Falskur fugl

Érdekes napokat hagytunk magunk mögött.
Először is szombaton megint túrázni indulánk kis, de lelkes brigádunkkal: Eszterrel, Zsófival, a kedves Timivel és a dalos pacsirtákat megszégyenítően óbégatni képes Lacával (róla még írok majd, mint angliai kalandjaim egyik főszereplőjéről).
Budaörsről indultunk el, s hamarosan kiderült, minden nagyobb hegyet meg fognak velünk mászatni.
Nem volt akkora gond, kivéve amikor fölmásztam az Út-hegyre rövidítés gyanánt, a többiek pedig alul köröztek, mert azt hittem, az a Törökugrató.
Nem az vót, később az is megkerült.
A későbbi részeken remek kilátásunk volt a Huszonnégyökrös-hegyen, megpillantottam Csillebércet (ahol gyerekkorom óta nem jártam), és bebarangoltuk a Budaörs és Budapest határán magasodó Nap-hegyet és Tűzkő-hegyet. Fáradtan érkeztünk a célba, ahol Faház sör híján más italokkal ünnepeltük meg, hogy túl vagyunk a nehézségeken.
Pár nappal később végrehajtottam eddigi leghosszabb biciklis nem-körtúrámat: szerény városunktól Ráckevéig vezetett a kaland úttalan utakon, és egy kompon keresztül, 75 kilométeren át. Hátsó fertályom még mindig rosszallóan emlékszik a zötykölődésre, a többi részeim viszont kifejezetten elégedetten hasítottak át a tájakon, kivétel talán a Vereb előtti 10 százalékos emelkedő volt.
Pusztaszabolcson termelői kakaós tej és pogácsa, valamint sebességmérő fogadott, a 21 km/h nem is olyan rossz teljesítmény.
Lóréven már várt rám Timi, s hamarosan megérkeztünk a családjához, akik barátságosan (apai részről némi gyanakvással) fogadtak. Este megnéztük a várost, a Duna-partot meg mindent, ami rác és keve... Nagyszerű volt. Másnap HÉV-vel Pestre, zh-t megtekinteni.
Végül legalább annyira jól sikerült a megtekintés, mint Mr. Fazekasnak a pusztán, ha nem lett volna egyes, elégedett is lehetnék.
Június hetedikén rock and roll ala sixties, avagy Oroszlány 60 - aztán meg elutazok és meghódítom az USA-t!
Dream on.

Kavargó fellegek

Jó délutánt!

Ahogy az angol mondja.
Persze lehetne ennél szebb is, de egyrészt Brad Pitt tanul, másrészt a későbbi vizsgák miatt fő a feje.
Igazán hősies lesz az elkövetkezendő szűk egy hónap, remélhetőleg inkább diadalokkal, mint hősies bukásokkal tarkítva.
Időközben megjártuk az Alföldet, ahogy legutóbb beharangoztam.
Katával mentem, aki első barátnőm volt, és egyike azon lyányoknak, akikkel megmaradt a jó kapcsolat az elválás után is. Jó hangulatban telt az út Nyíregyházára, bár elkéste a vonatunkat, így IC-vel szeltük át a Magyar Ugart. Öt órát aludtam, így nagy bánatára nem meséltem a hazai tájaimról, annak ellenére, hogy akartam volt - visszafele aztán nem menekülhetett.
De mi történt Nyíregyházán?
Anti és Timi összekötötték életüket, a római katolikus templomban. Életemben először néztem végig katolikus szertartást, s be kell ismerjem, tetszett. Az utána beinduló kavalkád nem annyira.
A násznép ugyanis autóba pattant, és megindultak a Verba-tanyára, ami a város külterületén van.
Se ismeretlenekhez bekéredzkedni, se taxizni nem volt indíttatásom, így rövid városnézés után a vasútállomás fele vettem az irányt - Kata közben ámult és bámult a belváros épületein. Egyes házak tényleg olyanok, mintha a pesti belváros épületei közül egyet derekasan fölújítottak volna (a kedvencem azonban a tökéletesen a szoci kort idéző víztorony!).
Aztán beindult a nosztalgia, 'Szoboszló felé száguldva meséltem a vidékről, egyre erősebb honvágyat érezve. Nevezett helyen le is szálltam, Kata remélhetően elégedetten ment tovább a Nyugati felé.
Szakadó esőben és elég boldogan gyalogoltam nagyim és húgom jelenlegi rezidenciája felé, miközben magamban megjegyeztem, igen, ez a város fejlődik... Mióta legutóbb itt jártam (a Karát-incidens*),
átépítették a főteret, átalakítottak egy romos parkolót, stb.
Nyilván ez nagyvárosokhoz képest nem akkor durranás, de jó látni, hogy a hely tart valahová (és rossz látni, hogy jeles lakóhelyem nem tart sehova sem, de ez egy másik kérdés**)!
Nagyimhoz érkezve megbeszéltük a szokásos dolgokat, aztán nyugovóra tértünk.
Másnap korán indultam hazafele, előtte azonban összefutottam Lilyvel a főtéren (hozott epret és egy zöld dobozt, de nem csak ezért örültem neki). Volt olyan rendes, hogy kikísért a vasútállomásra, majd még rendesebb, mikor ott hagyott, mert rájött, hogy haladéktalanul tanulnia, illetve ebédelnie kell. A női logika győz.
Ezután jött a vonat Zuglóba, ami még mindig erőteljesen Balkán-érzetű, de mióta Pestre járok egyetemre, legalább tudom, hogy hol vagyok. Emlékszem, gyerekkoromban csak a pályaudvarok környékét ismertem, a köztes teret egyáltalán nem, így szigetekként maradtak meg ezek a helyek (Déli, Nyugati, ritkán a Keleti, Zugló és Kőbánya-Kispest). Ahogy lassan fedezi föl az ember a várost, töltődik ki a tér, és zsugorodik össze a hajdanán gigantikusnak gondolt Pest. Érdekes nagyon.
Timi (főállásban a barátnőm) süteménnyel várt, komolyan mondom, mióta megismerkedtem vele, újra van étvágyam... S nem azért, mert az ételei helyett inkább mást eszek, hanem mert istenien főz. :D
A hét fordulója óta viszonylagos nyugtalanságban telnek a napok - holnap nyelvészet-zh, fővesztés terhe mellett be kék rá menni, különben marad a fejes a tízes tetejéről.
Némi vigasz, hogy szombaton budaörsi túra van, Lászlóval és a többiekkel - ismét visszatérő elem lehet a Kicsi, kicsiszolt kő, valamint az értékelhetetlen poénok!

Szép napot mindenkinek, alámerültem.

*: amidőn az óra tizenegyet ütött, előmásztam a Bástyából öcsém által támogatva, hullarészegen.
Egy ablak betört, két kutya üldözött, és megúsztam egy szabálysértéssel. Máktenger.

**:Épülőben van egy közkút a főtéren, ami egyrészt vállalhatatlanul gagyi, másrészt nem az első vállalhatatlanul gagyi műalkotás, ami az évek során kikerült a terekre.

Szegénylegény menni Amerikába

Bizony, mindenki, nagy napra virradtunk.

Ma volt a cégem utolsó találkozója az út előtt, amit már nagyon várt mindenki kedvenc kékszemű hőse. Ez én volnék egyébként.
Még télen volt egy Erasmus-szal kapcsolatos börze, amire a kékcsei kisasszonnyal, Anitával mentünk el. Maga a börze batár nagy csalódás volt, egyedül annyi haszna lett, hogy szereztem lublini térképet (Lengyelország egyik nagyvárosa). Sokaknak már ismerős lehet különleges vonzódásom a térképek irányába, ez később érthetővé válik, ahogy haladunk előre az idővel és vissza a múltban.
Az egyedüli haszon térképe mellett elragadtam egy posztert is, amely egy amerikai melóra hívott fel minden érdeklődőt.
Megvallom, mindig is kétkedéssel viszonyultam a hamburgerzabálókhoz.
Én magam nem találkoztam eddig sokkal, de a britekkel össze sem lehet hasonlítani őket.
Sokszor úgy érzi az ember, hogy a hagyományos kultúra hiányát nagy hangerővel és különböző hívószavak bedobásával próbálják orvosolni, ami eléggé nem megy.
Hősünk legalább is nem kajálta be az örök mosoly kultúráját - maradt az, aki eddig vót.
Ámde.
Most nyáron bizonyíthatja az ország, illetve az államok, hogy igazából jó hely az egész, sok mindent meg lehet nézni, és olcsó a benzin meg a tömegközlekedés.
A ledér csajokról azért nem értekezek bővebben, mert van most barátnőm, és elégedett vagyok vele.
Ez nagy szó, mert sokszor volt olyan, hogy legszívesebben egy-két hét után felálltam volna az asztaltól és elhúztam volna (sőt, ez meg is valósult) - ő meg elég más.

Most visszaugrunk a múltba egy kis időre, aztán lehet, hogy hosszabb lesz belőle.
Élt egyszer hol nem volt, valamikor 2010 környékén egy legény Salford városában. Egy olyan házban lakott, ahol egyetlen magyar volt, három cseh és három szlovák. Igen, ne nézzetek ilyen nagy szemekkel, ez egyetlen ház volt.
A magyar csávó testesítette meg eleinte azt, amit a magyarokban gyűlölni lehet.
Mikor kiderült, hogy kamionnal megyek a tett helyszínére, azonnal csatlakozni akart.
Mielőtt beindult volna a lehúz-lak, le lett állítva, de figyelmeztető jel volt, hogy résen köll lenni, mert megopja az ember.
Aztán a végére egész barátságos ember lett belőle, forrasztónak állt és született két leánya.
A szlovákok és a csehek elég egyszerű mederben éltek. Nem beszéltek angolul, tették a dolgukat, dolgoztak (egy-két kivétellel, de erről később), ellenben a kezdeti nehézségek (és két bunyó) után teljesen megértettük a másikat, egyikükről-másikukról a mai napig tudom, hol van, mit csinál.
Ebbe a közegbe érkezett meg egy pár, Anti és Timi, akikkel második munkahelyemen találkoztam, és először meglehetősen különösnek találtam őket.
Ez mondjuk nem akkora szó, a legtöbbször vagy ellenszenvesnek, vagy különösnek látok valakit, aztán a különösekkel elkezdünk beszélgetni.
Velük is így lett, történt mindez Chaddertonban, egy játékraktárban, hogy tovább fokozzuk a szürrealitást.
Ha hozzáteszem, hogy Anti gyerekpszichiáternek, Timi pedig szívorvosnak tanult, néhányan már kezdhetik érteni, mitől nagyszerű a kinti lét.
Kiderült róluk, hogy Manchester jamaikai negyedében laknak, jó fejek, és lehúzzák őket egy valag pénzzel lakbér címén, ami egy négy méterszer három méteres helyiséget takart, amiből három méterszer másfél métert az ágy foglalt el, képzelhetjük, mennyi hely maradt a twisternek és a játékvasútnak.
Miután meggyőződtem róla, hogy nem mese a dolog, meghívtam őket magunkhoz, Salfordba.
Aztán Cheetham Hillre költöztünk.
Aztán egy év múlva, mikor visszatértem Lazlow-val, Boltonban vártak minket egy embertelen adag gin-gyömbérrel... Nagyon jó emberek.
Most meg összeházasodnak, egész pontosan jövő szombaton, így fölkerekedek Katával karöltve (első barátnőm volt, és az egyik legszívósabb túrázólány, akit ismerek), és Nyíregyházára távozunk mulatozni.

Hm. Visszaolvasva ezt az egészet, úgy tűnik, nem is olyan reménytelen vállalkozás írni a múltbeli kalandokról.
Úgy érzem, működni fog ez az egész. A jövőbeliek meg sorjáznak majd közben, mint az asztalos.
Ahogy egykori cimboránk, Mike mondta: "Az élet szép, igyunk még!"
Mondta Geldar, majd belekortyolt a vízbe, és nekiült kiselőadást szerkeszteni az Arvisurákról.
A szürrealitás folytatódik.

Itt kezdődik

Kedves hölgyeim és uraim, elkezdődött.
Sokáig húztam-halasztottam az új blogom elkezdését, de ráébredtem, csak azért, mert siralmas halált halt a freeblog, nekem nem kell abbahagynom az írogatást. Gondolom, kíváncsiak vagytok, mi volt az - geldar.freeblog.hu néven nyomult 2006 júniusától, skót kalandom idején kezdtem el írni.
Szomorú véget ért, de ne csüggedjünk. A későbbiekben tervezem megörökíteni azokat a kalandokat is valami oldalsó könyvtárakba, hogy mindenki boldogan olvashassa őket.
Magamról, ha nem ismertek: Brad Pitt vagyok. :D
Persze nem, hanem Geldar, aki magas, kék szemű és meghatározhatatlan hosszúságú hajú. Jelenleg svédet hallgat egy egyetemen, retkes fővárosunk kellős közepén.
Nem akarom hosszúra húzni ezt a bemutatkozás-dolgot, később rengeteg minden ki fog derülni, és rengeteg írás föl fog ide kerülni.
Szóval induljon a buli.