Kavargó fellegek

Jó délutánt!

Ahogy az angol mondja.
Persze lehetne ennél szebb is, de egyrészt Brad Pitt tanul, másrészt a későbbi vizsgák miatt fő a feje.
Igazán hősies lesz az elkövetkezendő szűk egy hónap, remélhetőleg inkább diadalokkal, mint hősies bukásokkal tarkítva.
Időközben megjártuk az Alföldet, ahogy legutóbb beharangoztam.
Katával mentem, aki első barátnőm volt, és egyike azon lyányoknak, akikkel megmaradt a jó kapcsolat az elválás után is. Jó hangulatban telt az út Nyíregyházára, bár elkéste a vonatunkat, így IC-vel szeltük át a Magyar Ugart. Öt órát aludtam, így nagy bánatára nem meséltem a hazai tájaimról, annak ellenére, hogy akartam volt - visszafele aztán nem menekülhetett.
De mi történt Nyíregyházán?
Anti és Timi összekötötték életüket, a római katolikus templomban. Életemben először néztem végig katolikus szertartást, s be kell ismerjem, tetszett. Az utána beinduló kavalkád nem annyira.
A násznép ugyanis autóba pattant, és megindultak a Verba-tanyára, ami a város külterületén van.
Se ismeretlenekhez bekéredzkedni, se taxizni nem volt indíttatásom, így rövid városnézés után a vasútállomás fele vettem az irányt - Kata közben ámult és bámult a belváros épületein. Egyes házak tényleg olyanok, mintha a pesti belváros épületei közül egyet derekasan fölújítottak volna (a kedvencem azonban a tökéletesen a szoci kort idéző víztorony!).
Aztán beindult a nosztalgia, 'Szoboszló felé száguldva meséltem a vidékről, egyre erősebb honvágyat érezve. Nevezett helyen le is szálltam, Kata remélhetően elégedetten ment tovább a Nyugati felé.
Szakadó esőben és elég boldogan gyalogoltam nagyim és húgom jelenlegi rezidenciája felé, miközben magamban megjegyeztem, igen, ez a város fejlődik... Mióta legutóbb itt jártam (a Karát-incidens*),
átépítették a főteret, átalakítottak egy romos parkolót, stb.
Nyilván ez nagyvárosokhoz képest nem akkor durranás, de jó látni, hogy a hely tart valahová (és rossz látni, hogy jeles lakóhelyem nem tart sehova sem, de ez egy másik kérdés**)!
Nagyimhoz érkezve megbeszéltük a szokásos dolgokat, aztán nyugovóra tértünk.
Másnap korán indultam hazafele, előtte azonban összefutottam Lilyvel a főtéren (hozott epret és egy zöld dobozt, de nem csak ezért örültem neki). Volt olyan rendes, hogy kikísért a vasútállomásra, majd még rendesebb, mikor ott hagyott, mert rájött, hogy haladéktalanul tanulnia, illetve ebédelnie kell. A női logika győz.
Ezután jött a vonat Zuglóba, ami még mindig erőteljesen Balkán-érzetű, de mióta Pestre járok egyetemre, legalább tudom, hogy hol vagyok. Emlékszem, gyerekkoromban csak a pályaudvarok környékét ismertem, a köztes teret egyáltalán nem, így szigetekként maradtak meg ezek a helyek (Déli, Nyugati, ritkán a Keleti, Zugló és Kőbánya-Kispest). Ahogy lassan fedezi föl az ember a várost, töltődik ki a tér, és zsugorodik össze a hajdanán gigantikusnak gondolt Pest. Érdekes nagyon.
Timi (főállásban a barátnőm) süteménnyel várt, komolyan mondom, mióta megismerkedtem vele, újra van étvágyam... S nem azért, mert az ételei helyett inkább mást eszek, hanem mert istenien főz. :D
A hét fordulója óta viszonylagos nyugtalanságban telnek a napok - holnap nyelvészet-zh, fővesztés terhe mellett be kék rá menni, különben marad a fejes a tízes tetejéről.
Némi vigasz, hogy szombaton budaörsi túra van, Lászlóval és a többiekkel - ismét visszatérő elem lehet a Kicsi, kicsiszolt kő, valamint az értékelhetetlen poénok!

Szép napot mindenkinek, alámerültem.

*: amidőn az óra tizenegyet ütött, előmásztam a Bástyából öcsém által támogatva, hullarészegen.
Egy ablak betört, két kutya üldözött, és megúsztam egy szabálysértéssel. Máktenger.

**:Épülőben van egy közkút a főtéren, ami egyrészt vállalhatatlanul gagyi, másrészt nem az első vállalhatatlanul gagyi műalkotás, ami az évek során kikerült a terekre.