A dobokat megverik, a színpadra perdül egy raszta fickó Jondy-bajusszal (öcsém szabadalma nyomán) és elordítja magát: are you ready?!
Remélhetőleg igen, tíz nap után ismét érkeznek a jelek, érdemes készíteni a single malt pálinkákat, most is érdemes lesz belépni Tordana kapuin.
Sokan úgy gondolják, a törpök fővárosában érdemi munka nem nagyon zajlik, és többé-kevésbé jól is vélik. Van néhány kovácsműhely, egy pár kézműves-céh, de a kocsmák számát például kizárólag nagytucatokban mérik (a sert pedig nagyiccében).
Geldart ez természetesen nem tántorítja, legurít tehát egy kupával és nekikezd az írásnak. Aztán rájön, hogy írástudatlan.
Ideje rendelni még egy kupával.
Szóval szeptembert írunk, az ősz totális gőzzel megérkezett.
Nagy esők jönnek, és elindulok - de nem megyek innen messze.
Édesanyám ugyanis szeptember első hetében ötven lett, úgyhogy ideje volt megindítani a háttérmunkát, és összeszervezni valami olyasmi összejövetelt, aminek nem ordenáré balhé a vége, mint ahogy az lenni szokott általában.
A néném és a nagyim megérkeztével kezdődött a dolog, aztán folytatódott egy étterem felkutatásával, a húgom, öcsém és anyám megérkeztével, majd borzalmas mennyiségű (egyébként igen finom) étel elfogyasztásával.
Egyetlen dolog maradt csak el: a balhé.
Pontosan nem tudom miért, mindenesetre úgy tűnt, hogy pár óra erejéig tényleg lehet felnőtt módjára viselkedni, amit kifejezett örömmel fogadtam.
Ittam öcsémmel valamilyen Dictator nevű rumot, ami atom jó volt, aztán kint dohányoztunk amíg meg nem jött a kaja - a többi már történelem és riksás segítség hazafele.
Az izgalmaknak azonban itt nem volt vége - ideje volt, hogy a megszámlálhatatlan kisteherautók kilépjenek a világot jelentő dohos szőnyegre és eldanolják a 'Hajmási Péter, Hajmási Pál // A barométer esőre áll' kezdetű, épületes és főként újító gondolatokat tartalmazó feldolgozásaikat az Almássy tér tízes szám alatt található csehóban.
Hosszas várakozás után azonban sem a cimbalmos, sem a cigányprímás nem érkezett meg, így kénytelen voltam gitárt ragadni és Potter mesterrel belekezdtünk a There is Nothing kezdetű számunkba.
A dolgot bonyolította, hogy nem várt, nagyjából harminc fős tömeg ült közvetlenül előttünk (a pult előtt pedig még vagy tizenöten, akik már nem fértek be középre) székeken-földön-kanapékban (köztük bizonyos vörös bombázókkal), így hősünknek ritka hamar teleszaladt a nadrágja és a negyedik számig föl sem nézett, helyette a világot jelentő dohos szőnyeg szélit fixírozta bőszen, miközben igyekezett megnyerni örök küzdelmét a hamis hangok ellenében. :D
Utólag már látható - és hallható, hogy azért egészen tűrhetően sikerült is.
Sőt, utólag az is tudható, hogy Potter mester egyébként szeretett volna beszélni a számok közt, de őhelyette továbbra is a szőnyeget figyeltem, úgyhogy a With Wings Folded című szerzemény előtt már szólásra is nyitotta a száját, miközben én már vígan pengettem a húrokat. :D
Ideális.
Aztán ahogy telt-múlt az idő és még mindig egész jól muzsikáltunk, én is föl mertem nézni a légióra előttünk, így esett, hogy az utolsó két számunkat (Cherry Picker és Song of the Heir) hatalmas ováció fogadta.
Minderről itt lehet meggyőződni.
A szekér persze nem áll meg, december nyolcadikán visszatérünk a tett helyszínére, három új számmal és remélhetőleg kevesebb lámpalázzal.
Gyere fiam, megyünk a városba
- dudál türelmetlenül Apa!
Apa kocsit hajt!
Két kézzel, egy kézzel, kéz nélkül Apa kocsit hajt.
Aki felismeri eme szöveget, azt garantáltan meghívom egy pohár erjesztett szőlőlére a Klisé bárban.
A hozzá kötődő történet azonban legközelebb érkezik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése