Amit a fejvadászok előzetesen elmondtak (kérdezzek sokat, érdeklődjek erről, meg amarról), azt sutba dobtam, s inkább a magam feje után alakítottam a dolgokat.
Be is vált.
Később Chunshek (egyik főnököm lett később) egy vele közös sörözésen mondta el, hogy Christian azt mondta neki rólam, hogy "He's very eclectic, but you must hire him."
Azért ilyenkor nem lesz kisebb az egóm, annyit elárulok.

Aztán mielőtt a végső körbe léptünk volna, már tudtam, hogy itt akarok dolgozni.
Sőt, azt is elhitettem magammal lassacskán, hogy nem lesz semmi gáz, bírni fogom cérnával, max egy-két kemény hónap lesz, aztán megnyugszom és újra felfele veszem az irányt (erről annyit, hogy azóta se lett sokkal könnyebb, de valóban fölfele tartok).

Na de mi lett Zsoltival és a cangájával?
Természetesen elbaszódott rajta valami, jelesül a pedál.*
Hősünk egy meg nem nevezett patak partján.
Ezért jó, ha több százezres keród van, a javítás meg drága és nem ritka. A túra viszont remek volt ennek ellenére - vígan kitekertünk a Centenáriumi lakótelepről Cinkota irányában, majd egyre délebbre haladva egyre világosabbá vált, hogy Budapestnek vannak szép részei is, csak a halandó szem ritkán (szinte sosem) pásztázza őket.
Ilyen hely viszont a Naplás-tó, ahol kb. másfél órát töltöttünk beszélgetéssel.
Zsolti ekkoriban pont ugyanabban a cipőben volt, mint én azelőtt és néha még mostanában is.
Pánik, szorongás, meg fogok halni, végem van stb.
Úgy érzem, hogy ebben tudtam neki segíteni, sőt biztattam arra is, hogy forduljon olyanhoz is, aki pontosan érteni fogja, amit mondani akar. Meg amit mondania kell.
Legelésző kecskebandák társaságában jutottunk vissza Pestre, majd ki-ki elvonult egy másik világba - de hogy melyikbe, az csak a következő híradásból fog kiderülni.

*Norbi Update - ez később történt.