Valahol ott maradt abba a folyam, hogy a Polish Armyt és Lilyt bringatúrára vittem a vízeséshez.
Se shotgunos őrült, se forgalom, szóval a lemenő Nap fényében szépen fölgyalogoltunk Lilyvel a Jákob Lajtorjája nevű földúton és maga Szent Péter hívott meg fröccsözni Humbák Ferihez, illetve asszem aznap pont szabadnapos voltam.
Vagy ő volt az.
Néhány nap múlva viszont tényleg elindult az ereszd el a hajam a bárban.
Sous chefünk belevetette magát az éjszakába, s vele tartottunk jó páran a jól bevált Poyntelle Innben (gyalog a tábortól kb. tizenöt perc).
Tót barátunk (János vitéz, a harmadik számú szakács) minden férfiasságát latba vetve ekkor már erősen fúrta őt a konyhában, úgyhogy a retorzióktól (irgalmatlan verés) tartva ez idő tájt már inkább magányosan feküdt az ágyában szlovák rapet hallgatva, vagy ha szerencsés napja volt, Dia fenekét fogdosta.
Lényeg ami lényeg: Duane barátunkkal irgalmatlanul beb*sztunk. A Polish Army egyik prominensével, Damiannal el is kezdték faggatni Csengettyűt az esti szokásairól a hálóban, de nem sok derült ki - illetve konkrétan a semmi derült ki. Erre mindenki jót derült, egyedül Hősünk nem (erről Csengettyű nyár végére teljesen elfeledkezett amúgy, de ez legyen az ő baja).
Ők ketten Esztivel egyébként elég verhetetlen párost alkottak. Esztiről már megemlékeztem, de hozzá kell tennünk, a maga módján cinkostársnőjének is megvolt a magához való esze (meg a humorérzéke).
De ha választani kell, nem kérdés, ki bújhat az ágyamba.
Egyértelműen a Head Chef, Cathy.
Hatvan év tapasztalata valószínűleg kárpótolná az embert azért, hogy a hátralévő életét az ágyában, álmatlanul vergődve tölti, miközben vadul sikoltozik és a párnájába zokog felváltva.
Az ágy mellett üres levél Xanaxok, nem-e.
A főnökséggel időközben egyre jobb lett a viszonyom.
A menedzsmentből főleg tavaly egy csomóan lenéztek (fogalmam nincs miért, zsidózni meg csak azért sem fogok), idénre ez megváltozott.
Amikor ügyeltem a kapunál keddenként hat és tíz között, többször is hagytak ott nálam megmaradt kaját (a Gazella és a Dán nagy örömére, akik időnként lejöttek megnézni, felvágtam-e már az ereimet egy műanyag késsel és megették a kajám felét).
Apropó műanyag kés.
Afrikai, csavart szarvakkal rendelkező kollégám ekkoriban találta ki, hogy a golfkocsikat műanyag késekkel kiválóan be lehet üzemelni.
A vizes csöbrök kiszállítása az ő feladata volt ez idő tájt, elég az hozzá, hogy sportosan vezette őket (vadul kapaszkodtam és rikoltoztam általában, ha egyáltalán beültem mellé).
Az egyik első alkalommal a leghosszabb, limuzin becenevűt kötötte el (az én "talált" kulcsommal, de ez mellékes).
A száguldás a go-kartpályán nem is maradt el, ahogy Scottie fiú elképedt tekintete sem, amikor elhagytuk a pályát és teljes erővel átszáguldottunk a cirkuszi trapéz alatt.
Isteni szerencse, hogy nem ismert fel, szerintem aznap épp nem az a póló volt rajtam, ami őszerinte engem ábrázolt.
Vagy nem volt rajtam baseball-sapka, ki tudja.
Gazella barátunk itt nem állt meg azonban.
Aquatics Directorunknak (magyar földön: úszómester) ugyanis volt egy elég gyors verdája.
Ő és csatlósai elég gyakran használták arra, hogy átmenjenek egyik épülettől a másikig, óránkénti 35 km/h-s sebességgel küzdve a tíz-tizenöt méteres távok ellen és ekkor előlépett cimboránk az árnyékból.
A következő napon egy eszméletlen ideges angol döcögött a kapum felé míg én próbáltam leplezni a vigyorom valahogy (asszem bebújtam a portára, amíg elmúlt).
Aztán megesküdött, hogy kinyújtóztatja azt, aki a felségjelzését (Robbie's Cart + folyamatábra, mi a teendő abban az esetben, ha beülnél a kocsiba és nem te vagy a makákó) a létező leglassabb, hátul defektes buggie-ra ragasztotta át.
A viharfellegek tehát gyülekeztek.
Illetve dehogy gyülekeztek.
A Gazella ténykedésére sosem jöttek rá, max arra, hogy úgy vezet, mint Colin McRae bespeedezve, szóval elvették tőle a limuzint.
Maguk a viharfelhők végre eltakarodtak (kb. két hetes folyamatos tevékenység után) és Aqua-val végre megnyitottuk a US Open Wayne Countyba kihelyezett előszobáját, maradjunk annyiban, hogy az előselejtező bírái gyakran tartottak volna sörszünetet a válogató alatt, bár előfordulhat, hogy valami erősebb, teltebb szeszes italra lett volna szükség az élmény kibírásához.
Azok a szervák.
A returnök a girls side-on.
Az ellenfél tisztelete.
Az ütők tisztelete.
A pályán átgyaloglók tisztelete.
Elöljáróban meg kell jegyeznem, hogy vízben született cimborám jobban ismerte a tenisz szabályait nálam, bár állítása szerint nem tudott rendesen játszani (a tie-break szabályait pl. ő magyarázta el).
Ehhez képest, ha épp nem volt semmi kínja, egész tűrhetően szervált (kivéve persze, amikor négy kettős hibát ütve egyenlítettem ki egy állást ((úgy, hogy abban a gémben nem értem labdához)), de az később volt)...
A returnök a girls side-on technikáját egyébként szabadalmaztatni kéne. Mivel az ütők gagyik voltak (az enyémnek a markolatán lifegett valami szigetelőszalag, az övé pedig eleinte gyermekütő volt), elég nehéz volt belerázódni a kezdetekkor.
Aqua a kezdeti zavart úgy próbálta tehát feloldani, hogy szettenként egyszer utánozhatatlan balettmozdulattal, körben megfordulva a feje fölött/háta mögött returnözte ki a labdákat, amik nem egyszer a lányszárnyon kötöttek ki és amely szokását később én is elsajátítottam, kifejezett bánatomra.
Az ellenfél tisztelete szintén a míves angol szalonokat idézte, de főleg az északnyugati régió legfüstösebb kocsmáit érdemes ez alatt érteni.
Értelmező kéziszótár a 2015-ös US Open Wayne County selejtezőiből
Nem sikerült szerva: - Ó hogy b*sznád magad telibe.
Kettős hiba: - B*szd szájba anyádat.
Kettős hiba rögtön utána: - B*szd szájba a k*rva anyád.
Out: - Ez benn volt, b*szd meg.
In: - Azt én k*rvára kinn láttam.
Szettet elbukni advance-ról: - Jól van b*szd meg még egy ilyen és befejeztem.
Szóval a sportszerűség jegye végig a teniszpálya fölött ragyogott - mit ragyogott, valósággal lángolt!
Az egyetlen sport, amit ennél is jobban élveztem, természetesen a foci volt.
Ezt legtöbbször a teremhoki-pályán játszottuk közvetlen a hálókörletünk mellett-mögött (pont ott, ahova fölvertem a Gazellának a sátram, hogy tudjon aludni műszakok közt és ne arra ébredjen hogy a szájában érzi a s*ggszagot - mint jóformán mindig odabent, amikor a kollégáink egy hétre kimenőt adtak a zuhanyrózsának).
A fociban a legtöbbször a Dánnal ketten rúgtunk kapura (a kéziszótár odaföntről nálam ismét visszaköszönt), néha sikerült befűzni Mattet is. A végén azonban igazi, harminc gólig tartó ütközetet is játszottunk, az valami eszméletlen volt (és nem mellékesen két és fél óráig tartott) - de ne szaladjunk ennyire előre.
A fákat szintén nem hanyagoltam el (a legtöbbször Ildit vittem be az erdőbe), így történhetett, hogy láttam vándorrigó-fészket ágvillában, vagy kékszajkó próbált elűzni a fenyőfa csúcsáról, amely tevékenységben az sem zavarta, hogy pontosan huszonhétszer voltam nála magasabb.
 |
| Kilátás a fenyőóriás tetejéről. |
A tábor legmagasabb fenyője valamiféle hemlock lehet, de semmiképp nem emlékeztet itthoni fákra.
A kérge sima, nem durva (mint a feketefenyőknek általában), sem nem foszlik (mint az erdeifenyő szinte mindig). Magáról a törzsről nem csináltam képet, viszont a kékszajkós kaland előtt igen, nagyjából huszonöt méter magasban lehetek éppen és a sous chefnek üvöltök hogy itt a Family Frost.
Marcin, a nemzetbiztonsági rapper egyenesen Wrocławból és a Gazella kísért el a következő kerós kalandra, egyenesen az Arlo's-ba. Ekkor már nagyon mehetnékem volt, úgyhogy az sem zavart, hogy a többieknek ótvar sz*r paripák jutottak és hogy Seant legutóbb is leb*szták, mert későn hozták vissza a lengyelek a vízeséstől.
Az Arlo'st Herrick Center mellett kell keresni a térképen, már odaát van, Susquehanna megyében, ami ha nem egy indián eredetű név, akkor következő nyáron önként és dalolva töltök egy vágatlan, rendezői változatos éjszakát a tábor anyakirálynőjével.
Úgyhogy kezdjünk imádkozni.
Akárhogy is, az út odafele nagyon könnyű. Tavaly már eljutottam a 171-es út kereszteződéséig, de tovább nem mertem menni, térképem ugye nem volt már arra a területre (Georg hómobilosoknak szólója nem fedte le), ha meg google-ba beírom, akkor semmi izgalmas nincs benne.
Utólag igazán sajnálhatom, hogy nem voltam elég bátor, mert az Arlo's-ban egyrészt van Pringles (!!!), másrészt van cigaretta (surprise, supplies), harmadrészt van sör elvitelre, bár erre már csak a nyár legvégén jövök majd rá.
 |
| A Gazella góprózik, a nemzetbiztonsági rapper pedig száguld a 171-es út felé, ami szerencsére miránk merőlegesen van és nem jó a fékje. |
Tegyük hozzá, hogy ott még tényleg nem jártam életemben (a 171-es út kereszteződésétől nyugatra egyáltalán nem ismerem a vidéket), úgyhogy megvolt a szokásos "száguldunk a végtelenbe lobogó hajjal"-érzés, leszámítva, hogy dombokon felfele tekertem, és szitált az eső.
 |
| Burnwood - a legmesszebbi pont nyugaton, ahova eltekertem. |
Úgyhogy a végén eluntam és azt mondtam magamban, hogy Oscarito bizonyára kibír még egy nyarat a mosogató mellett anélkül, hogy megtanulna angolul, különben is világbéke és Miksa herceget is agyonlőttétek, ti szemetek.
Így nem mentem el a Tiogába.
Isteni szerencse, hogy az elkövetkezendő napokban visszatért az esős idő, mert újra érezni és megélni akartam az áporodott zokniszagot és a vele mindig párban járó tömény testszagot, amit főleg Domó bácsinak és a karibi szigetvilágnak köszönhettünk, rögtön az ágyamtól három méternyi távolságban.
Ekkoriban igen gyakran menekültem ki a természetbe mindenféle ürüggyel, s nem utolsó sorban kivégeztem Harper Lee remekét, a Ne bántsátok a feketerigót! is.
Aztán egyszer csak letéptem magamról az inget és legendásan beégtem.
De mi vezetett idáig?
Elsősorban a Lake Independent, és a csajok a túloldalon, mert az igazság (és a p*nci) mindig odaát van.
Ennek reményében kajakoztam egy szép napon, valamikor június legvégén a másik tábor irányában, mögöttem Aqua és a Dán tempózott rendületlenül.
Aztán egyszer csak megláttam két szőke csajt a Lake Independent Camp mólóján és valamiért felülkerekedett bennem a VV Cristofel, szóval odaeveztem és megpróbáltam előadni a Tarzant.
Fogalmam nincs miért, de működött, úgyhogy megbeszéltünk egy későbbi találkozót velük (britek voltak ÉS szépek) és igyekeztem magabiztosan a naplemente felé evezni, amiben csak két dolog gátolt (sz*r volt az evezőm és a hátam mögött volt a Nap).
A bátorságom a megbeszélt nap közeledtével egyre inkább csökkent, úgyhogy próbáltam a Dánt feltüzelni, hátha előugrik belőle a Kurt Russell.
Erre végül nem került sor, ugyanis a megbeszélt napon a lányok egyszerűen nem tették tiszteletüket a mólón, mondhatni faképnél hagytak.
Kevésbé kurt russeles módon igyekeztem benyújtani igényemet a párzásra (írtam facebookon, hogy mi a f*sz van), de semmi.
Szóval így nem jöttem össze az értelmes stílusú ÉS csinos angol lánnyal (a Dán pedig alighanem még napokig a párnájába zokogott, mert az északír csaj sem volt piskóta). :D
Legendary.
Mára viszont alighanem ennyi volt, mert hajnalig írtam és kib*szott fáradt vagyok.
Ideje vizualizálni a jövőt és egyszerűen aludni menni.
Hamarosan folytatjuk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése