Üdv feleim!
Ideje folytatnunk a Russian Girl zenekar történetét.
Legutóbb ott hagytuk abba, hogy megkezdődött a tavaly őszi turnénk és letudtuk az első állomásokat.
Aki lemaradt - itt elolvashatja!
2023-ban még három koncert várt reánk, egy pesti és két vidéki (Szeged és Oroszlány).
Dávid (aki korábban nem szervezett koncertet) azonban ekkor már munkálkodott egy nagyobb dobáson januárra, a Három Holló nevű hellyel karöltve.
Erről és a 2023-ra hátralevő három föllépésről azonban később!
 |
| Goodbye, Béres Szandi! |
Most ideje ugyanis, hogy elköltözzünk a régi próbatermünkből.
Talán már említettem, de Dávid révén kerültünk az első sajátunkba Újpest Megyer nevű városrészébe, Béres Alexandra ételfutárcégének pincéjébe.
 |
| Amikor végre van hely! |
A Fóti út és a Baross utca sarkán tanálható termet eredetileg Dávid előző, 2023-ra darabokra hullott zenekara (Mars Told A Secret) bérelte, majd miután csatlakozott hozzánk, odaköltöztünk és heti egyszer (ritkán kétszer) fölbukkantunk megváltani a világot.
Később a budapesti rockéletben elég régi motorosnak számító Healin' Scars lett a társbérlőnk (a "maszkulin pecó" & "jó itt zúzni" szállóigék originátorai), viszont rövid idő alatt biztossá vált, hogy ez nem lesz valami komoly dolog a részükről.
 |
| A Healin' Scars együttes utózöngéi. |
Egyrészt havonta egyszer próbáltak, ami általában vagy a vérprofi, vagy a totál amatőr zenekarok sajátja.
Másrészt heteken belül jöttek a sztárallűrök: meggyanúsítottak azzal például minket, hogy hozzányúltunk a holmijaikhoz, majd kitalálták, hogy tulajdonképpen a bérleti díj (ami pokolian olcsó volt pesti teremárakhoz képest) igazából nem éri meg nekik, úgyhogy egy szép napon le is léptek.
Rögtön ezután pedig érkezett a hír, hogy Béresék bővülnek, s az alagsort, ahol nagyjából 9-10 próbaterem volt megtalálható, fölvásárolják és raktárnak fogják használni.
Szerencsénkre azonban a komolyabb, régebbi bérlőknek (Dávid annak számított, hiszen évek óta vitte a termet) cserelehetőséget ajánlottak föl valamivel lentebb (de még szintén Újpesten), a Mildenberger és Baross utcák sarkán egy bútorraktár-áruház pincéjében.
A bejárás során először találkoztunk az igazi Afrikai Joe-val (ő a portás volt, aki általában már este tízre mattrészeg volt és a francia idegenlégióból hozott sztorijaival igyekezett kábítani a társaságot), aztán nagyjából 1-2 nap töprengés után rá is bólintott a társaság az új helyre.
Jöhetett a költözés tehát!
Mátéval és Dáviddal egy szép novemberi délután neki is láttunk átrakodni a holmikat.
Dávid régi zenésztársa, Zsombor fel is bukkant elvinni a dobjait, de aztán valahogy az új termünkbe került az is és ott porosodott hónapokig.
 |
| Valahol Újpesten... |
Ő maga pedig azonnal elhúzott, amint leraktuk a dobjait - eszébe nem jutott segíteni a mi holminkkal esetleg :D
Camaraderie.
Maga az új terem egyébként a bútorraktár alatt volt megtalálható, viszont egy két oldalról nyitható régi teherlift állt meg pontosan előtte, ami pokoli hasznosnak bizonyult később - koncertek előtt és után nagyon gyorsan meg tudtuk valósítani a ki- és bepakolást a kocsikból.
 |
| Máté és a teherlift. |
2024 márciusáig maradtunk végül itt emlékeim szerint.
Kaptunk akkor ugyanis egy áramszámlát, ami egyrészt kézzel szerkesztettnek tűnt, másrészt irreális összeg szerepelt rajta, úgyhogy jöhetett a gyors és meglehetősen angolos távozás... :D
De erről majd később.
Egyelőre birtokba vettük új helyünket, berendezkedtünk (közben megjártam Bristolt, visszatérvén szeretett Angliámba 12 év után) és megkezdtük a fölkészülést következő, Pótkulcsban esedékes koncertünkre.
November 25.-én el is jött a nagy nap.
A Máté által szervezett eseményre (és az általunk már jól ismert helyszínre) meg is érkeztünk időben, elkezdtünk kipakolni - majd jött is az első akadály.
Érdemes lesz figyelni, most jön a klasszik kezdő zenekar sz*patása-sztori.
Jött ugyanis a hely szervezője beállásnál, hogy Máté nagydobja túlságosan hangos, és az utca lakói ki fogják hívni a nem tudom már kicsodákat, úgyhogy ezt így nem lehet.
Szóval vagy tanálunk más megoldást (és használjuk a hely saját, kisebb nagydobját), vagy le lesz fújva az egész a g*cibe. :D
Hát mit mondjak, megállt bennem elsőre az ütő.
Máté meg Dávid meg rögtön el is kezdték mondani, hogy hagyjuk a f*szba az egészet, csomagoljunk s menjünk.
 |
| Nagy pillanataink a Pótkulcs pincéjében. |
No de nem ilyen fából faragtak viszont engem...
Mondtam, hogy legalább tegyünk egy próbát a hely dobjával, ezért kár hazamenni, úgyhogy tartsuk meg a koncertet és b*sszunk oda (meg a csávónak is a végén, ha további problémái vannak).
Hát jól van-jól van, rakodjuk át.
Fölmentünk egy elzárt, rejtett helyiségbe a Pótkulcs fölött (ami gyanúsan úgy nézett ki, mint egy régi, polgári életvitelű dédimama egykori lakása :D ), lepakoltuk a másik nagydobot (ami minimálisan volt kisebb, mint a Mátéé).
Ezek után szóltunk az ipsének, hogy na most figyeljen.
Nagyjából semmi különbség nem volt a kettő között, ő azonban halkabbnak hallotta a sajátjukat, és így már meg lehetett tartani a koncertet. :D
No komment.
Előttünk az egykor híresebbnek számító, de végül széteső és újjáalakuló koncertjét megtartani vágyó The Buddha Pests melegítette a színpadot ezúttal.
Itt magát a zenét annyival tudom jellemezni, hogy ez a tökéletes Subways-pótlék azoknak, akik még sosem hallották amazt a zenekart és/vagy nem is akarják (nem vesztenek egyébként sokat, minden számuk full ugyanaz).
A Buddha gitáros-énekes ezen az estén nagyon akart, de igen kapatosan állt ki a színpadra és nem igazán volt értékelhető amit csinált.
A basszer és a dobos viszont k*rva jó fejek voltak, előtte és utána is beszélgettünk sokat velük (plusz a basszernek segítettünk belőni a hangerőt DTR-rel, hogy ne szaggassa ki a pincehelyiség falát a' Erő... :D )
Az alkalmi énekes csajszi viszont nem volt rossz (azóta a Bulls of Prey-t erősíti) - ha az énektémáiért nem is, de a látványért mindenképpen megérte a koncertjük.
A mi koncertünk többé-kevésbé jól sikerült (a Staring at the Sun-t a DTR/Máté kettős eltoszta, úgyhogy azt átugrottuk, a többinél nem nagyon volt hiba).
 |
| Színpadon a Russian Girl! |
Máté egyik rokona pedig hívta az ismerőseit, és az első sorban énekelte bizonyos számainkat, ami nekem külön tetszett :D
Mint később kiderült, a hely fura urának is meglepetést okoztunk azzal, hogy az előzetesen sejthető nullszaldós/veszteséges buli helyett megtöltöttük a pincehelyiségüket, úgyhogy emlékeim szerint később kemény 20.000 forinttal gazdagodott a zenekar.
Azaz újabb "kezdő zenekar wants to break through, meets reality" moment".
Igaz itt legalább valamennyire így megbecsültek minket és a zenénket s nem a szeptemberi 123-as klubos történet volt - arról előzőleg írtam bővebben.
November 28.-án újabb megmérettetés várt a zenekarra - a Víztorony Média vendége voltam Dáviddal, ahol a közelgő oroszlányi koncertünket igyekeztünk promotálni.
Alapvetően nem sikerült rosszul a beszélgetés, de itt (és máshol) mondjuk azt gondolom nem ártott volna egységes frontot mutatni, ha már zenekarosdit csinálunk.
Én kifejezetten elégedetlen voltam, amikor Dávid egész egyszerűen bedobta az együttest a busz alá - mondván, hogy ő már stúdiózott, a többiek még nem, figyelmen kívül hagyva, hogy Máté több albumon dobolt már, én a The Countless Vansszal adtam ki profi stúdióban rögzített (és elég sikeres) EP-t, illetve a Russian Girl már egy demófelvételen túl volt akkorra (álá Oposszum).
Ez az "én profi vagyok, a többiek teljesen amatőrök" mentalitás rá mindvégig jellemző volt és ezt sosem felejtettem el neki, amíg a zenekarban volt (már nincsen köztünk).
Az adás mindenesetre itt meghallgatható:
Víztorony Média - Russian Girl interjú
A soron következő szegedi koncertről nem túlzás kijelenteni, hogy az egész együttes nagyon várta.
Dávid például sosem járt még arra.
DTR már igen, de vissza akart térni, én pedig valamikor 28-30 évvel ezelőtt jártam utoljára arrafele.
 |
| Ajjaj. |
Apukám végezte akkoriban épp a földrajz szakot a JATE-n, és egyik konzultációjára már hősünk is elkísérte.
Annyira emlékszem, hogy egy kőzettár előtt várakozok rá, s mind az ásványokra, mind arra nagyon kíváncsi vagyok, hogy benn vajon mi folyhat, mi is lehet az a konzultáció. :D
Máté mozgatta a szálakat itt is, és egy soltvadkerti zenekar előtt léphettünk föl aznap a Városi Rockklubban.
Rögtön a megérkezés kalandosan sikerült, és sikerült belefutni az eddigi legnagyobb arcú szervezőbe.
Transz-Krisz, Szeged gyöngye.
Kezdő zenekar meets reality vol. 03 következik.
A csóka azzal kezdte, miután Máté megkereste, hogy ő nem ad egy fityinget sem - legyünk hálásak, hogy egyáltalán a színpadra engednek bennünket.
Jó dobosunk ezt azzal counterelte, hogy a főzenekarral tárgyalta ki, hogy legalább valami minimál benzinpénzt kapjunk és ne totális bukta legyen lemenni Szegedre - ez sikerült is.
Tehát bepakolás után volt még némi időnk koncertig, úgyhogy Pöttyel odamentünk ehhez a helyi csillaghoz, hogy mégis összebarátkozzunk, vagy pár szót váltsunk véle.
Az ipse azzal fogadott, hogy kezet nem nyújtott, vett viszont egy sült krumplit és tele szájjal mondta az okosságokat, úgy, hogy közben reánk sem nézett.
Teljesen megalázó volt.
Elmondása szerint úgy lehet igazán zenekart fölfuttatni, hogy kizárólag feldolgozásokat játszol (esetükben közepesen sz*rul, íme), majd egy idő után fokozatosan elkezded beépíteni a saját dalokat, mikor már ismer téged a közönség.
Hát nem tudom, mi fél év múlva az Instant színpadán voltunk megtalálhatóak, nagyjából 65 ember előtt (és a legendás Amber Smith előzenekaraként), ők szerintem azóta is keresgélik, mi lehet a Szeged vége tábla után következő világban.
A hangosítóról viszont meg kell emlékezzek - ő profi volt egyszerűen.
Nagyon hamar, a beállásnál rájött, hogy a mi zenénk milyen, ill. mitől működik, úgyhogy ezt figyelembe vége szinte tökéletesen belőtt mindent - kezdődhetett a koncert!
Azt gondolom, hogy ezen az estén kimondottan jól szóltunk - mindenki a helyzet magaslatán volt, én pedig megpróbálkoztam humoros felvezető szövegekkel is, amik meglepetésemre működtek. :D
A közönség kisebb bánatomra nem igazán állt föl, ülve hallgattak minket.
Néhány kivétel volt azért, köztük Szeszes Marcsi és Beb*szott Bácsi, akik előbb külön-külön, majd összekapaszkodva dajdajoztak a színpad előtt, míg ki nem tették őket a helyről... :D
A koncert után történt először az első igazán rocksztár momentumom - egy (egyébként kifejezetten szép, és enyhén kapatos) lány jött utánam a férfi vécébe (!) azzal, hogy úristen micsoda énekes vagyok és micsoda pasi.
Mindezt úgy, hogy két méterre állt tőle a csávója (!), aki később, mikor lassúztak a főzenekarra, el is tört a lyány előtt a földön egy felespoharat, majd kiviharzott, némi joggal. XD
Ezen felül életemben először hallottam a szögedi tájszólást - csak olvastam erről, de mivel a magyar média a tökéletes nyelvi homogenizációra törekszik (az angolokkal ellentétben, akik évtizedekkel járnak előttünk ilyen tekintetben, lásd Coronation Street vagy épp a Lip Service, melyekben tájnyelv hallható), hallani sosem hallottam az erős ö-zést korábban.
Hát itt konkrétan sokkot kaptam, mert volt egy olyan kiszombori figura, akinél nem értettem elsőre (!) mit mond.... :D
Miután haladt előre a beszélgetés, nagyon türelmesen és nagyon figyelmesen aztán egy idő után megértettem majdnem mindent és megmondom őszintén, k*rvára tetszett ez a dialektus!
Az tényleg csak hab volt a tortán, hogy volt kettő srác, akik konkrétan miattunk jöttek el a VRK-ba, mert látták a Dé-tervezte plakátot, meghallgatták a youtube-on fellelhető anyagunkat és azt mondták: igen, ez jó lesz.
Ők egyébként a koncertünk után elmentek betépni a Tisza-partra - remélem nem azért, mert csalatkoztak. :D
Máté pedig a végén úgy érezte, megérdemeljük, úgyhogy az előre megbeszélt fellépti díjunk (5.000 forint) dupláját markolta fel kaján vigyorral, majd hazaporoltunk szépen a srácokkal.
Utólag egyébként a főzenekarnak elmondta, akik azt válaszolták, hogy annyira jók voltunk, hogy még többet is megérdemeltünk volna, és hazafele Soltvadkertre végig az első EP-nk ment a kocsiban... :D
Nem tudom sokszor, hogy tudtunk ennyi f*szságot megúszni a zenekarral, de valamit biztosan nem csinálunk rosszul. XD
Az egész sikeres évet pedig hol máshol, mint Oroszlányon zárta a zenekar.
Itt aztán minden volt, de tényleg.
Plakátolás, toborzás, hirdetés, barátok, és ellopott keverő - vágjunk is bele. :D
Ezt én szerveztem, és abszolút igyekeztem, hogy nagy sikerű legyen.
A Rákóczi Presszó üzemeltetőjével/alkalmi koncertszervezőjével megbeszéltem, hogy küldünk plakátokat (ismét Dé remeke), légyszi tegyétek ki.
Kiderítettem, hogy aznap lép föl az evangélikus kórus, így a koncert időpontját későbbre tetettem - várván, hogy az adventi hangulattól átfűtött emberek áttévednek a szomszédba egy kis dark indie-t hallgatni. :D
Felkeresett a művház igazgatója, aki azt mondta, hogy a főtéren lévő koncertjük végén be fognak minket mondani, remélvén, hogy kimennek Oroszlány falurészibe a még több zenére vágyó emberek.
Ő egyébként a koncertünk legvégére oda is ért, és óriásit tombolt ránk!
Tényleg igyekeztem tehát minden követ megmozgatni - Máté pedig szerzett egy utánfutót, úgyhogy a teljes cuccunkat hoztuk ezúttal, mert nem volt hangosítás.
Aztán a kipakolás után félő volt, hogy nem is lesz - egész egyszerűen ellopták a keverőnket.
Itt kihagyott a szívverésem egy pillanatra, bevallom.
Pakolás előtt ugyanis nyitva hagytuk a bérelt utánfutó ponyváját nagyjából 5 percre és beköszöntünk Marcsinak (ő az üzemeltető/alkalmi koncertszervező), ez alatt pedig az arra őgyelgő, kifejezetten rossz arcú elemek egyike pókerarccal benyúlt és elvitte.
Kitört a pánik - de előbújt az életösztön is.
 |
| CBD Miló mémje az oroszlányi keverős fiaskóról. |
A következő órában az összes létező oroszlányi zenészismerősömet megkerestem, hátha akad egy keverő, míg a jelenlévők közül néhányan segítség helyett hol üvöltve röhögtek, hol szánakoztak rajtunk...
Tényleg azt hittem, előbb-utóbb ki fogok ütni valakit, de inkább valakiket.
Végül Karesz oldotta meg a gondunkat, a bátyja keverőjét tudtuk használni végül - a koncert így nem maradt el.
Nem is tudom - utólag azt mondom, nem ez volt a legjobb fellépésünk, de nem is volt rossz.
CBD Miló átjött Fehérvárról és hozott nekünk füstgépet, ami hamarosan akkora ködöt gyártott körénk, hogy majd megfúltunk... :D
Mr. Boer, akivel annak idején a Balkan Girlt megírtam a Haraszthegyi út elején található játszótér lépcsején, szintén ott volt és azt a dalt személyesen neki dedikáltam...
Jó volt tehát, de legközelebb még jobb lesz!
Ami egyébként igaz a legközelebbi bejegyzésre is - mára zárom soraimat, mindenkinek kellemes ünnepeket és boldog új évet!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése