Visszatérés a Csodavárhoz

Üdv feleim!

Ismét jelentkezem.
Telnek-múlnak a hetek-hónapok, Bendi fiam immáron 5 hónapos!
Nagyon aranyos kis fickó - és nagyon hasonlít sármos apjára illetve szépséges anyjára is - valószínűleg nem a postás alkotott tehát.

Legutóbb ott hagytuk abba, hogy elérkeztünk a Russian Girl történetével a közelmúltig, így azt most félreteszem és megosztom veletek egy újabb erdélyi kaland részleteit!

Tavaly november nyolcadikán ugyanis visszatértem oda, ahol minden elkezdődött, azaz a Csodavárhoz - egész pontosan tizennégy (!) év után!
Na nem azért, mert elfelejtettem, hol van... :D
Hanem, mert Erdélynek számos érdekes helye van még - ezen felül a Csodavár (románul: Cetățile Ponorului) emlékeztetett erősen egy egykori on-off kapcsolatomra egy Sandybell nevű leányzóval, akit viszont nem akartam fölidézni, így elkerültem eme helyet.

Egész tavaly novemberig.

Történt ugyanis, hogy a Barhole-os kvízesten összebarátkoztam két (sőt három) nagyon érdekes emberrel.
Az eredeti rivális csapatunk ott a Propozál nevezetű, ahonnét Almássy grófot már el tudtuk téríteni pár erdélyi kalandra, de ez most egy másik (talán kevésbé közvetlen) rivális csapat, ahonnan sikerült megismerni váratlanul értelmes formákat.
Sara pl. egy kaszinóban dolgozik, és remekül énekel.
Yannis remekül beszél németül és van egy elképesztő Lajcsis sztorija is, amit lehet hogy egyszer elmesélek, mert zseniális.
Zoller pedig józsai.
Erről mondhatnám, hogy akkor alapból jó fej (ismerek onnét még egy embert), de mivel ez a település Debrecen része, és elképesztően sok f*sszopót ismerek szülőhelyemről, ezért úgy mondom: nem alapból ettől jó arc, hanem egyébként. :D
Utóbbi kettővel és Mr. Reddel egyszer csak egy átmulatott pesti éjszakán elhatároztuk, hogy el kéne menni Erdélybe. Yannis eredetileg Szibériába szeretett volna menni Zollerrel, ahova engem is hívtak - de miután kiderült, hogy nemsokára apuka leszek, ezért azt javasoltam, nézzük meg Erdélyt, úgyis jók a román sörök, csodás a táj és (ha jól emlékszem) nagyon igazán egyikőjük sem ismerte.
Jó.

Ekkor már Kengyelen laktam Tamival (Bendi mester még a pocakjában úszkált), úgyhogy először fölutaztam kvízezni-italozni csütörtökön, majd másnap belevágtunk a nagy kalandba - estefele.
Ezen a napon még nem keltünk át az erdőkön túlra, hanem Nagyimnál szálltunk meg Szoboszlón.
Ő slambuccal várt minket és Mr. Redet már ismervén köszöntötte a társaságot - természetesen pálinkával.
Yannis nagyon jó ízűen evett a slambucból, s úgy mesélte, neki ez az étel teljesen kimaradt korábban. 
Hát - a Hajdúságban ha végigkopogtatsz egy péntek este huszonöt házat, három-négyben bizony éppen ez lesz az asztalon, az ötödikben meg még éppen fő... :D

Másnap elindultunk a kéklő-zöldellő hegyek felé - persze Szoboszló határából még nem látszanak ezek, de ahogy elhagyja az ember a HU-RO határt, szinte azonnal föltűnnek a Réz-hegység előhegyei.
Elődombjai?

Elhúztuk az időt (illetve a határon elvesztettünk egy órát, Románia egy másik időzónában található), úgyhogy hiába terveztem aznapra, hogy behatolunk a Pádis-fennsíkra, ez végül is ahogy telt a délután, egyre inkább látszott, hogy nem fog menni. 

Belényes központjában.

Főleg azután, hogy Belényesen a La Popular nevű étteremben megadtuk a módját az ebédnek.
Értsd: Zoller rendelt egy becslésem szerint 3-4 emberre tervezett hústálat, amit nagyjából negyven percen keresztül csináltak, és mán mindenki túl volt lassan a csorbáján, micsén, miegyebén, mire kihozták.

No de akkor aztán.
Hát én életemben nem láttam ennyit enni egy olyan embert, akin ez cseppet sem látszik. :D
Zoller mester egyáltalán nem egy Piedone, de simán eltüntette a nekem két napra elegendő elemózsiát tartalmazó mindenséget.
Ezek után jöhetett a lassú emelkedés, és a behatolás a hegyek közé.
Vaskohsziklásnál megrohantak az emlékek - 2010-ben itt láttam életem első (és eleddig utolsó) mobil kecskepásztorát például, aki Mekk mester távoli rokonait bicikliről terelgette sok-sok évvel azelőtt, egy nádpálca segítségével. 
Balkan Rising. 

Zoller a pult mögött.

Fölfele haladva a Köves-Körös partján megnéztük a Bulz-követ (mely nem azonos a Jád völgyében tanálhatóval), néztük a a vadul zubogó vízbe hulló barna és sárga leveleket, majd megkíséreltük elfoglalni aznapi hajlékunkat.

Na most az esteli szállásunk igen kacifántosan alakult.
Az erdélyi/felvidéki/vajdasági magyarokkal kapcsolatban sokaknak (főleg azoknak, akik életükben egyszer vagy egyszer sem jártak ott), gyakorta van valami romantikus, kicsit múltba révedő érzése.
Most nem a Betyárseregre és egyéb, a társadalom intellektuális perifériájára szorult elemekre gondolok, hanem csak az enyhébb nemzeti érzelműekre, akiket megérinthet az, hogy "otthon" van.
Tiszta szív, valódi becsület stb.

Érkezés a Pádisra.

Na most nem akarom rombolni a piros-fehér-turulvér mítoszt, de a külhoni magyarok közt is akad bőven ravaszkodó, cigánykodó nyommantott.

Így esett, hogy az előre megbeszélt szobák helyett egy emelettel föntebbieket foglaltunk el, majd a panzió tulaja/intézője plusz felárat számított fel nekünk, mondván, hogy hát ő oda akkor vendégeket nem tud elhelyezni.

Édes szép szívem.
November volt, a három emeletes panzióban a negyvenöt szobára nyolcan, ha voltunk - ezt a kamu szöveget ne már.

A még jobb azonban az volt, amikor már mindenki elment aludni szombat este és kitört a parti.
Mr. Redet nagyon régen láttam ennyire berúgva, a kvízen nyert Jägernek igencsak sikerült a nyakára hágni... :D 

A Glavoj-rét.

Zollert és Yannist már viszont láttam elázni - én sem akartam lemaradni és tényleg totálisan betintáztam est végére. 

Yannis ivós játékát okolom, amely egyébként amennyire egyszerű, annyira zseniális - aki eljő vélem a legközelebbi kalandra, annak vagy én (vagy még inkább majd ő) lehet, meg is mutatja.
Nagyon frappáns!
A vécé mellé azért négy sör és pontosan nem tudom, mennyi jäger elfogyasztása után éjjel fél kettő fele elhelyeztem egy rókát, amit másnap azért (azt hiszem) föltakarítottam... XD

Másnap reggelinél javított az (egyébként Anett nevet viselő) panzió, mert az ételre abszolút nem lehetett panasz, illetve kávé-tea is volt sok.
Volt ára is bőven, de emiatt azért duplán már nem háborodtunk föl, tényleg jó volt.

Na de gyerünk föl a hegyekbe!
A Pádisra való megérkezés már önmagában kalandos. 

A Csodavár egyik kürtőjének peremén.

Vasaskőfalvától (330 tszf m.) egészen 1300 (!) méterig emelkedik az út 20 kilométer alatt, úgyhogy - Zollert leszámítva, aki vezetett - a társaság egyre gyakrabban tekintgetett a háta mögé, s csodálta az egyre látványosabban fölszökő ormokat az út két oldalán.
Pádisra megérkezni kifejezetten nosztalgikus érzés volt.
Annak idején 2010 nyarán jártam itt és elég hatalmas volt a népsűrűség - mind románok, mind ottani magyarok tömegével tették tiszteletüket, rendes sátorerdő volt a mélyebben fekvő részeken.

Nos, 2024 novemberében szinte teljesen üres volt az egész. :D
Meglepetten láttam, hogy azóta fölállítottak egy könyves jurtát, ahonnan el is hoztam egy román nyelvű irományt.

A Csodavár maga egyébként egy megdöbbentően mély dolina, illetve pontosabban dolinák sora.

A három muskétás.

A mélyben barlangok húzódnak, és van olyan mélyedés is, amely a föld alatt, egy általában hatalmas vízben álló barlangon keresztül érhető el.
Ilyesmire most nem készültünk, de a legnagyobb kürtő peremén azért végigsétáltunk a társasággal, akik álmélkodva nézték a pokoli mélységeket és a peremen zöldellő fenyveseket!

Mr. Red aztán gondolt egy merészet és kitanálta, hogy ereszkedjünk le a lehető legnagyobb kürtő legaljára.
Jártam már ott, de most az egész terepet dér fedte és csak sziklákon lehetett (volna) kapaszkodni, úgyhogy nemsokára érkező kisfiamra gondolva végül is nem mentem le vele végig, amit utólag nem bántam meg (és szerintem Tami sem). :D
Jöttek viszont közben páran lentről - egy ottani magyar és két román fószer, ők javasolták nekem, hogy figyeljek jól - a szemközti sziklákon ugyanis fekete hegyi kecskék szoktak mászkálni.

Hősünk a Glavoj-rét kijáratánál.

S csakugyan: rövid, de intenzív szem-meresztés után ki is szúrtam egyet, aki a konkrétan függőleges mészkőfalon ereszkedett lefele vidáman... Senki sem tudja, mi célból, mert növény fölötte-alatta nem volt - de egy 80 méteres szakadék viszont igen. 
A kürtő megkerülése után visszaértünk a Glavoj-rétre, ami a Pádis közepén található.
Zoller kocsijával egymaga hajtott ki, mert annyira le volt ültetve, hogy ha még hárman beleültünk volna, konkrétan fönnakadtunk volna a kövesúton. :D

Hazafele ismét Belényesen álltunk meg enni.
Ezúttal a Time Out nevű pizzériában, ahol egy meglepően közepes burgert ettem - a többiek viszont mind elégedettek voltak azzal, amit választottak, úgyhogy mindenképp ajánlom!  

A csinos cigány pincérnő pedig először türelmesen meghallgatta, ahogy románul elmondom neki, ne hozzon hagymát a hamburgerembe, majd közölte, hogy tud ám magyarul. :D
Trükkös.

Zoller elhozott Kengyelre, a többiek pedig Pest fele porzottak el.
Biztos vagyok benne, hogy lesz még közös kaland, nagyon jó volt!