Üdv mindenki!
Nincs mese, nincs torna, nincs híradó...
Énekelte fahangon Pálffy István, az akkori TV2-s híradós (később alkoholista KDNP-s parlamenti képviselő) egy mára már régen elfeledett cédén, amit a tévés bemondók adtak ki általam máig nem ismert okokból, de legalább 20 évvel ezelőtt.
Szóval úgy rongyolunk neki ennek a bejegyzésnek, hogy tényleg ez lesz a big one.
A zenekar eléri a máig tartó történetének eddigi csúcspontját és az első nagyon komoly koncertjét adja a pesti Instantban.
De hogyan?
Miért?
Ki kíváncsi erre? :D
Többször pedzegettem már, hogy fölvettem még a Három Hollós koncertünk előtt a kapcsolatot egy olyan zenekar énekesével-dalszerzőjével, akinek a munkásságát kamaszkorom óta figyelem.
Poniklo Imre ő, az Amber Smith és a Poster Boy zenekarokban játszik (előbbit 2002 körül alapította emlékeim szerint, szóval elég régi motorosnak számít).
Hozzá kell tennem, hogy még oroszlányi kisdiákként rendszerint megvettem a mára már megszűnt Wan2 zenei magazint és ott olvastam róluk először (2004/5 környékén).
Akkoriban már elég nagy indie rajongó voltam (főleg Placebo és Editors, az Interpolt akkor még nem ismertem), és kifejezetten lázba tudott hozni, hogy ha elegánsan öltözött emberek elegáns rockzenét játszanak.
Aki ismer, tudja, hogy a hagyományos férfirocktól és hajrázós metáltól sose ájultam el.
Az ilyen Iron Maiden szintű szirénázó ének meg a s*ggen feszül a bőrgatya + félmeztelen mellkason kificcen a kunkori szőr típusú kombinációk nekem mindig is inkább az ultra gay kategóriát képviselték ahelyett, aminek szán(hat)ták hőseink ezt az egész látványvilágot (hier kommt der Mann und er bestraft dich).
Ugyan a gothic metalt és a doom metal enyhébb változatait azért máig szeretem, de ott nem a külsőségekről szólt soha az egész.
A Wan2 akkori cikkében mindenesetre elegánsan öltözött figurákat mutattak be, akik akkor Pest egyik kisebb klubjában léptek fel. Megemlítették, hogy milyen jó, hogy magyar földön is terjed az angolszász indie kultúra, valamint azt is, hogy az ének itt-ott bizony hamiskás. :D
Ez külön tetszett, hisz akkoriban egyáltalán nem tudtam énekelni (sem semmilyen hangszeren játszani a vadászkürtöt leszámítva).
Annyiban merült ekkortájt ki a zenei tevékenységem, hogy futószalagon gyártottam a szerintem jó dalszövegeket és elképzeltem hozzá a zenét.
Egy Bandi nevű akkori cimborámat meg is kértem, hogy nézzen föl a Kazaa Lite nevű fájlcserélőre (emlékszünk még, emberek?), hátha talál tőlük valamit.
És talált is.
Ez volt az Amber Smith My Little Servant című albuma - az első korongjuk, amin angolul szólaltak meg a dalok.
Totál odavoltam.
Kb. olyan zenét játszottak, amilyet a fejemben elképzeltem a Wan2-t olvasgatva. Nem mindegyik szám fogott meg, de a Belfast, az Iceland és az I Was The First pl. olyanok, amiket fél évente most is elő-előszedek és tényleg több, mint húsz esztendős dalokról van szó.
Az Amber Smithen kívül egyébként volt még pár mohikán, akik ezt az angol nyelvű indie vonalat próbálták képviselni ekkoriban (főleg Pesten természetesen).
Ilyen volt a:
- the Trousers (mely talán még létezik)
- az EZ Basic (akik néha egy-egy albummal jelentkeznek ugyan, de koncertezni nem szoktak)
- a Jacked (akikről azóta sem hallottam - ők ilyen magyar Strokes szerettek volna lenni, nem túl nagy sikerrel)
- és Ligeti György különböző formációi (The Puzzle és a We Are Rockstars).
Utóbbi különösen fájó pont nekem, mert Ligeti Magyarország egyik legjobb rockénekese (lásd az Eastern Sugar c. dal, amit a Žagarral közösen adott elő), viszont az összes bandája, amit hallottam, teljesen jellegtelen zenét játszott olyan dalokkal, amiket már meghallgatásuk után fél perccel örökre elfelejtesz (Mester Tamás ugyanebben a cipőben jár egyébként "karriere" kezdete óta).
Szóval Poniklo Imrének írtam messengeren (!) a Három Hollós fellépésünk előtt, hogy nincs-e kedvük húzónévnek eljönni oda.
Akkor még nem ért rá, mert mint kiderült, az Amber Smith új, Once Upon a Time címet viselő albumán dolgoztak épp - viszont később állítólag eszébe jutott a dolog/hallotta az interjúmat a Kaleid Rádióban, így meghívott minket a május 31.-ei nagy-nagy eseményre.
Gondolom nem kell mondanom ez milyen óriási dolog volt.
 |
| Jól néz ki, mi? |
Színpadra állni olyan volt velük, mint valami régi álom (anélkül, hogy konkrétan az lett volna valaha).
Az új albumuk maga egyébként nekem túlságosan popzene, a keményebb dalok a vége fele érkeznek meg (a Take Care, David és a Stage 3: Regret szerintem magasan kiemelkednek) - ott élőben azonban még a lágyabb számok is kicsit combosabban szólaltak meg!
De ne szaladjunk ennyire előre.
Először is bejelentettem a bandának, akik totál boldogok voltak.
Máté dobosunk régen hallgatta őket, Miló és Dávid annyira nem voltak oda értük, Pötty pedig ismerte a nevüket, de a dalaikat nem.
 |
| Elő hát a farbával! |
Gyakoroltunk is tehát gőzerővel.
Úgy voltam vele, hogy tényleg a legjobb formám akarom hozni, így külön is lementem éneket gyakorolni a termünkbe, igazán nem szerettem volna beégni egy nagyobb közönség előtt (Poniklóról nem is beszélve).
Aztán eljött a nap.
Gitárok kocsiba be, ventillátor ölembe be, irány az Akácfa utca!
Az első gondolatom, mikor beléptem a helyre (korábban az alagsorában már jártam, ami Robot néven egy másik klub) az volt, hogy nekünk (még) itt semmi keresnivalónk nincsen. :D
Ez egy új szint volt a zenekarnak, mert bár a győri Beton már egy abszolút komolyan vehető helynek számít, de azért az addigi fellépéseink túlnyomó része valóban kisebb, kezdő zenekarokat talán elindít(hat)ó helyeken volt.
Hát ez nem annyira.
Megérkezésünk után találkoztunk személyesen az Amber Smith tagjaival - én meg átmentem fanboyba és nekiálltam lelkesedni Imrének, hogy jaj de régóta hallgatlak titeket, micsoda megtiszteltetés.
Ezzel nem igazán tudott mit kezdeni (érthető okokból), úgyhogy abba is hagytam ezt és megcsináltuk a beállást.
Illetve amikor kiderült, hogy egész komoly backstage van és ingyen van a sör, magamhoz is vettem szépen egy Sopronit.
 |
| Itt már-már úgy nézünk ki, mint akik idevalók. :D |
Aztán kimentünk a többiekkel a tetős részlegre, ami csak bandáknak van fönntartva és néztük az utca egyszeri emberét, miközben mindenki nagy embernek gondolta magát. :D
De akkor is - nekem ez óriási dolog volt.
Tami addigra már bejelentette, hogy várandós, így ő a koncertre magára nem maradt ott, nehogy az akkor egy hónapja fejlődgető utódunknak túl hangos legyen.
Viszont eljött nagy örömömre Miss Punk (aki eddigre kb. a banda múzsájává avanzsált), Dávid korábbi zenekarának énekese, illetve két autentikus rajongónk közül (azokat sorolom oda, akik a zenekar előtt nem ismertek minket) az egyik, Marci.
Összesen kb. 40 ember előtt játszottunk (az est végén 103 fizető vendéget számoltak össze).
A koncertünk jól sikerült (messze nem tökéletesen szerintem).
Néha nem hallottam magam, úgyhogy helyenként hamis voltam, illetve a setlist felénél teljesen elszállt befele a basszus, ami szintén nem segítette az énekemet.
Onnantól Miló az egyik kontrollra támaszkodhatott csak, amin véletlenül épp jött befele valami neki, a többiből meg semmi.
 |
| Voltak páran... |
Emellett egy húrszakadás is borzolta a kedélyeket (már nem emlékszem, kinek pattant el, de szám közben lett kicserélve/javítva a dolog és észrevétlenül folytattuk).
A végén Miss Punk szájából hangzott el a legnagyobb dicséret talán, aki azt mondta: olyan jó titeket végre komolyabb helyen látni!
Ki is hoztam neki a backstageből egy Sopronit, hadd örüljön (bár nem sok maradt, Miló a sörök java részét vidáman betermelte).
Az Amber Smith koncertje is remekül sikerült, a végefele egy régen távozott tag, a Trouserses Kőváry Zoltán is csatlakozott hozzájuk pár dal erejéig (és látszott rajta, mennyire élvezi a régi számokat), valamint egyfajta kívánságműsor is volt, ott fanMarci húzott ki egy dalt egy borítékból.
 |
| Poniklóval az Instant előtt. |
Aki egyébként utána azt mondta halkan, hogy senki ne hallja, hogy a mienk jobban tetszett neki, de szerintem csak elfogult volt (meg részeg).
Az Amber Smith messze profibb, mint mi... :D
Este Fradiba vissza, de most - ha jól emlékszem - semmit nem pakoltunk ki a kocsiból, mert másnap indultunk Orosházára.
Aki nem ismerné: ez egy Békés megyei közepes méretű város, van egy fürdője és egy egész jó rockklubja - oda tartottunk június elsején.
Nem esik tehát közel Pesthez, de nem bántam.
Ideje volt ismét egy road tripnek és ez végre tényleg az volt.
Ide ismét csak a Néma Revolverek hívására érkeztünk, s miután megismerkedtem a helyi hangosítóval (aki elég nagy pénisz volt) és a világosítóval (aki viszont nem), előkerült a helyi szervező is.
Na vannak akikre igaz a local hero leírás és őrajta azonnal látszott, hogy az.
Ezt kivételesen nem ironikusan értem, hanem szó szerint.
Ő egy olyan fazon, aki már nem tudom, hány éve próbál szervezni a városba életet, s kísérletezik jó (vagy legalábbis jobb) bandák Orosházára vitelével.
Mindezt valami abszolút minimál fizetésért és úgy, hogy a rockklubtól elmondása szerint a város elvont minden forrást, úgyhogy szó szerint a bűvészkedés megyen egy jó ideje...
Így nagyjából a nagy nevek megnyerése kizárt számukra, azokra a zenekarokra vannak utalva, akik talán majd beválnak a színpadon és a közönség is rajong(hat) majd értük - de nyilván ez b*szott nagy lutri.
Ezúttal mi magunk lettünk a lutri részesei. :D
Miután kipakoltuk a cuccunkat a színpadra és belőttük a hangot, odamentem barátkozni Néma Revolverékhez, és kajánul nyújtottam át az énekesüknek a nemrég Erdélyből, a váradi Gekko Pubból szervált, bűn erős (és bűn sz*r) pályinkát, hátha neki majd tetszeni fog.
Mindenki szerencséjére nem így lett, bár nem fogott gyanút.
Beleszagolt, olyan arcot vágott, mint aki átgondolja egész addigi életét, majd visszacsavarta rá a kupakot és annyit mondott fanyarul mosolyogva: szerintem ez nem emberbe való. :D
Felbukkant közben egy helyi rockrádiós, akit Tamás (a Revolverek énekese) tessékelt oda hozzánk (s aki asszem Zsoleem becenévre hallgat), úgyhogy be is ültem Milóval interjúzni egyet vele.
Miló ilyet még nem csinált, úgyhogy az elején eléggé meg volt szeppenve, de aztán belejött és bátran válaszolgatott neki. Én már csináltam ilyet addigra többször, úgyhogy viszonylag összeszedett mondandót adtam elő az úriembernek.
Azonban eléggé felbosszantott azzal, hogy azt mondta: ők a magyar nyelven éneklő előadókat keresik elsősorban, úgyhogy tőlünk a rádióban így nem adnak le semmilyen dalt, de cserébe választhatunk egy-egy random számot, ami magyarul van.
 |
| Hála Milónak, füstölünk ezerrel Orosházán! És igen, direkt. |
Miló emlékeim szerint a Tankcsapdától kérte a Bárányt, én viszont annyira fölb*sztam magam ezen a szűk látókörű hozzáálláson, hogy a Bizottságtól kértem a Bestiát.
S magamban somolyogva elképzeltem az orosházi hallgatóság arcát, mikor az majd adásba kerül. :D
A koncertünk jól sikerült, néhányan oda is jöttek tombolni előre - olyan 30-35-en lehettek, főleg idősebbek.
Utána többen odajöttek gratulálni a bandának, illetve személy szerint nekem is, hogy ritka az ilyen ének és csak így tovább, it voz lávli.
A szervező maga azt nyilatkozta szó szerint, hogy "nagyon jó zenét játszotok, csak még szoknunk kell". :D
Dávid ezekből igazából kimaradva aztán kihúzta a gyufát nálam.
Amellett, hogy egész nap olyan arcot vágott, mint aki citromba harapott (és emlékezzünk: előző nap szerepelt élete legnagyobb koncertjén, legszínvonalasabb helyén, legnagyobb közönsége előtt a zenekarral), a fellépésünk után a hangosítóval jól megbeszélte, hogy hát az ének tkp. k*rva gyenge volt és erősen fejlesztésre szorul.
Nem értettem, ez mitől jó, vagy milyen célokat szolgál(na).
Úgyhogy így néztem, hogy haver amúgy ennyi erővel akár interjúzni is jöhettél volna egy rádióba, ahelyett, hogy egy noname alakkal megbeszélitek két sör után a színpad mögé bebújva, hogyan is kéne előadni ezeket a dalokat.
Meg mitől sz*r az énekem, amit amúgy most dicsért meg vagy nyolc ismeretlen.
Mindegy, ezt lenyeltem, s hamarosan már a Néma Revolverekre tomboltunk izomból.
Na ők aztán meg tudják mozgatni a népeket!
Mire elkezdték, besötétedett és a publikum jó pár seren túl volt már (sőt ők maguk is :D ), úgyhogy hatalmas hangulat alakult ki a színpad előtt.
Pötty ismét énekelte az Az a fény... c. daluk refrénjét Tamással, menő volt egyszerűen az egész.
Külön tetszett, hogy velük mindig megy az ide-oda konferálgatás - itt is megköszönték nekünk, hogy megjelentünk és fasza koncertet adtunk, mintha mi legalább is valami komoly nevek lennénk... :D
Mondjuk én is ugyanezt csinálom minden közös fellépésen az ő részükre, mert szerintem nekik ez bőven kijár.
A koncertek végén iszogattunk a szarvasi fáklya vivőivel, akik most is invitáltak minket hozzájuk.
Én k*rvára maradni akartam volna, mondván, hogy rúgjuk el végre, de a többiek a hazamenetelt sürgették, így kocsiba szálltunk és visszatértünk Pestre.
Valahol Kiskunfélegyháza határában Milót is körbetolták Mátéék egy bevásárlókocsiban, majd szépen hazatértünk, kipakoltunk és jól elaludt mindenki otthon.
Így kell elkezdeni a nyarat! - gondolhattuk, illetve én ezt is gondoltam.
Aztán hogy ebből mi lett, az már a legközelebbi írásból derül ki!
Érdemes lesz akkor is benézni.
God natt!
