Prelude to Larsson

Üdv ismét!

Szokatlanul hamar jelentkezem - ideje végleg megágyazni a skandináv kalandoknak és megérkezni a nyárba!
Avagy: mi vezetett odáig, hogy a kilenc (gyűrű-) sátorhordozó északra deportálja magát, hideg vizet igyon reggelire, és vadabbnál vadabb vizeken evezzen?
Hamarosan kiderül.

Először is a Budai 50 lassú lecsengése várt hősünkre. A fájó lábszárak és főleg talpak egyöntetűen kiáltották május nyolcadika reggelén: mész te ám Svédországba!
A sarki coopba max. :D
Azért nem adom fel ilyen könnyen, így a napokig tartó vidám sántikálást hamarosan felváltotta a kalandorok ébredező jókedve.

A következő menés ötlete márpediglen részben az enyém, részben Elbow-é.
Történt ugyanis, hogy még régebbi Erdély-járásaim során szert tettem néhány térképre a Nyugati-Kárpátok hegyeiről (ismertebb nevén ezt Erdélyi-szigethegységnek nevezzük).
Ahogy csak nézegettem ezeket, meg is elevenedtek előttem a vad folyók, csillogó vízesések és maga Geldar, amint vígan nyargal egy éhes medve előtt valami hegyi szekérúton. :D
Később beszereztem egy Királyerdőt ábrázoló térképet is, és ahogy megláttam a legmagasabb pontjának nevét - Holdringató -, tudtam is, hogy erre egyszer vezetni fog az utak útja.

Elbow ekkoriban szorgalmazta volna egy svéd kalandokra bemelegítő túra megtartását, úgyhogy elhatároztam, hogy elmegyünk és megnézzük magunknak ezt a szép nevű vidéket.
Pontosan nem tudtam, hogy lehet oda eljutni, se azt, hogy mi vár majd ott reánk - abban azonban biztos voltam, hogy nem a medvék, Biharban ugyanis nagyon szórványosan élnek csak.
Társaimul szegődtek: Gattolina, Vizes Macska és Balázs (lakótársaim) és természetesen az VIIIth district main villainje - a könyökkel támadó.

Íme a bádogtetős megoldások egyike - Jádremete egyik temploma.

Az előkészületek nagyjából abból álltak, hogy a térképet nézegettem találgatva, hogyan néz majd ki a Jád völgye, valamint a duolingon kísérleteztem a román nyelv minél bővebb elsajátításával.
Így történik, hogy egy szempillantás alatt Élesden találom magam, és az eladó hölgynek mondom hogy "tizenkét virslit kérek", míg Elbow és Gattolina hátulról (kizárólag) lélekben támogat. xD
A virslit megkaptam.

Élesd ortodox temploma.

Élesd városa egyébként semmiben nem különbözik egy átlagos hajdúsági várostól.
A belseje a templommal és a fákkal egyszerre emlékeztet Újvárosra és Szoboszlóra is, szemügyre is veszem alaposan.
A románok ugyebár javarészt ortodoxok, úgyhogy a templomaik tetején nem nagyon találni református csillagot, a keresztjük is más helyenként, mint a katolikus templomainkon lévő - alul át van húzva ferdén.
Melyeknek egyébként a teteje is gyakran más mint a mieink - ezen a tájon előfordul, hogy bádoggal fedik be Isten vasárnapi chatablakait, amik így elég szépen ragyognak a napfényben.
Esőben pedig egész egyszerűen szürkék.
Elbownak külön tetszik egyébiránt, hogy a románok a magyarokkal ellentétben mindenhova kipakolják a zászlóikat - így a templomon is lobogtat egyet a nyugati szél.

Szerencsénkre az idő ekkor (május 26-ot írunk) kifejezetten jó, a társaság jó kedvvel ereszkedik-emelkedik a Királyhágó irányában.
Ahogy közelítünk, Balázs elkezdi átérezni a romániai sofőrködés igazi esszenciáját, ami főleg abban nyilvánul meg, hogy helyi társai egyáltalán nem spórolnak a gázzal (falvakban a főúton a 110-es tempó sem ritka belterületen).
Magában a hágóban is előfordul, hogy kapaszkodósávból előzik ki egymást a kamionok, a közéjük szorult Punto öt utasa pedig időről időre maga alá csinál... xD
Élménynek élmény, azt meg kell hagyni.

Pont mire Balázs kezdené átvenni a helyi boogie-t, elhajtunk a Jád völgyének kezdetét jelző műút előtt - a visszafordulás a várad-kolozsvári főút közepén nem annyira leányálom.

Jádremete főtere, előttünk balra a Vigyázó hegyei magasodnak.

Maga az út a Sebes-Körös völgyében kanyargó vasutat keresztezi elsőként (amely annak ellenére, ahogyan kinéz, egyébként használatban van), majd lassan emelkedve követi a Jád kanyarulatait egészen Biharfüredig (Stâna de Vale), ahonnét már megint ereszkedik majd egészen Belényesig.
Ahol annak idején nagyokat kalandoztunk Lazlow-val és Sophie-val, a Rozsdás-szakadék alján ugye, helikopterekkel kísérve. :D
Ezúttal azonban nem követjük Biharfüredig az erdei utat, a kiszemelt táborhely valahol a Lesi-tó partján vár majd ránk.
Előtte azonban jöhet a rodeó.
Balázs egyáltalán nem félősen nyomja neki a néhol szalagkorláttal megerősített szerpentinen, Elbow pedig szerencséjére középen ül, így nem nagyon látja az alatta elterülő szakadékokat (minden villainnek van kriptonitja, az övé a magasság).

Elbow és Gattolina a kocsma előtt.

Az azonban így is elég hamar kiderül számára, hogy a Lesi-tó megszűnt létezni.
Elméletem szerint egyszerűen megitták a vizét, vagy gazdálkodáshoz használták fel - az interneten elég változatos legendákat találhat az érdeklődő - mindenesetre az egykori, jó mély víztározó helyén most egy rét van új fákkal szegélyezve.

Az első (és egyetlen) nagyobb települést elérve, mely a Jádremete névre hallgat, ideje megkísérelni román tudásom kamatoztatását, azaz venni néhány sört. :D
Az eladóhölgy végtelenül kedves, a kölcsönös activitys megpróbáltatások (melynek során kézjelekkel jelzem, hogy két bontott és egy nem bontott temesvári sört vinnék, nagy derültségre)

A barkochba és az Activity különös elegye sikerre vezet.

után megnézzük a falucska két kiállított

Sátrak állítása a Jád partján.

tüzérségi lövegét is, amellyel egyébként gyanúm szerint épp a magyarokat űzhették el az első világháború során.
No de a múlt az elmúlt.

A Melinda panziónál hajtunk le a füredi útról, és megpróbálunk valamiféle táborhelyet találni; mivel a térképemen a tó igenis létezik, előzetesen a partjára gondoltam volt leverni a sátrainkat.
Ennek teljes hiányában végül is Elbow találja meg a legjobb megoldást: közvetlenül a Jád partja mellett egy négyszögletű tisztást, ahova bőven elfér az autó is - meg a sátrak is valamennyien.
Közel a víz, szabadon nő a kakukkfű - így még az is belefér, hogy tehénlepények garmadája is tarkítja a mezőcskét.
Hamarosan ezek gyártói is megjelennek egyébként a mezőn, gazdájukkal egyetemben.
Utóbbi irdatlan kurjantásokkal kíséri tehenei útját és ahogy lépdel, az embernek az a benyomása, hogy valószínűleg enyhén fogyi a csávó.
Csakhamar kiderül a valóság - egész egyszerűen részeg, de nem gyengén. :D
A teheneket tehát északról délre tereli, majd délről vissza északra, s utóbbi művelet annyira megerőltetőnek bizonyul, hogy hatalmasat vágódik, majd az árokban rövid időre meg is pihen. :D

Tehenek és gulyás uram, itt már talpon.

Hősünk Oroszlány zászlajával.

Időközben már épülnek is sátraink vidáman - az alkony közeleg, s jó lenne tábortüzet rittyenteni, mielőtt leszáll az est.
A sátrak után tehát nekiállunk a tűznek és hamarosan vidáman lobog is őkelme - rajta meg nekiállnak sülni nyárson az Élesden vásárolt virslik, amik kifejezetten finomnak bizonyulnak.

Este (mivel megkérdőjelezhető elmeállapotban gitárt is bepasszíroztam volt az amúgy is csurig tele Puntoba) azon gondolkozom (illetve főleg Elbow és Gattolina), hogy ideje hogy megszólaljon a Countless Vans-blues, de fáradtnak érzem magam, így befészkelem magam a sátor aljára.
Egy darabig legalább is.
Aztán (itt Elbow veszi át a szót) arra lettem figyelmes, hogy mozgolódás támad a sátorban, majd egy eget rengető böfögés után kiemelkedik Bence és gitárral a kezében megindul felénk.
Szóval a parázsló tűz mellett játszom néhány számot mindenki nagy örömére, bár kb. mindenkit bosszant, hogy a hibáimat rendszerint kommentálom, és ha elfelejtem a dalszöveget (ami megesik) akkor mindenféle ökörséggel pótolom ki a sorokat. :D

Másnap reggel aztán ideje felcihelődni - várnak a hegyek.
Elsőnek is bepakolunk a kocsiba és elhajtunk a falu legdélebbi házaihoz, ahol a kék háromszög jelzésen kell(ene) megindulnunk.
Előtte azonban szerzünk egy doboz cigit egy csajtól, aki egyrészt csinos, másrészt mikor nekiállok valahogy mondatokat fabrikálni, szól, hogy mondhatod ám magyarul is.
Side note: a cigi ideát rohadt drága.
Szóval nemsokára már egy erdei úton emelkedünk fel és fel.
Gattolina vidáman fotózza a szebbnél szebb vadvirágokat, Elbow figyelmét pedig a hátunk mögötti eszméletlen hegytömbök kötik le - az enyémet főleg az, hogy gyanúm szerint rossz irányba megyünk.
Már jóval föntebb határozom el, hogy nem az igazi ez így, úgyhogy viharfelhők árnyékában vissza is ereszkedünk sikeresen a Jád hídjához, ahol megpillantom a jelzést.
Egy ősi híd betonkorlátján.
Térd magasságában.
Yeah.
Innentől kicsit szaporábbra fogom a tempót, mert a fellegek folyamatosan tódulnak bé a völgybe és félő, hogy f*ssá fogunk ázni.

Jön a vihar.

Egy fémkereszt előtt tartunk pihenőt elsőnek, ahol feltárul a völgy előttünk és a látvány legyünk őszinték: lenyűgöző.

Elbow az oroszlányi zászlóval.

Amíg a többiek fotóznak, azt találgatom, vajon megéri-e kockáztatni és továbbhaladni a most már valóban kék háromszöggel jelzett úton előre.
Úgy döntök, igen, úgyhogy megyünk is amíg a domborulat tart (már egyébként ismét nem a turistaúton), majd megkezdődik az ereszkedés kidőlt fák törzsén-tetején-aljnövényzetén keresztül.

Balázs büszkén áll a letarolt fenyvesben - a hölgyek
még küzdenek.

Egy darabig legalább is, aztán elkezd csepegni az eső és ideje visszavonulót fújni.
A fémkereszt szomszédságáig jutunk, majd leszakad az ég irgalmatlanul.
Egy kőfülkében csücsül tehát a társaság, míg a völgy tetejit a felhők, alját pedig az eszméletlen mennyiségű csapadék ostromolja.
Mellettünk villámok csapnak bé (a legközelebbi tán jó száz méterre vág be mellénk), elég vad élmény.
Két túrázóval is találkozunk - már visszafele jönnek a Bulz-kő irányából, amit első állomásnak szántam volna, egyikük félmeztelenül, halászsapkában és gyermektáskával amolyan békebeli horgász benyomását kelti.
Ő mondja, hogy nem érdemes a kőfülkében sokat ücsörögni, mert oda nagyobb eséllyel vág be a villám, mintha az ember elindul és megy valamilyen biztosabb helyre.
Meg is fogadjuk a tanácsát és rövidesen visszafele galoppozik a társaság a kocsi felé.

Annyi eszünk szerencsére van, hogy a sátrakat előzetesen elbontottuk volt, úgyhogy ázottan vagyunk ugyan, de a táborunkat nem tépázza meg az ítéletidő.
Az út hazafele ugyanolyan vonalon zajlik, mint idefele jövet - gördülő hegyek, legelők a dombtetőkön és a völgy kijáratánál fantasztikus fehér sziklák intenek búcsút, a végén pedig Balázs tiszteletbeli román sofőrré avattatik.
Mivel azonban a Holdringatót nem sikerült megostromolni, ide bizony nemsokára visszatérünk.

A túrát követő hetek aztán lázas készülődéssel telnek.
Hol a Gólyában futok össze egy csinos szőke csajjal (aki budainak néz mert van stílusom és egész kedves, mielőtt megsértem az orvostársadalmat kollektíven - amihez ő is tartozik nemsokára XD), hol Andrissal nézzük a svéd-német vébé-meccset körbeölelve kizárólag a németeknek szurkolókkal.
A terv azonban készen van - rénszarvasok, jövünk!

Legközelebb megindulunk tehát Északra a szokásos felkiáltással:
Te is fiam, Larsson?