Valamikor délután lehet.
Joe a széthajtható székeken üldögél és a telefonját bütyköli. Peti B. valamit poénkodik, de most nem vagyok rá annyira vevő. Mindegy, ma végre pihenek, rohadt jó az idő és el kék menni, ki a táborból.
A kedvemet az sem rontja el, hogy a portáskodás most szünetel, így a munkanapokon Husqvarnával nyírom a füvet ész nélkül. Ahogy az sem, hogy elcsesztem rajta az irányító berendezést, amikor teljes gázzal behajtottam a lányok tábora melletti kosárpálya mögötti erdőbe.
Mióta itt vagyok, elkezdtem élvezni, hogy vannak dolgok, amiket lehet vezetni. Van egy Toro nevű gyepfutó, amit egyszerű vezetni; a golfkocsik szintén egyszerűek, s a harmadik-negyedik héttől már én is irányítok párat; és van a főnyeremény, a fűnyíró traktor.
A John Deer-t Ervin használja főleg, egész addig, amíg el nem cseszi valaki (konkrétan kitöri a jobb hátsó kerekét, szerintem Giroud vagy Petykó az, a szlovák srácok valamelyike), onnantól váltásban használjuk a Husqvarnát.
A svédek trükkösen rakták össze a szerkezetet.
Az ülés kényelmes, a kaszáló része gyors és pontos, az irányító mechanizmus (amit ezen a napon k*rok el) olajozottan megy (kivéve az erdőben az embermagasságú gazban, de amikor a mocsárban száguldok vele, az sem tetszik neki) - a sebességváltón pedig sírva nevetett, akinek csak elmeséltem.
Három fokozat van, a teknős, a róka és a nyúl. A teknős a leglassabb.
Szóval ideje megpattanni a táborból. Ezen a napon megpróbálok kerót szerválni, sikerül is: egyenesen a nagyfőnökét kérem el, ami acélkék és bitang mód könnyű (kb. hat kiló az egész), a kormányán viszont egy csengő árválkodik, amit a vicces kedvű karbantartós főnökeim raktak oda Rossnak, mert egyszer sötét módon viselkedett. Illetve ez csak az én tippem, valószínűleg egyszerűen megszívatták.
A csengő bugyirózsaszín.
Így indulok útnak, miután megígérem, hogy jó leszek, és nem üttetem el magam a tavalyelőtti lányhoz hasonlóan, akin áthajtott egy kocsi és eltört a karja. Vagy fordítva, de nem úszta meg szépen, az biztos.
Utam nagyjából kör alakban le fogja írni azt, ami a tábor körül található szűk környezetben, szóval érdemes hegyezni a füleket.
Északnyugat fele indulok, cigarettáért, képeslapért és kibaszott tusfürdőért, mert New Yorkban elvették a vámosok, nehogy bombát csináljak belőle. Bár lehet, hogy a hollandok voltak. Vagy a franciák még, mindegy - a lényeg, hogy hetek óta más tusfürdőjét használom, és ez már több, mint kínos.
Ervintől kapok szappant, amit aztán valaki ellop. Közben mindenki egy cickány miatt sipákol, aki a legények fürdőrészlegében lakik, tudom is hogy hol, de nem annyira nehéz észre vennni a likat a két zuhanykabin közti fapult alján.
Lényeg ami lényeg, ugyan Geldar feltalálja magát egy darabig az ottfelejtett dolgokon, de egy tusfürdő már égető lenne.
Felinek van laptopja, amire ez idő tájt rájárok, végre az otthoniak is hallanak felőlem - de ami most fontos, vannak rajta térképek (ekkor még nincs kézzel foghatónk), azt majd egy Georg nevű fószertől kapok Lanesboroban.
Thompson felé indulok, remélve, hogy nem szakad le az ég, tűrhetőek lesznek az utak, és megtalálom, amit keresek.
Az első az oké. Felhők vannak, a szél az arcomba vág, kiállok a nyeregből és tépek mint állat, kocsi sehol. A tábor hátsó bejáratán lógok ki (a főnökasszony, Minna megtiltja nekünk, hogy elhagyjuk a tábort, ezért igyekszek inkognitóban maradni), megkerülöm a tavunkat, elhasítok a Camp Independent mellett, s kiérek az útra, no itt még nem jártam. Tapossunk bele.
Három perc víg száguldás után a hiperkönnyű keró is megrökönyödik, amikor leszállok és tolom a dombon felfelé. Tényleg, Ross másik feltétele az volt (amellett, hogy ígéretet tettem, nem üttetem el magam), hogy szereljem meg a váltót. Jé, tényleg, rá is bólintottam.
No mindegy, csak ezt bírjuk ki valahogy, majd valamit kitalálok.
Legalacsonyabb fokozatban araszolok a dombokon. Vad száguldás dombokról lefele, Pennsylvania feltárul, mint Csonka Pici a melegbárban és főleg azután.
A táj gyönyörű, rengeteg az elmocsarasodó tó, az erdőfoltok is gyakoriak, és lassacskán valami készülődik, mert elhagyok egy Susquehanna táblát, márpedig Thompson már abban a járásban vagy mifenében van. County mindenesetre. Legyen mondjuk Susquehanna megye, bárki legyek, ha ez nem indián eredetű név.
Lassacskán a Thompson táblát is elhagyom, a száguldás töretlen, illetve mégsem, mert a városka előtt van még egy óriási domb, cserébe jobb oldalon látok egy csillagsávos zászlót és egy még nagyobb spanyolt (!) egy verandás ház előtt. Őrület, mi van itt, a kertes házak az angol vidékre emlékeztetnének, de mégsem, mert fából vannak és húsz év múlva jönnek a srácok hogy újat építsenek helyettük.
A városban hat utca van azt hiszem, a templomon ferde a kereszt, a boltot pedig rövid kérdezősködés után meglelem, s bár az van kiírva a táblájára, hogy amis árukat (is) ad el, a parkolóban álló GMC azért kétségeket ébreszt bennem azt illetően, vajon ebből mennyi a kamu.
Különben is az amisok Pennslyvania délkeleti részén éldegélnek, s hajtják szekereiket ezerrel.
Biztosan emlékeztek, ők vannak valamelyik Bud Spenceres vagy Terence Hilles vagy olyan filmben, ahol ketten szerepelnek, és miután a rosszarcúak leégetik egyikük házát, ők közösségi munkában építenek egy újat. Gépek használata nélkül, mert ezt az amisok elutasítják.
Lancaster megyében gyakran látni őket divatos, szénfekete köpenyeikben lovaskocsit hajtani.
Itt azonban nincsenek, az áruikról nem is beszélve.
A boltban konkrétan a Kádár-rendszer legszebb napjai elevenednek meg, onnan is inkább egy vasárnapi nagybevásárlás utáni miliő: az égvilágon semmi sincsen, amire szükségem van, vannak viszont kerti eszközök és női sampon.
A párbeszéd köztem és az eladó közt így zajlik le:
- Hey man.
- Hey man. Where you comin' from?
- Poyntelle. It's Camp Westmont actually.
- I know those folks, sometimes they come here for something.
- I'm actually here to buy some cigarettes.
- Cigarettes. I don't have 'em. Don't have the license.
- Great. Is there any other place where I can buy them? Here in Thompson.
- No, friend! No one has license around here. I don't smoke and no one does it here really. Go to Orson. It's ten minutes to the south.
- I ride a bicycle.
- Then it's maybe more. Anything you'd like to buy?
- Do you sell shower gel?
- What?
- Shower gel. It's like body shampoo.
- Don't know what it is, friend.
- Oh.
- (megveregeti a vállam) This is country, man. We use soap!
Itt már nem bírom, elnevetem magam, majd veszek egy Dr. Peppert és áttekerek a postára, remélve, hogy a képeslapokkal több szerencsém lesz. Egy valaha jobb napokat látott postáskisasszony szolgál ki, bár felül van már ötvenen. Igen készségesen áll a rendelkezésemre, és átnyújt néhány fehér papírlapot, amelyeket bérmentesítés nélkül feladhatok belföldre, köszönhetően a jobb felső sarkukban díszelgő, színes Forever America-feliratnak.
Ennek az otthoniak aztán rohadtul fognak örülni, füstölgök, majd megkérdem a nőtől, némileg udvariatlanul, hol a legközelebbi posta. Lanesborot javasolja, meg egy helyet, amit azóta se tudok, hogy hol van (bár asszem Arlose az, úgyhogy mégis tudom, merre kék keresni) - aztán mikor kiderül, hogy keróval nyomulok, ámuldozik egyet és jól megnéz magának.
Mielőtt meghív magához mahjongozni, megköszönöm a képeslapokat, és visszaindulok.
Orson három kanyar után jön el, a Camp Independent felé vezető bekötő út után. A temploma után néhány ház, egy tehénistálló, majd egy fogadó a világ végén, és máris a GTA San Andreasban érzem magam, már csak az All my exes live in Texas hiányzik a rádióból, de mielőtt bekapcsolnám, hátha, rájövök, hogy min is ülök.
A kocsma nem okoz csalódást, tekintve hogy kora délután van és tökéletesen zárva találom. A kertben nem használt gépek, az ablakban a hetvenes évek amerikai filmjeit idéző poszterek hirdetik a sört, gondolom magamban, aztán rájövök hogy végtére is Amerikában vagyok, annyira nem kéne ezen meglepődnöm.
Ennél majd csak a Felivel és Petivel közös, Forest Citybe vezető túrán fogok jobban nézni, amikor egy olyan kerítésen találok sörreklámot, ami egyrészt a világ végén van, másrészt zárva kéne lennie. Ha pedig csak a tulaj látja a reklámot, akkor nem biztos, hogy megérte kifüggeszteni.
De az még messze, így a nyári napon süttetem magam amíg be nem áll egy hatalmas Ford, ki nem pattan egy csinibaba és egy szakállas fazon, aztán nagy meglepetésre kinyitják az ajtót, mivel ők a kocsmárosok.
Kerül Marlboro.
Mielőtt kinyit a bár, teszek azonban egy szép kört, Sal éjjeli útját követve. Sal egy nagyon fiatal srác, akinek saját kocsija van, és két kolléganője a tóparton (mindhárman úszómesterek), egy szőke csúnya meg egy barna bombázó, akit Márk tanít meg a kárpátaljai virtusra, szóval ez a Sal teper velünk a búcsúbulijuk után hulla részegen és jogsi nélkül valahova valamiért. Elég menőnek tartom, hogy saját kocsija van húsz évesen, de azt mondja, itt ez nem nagy ügy. Miután átszaggat a tehenek előtt a gyepen, megvan a kocsma és a sör is, amit kerestünk.
Biciklimmel némileg visszafogott tempóban ugyanezeket a helyszíneket környékezem, az Arlose-Forest City közti utat elérve visszafordulok, így találok rá az orsoni kocsmára, ahol az előbb leírt módon várakozok tehát.
A golfklub a tábor és Orson közt van, aszongyák olcsó a sör, és valóban. Egyébként Willy, az indián mesél róla, miután Freddel, a tábor alapítójával körbejárják a tábor közelében fekvő ivókat és megmondják, itt hamarosan sok fiatal bukkan fel és inni akarnak majd. Ne adjatok nekik.
Willy azonban nonkonformista és szerintem kedveli az anarchiát, így elárulja nekem a kocsmák hollétét, én pedig igyekszem felkutatni őket. Jól esne már egy Arany Ászok.
Persze ez csak vicc, a Lamaziusszal közös tengerifőzésünk óta már csak a Balatoni világos.
Mellékszál: 2012 (?) nyarán veszünk egy rekesz sört, tengerit lopunk Majk határában, és amíg az fő (órák hosszat, hisz augusztus vége van, rég nem zsenge), gitározunk és megisszuk a rekesz felét. Az idő előrehaladtával értelemszerűen egyre inkább elszabadul a free jazz (ami valahogy mégis a Katéter zenekar soundcheckjeire emlékeztet, na az a nem piskóta), de öröm az ürömben, hogy a kukorica kis jóindulattal ehető lesz. Másnap gyalog át Gántra szandálban, éjszaka, s mivel feltöri a sarkam az istenverése, csak rövid távú Vértesi barangolások következik. Lamazius jókat rikolt éjjel, mikor mozognak a sűrű sötétségben a vaddisznók.
Balatoni világos és Arany Ászok híján Yuengling kerül hozzám, miután a golfklub felső-középosztálybeli közönsége elhúzza a száját a kinézetemen, pedig szimplán sáros vagyok, biztos ők is eltanyálnak néha két birdie között.
Poyntelle-be tekerek, Jerry most nincs otthon. Övé a Poyntelle General Store, emlékszem, ide a szlovák szépséggel, Miš-sel jövök később, ő a vázon utazik és erősen kell fogódzkodnia, le ne zúgjék.
Nincs mese.
A táborban elégedetten nyugtázzák, van cigi, Joe kap egy-két képeslapot, nem kell többé a szünetje alatt sprintelnünk a poyntelle-i postára, ahol ráadásul sosincsen egy darab sem.
A söröket igazságosan eladom, nem is keresek rajtuk igazán. Károlyi, aki Debrecenből való, természetesen úgy kapja, mint ahogy vettem, a hajdúk mindenhol hajdúk. Még Amerikában is.
Az elkövetkezendő napok történései későbbre maradnak, megint egy délutánt sikerült megörökíteni csak, és hol vagyunk még a medvéktől, a megmászott rádiótornyoktól, és a fehérfejű halászsasoktól. Azokból mondjuk nem lesz túl sok.
Geldy
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése