Véget érnek a lusta hétköznapok és a délelőtt tízes kelések - Geldar munkába indul.
Januárban még főleg tréningekre jár, miután megtért Portugáliából (gyoggyantott videó fentebb), majd hamarosan megpróbál úgy tenni, mint aki tudja is, hogy mit csinál - tudjuk, hogy ilyenkor mi szokott történni.
Na de mivel is foglalkozik pontosan?
Pénzek jönnek be számlákra, hősünk pedig elhelyezi ezeket. Ha a pénzek nem jönnek be, hősünk veszett kutya módba kapcsol, de nem az idős nénik nadrágszárát ráncigálja, hanem viszonylag hatalmas pénzintézetek és cégeket keres meg - biztatván ezeket, hogy tegyék meg, hogy elsétálnak a bankba.
Kik között zajlik mindez?
Van Adri, egy régi egyetemista csoporttársam - csinos, de elég felszínes leányzó.
Van a Little Finland - egy idősebb finn hölgy meg egy finnül jól beszélő magyar lyány, jelenleg mellettük ülök s ebédelni is együtt szoktunk. A finn hölgy még szokja Magyarországot, bár már tíz éve (!) itt él. xD
Van amit sosem tudunk megszokni - finn szemmel erre még nagyobb esély kínálkozik.
A főnökeim szintén hölgyek - eddigi cégeimmel ellentétben értik a dolgukat, az egyikőjük pl. tud alapvető programozási dolgokat (!). xD
A német régióban két csaj és egy idősebb nő ül, aki azóta már csapatvezető máshol - a kezdeti benyomásaim róluk is jók.
Aztán van Jurij, de nem Gagarin, aki kicsit olyan mint én szellemiségben - egyébként ukrajnai orosz, élt Írországban, rendszerint méltatja a nők alakját és nem riad vissza a határozott fellépéstől.
Végül pedig van Miss Estonia.
Vele van a legtöbb probléma a kezdetekkor - olyan mint egykor Bori nevezetű csoporttársam egyetem alatt.
Folyamatosan irányítani próbálja az eseményeket (ekkor még legalább is), annak ellenére, hogy alapvető dolgokkal nincs tisztában és rendszerint jókorákat ég.
Vele kb. áprilisra alakul ki valamiféle munkakapcsolatnak nevezhető valami, addig egymás vérét szívjuk és majdnem minden nap összeveszünk.
Azért remekül érzem magam - egy diszorganizált helyet szervezettre felváltani mindig nyerő ötletnek tűnik és még most is, hogy eme sorokat írom júniusban, úgy tűnik, hogy bizony megérte.
Január végén egyetlen igazán említésre méltó esemény történik - elmegyek végre megszerezni a koncertfelvételünket a nyúl alá.
És beindul a cigánykodás természetesen.
Semmi nem úgy, semmi nem akkor és semmi nem ott megyen, ahogy ott ez már csak szokásban van.
Végül hajnalra jutok haza a felvétellel miután órákat töltöttem a hasis füstjében és már a f*szom kivan az egésszel.
Potterrel ekkoriban azzal kísérletezünk, hogy próbatermet bérelünk Manhattanben (leánykori nevén Újlipótváros) és oda egy órára beszabadulva próbáljuk megváltani az oroszlányi bányászok otthon felejtett feleségeit.
Nem rossz-nem rossz, de igazság szerint sokat nem lépünk előrefele.
Ezen vajmi keveset segít, hogy Potter mester hamarosan kiküldetésbe indul, és a munkája vidékre fogja szólít'ni, úgyhogy a Countless Vans reményeim szerint minél rövidebb időtartamra ugyan, de szünet alá helyeződik.
Lezárul a január, jövel február légy vendégünk, áldd meg, amit löktél nékünk - hózáporokat, esőt és
 |
| Baller mester, háttérben jeles öcsém. |
El is viszem gyorsan öcsém kocsmájába, és néhány ser mellett elbeszélgetünk a régi jó időkről, amikor nem engedték be Poyntelle egyetlen kocsmájába, vagy amikor jó cimboránk, az angol Joe arcába közelről elementárisat szellentett, majd ezt még aznap visszakapta (!). xD
Egy angoltól azért ez nagy szó.
Másnap ő korán el Izráelbe, én tovább a behajtók rögös és egyáltalán nem stresszmentes útján.
Ekkor már egyébként forr valami a boszorkánykonyhámban.
A Viktorral és Atival közös portugál kaland ráébreszt arra, hogy nem tartok a huzamosabb külföldi jelenléttől sem (ne feledjük, pánikbetegségből lábalok kifele ekkoriban), így csakhamar cselekvésre is szánom magam.
Egy februári sörgőzös kvízestén Lacával és Tibivel (informatikusok, de jó fejek / oroszlányiak, tehát jó fejek) elhitetem, hogy Svédország nyáron a legszebb (ez bizonyos is), valamint hogy egy esetleges kalandozást ott amúgy mindannyian kibírnánk (ez még kétséges :D ).
Az érdekességek onnantól kezdenek adódni, hogy nem feledik, és a következő héten ismét szóba kerül a dolog, még csak annyira komolyan, mint amikor Orbán Viktor az Európai Parlamentbe téved és a résztvevőkkel együtt mindannyian harsányan hahotázunk a dolgon.
Az érzés azonban hétről hétre erősödik, és mégiscsak lehet valamiféle meggyőzőkészségem, ha két, nem túrázáshoz szokott cimborával el tudom hitetni, hogy a szép az nagyon szép, a táv meg leküzdhető - egyébként az. :D
Eljő tehát március, már Lacával kettőnknek van jegye.
Eztán már Tibinek is érkezik a fejlövés, ahogy apám mondaná.
Már márciust írunk, amikor találkozok a Király utca környékin Andrissal, a Berlinben élő fotós cimborámmal, és őt is meggyőzöm arról, hogy a tundrán készült képek a legjobb képek.
És így tovább.
Így érkezik el március idusa, amiről azonban már csak legközelebb ejtek szót.
Legközelebb kirándulásokkal, enyhe sörgőzben, Kiscsillaggal érkezek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése