Russian Girl Rising - 7.rész

Üdv Feleim!

Ideje, hogy folytassuk a kalandozást a Russian Girl együttes közelmúltjában!
A mai epizódban rendkívül érdekes helyszínekre utazunk és találkozunk egy nagyon ígéretes szarvasi formációval is - érdemes lesz velünk tartani!

Őszbe fordult a világ, 2023 szeptemberét írtuk.
A vegyes érzelmek a fehérvári koncert után hamarosan lelkesedéssé alakultak - küszöbön állt a következő megmérettetésünk Szolnokon - Máté szűkebb pátriájában.
Dobosunk Zagyvarékason nőtt föl, de emlékeim szerint a kisgyerekkorát JNK fővárosában töltötte, amit röviden csak úgy jellemzett: Szolnok City, Mordor kapuja. :D
Az előjelek tehát igen bíztatóak voltak, az ominózus szeptember 16.-ai napon meg is jelentünk.

Szolnok olyan volt, mint amilyenre emlékeztem.
Lamazius csak úgy jellemezte, mikor Sophie-val és vele hazafele utaztunk egy régi-régi erdélyi kalandunkról, hogy: ez tiszta Oroszlány!! :D
Szolnokon valahogy érvényre jutott a szocialista várostervezés legjava, azaz ha emlékezetem nem csal, 7-8 utca kivételével egyszerűen elbontották a hagyományos városmagot és jöhettek a tízemeletesek. 

Mikor leszáll az ember a vonatról a vasútállomáson, azért igencsak szembejön a Balkán.
Kéregetők, prostituáltak és alkoholista hajléktalanok várják, hogy valaki megmentse őket aznap, s talán valamelyik másik napon is a közel-távoli jövőben.
Bentebb azért a város a szebbik arcát mutatja - a Sárga nevű helyre ballagtunk el a vasútállomásról (gyalog), hogy ott valami maradandót próbáljunk meg alkotni.
Aznapi társegyütteseink a MilfGlue! és a Fekete Pont nevű zenekarok voltak.
Váratlan látogatóként becsatlakozott Krisz barátom is, egyenesen Bristolból - éppen otthon tartózkodott Szoboszlón és átugrott Szolnokra vonattal. 

Szolnok, Sárga.

Annak idején szoboszlói kisdiákként együtt hordtuk a Szuperinfót a(z amúgy területre kib*szott nagy) városban. Diabloztunk is sokat öcséink közreműködésével, illetve náluk láttam életemben először PlayStationt a Fehér utcában. :D
Fond memories, high voltage.

A Sárgában nagyjából húszan-huszonöten gyűlhettek össze (főleg a helyi erőnek számító MilfGlue! rajongói), és egy kifejezetten jó hangulatú koncertet adtunk nekik!
Kocsma lévén megvoltak a szokásos borízű bekiabálások (Maident játszotok? Nem? ACDC-t?), de kimondottan élveztem, éles volt a kontraszt a fehérvári után.
Az utánunk következő MilfGlue alapvetően nem áll rossz arcokból, az énekes setupját használtam és azt hiszem ezen kívül még valami eszközt kölcsönadtak nekünk.
Annyira mindenképpen emlékszem, hogy a zenéjük igazából ilyen hülyegyerek-punk (negyven felé közelítők tolmácsolásában), továbbá az énekes számok között majomhangokat adott ki magából és ő volt a sztár. :D
Ellenben ha tizenhét-tizenkilenc éves lennék, simán hallgatnám őket és csajozni is ezer százalék, hogy lehet rájuk.
A Fekete Pont koncertjét már nem tudtam megvárni, de előzetes belehallgatás után ott inkább ilyen izomszagú férfirock dübörög - magamtól sose hallgatnám, de alapvetően ők is jó fejeknek tűntek.

A szeptembernek azonban ezzel nem volt még vége - volt egy harmadik koncertünk is a hónapban!
Glóriára még páran emlékezhettek - a klasszikus rockbitch volt ő, aki mindenkire ráment, akinél a karizma jeleit vélte fölfedezni.
DTR-nek volt vele kalandja egyszer, miután én elutasítottam a kisasszony közeledését Kapnikbányán (részegen nem volt egyszerű, különösen, hogy bugyiban-melltartóban volt, de néha azért a férfiak is csinálnak értelmes dolgokat a hülyeségek helyett).
Ezen felül Máté is elmesélte később, hogy nála is bepróbálkozott, mikor még egy korábbi zenekarában tevékenykedett s találkoztak valahogy...
Úgyhogy ez itt egy eléggé orosz rulett-jellegű szituáció is lehetett volna, ha mindenki rábólint - de háromból ketten nem gondoltuk úgy, hogy ez kéne nekünk. :D

Szóval Glória akkori zenekara, a Linkin Park-feldolgozásokat játszó Lost Myself hívott meg minket nagy-nagy bemutatkozó koncertjükre az S8-ba Budapesten.
Nem nagyon tudtam, mire számítsunk, úgyhogy Mátéval konzultáltam először - rábólintott, így ez amolyan extra dátum lett az őszi klubturnénkon.
Nem pontosan emlékszem már, ki lett volna a harmadik zenekar, de úgy rémlik, az utolsó pillanatban kiestek, így Máté mesternek nagyon gyorsan kellett lelnie beugró együttest - és aranyat talált.
A legutóbbi bejegyzésemben megemlékeztem a szarvasi Néma Revolverekről - most az ő perceik következnek.

Az S8 kisebbik színpadán.

Valami egészen szürreális képet mutató zenészek faroltak be az S8 elé, pontban akkorra, amikor a beállást meghirdette a klub (ez itt most a zenekarok soundcheckjét jelenti, nem a vad piáldát :D) - ami nem gyakori.
S kiszállt egy katonaforma figura (akiről kiderült, hogy valóban katona), két barátságos filozófushallgató-forma csákó, egy gimnazista és Winkler Róbert.

Első ránézésre elmosolyodtam, hogy kik ezek, de amint elkezdtek játszani, azonnal lehervadt a vigyorom...
Rögvest érződött, hogy ők igen sok zenekarral ellentétben igenis komolyan veszik a dógukat.
Ez mondjuk jó számok nélkül még önmagában kevés lenne - nekik viszont vannak ilyenek és nem is csekély számú.
Ha az ember az albumaikat hallgatja, nem feltétlen fogja átérezni elsőre, hogy itt miről is van szó (home studióval dolgoznak) - élőben viszont egyszerűen elszabadul a pokol!
A dobos rendkívül változatos dolgokat játszik, pontos és bolond - a gitáros agresszív/szelíd stílusokat váltogató játéka nagyon illik egy alapvetően punkba oltott, billentyűkkel sűrűn díszített 30y-ra hajazó, de annak mostani korszakánál mérföldekkel jobb zenéhez.
Winkler Róbert szarvasi megfelelője pedig akkora frontember, amilyet nem gyakran látni, pedig ami engem illet, azért megjártam már pár koncertet.
A Staropramen Granát sörömet is simán felmarkolta, mikor vége lett a koncertünknek, de nem bántam, abszolút megérdemelte (én magam, míg zenéltünk, jobb híján Dávid söréből szlopáltam, amit ő viszont nehezményezett később :D ).
Szóval csak ajánlani tudom őket - élőben nagyon nagy élmény!

Utánunk mi következtünk (a Vörös teremben játszottunk egyébként, az a kisebb), nagyjából húsz ember előtt kezdtünk el alkotni.
A harmadik számig nem igazán találtam meg a hangomat (nem hallottam magam), utána viszont a hangosító srác ráérzett és onnantól már ment minden.
A színpadon ötezer fok volt (a kicsi termet fűtötte a lelkes közönség), illetve a pofámba világító lámpák miatt nem láttam semmit, ami nem volt akkora baj - így felszabadultan ment a dolog végül is. :D
Potter is eljött, és jó érzés volt hallgatni, hogy a The Countless Vansból átmenekített dalokat üvöltve énekli, valamint Katájával marha nagyot táncol ott az első sorban. :D

Utánunk jöhetett a Linkin Park tribute és hát addigra Pöttyel sikerült annyira bekarmolnunk, hogy végig is hallgattuk őket (Máté kb. azonnal elmenekült, mikor meghallotta/-látta, mi zajlik a színpadon).
Elég döbbenetes élmény volt, Glória például egyáltalán nem tudott dobolni (korábban ezt nem tudtam). Rendszerint belesült a részeibe, illetve volt egy kb. 20 másodperces intermezzo az egyik dalban, ahol fogalma nem volt, hol tartanak - és ment a csend...
Az énekes, teszkós Chester egyébként alapvetően nem volt rossz.
Ugyan a legmagasabb hangokat képtelen volt kiénekelni, de igazság szerint neki egy jobb képességű zenészekből álló együttesben simán lehetne keresnivalója.
A szettjük végéhez közeledve aztán az enyhén illuminált Geldar és az erősen illuminált Pötty folyamatosan a ráadást követelte sörrel a kézben, akárcsak az amúgy meglepően népes közönségük, így majdnem egy órát játszottak végül - nem volt jó. :D

Ennek ellenére remekül éreztem magam aznap, az ilyenekre szokta azt mondani Mr. Nyíri, hogy még ilyet!

Ezen fellépés után tartottunk egy jó nagy pihenőt (legalább is ami a koncertezést illeti, próbálni továbbra is eljártunk heti egyszer Újpesten). 

Budán, a Tölgyfa utcában pakolunk a vázsonyi koncert előtt.

Máté a veszprémi Fuzzingát (kikről előző bejegyzésemben emlékeztem meg) hívta el Nagyvázsonyban tartandó koncertünkre, október huszonhetedikére, azzal a felkiáltással, hogy mivel közel van a város, biztos bevonzzák a közönséget.
Kíváncsian vártam, ebből mi lesz, én magam Vicát és Gesznyét hívtam el - előbbi Bándról, utóbbi egyenesen Oroszlányról (!) érkezett, ami azért nem a szomszéd.
DTR pedig magát Ottót invitálta meg a közeli Kapolcsról, akinek kertjében minden évben tobzódunk nyaranta, amikor a Művészetek Völgye fesztivál tart - s ennyi is volt a közönségünk.
Lamazius váltig ígérte, hogy ő is átjön Veszprémből, de végül valami gyomorrontásra hivatkozva sajnos ez elmaradt, pedig ezt a káoszt ezer százalékig élvezte volna... :D
Eredetileg az udvarban játszottunk volna, azonban felhőszakadás volt azokban a napokban, így végül a szervező áthelyezte a benti színpadra az eseményt.

Ismét elhiszem a nagyvázsonyi
Kinizsi színpadán.

Egy fordított L alakú helyiséget képzeljetek el - ahogy belép az ember, szemben van a bárpult, balra boxok és a véce, jobbra egyenesen pedig (a fordított L szárában) további asztalok és a színpad.
Nos, elől láttam tobzódni nagyjából 10-15 embert (amúgy kongott a hely, pedig küldtem nekik postán egy DTR-tervezte turnéplakátot is), így a Teremben tapasztaltakat fölhasználva azzal kezdtem, hogy az ottaniakhoz szólottam - mondván tessék hátrajönni, koncert lészen.
Nem történt semmi, elkezdtük a koncertet, aztán 3 dal után ismét próbálkoztam, megint nem történt semmi.

Innentől az esélytelenek nyugalmával toltuk le a koncertet, s egyébként ugyan jól szóltunk (a hangosító vérbeli profi), de ennél azért többre számítottam...
Gesznye és Vica kifejezetten élvezte a hallottakat, Ottó már kritikusabb volt (jó volt ez srácok, de még lesz ez jobb), az elöl ácsorgók pedig addigra teljesen be is b*sztak, így a Fuzzinga koncertje már végképp nem érdekelte őket.
Ami a Fuzzingát illeti, egyébként egész jó műsort adtak 2 fő számára (két srác ölelgette egymást atomrészegen a színpad előtt), majd elkezdtünk pakolni és jöhetett a Balkan Show.
Hátul ácsorogtam Pöttyel és DTR-rel, mikor arra lettem figyelmes, hogy odajön egy ipse, akinek egy szavát se értem, oly' részeg, majd hosszában elvágódik, 3 kintre kihelyezett szobapálmát tarolva le egyetlen mozdulattal - tökéletes volt.

A Kinizsi kertjében.

A következő epizódot Dávidék mesélték, mert lemaradtam róla - a kipakolás során át kellett vágniuk a helyi, s addigra iszonyatosan kapatos arcok között a dobokkal, gitárokkal és hát igen, kitört a verekedés.
Annyi azért volt bennük részegen is, hogy átengedjék a hangszerekkel Mátéékat, majd ugyanúgy ment tovább a kocsmai dulakodás, mint ha mi sem történt volna... :D 
Isten hozott Nagyvázsonyban.

A hazaút viszonylag eseménytelenül telt (minden benzinkúton, ahol megálltunk, megáztunk kicsit), majd nagyjából kettőre már ágyban volt a társaság.

Innen csak fölfele vezethet az út! - szokták mondani, én pedig legközelebb megmutatom, hogy ez bizony így is van.
De csak a reklám után.
Jó éjszakát mindenkinek!

Russian Girl Rising - 6. rész

 Kedves feleim!

Ideje folytatnunk a zenekar igaz történetével!

A legutóbbi bejegyzés egészen tavaly nyár végéig dolgozta föl a történéseinket.
A banda szekere lassan megindult - de mi történt utána?
Lássuk tehát!

Megjelent tehát a Russian Girl négy dalt tartalmazó bemutatkozó EP-je, a One of Us.
Sok kapcsolatunk nem volt a magyar zenei médiában (magyarul semmi), úgyhogy a magam módján nekiálltam a megjelenés után a promóciónak.
Azóta persze már rájöttem, hogy a promó részét az album megjelenése előtt és nem utána szokták elkezdeni, de ahogy Gattolina apukája mondotta egyszer: így tanul a kutya is... :D

A legeslegelső cikket a Recorder magazin hozta le rólunk, mikor úgymond maxinak kihoztuk az Acolyte című dalunkat (amihez DTR csinált kiváló szöveges videót).
Ekkoriban úgy gondoltam, hogy ezek a lapok egymást olvassák, s majd szépen elkezdünk terjedni, de egy Potterrel történt beszélgetést követően kiderült, hogy nem teljesen így működnek a dolgok.
Ők a Waydownnál egy menedzselt együttesben vannak, aminek vannak előnyei, és mint kiderült, hatalmas hátrányai is.

DTR a Dürerben
(én pedig az ablakban tükröződöm éppen).

Úgymond komolyabb helyeken lépnek fel, de ezekért mindig fizetnek (hangosítás, fotós, helybérlés és gondolom a menedzser sem ingyen dolgozik) - így a legtöbb fellépés azonnal anyagi bukta és nem is kicsi.
Ehhez járul még a promóciós költség.
Magyarországon (és gondolom más országokban is) vannak erre adott cégek, akik x összeg befizetése után (asszem 25.000 forintért ajánlotta az egyik föl nekünk még ekkoriban, azaz 2023 augusztusában, hogy megindít minket az ismertség felé) már pörög majd a banda neve a médiában és csodák fognak történni.
Elolvastam tehát, hogy miket írtak az ő bemutatkozó albumukról (Tracks End Here) és hamarosan arra lettem figyelmes, hogy ez konkrétan ugyanaz a szöveg bemásolva, csak le van hozva négy-öt különböző helyen.
Ez számomra a vicc kategória, mikor azért fizet(ne) az ember, hogy egy-egy lap egymás közt körbeküldjön egy előre megírt sablont és változtatás, önálló gondolatok hozzátétele helyett közzétegye, mint valami KESMA alá tartozó megyei napilap.

Úgyhogy úgy határoztam, hogy másik utat választok és egész egyszerűen megkeresem az ismertebb online lapok impresszumát az interneten és írok a megfelelő embereknek egy-egy emailt.
Így is lett, s ebből hamarosan izgalmas dolgok is keletkeztek - például egy szép napon egyszer csak megjelentünk az Indexen és még egyszer a Recorderen.
Na ez már nagy szó volt, mert ekkor rövid idő alatt megsokszorozódott az EP-nk hallgatottsága.
A koncertjeinkre ettől még nem kezdtek el tömegek áramlani, de erre már tényleg azt mondtuk, hogy na talán lesz ebből valami...

S ha már a koncertek - amolyan őszi klubturnéra el is indultunk, Máté szervezésében.
Sokat beszéltünk arról, hogy ki hogyan képzeli el a zenekar felfuttatását - ő azon az állásponton volt, így ismeretlenül vállaljuk el a jó lehetőségnek tűnő helyeket (magyarra fordítva ő keresett meg helyeket) és így beválhat a dolog. 

Máté.

Kíváncsi voltam, meg nagyon kellett a koncertrutin a zenekarnak, így beleegyeztem én is, meg az együttes többi tagja is - utánunk a vízözön!

Próbatermet is sikerült szereznünk - Dave jóvoltából hamarosan Újpestre hurcolkodtunk és kénytelen voltam szembesülni a ténnyel, hogy hiába én vagyok az énekes, nekem is be kell szereznem ezt-azt és viszonylag záros határidőn belül, hogy legyen is értelme a dolognak.
Így először egy végfokot vettem egy sztálini Szovjetunióra emlékeztető gyártelepen Újbudán, majd két egész jó hangfalat egy kicsiPunk nevű arctól az óbudai Teremben - meg is volt a dolog.
A próbatermünk a Béres Alexandra ételfutárcége alatti alagsorban volt a Fóti út-Baross utca kereszteződésénél. 
Annak idején Dave korábbi zenekara, a Mars Told a Secret használta, de miután kimúlt az az együttes, üresen állt, úgyhogy kifejezetten boldog voltam, mikor felajánlotta, hogy a hivatalos próbatermek helyett lehetne végre sajátunk - belevágtunk hát!
Társbérlőink is akadtak az elképesztően rossz Healin' Scars zenekar képében, akik miután beköltöztek, képesek voltak a következőt kiírni facebook-oldalukra:

Jó kis metálos, maszkulin pecó lett belőle. Jó itt zúzni.

Ezek után emlékeim szerint Pötty kiírta egy papírra, hogy maszkulin pecó és az ő részükre ragasztotta oda valahova a falra - mindig jó a hetvenes évek szlengjével hasítani egy másik évezredben... :D

Az első megmérettetés (s egyben második koncertünk) a Terem nevű óbudai helyen volt (ahonnan a hangfalaimat vettem) augusztus 26.-án, a volt Harisnyagyár területén.

Az óbudai Terem színpadán.

Ide részben Máté szervezte a bandákat tudtommal, de pontosan már nem emlékszem - mindenesetre érdekes volt a fölhozatal.
Valahonnan régről ismert egy veszprémi együttest, s ők jöttek el elénk (Fuzzinga). A többi zenekar az Azutmaga nevű instrumentális doom/black projekt volt, és a Space Cadet.

A pokoli hőségben (38 fokot mutatott aznap a hőmérő higanyszála) a Space Cadet nyitotta az estét, ahol konkrétan senki nem jelent meg, így a már megérkező bandatagokkal mozogtunk ott, hogy ne a fűszálaknak kelljen nyomni a stone & rollt.
Nem volt rossz egyébként, de nem is mondanám olyan zenének, amit magamtól hallgatnék.
Utánuk a Fuzzinga következett, ahol már egy-egy számban volt is fantázia, ők stoner rockot csinálnak.
A Bakonyi táncok című daluk szerintem kifejezetten kiemelkedik, érdemes meghallgatni.
A srácok maguk amúgy elég zárkózottak voltak, megérkezés után kezet fogtak, de onnantól gyakorlatilag nem vettek tudomást a létezésünkről (pedig őket biztosan tudom, hogy Máté hívta).
Azt, hogy ezek után miért csináltunk velük még egy közös koncertet, nem pontosan értettem, de azért az sem volt izgalmaktól mentes... :D

Ezek után mi következtünk és nagy volt az izgalom - április óta nem játszottunk színpadon - illetve egyébként is az az egyetlen koncert volt a bárminemű színpadi tapasztalata többeknek.
Azért egész szépen összegyűltek a népek már ránk, úgy 20-30 ember állhatott a perzselő hőségben (mikor elkezdtük, addigra nagyjából már sötét lett, úgyhogy azért már nem volt 38 fok, de a színpadon megsült mindenki); emellett a sörpadoknál ücsörgő vendégeket is odainvitáltam, és nagy meglepetésemre (emlékezzünk, frontemberi tapasztalatom ekkor a nullával vetekedett) oda is jött még vagy 10 ember, így elég sok embernek szólt a dark indie.
Összességében a lehetőségekhez képest jó koncertet sikerült adni (bár a színpadon én a dobon és a szólógitáron kívül semmit nem hallottam, így ezekre próbáltam énekelni).
A végén azért a hangosításért felelő Anna nevű leányzónak beszóltam, mikor a ráadás előtt egyszerűen lekeverte rólunk a hangot, mondván, hogy kifutunk az időkeretből - úgy, hogy többször szóltunk a koncerten, hogy befele kéne még ebből vagy abból, s utólag a közönségből mondták, hogy ilyenkor szitkozódott ill. inkább telefonozott (pedig egyébként ez a munkája).
Az Azutmaga fellépéséből csak részletek vannak meg, mert addigra sikerült a sikertől szó szerint megrészegülni, de úgy rémlik jó volt...
Anna hangosítónak azért végül volt egy csavar a történetben: Máté a következő héten szólt a hely üzemeltetőjének, hogy az elvégzett munkája értékelhetetlen volt, melynek után a leány viharos gyorsasággal repült a helyről :D

Itt épp elhiszem (123-as Klub, Fehérvár).

A program sűrű volt, kevesebb mint két hét múlva (2023 szeptember nyolcadikán) máris Fehérváron tanáltuk magunkat, ugyanott, ahol minden elkezdődött - azaz a 123-as klub színpadán.

Ezúttal azonban nem az oroszlányi the False, hanem a helyi Crow Black Dream társaságában szerepeltünk, akikről mindenképpen érdemes megemlékezni.

Minden kezdő zenekar életében lesznek olyan fellépések, ahova mindenféle banda megérkezik, és az első perctől tudod (minden társzenekar koncertjét meghallgattam eddig egy-két kivétellel), hogy ebből az együttesből a büdös életben nem lesz semmi.
Egy-két évig futhat a dolog, aztán összevesznek a tagok a sikertelenségen/pénzen/öltözködésen/csajokon és itt a bitter end.
Jó esetben elroszog a zenekar évekig, s amolyan helyi legendaként visszavonul egyszer majd.

Nos, a kezdő(nek számító) zenekarok közül én kettő kivétellel találkoztam eddig, ahol elsőre látszott, hogy nem erről lesz szó.
A Crow Black Dream az egyik ezek közül.
A másik pedig a szarvasi Néma Revolverek, róluk majd később.

Itt ugyanis valami izgalmas történt.
Alapvetően én nem hallgatom napi szinten a rengeteg gépi hangot tartalmazó dark wave irányzatot (bár a jelentősebb képviselőit ismerem), de itt a kb 50 perces műsoruk alatt azt éreztem, hogy a dalok legalább fele erős, van színpadkép és ebből akár bármi lehet később.
Idén a Fekete Zajon léptek föl a Mátrában, ami az underground fesztiválok egyik legmagasabb szintje Magyarországon, úgyhogy valamire én is ráérezhettem - de ők is.
Úgyhogy belecsöppent egy vérbeli gótbuliba a Russian Girl és körülbelül 15 embernek elő is adtuk, amit tudunk.

M. Ati unokatesóm megfejtése
a fehérvári koncert egyik pillanatáról.

Összességében nem a legjobb koncertünk volt, mi jól szóltunk - de voltak gótok, akik bejöttek, egy pillantást vetettek ránk és már mentek is kifele... :D
A végén pedig a becsületkassza egyetlen ezrest tartalmazott (öt fős a zenekar, fejenként kétszáz forint), így olyannyira elkeseredtem, hogy meg is indultam az állomás irányába Gazelláné segítségével (aki a svéd kalandunkról lehet ismerős). 
Ott aztán a sors igazságot szolgáltatott, mert fölbukkant a banda többi tagja is, és együtt szépen visszautaztunk Pestre, úgyhogy nem zárult teljesen keserű szájízzel az este.
Ezen kívül minden zenekar életében lesznek kevésbé sikeres koncertek - ezzel tudni kell együtt létezni.

A következő körben beindul majd a valódi őszi dömping, és tényleg elképesztő helyeken szerepel a zenekar, elképesztő történetekkel.

Mára azonban jó éjszakát és hallgassatok sok Twilight Sad-et!

Geldar