Diszkrét sokaság

Üdvözlök mindenkit ismét az arénában.

Majdnem egy hónappal ezelőtt írtam utoljára, ideje tehát a füstjelek felküldésének.
Geldar ki is áll tehát a dombtetőre, boldogan meggyújt egy máglyát, majd jobb híján a köpenyével kezdi legyezgetni a jeleket. Így a következők történnek:
- két ork fölfigyel az oktondiságra és megindul a hegytető felé
- meggyullad a kabátja, mert nem figyelt oda hogy mit csinál
- mivel vizet nem tart magánál, sörrel próbálja eloltani, tehát a sör és a kabát is odavész

Imígyen lovagolunk elő ismét Crosslord városából, mosdatlanul és friss bajusszal az arcunkon.
Movember van, de egyébként is akartam már régen.
Az apropót az szolgáltatta, hogy fölmondtam a munkahelyemen, úgyhogy egy év s egy hónap után vettünk egymástól korántsem könnyes búcsút.
Mivel ez volt számításaim szerint a huszonkettedik munkahelyem (ahol feketén dolgoztam volt, azokat nem számítottam bele), van némi viszonyítási alapom arról, hogyan kéne kinéznie egy bármilyen x cég menedzsmentjének - szóval egyáltalán nem így.
Úgyhogy vettem a kalapot és távoztam a főbejáraton.

Erről valamivel részletesebben is be fogok számolni - most azonban kicsit visszaugrok időben nyár végére - ott tettem le Ariadné sercegő fonalát.
Rögtön meg is mondom, hogy túl sok izgalomra ne számítsatok - az augusztus főleg a lázas zenélésekkel telt, amik azt szerették volna elősegíteni, hogy ne süljünk föl a The Countless Vans első koncertjén - ez végül, mint tudjuk, sikerült is!
Úgyhogy minden egyes héten kétszer átballagtam Potter mesterhez, fölkaptuk a gitárokat és zengettünk ezerrel. A hangom még mindig nem volt egy százas, de a vokáljaim már ültek, Potteré viszont időnként már igazi koncertminőséget is megütött.
Elkészült két új szám is, a Cherry Picker meg a Song of the Heir is, amelyeket a szeptemberi koncerten sokan a legjobban sikerültnek mondtak - pörögtek tehát a hangjegyek ezerrel.
Bizakodtunk tehát.
Ezen kívül a kvízestek tették ki az augusztusi csütörtökjeim egy részit - konkrétan először csak egyet. Ide a Korona sörözőből megismert vegyészekkel érkeztem, köztük Gattolinával és jó Viktorunkkal - nem vallottunk kudarcot.
Ezek az ún. pub quizek alighanem angol eredetűek, de felettébb örvendeztem, hogy hozzánk is begyűrűzött - így tényleg nem csak az megyen a kocsmában, hogy helló szia két feles lesz és fél óra után a padlón fetrengünk, hanem valami történik is odabe'.

Hónap végén azonban már eléggé hiányoztak az erdők, úgyhogy ideje volt nyakunkba venni a végtelent és megrohanni Pilisszántó falucskáját, hogy jó közel legyünk a Pilis tömbjéhez, ami a célpontja volt az egésznek.
Reggel az Árpád-híd tájékán találkoztunk Miss Punkkal, majd hamarosan befutott Miss Tokyo és Mr Miller, valamint Viktor mester is csatlakozott a brigádhoz.
Így indultunk fölfele busszal, előtte még megcsillanthattam nem nagyon létező némettudásomat (két idősebb asszonynak magyaráztam el, hogy Esztergomba honnan megy a busz és hogy nekik ingyenes lesz).
Pilisszántó barátságos falu, eredetileg szlovákok lakták, s ma is mindenhol kint vannak a főbb épületek nevei tótul.

Összeült a haditanács Pilisszántón.

A kevésbé barátságos részét rögtön a buszra való leszállás után megismertük látásból - maga a Pilis háromszög alakú böhöm nagy tömbjét, ami innét lentről totálisan megmászhatatlannak tűnt.
De hogy vajon az lett-e végül?
Nemsokára kiderül. :D
Szóval mint kiderült, jó Viktorunk már járt erre, és először egy kőbányába szeretett volna békalauzolni minket, de erre kevéssé hajlottunk.
Arra viszont már igen, hogy a szép és sűrű erdőkön áttörve megközelítsük a Csévi-barlangot, ami fölé felmászva ismét jöhetett egy Miller-klasszikus.
- Gyertek le, biztos nagyon állati a barlang!
- Elhiszem (ül tovább).
:D
Imígyen nem láthatta a kifinomult gollami mozdulatokat, ahogy Viktorral lekúsztam a falakon, majd a barlangon áttörve kiértem Piliscsév fölé.

Kilátás a Csévi-barlang tetejéről, nyugati irányban.

A határban tó állott, fönt kőhalom.
Visszafele a turistaösvény irányába valóban áttörtünk a rengetegen (idefele valami ösvényfélén jöttünk volt), hupli hupli hátán, sörrel a kézben ülünk egy baszottul hatalmas emelkedő előtt és fontolgatjuk az élet értelmét, meg hogy miért is nem jó ötlet nekirongyolni egy ekkora hegynek a hosszabb, kínzatóbb szakaszán.
Pedig pontosan ez fog történni. Miss Punkot kicsit biztatom, Viktor jön velem, Mr Millerék pedig beletörődnek a megváltoztathatatlanba és jönnek.
S mi az hogy!
Hamarosan már a nyeregben tartunk és érkeznek a válogatott szidalmak az emelkedők rossz természetéről (ez a legfőbb tulajdonságuk egyébként :D ) és hogy mennyire nincs levegő, ami utóbbival egyet is értek, nagyon fülledt és levegőtlen erdőfoltokon által kapaszkodunk föl végre a Pilis tömbjére, amikor is egyszer csak megszűnnek a durva nehézségek és jönnek a kicsivel könnyebbek.
Egy műúton folytatjuk, a régi rakétabázis(ok) irányába, ami(k)ből mára a falakon kívül nem sok maradt. És amikről később olvastam, hogy a kilencvenes évek elejéig szigorúan le voltak zárva, szóval két éves koromig nem tudtam volna följönni, és nem csak azért, mert nem nagyon tudtam még járni másfél évesen, amikor a régi rendszer összedőlt. :D

A friss és kipihent arcok mindent megérnek.

Szóval nagy pihenő odafönt - elértük tehát a Pilis-tetőt, 756 méteres magasságon pogácsáztunk és szétnéztünk a kilátóból (Miller ismét egy klasszikussal hárította el a megmászásra felhívó szavakat :D ).
Mondanám, hogy a kilátás aztán tényleg minden pénzt megért, de lévén hogy a buszjegyek nem kerültek többe, mint ezerötszáz forint, ennyit aztán meg tényleg.
A lefele vezető út aztán...
Miss Tokyo okkal szidott, mert letértem az ösvényről rövidítéseket keresve, így futottunk bele olyan sziklafalakba, ahonnét nem lehetett lejutni - viszont fölfedeztük a Szántói-kőfülkét, amit egyébként elkerültünk volna.

Miss Tokyo igen szép képe az Orosdy-rétről déli irányban.

Biz' ám.
A végén 'Szántón betértünk egy söröző-perecező helyre, ahonnan meglepetésre sörrel és perecekkel távoztunk. Szerencsére csak per(e)cek voltak hátra a buszunk indulásáig, így nem kellett attól tartani, hogy sötétedésig ott veszteglünk vagy tovább.
A hazaúton gyakran nézegettem hátrafele vigyorogva a lassan sötétbe vésző Pilis tömbjére.
Kínok és verejték árán, de csak sikerült lebírnunk.
Így zárult tehát az augusztus - szeptemberben aztán előtört az akusztikus grunge, hogy győzelmet arasson, valamint sok más érdekes dolog is történt - érdemes legközelebb is velem tartani az utak útján.