Russian Girl Rising - 13. rész

Hölgyeim és uraim!

Eljött az erózió és az abrázió ideje.
Minden banda életében eljön az a pillanat, amikor betelik a pohár.
Ebben a bejegyzésben pedig azért ki fog folyni a Rákóczi világos pár pohárból - érdemes lesz velünk tartani!

Szóval onnan folytatjuk, hogy megvolt az orosházi koncertünk, többé-kevésbé tűrhető a hangulat.
Kezdek mondjuk belefáradni az egyre gyakrabban felsejlő, mindig a háttérben zajló kavarásokba és homályos, egyre prominensebb frakcióharcokba, de előtte még azért stúdióba vonulunk, hogy rögzítsük az első EP-t követő második korongunkat.
Ez szintén egy középlemez, szintén Dé tervezte a borítóját és az Under the Glow címmel jelenik meg nemsokára.
A borítón egyébként elég autentikus módon Déék oroszlányi tömbje szerepel... :D

A stúdiózást ezúttal a legendás Puha Szabolcs stúdiójában terveztük megkezdeni - de nem vele, hanem egy Angliából frissen hazakerült hangmérnökkel, Hanga Bennel a kormánypálcánál.
Máté régi ismerettsége, biztos jó...
Legyen tánc!

Az első EP-nk felvételei az Oposszumban zajlottak, majd a sávokat már emez a csóka keverte ki (akkor még Angliában) és összességében én elégedett is voltam a végeredménnyel; nem tudtam azonban, hogy a stúdiózás hogy fog zajlani nála/vele.
Június közepén el is kezdtük a dógokat az Oktogon közelében található pincehelyiségben.

Máté körei mentek először le, a dobokat sikerült rendben rögzíteni - ezek után Miló percei következtek.
Csakhamar meg is voltak a ritmusszekció részei, Pöttyel folytattuk.
Kicsit voltak aggályaim előzetesen a pontosságot illetően, de marha jól lehozta ő is, aztán megérkezett Dávid szólógitárt rögzíteni.

No itt már kicsit billent a dolog, mert ő ugyan többé-kevésbé jókat komponált meg otthon (kivétel a Going Nowhere), viszont mindenképp szerette volna előtérbe tolni a részeit, elsősorban Pötty rovására.
Nekem ez különösebben nem tetszett, mert az első EP-nk keverési szakaszánál irgalmatlan sok időt b*sztunk el azzal, hogy a ritmusgitár helyenként egész egyszerűen eltűnt.
Mivel ugyanaz az ember keverte azt is, mint most a másodikat, nem akartam megkockáztatni, hogy már a felvételi fázis úgy nézzen ki, hogy a szólógitár hallatszik, a ritmusgitár meg valahol elroszog a háttérben, jóvanazúgy.

És kivételesen nem azért, mert ez az én munkámat is leküldte volna a süllyesztőbe (a dalok többségét máig én írom - ritmusgitár + szöveg + ének), hanem Pöttyét is, ahol már kifejezetten égő lett volna, ha annak az embernek tűnnek el a részei, aki kitalálta a dalt (Going Nowhere + Autumn Leaves) és az albumon egyszerűen nem hallatszik az egészből semmi.

Pötty akcióban!

Ennek némi birkózás lett a végeredménye - Pötty viszonylag hamar elfogadta, hogy oké akkor ő eleve halkabb tartományból indul majd helyenként, én viszont jártattam a számat.
Nem is keveset és nem is túl szépen.
Azt akartam, hogy az album a zenekar mindegyik tagjának tükrözze a munkáját és ne egy Dávid feat. Russian Girl-album legyen.
Főleg úgy ne, hogy nulla darab dalt és nulla darab dalszöveget írt meg ezen (is).

Egy nagyjábóli kompromisszum után folytatódhattak a munkálatok pár nap múlva - immár velem a kínpadon.

Az énekfelvételek kifejezetten sarkalatos pontjai egy-egy albumnak. 
Ha sz*r az ének, az egész album sz*r lesz.
Ez természetesen az összes hangszerre igaz, különös tekintettel a dobra és a basszusgitárra.
A többit úgy-ahogy azért el lehet rejteni a keverés meg a master során; ha pontatlan a ritmus- vagy a szólógitár, össze lehet azért ollózgatni innen-onnan.
F*s énekkel azonban nem lehet eladni egyetlen egy albumot sem.

Izgatottan álltam tehát oda a mikrofon elé, lássuk!
Hát az első fél óra-óra egyáltalán nem volt bíztató.

Az első, besült énekfelvételek alatt.

Nem volt különálló énekkamra, vagy -helyiség, ehelyett a hangmérnök mellett álltam egy kottatartóval, egy mikrofonállvánnyal, egy többszázezres mikrofonnal és egy rosszul szigetelő fülessel, amely egyáltalán nem zárta ki a külső zörejeket, zajokat és ahol mikroszekundumos késéssel hallottam a zenét.
Már amikor hallottam, mert hol ki volt némítva, hol nem.
A többiek feszült figyelemmel várták, mi lesz, majd miután megrezzent a telefonom, és hangos nevetésben törtek ki, kizavartam mindenkit, mert kezdett sok lenni a Scheiße egy napra.

Na most aki már stúdiózott életében, az tudja, hogy a koncentráció nagyon fontos a felvételek szakaszában.
Én ekkor bátran nekifutottam úgy a daloknak, hogy f*s volt a füles sokszor illetve a mikroszekundumos késés vissza-visszatért a fülembe, ami a zenét illeti.
Szóltam párszor, hogy ez így nem lesz jó, a hangmérnök kattintgatott párat, aztán folytattuk.
Nem kellett volna.

Ez bizony masszívan vissza is vetette a teljesítményemet, nem mertem bátran énekelni és miután elkezdtek kijönni az előkevert felvételek, elképedve tapasztaltam, hogy ezek rosszak egyszerűen.
Máté volt az első, aki föltette a kezét, kimondván, hogy ez ergya - hozzátéve azért, hogy élőben ennél sokkal jobb vagyok.
Dávid egy mikroszekundumos késéssel jött kontrázni, hogy igen-igen, most már el kéne menni énektanárhoz meg felkészülten jönni stúdiózni.

Ez azok után remekül esett, hogy az első EP-nk fölvételei alatt én lettem meg a leghamarabb a részeimmel, őt viszont kivágta a hangmérnök első este, hogy gyakoroljon.
Hősünk ugyanis improvizálni akarta a Child God c. dalunk szólóját, de olyannyira nem ment, hogy Restás úr megkérte, legközelebb legalább valami halovány ötlettel érkezzen meg, ne ott ötleteljen, miközben ketyeg az óra és már mindenkinek tele a f*sza (az élen a producerrel/hangmérnökkel), elsősorban vele.
A második EP stúdiózásánál az ilyen kellemetlen pillanatokat megelőzve már ő maga vonult haza a Gates of Dawn felvételei előtt, mondván, hogy hát ide nem igazán tudja mit kéne, majd otthon kigyakorolja.
A dalt amúgy hónapok óta játszottuk, de sebaj.

Szóval igen, ezek a dolgok mindig rombolják a morált - Máténak azonban velem kapcsolatban ettől még igaza volt.
Miután beláttam, hogy az első körben az énekem egyáltalán nem sikerült jól, másodjára már nem akartam ott ácsorogni az Oktogon melletti pincében full méltatlan körülmények között és kapcsolatba léptem az Echo Stúdióval.
Aki figyelmesen követi a zenekarunk történetét, annak ez a név ismerős lehet - az első EP-nk felvételei alatt itt javítottam ki a Child God énekfelvételeit.
Ott mondjuk nem én voltam a ludas.
Egy keverési hibának köszönhetően az összes s, sz, c, z hangom a dalban úgy hangzott, mintha beszédhibás lennék, ezért ezeket az Oposszumtól nem túl messze eső Echóban javítottam ki.
Ezúttal hat dalnak rohantam neki itten nagy lendülettel (és némiképp sértetten, Dávid énektanáros kommentje miatt).
Két részletben sikerült is a dolog: voltak olyan dalok, amiket életemben nem tudtam ennyire jól elénekelni (zenészek kedvéért mondom: az Echoban marha jók a feltételek énekfelvételek szempontjából) és voltak olyanok is, ahol jónak gondoltam, még ha nem is kiválónak, ami felvételre került.

Ezek után lezárult a recording szakasz - jöhetett a keverés!
Itt a fentebb megénekelt problémába ütköztünk jó néhány dalban - a ritmusgitárt, mivel eleve halkabbra lett véve a felvételekkor elsősorban Dávid ügyködésének hála, sok helyen egyszerűen nem lehetett rendesen hallani.
Ben barátunk több hetet dolgozott azzal, hogy ez ne így legyen.
Ezt fejeltük meg azzal, hogy az általam (egyébként máig) stabilnak érzett énekfelvételek Dávid és Máté szerint változatlanul sz*rok voltak, úgyhogy ők be is jelentették hamarosan a kilépésüket.
Puff neki.

Csütörtök este - színpadon a Russian Girl!

Miló véleménye az volt, hogy nem ütnek igazán, Pötty szerint működtek, én meg máig úgy gondolom, hogy ez volt a max, amit ki tudtam hozni.
Később azért nem volt rossz számos rockmagazinban azt visszaolvasni, hogy az ének kiemelkedik a dalokból stb. - tehát mégsem vagyok teljesen csöves bánat ezek szerint. 

Ilyen nem kifejezetten emelkedett hangulatban vágtunk neki a következő koncertünknek Szolnokon.
Ide Máténak hála jutottunk el - s egyben ez volt első fesztiválunk is! :D
Állatira büszke voltam és boldog! 

A Tiszavirág híd alatti területre vártak minket júlus negyedikén, az amerikai függetlenség napján a B színpadra.
Előzetesen nem tudtam pontosan mire számítsak - időben megérkeztünk, fölszereltünk stb.
Két sör után lelkesen körbevizeltem a Tisza partját és fel is vonultunk a színpadra megmutatni, mit tudunk.

Molnár Robi (ex-Árnyak, Molnár Róbert Band) felkonfjában megemlítette, a zenekarnak jót tett a basszusgitáros-csere és a fő vonzererőnket továbbra is az énekem adja (ez a korábban említett kommenteket követően kicsit azért helyrebillentette a béka s*gge alatt levő önbizalmamat).
Maga a koncert jól sikerült, nagyjából 100-150 embernek játszhattunk. 

Kicsit félek, mi lesz itt...

Na azért nem arra kell gondolni, hogy mind a száz ember előttünk ropta sikoltozva, a bugyijukat időnként az arcunkba dobálva - a legtöbben a sörpadoknál ücsörögtek.
Viszont végig figyeltem, mi történik körülöttünk és örömmel állapítottam meg, hogy a fölöttünk átívelő Tiszavirág hídon nem csak meg-megállnak az áthaladó emberek, hogy belehallgassanak a zenénkbe, hanem páran le is jöttek róla, és a gát korlátján átmászva (!) be is óvakodtak, hogy közelebbről is szemügyre vegyenek bennünket.
Mondjuk megtehették, a rendezvény ingyenes volt... :D

Itt tehát egy egész jó koncertet adtunk a fentebbi előzmények ellenére - jól is szóltunk és azt gondolom, ide vissza is fognak minket majd hívni - a youtube-csatornájukon el is érhető egy dalunk felvétele!

A júliust egy rendkívül szórakoztató podcast-adással zártuk. 

Telefonáltam párat és Pöttyel azon kaptuk egy szép napon magunkat, hogy a Normafa felé száguldunk néhány sörrel fölszerelkezve (Miló úgy volt, hogy szintén jön, de végül azt hiszem, a  CBD-vel léptek épp föl). 

A Tiszavirág híd alatti színpadon.

Az Utolsó Hullám dalszerző-énekese, Motyó és Lvcretia várt itt minket.

Utóbbi goth DJ, sőt igazából mindkettőjük az (is).
Előzetesen nem tudtam, mire számítsak.
Mi nem játszunk goth zenét, és ahelyett, hogy az esemény fényét emelendő, tisztességesen feketébe öltöztünk volna (miután csúnya nőknek sminkeltük magunkat), ezúttal is úgy néztünk ki Pöttyel, mint valami bokodi csábító a szántásban, amint épp a 19 és fél éves Kolompár Cecíliáról igyekszik leédesgetni a leopárdmintás tangáját.
Az interjú maga kifejezetten jól sikerült, mind Motyó, mind Lvretia értelmes kérdéseket tettek föl - a felvétel itt meghallgatható.
Pötty nem bánta volna, ha a meleg cigány hangosítóról szóló félmondatomat kivágják, de ez végül bennmaradt... :D
Annyi baj legyen, végül is egyébként a munkáját megdicsértem.
A Normafáról beb*szva lejönni a városba egyébként hatalmas móka, mindenkinek ajánlom. :D
Négy sör után benézed a buszmegállót, feltűnik, hogy van forgalom Buda elitebb hegyein is, végül pedig mikor megérkezel a Déli mellé valaki más frissen csapolt húgytócsájába (immár valamilyen okból kifolyólag gyalog) - kiderül az is, hogy még mindig g*cire utálod ezt a várost - vagy mégsem?

Így zárjuk 2024 júliusát - legközelebb az augusztus következik és elhangzanak a Russian Girl 2.0 záróakkordjai is!
Érdemes lesz akkor is benézni.

Jó éjt mindenkinek!