Ideje ismét belevetni magunkat a kalandokba!
Több, mint egy hónapja nem írtam, a történettel pedig valahol tavaly október és november határán maradtam el, úgyhogy ideje felvenni a palacsintasütőt és a plafonra küldeni a tartalmát.
Kezdjük azzal, hogy besétálok a legutóbbi cégem HR osztályára és kezdeményezem a felmondásomat, november ötödikén.
Valami nem stimmel, a HR feje, Mr. Voldemort nem is fogadja el ilyen formában, úgyhogy visszatérek a helyemre és kitöltöm az emilben megkapott formát.
A hong kongi nagyfőnök (aki messze kilóg a közvetlen vezetőink közül fölfele) ugyan valamennyire igyekszik menteni a helyzetet az előző napokban, a direkt főnököm, Miss Russia azonban olyannyira nem tartóztat, hogy miután megmondom hogy cshő, rögtön fel is ment a további munkavégzés alól.
Gyorsan istenhozzádot mondok Mr. Millernek - a többiek ezalatt meetingen vesznek részt, ahol bejelentik a távozásomat, és a hátam mögött égetnek.
Class act.
Gondolhatná az ember, hogy ez sért, meg bánt, és rossz szájízzel gondolok vissza az egészre, de ez mégsem így van.
Ahogy telik az idő, egyre kevesebbet gondolok a(Mr. Kongot leszámítva)z alkalmatlan közvetlen vezetőimre, és egyre többet azokra az időkre, amit a (z amúgy általában jó fej) többiekkel töltöttem.
Túrák Miss Punkkal és a leharcolt gladiátorokkal, a nagy bölcsészkedések Mr. Poollal és Mr. Phone-nal, a nagy rádiózások Mrs. Blonde-dal - na meg az együtt töltött éjszakák az ötödik emeleti vörös bombázóval.
Eztán csak jobb jöhet, gondolom, ahogy elkezdődik két hónapom, melynek során elég visszafogott ütemben ugyan, de keresem a lehetőségeket.
Ahogy írtam is volt, a pánik inkább a rokonságban üt be, apám és öreganyám vezetik az aggodalmasok zászlós menetét, de maguk se tudják hogy hova; én meg azt nem, miért.
Szóval interjúzok a Cushman & Wakefield-del, a Cognizant-tal, néhány prosztó hr-essel fejvadászcégeknél, legvégül már januárban a legnagyobb autókölcsönzők egyikénél van jelenésem, ahol a "túlságosan manchesteri" kiejtésem miatt elküldenek hamar.
Annyi baj legyen, a mostani munkámhoz aztán tökéletesen megfelel. :D
Persze januárig irgalmatlan sok víz lefolyik még a Köselyen, ami ha azt vesszük, hogy patak, sejteti, hogy a kalandok nem állnak le.
 |
| A nyolcvanas évek fel nem fedezett felnőttfilmese, Geldar Magnum. |
Ő éppen kissé maga alatt van - egyik kapcsolatából épp kiment, leány nincs a láthatáron - én ezzel ellentétben elég felszabadult vagyok, vígan másszuk a sziklákat Üröm és BP határvidékén.
Ekkoriban bajszot hordok, ami a vörös démont pl. nem zavarja, a harminc feletti lyányismerőseim azonban szabályosan bevadulnak tőle. xD
No van ilyen.
A túra jól sikerül, Zsolti balra, én meg jobbra, a kedv azonban nem csappan, így egy hét múlva visszatérünk Bazsi nevű ismerősével, meg az enyémmel - a legendás Viktor mesterről van szó természetesen.
A kívánt hatás eléréséhez Szögedi sört viszünk magunkkal, ami a Róka-hegy rejtett kőfülkéjében el is fogy lassacskán.
Érzem a történelem előtti idők szelét, a hajam lobog - persze az is lehetséges hogy valamelyikünk irgalmatlanul beszellentett, így gyorsan távozunk a barlangból.
Itt azonban még nem állunk le, a hegyről való lejövetel után átvágunk tökön-paszulyon (leánykori nevén Péter-hegy) és a lassacskán szitáló esőben vígan megérkezünk valami vízművek udvarába.
 |
| Viktor mester ezen képe a Fedél Nélkül almanachjába is csont nélkül bekerülne. |
 |
| A Pogány-torony. |
Itt egy újgazdag forma kijön pofázni, hogy mit csinálunk, de olyannyira jó kedvem van, hogy egyszerűen rá sem nézek, hanem egyszerűen elsétálok balra, a többiek meg utánam.
Kevés barangolás után megcélozzuk a Pogány-tornyot (ami a turanisztikához köthető, szóval mai szemmel nézve megmosolyogható céllal készült), amiben csak az zavar meg, hogy a térképem ősrégi, és a torony aljában levő utcákat mind egy szálig átnevezték. :D
Kópé utca és társai, ugye Viktor mester.
Azért csak fölkapaszkodunk egy utcán, aminek a neve (Pogánytorony utca) már sejteti, hogy mégsem Ljubljana felé vagyunk félúton, ahogy azt gyanítottam volt.
Maga a torony egy nagyon érdekes szerkezet. Annak idején, mikor ősmagyarkodó eleink emelték, valami nemzeti-misztikus célt szolgált volna tizenvalahány társával egyetemben, amelyek azonban sosem épültek meg, a társaság tagjait pedig munkaszolgálatra vitték elvi meggyőződéseik miatt. xD
Ennek részben az is köszönhető, hogy ma, mikor ez a kor erősen visszatérni látszik, nem ég a János-hegytől a Pogány-toronyig folyamatos őrtűz lelkeink védelmében, másrészt viszont ez az egy torony legalább felettébb látványos - még egy ilyen esős napon is.
Emlékeim szerint egyedül Viktor kapaszkodik fel velem, a többiek (józan fejjel) inkább lenn maradnak.
Lefele új építésű villák és régebbi, takaros nagy házak egyvelegében ballagunk az Aranyhegy nevű megállóig (ami szintén nincs rajta a térképemen xD ), majd ki-ki hazafele veszi az irányt, nem feltétlenül a nemzeti romantikától megrészegülve.
A Szögedi üvegek azért a kukában landolnak.
Így ér véget lassan a november.
Időközben a próbákkal sem állunk le, felvesszük például a pokol dalát, meg számos egyéb ötletet - Potter ekkoriban már kifele leseget a munkahelyéről, úgyhogy a megnövekedett jókedvét az alkotási kedv is kéz a kézben követi.
Az sem elhanyagolandó, hogy már a decemberbe átlépve második koncertünkre is sor kerül - ezúttal is a Nyúl alatt, a hó nyolcadik napján.
A cigánykodás a tulajjal elsőre még nem zavart, ezúttal azonban már igen - a legközelebbi szinte száz százalék hogy nem itt lesz.
Ha olvastátok Lovasi András önéletrajzát - s benne a részeket a kezdeti időszakról, ahol a Kispált a létező összes fellépőhelyük le akarta húzni/át akarta b*szni, akkor meg is érkeztünk a témához.
A koncert ennek ellenére remekül sikerül, ezúttal nincsenek negyvenen, de harmincan biztosan ülnek a székeken.
Potter elégedetten meséli később, ahogy végignézett a közönségen - és nem vigyorgó arcokat látott vagy lelkeseket - hanem gondolkodóba esetteket; ez énszerintem nagy dicsérete annak amit csinálunk.
Hozzátéve, hogy végig azon töpreng, mit fogunk kihozni abból az egy szál riffből, amit közvetlen koncert előtt írtam - és amiből azóta kinőtte magát a The Watershed című szám.
Amit közvetlen koncert előtt csináltam még, az az volt, hogy a Gears and Wings énektémáját Potterre testáltam kb. egy héttel az esemény előtt - ilyenkor lehet azért sejteni hogy nem mindig leányálom velem együtt játszani. xD
Becsületére váljon, hogy messze-messze jobban adta elő aznap, mint én addig bármikor is, vagy azóta.
Szóval az aznapi flyer:
Welcome everyone to our second gathering as the best Gator griller duo.
This will be our very second gig, so do come to Undrnyúl to have some!
On the menu:
1. Prayer
2. In The Desert
3. The Promise of Air
4. Hell Song
5. To Begin Again
6. With Wings Folded
7. Gears & Wings
8. Church on Someday
9. Balkan Girl
Possible dessert:
+1. Song of the Heir
A felvétel itt hallgatható meg.
Természetesen ezt a hely tulajától megszerezni nehezebb volt, mint Indiana Jonesnak megtalálni a nácik aranyát, de ez a történet már a következő, vagy azutáni bejegyzéssel együtt fog érkezni - egyelőre maradjunk annyiban, hogy ehhez is cirkuszolni kellett, és eltölteni egy túl hosszúra nyúlt estét nyakig ópiumfüstben.
Ezzel búcsúzom - legközelebb a decemberrel, illetve annak is inkább a hátra levő részivel folytatom.
