Majki kalandok

Az idő ismét eljött, a dobokat megverik, az orkok előresereglenek Móriából!
Jobban mondva érdekes módon nem, mert becses városomban nincs nagy hagyománya a természetjárásnak, így az orkok ezúttal (is) otthon maradtak csipszet enni és Jóban rosszban-t nézni.
Nekem viszont más terveim voltak, így a múlt előtti hétvégére meginvitáltam Gattolinát, hogy végre világot is lásson, ne csak kémcsöveket (és bort) mindenhol.
Jött is boldogan és nagy lendülettel - olyan naggyal, hogy Tatabányán majdnem sikerült rossz irányba indulnia (egy teljesen más irányba tartó vonat fele), mert vidékünkre megérkezett a tejfehér köd, és úgy tűnt, nem is nagyon enged föl.
Kár pedig, hétvégére baromi jó időt jósolt Aigner Szili, vagy Németh Lala valószínűleg - viszont mióta eme "legendák" eltűntek a képernyőről, az idokep.hu-t szoktam követni.
Lényeg ami lényeg, megjött a leány, és ennek annyira megörültem, hogy első utunk a Reálba vezetett nekem borért, neki pedig szőlőléért.
Néhány nappal azelőtt születésnapot ünnepeltek a kolis társaival és mivel BME-sekről van szó ezért ilyenkor még a metil-alkoholt is csapra ütik.
Mivel szőlőlevet nem találtam, ezért végül ő is kapott egy üveggel és visszavonultunk szerény hajlékomba a mindent elfedő köd elől. Gondolkoztam rajta, hogy elvigyem-e esetleg a Hegyalja nevű, viszonylag értelmes kocsmába, de úgy, hogy volt két üveg bor, végül máshogy döntöttem.
Szóval másnapra Majkot terveztem az őszi színek meg egyebek miatt. Emlékezhetünk még, hogy nagyjából egy évvel ezelőtt pontosan vele mentem ki világot, és főleg mocsárciprusokat látni.
Azok akkorra már javarészt lehullajtották leveleiket (a ciprusok zöme ugyan fenyőszerű, de lombhullatóak); most abban bíztam, hogy szerencsésebbek leszünk és megláthatjuk őket vörösleni. Ez nagyjából úgy hangzott, mintha rókavadászatra indultam volna, vagy önkéntes tűzoltónak, de hál' a jó égnek, előbbit nem nagyon terveztem sose, utóbbin pedig már túl vagyunk.
Szóval péntek este igyekeztem adaptálódni, ezért filmeztünk.
Gattolina virslit akart, így megmutattam neki hol a konyha és ezzel nagyjából el volt intézve az egész. Szerencsémre a virslihámozásra kiértem, a legenyhébben erotikus filmekben lehet látni ilyen szakszerű mozdulatokat, maradjunk annyiban. A film egész jó volt, viszont későn ért véget, így hamarosan lefeküdtünk, másnap várt a határ.

A falusi kápolna.

Szóval délelőtt volt és szombat, úgyhogy a Falun átvonulva nem nagyon láttunk senkit.
Páran ültek kinn a kertjükben, néhányan pedig a régi történetekből ismert nyári konyhákban beszélgettek a szomszédaikkal, persze jól elfüggönyözve. A temető felől indultunk neki Majknak, és a Bányászati Múzeum érintésével meg is érkeztünk az első checkpointhoz, amit a kökénybokrok képviseltek.

Az itteni nagyimmal sok-sok éve vágtunk bele egy őrültnek hangzó és a valóságban még sokkal borzalmasabb terv kivitelezésébe, apám ötlete nyomán: ez volt a kökénylekvár.
Ha ismeritek az erdei gyümölcsöket, akkor biztosan tudjátok, hogy a kökény az áfonya nagyon közeli rokona; viszont amíg az édes, emez rendkívül fanyar, és amíg meg nem csípi a dér, ehetetlen.
Annak idején hat üveggel főztünk le a szüretből, amit aztán úgy kellett elajándékozni, mert cukor ide vagy oda, nem nagyon volt még a Teszkó gazdaságos kategóriában sem. A jelenben Gattolinának sikerült pár édesebb szemre bukkannia, én a fanyarakat fogtam ki és nem voltam túlzottan elragadtatva.

Az elveszett sárga jelen.

A régi sárga jelzésen (amit a volt polgármesterünk telkével elkerített, így a túlsó fele kerítésbe vész) haladtunk ezután egy fantasztikusan sárgálló erdőben Majk irányába. Gattolina egész jó fotós, így a képek legjavát is ő csinálta; pár mohás részről egészen elképesztőeket alkotott.
A remeteség előtt hatalmas népgyűlés volt, úgyhogy mielőtt megjött volna Vona Gábor és a táncosnői, tovább álltunk gesztenyét dobálni a híres odvas fához. A lány bátran küzdött, de végül tisztes vereséget szenvedett... :D

Rejtélyes hadmozdulatok - szombat délben.

A tó körül tettünk eztán egy sétát, és a horgászokat elhagyva egyre beljebb hatoltunk a sűrűsödő sárgaságba.
A platánok eszméletlen látványt nyújtottak, de a legelképesztőbbeket a két hatalmas mocsárciprus: jó időben érkeztünk. Maradjunk annyiban, egészen földöntúli volt ahogy az ember aláállt. Mondanám, hogy tiszta Amerika, de Amerika nem ilyen.
Végtére én is teszteltem a fotótudásom (ismét nem jött elő belőlem a Mario Testino), egyrészt egy látszólag ittas Gattolinát, másrészt egy kevésbé ittas farönköt sikerült lekapnom.
Jó, előbbi nem volt igazán ittas. Bár nála sosem lehet biztos benne az ember.

A Majki-tó ősszel.

Visszaúton sűrűsödött a sötétség és a felhők, a város határában pedig végre megérkezett mire vágytál: a muzsikáló ágytál.
Jobban mondva az eső.
Úgyhogy ismét ettünk, majd útjára bocsátottam a leányt is, várta a kémia.

Engem pedig a kardiológia, így lélekben mindenre elszántan hétfő este felzuborogtam Pestre.
Említettem múltkorában azt, hogy mostanában nem vagyok a topon, ennek akartam utánajárni.
Szerencsére a másnap reggeli vizsgálatok szerint teljesen egészséges a szívem, így a keresés folytatódik, nagy örömömre...
Hanem az otthoni ekg-gépezet kiadása nem ment teljesen zökkenőmentesen.
Gyakorlós Nővérke: - Jó napot, vetkőzzön.
Én: - Teljesen, vagy csak félig?
Gy. N.: - ... (vörösödik és vigyorog. Csinos volt amúgy)
Én: - Jól van, akkor kezdetnek félig.
Leülök. Elkezdi bemutatni a mellkasomnak az otthoni ekg-rendszer használatát.
Még rá is játszottam, mert vágtam az idióta fejeket és igyekeztem sármosan vigyorogni, úgyhogy ő zavarban volt, én meg az összes ekg-eredményemet elcsesztem. :D
Egy veterán doktornő unta meg az évődést. Odalépett hát, kikapta a kezéből a masinát, majd rám (!) szólt, hogy viselkedjek és megcsinálta ő a vizsgálatokat.
Kipróbált kezei alatt már nem volt kedvem fickándozni, Gyakorlós Nővérke pedig szabadkozva lelépett valahova.
Szóval a magyar egészségügynek is vannak színfoltjai, ez most kicsit vöröses árnyalatú volt.
A következő nagy kaland valamikor a hetekben indul: most már nagyon közel egy igazi túra ideje!

Végezetül pedig íme a mocsárciprus, őszi pompában.