A vonat ott állt le, hogy a Dán végre rátette a kezét egy hivatalos iratra (ideiglenes útlevél), a kompánia pedig kifújta magát és felkészült a legnagyobb kalandokra evör (később is érdemes velem tartani, mert a következőben jönnek a legnagyobbak :D ).
A Lakewood Fesztivál utózöngéit még napok múltán is lehetett érezni, különösen a lengyel kommandó két tagját viselték meg az események (elkerülték Kimet, úgyhogy hazafele gyalogoltak a tökéletes sötétségben Lakewoodtól egészen a táborig).
Paola és Pamela.
Paoláról már írtam, hogy esténként Kuba ágyát tartotta melegen, majd szexuális felvilágosító hanganyagokat rögzítettek, amikor azt hitték, hogy már mindenki alszik (nem mindenki aludt).
Pameláról viszont sokat nem írtam.
Érdekes egy lány volt.
Volt benne valami japán először is. Abból a fajtából, ami Lilyt is jellemezte annak idején, mikor rengeteg mangát olvasott, s animékat nézett esténként (aztán neki ez az időszak elmúlt).
Ki is derült aztán, hogy az eredeti, első szakja a japán volt, csak utána ment át - már nem tudom pontosan mire.
Eléggé bejött a stílusa.
Úgyhogy egy szép napon (bár már este volt) meg is próbáltam elkapni a bárban, nagyjából három vödör sör után, amikor már úgy érezte az ember, hogy bátor és mindenféleképpen erőteljesen tudja reprezentálni a dzsungelharcost (nem jártam sikerrel).
Azért nem adtam fel ilyen hamar.
Baromira bejött neki, hogy ha boroztam, akkor simán hoztam az angol úri stílust (szerinte Hugh Grantet, ami valljuk meg, dicséret).
Pontosan nem tudom, mikor adtam föl a dolgot, de nagyjából addigra az időszakra esett, mikor már lett volna kedve a közös sakkhoz és erőteljes eszmecserékhez.
Ez idő tájt jött meg a kedvem egy teljesen más kísérlethez.
Andy, Ganxsta Zolee kései utánzója ekkor még nem adta a főnököt teljes erővel, úgyhogy elhatároztam, hogy elviszem magammal tekerni egyet.
Valahogy úgy voltam vele, hogy napközben a hangerő a maximálisnál is nagyobb, szóval lássuk, vajon a huszadik hegy után is zúg-e még a motormouth.
Előre lelövöm a poént: nem zúgott.
Kezdte azzal, hogy a kerón, amit kiválasztott, rossz volt a nyereg.
Egyébként szerinte a pedál, a lánc, a hajtás rendszere (?) és a váltók is rosszak voltak, hozzátenném, hogy két héttel azelőtt lett véve a bringa és én használtam egyedül - elsőnek.
A megindulás nem volt túl egyszerű, Scottie fiú egész délután járőrözött és természetesen lebuktam, ahogy a nagyfőnök bringájával csapatom az ebédlő mellett.
Andy épp visszafele jött a hálóból, a keróját tolva - s jött szembe vele Scott meg a tábor igazgatója (akinek a rózsaszín csengős biciklijét vittem el éppen).
Pofátlan mode on, és mehet:
Igazgató: - Srácok, mi ez már megint?
Andy: - ... (nem érti)
Én: - Most mi az, csak Poyntelle-be megyünk.
Scott: - Poyntelle-be.
Igazgató: - Csak oda?
Andy: - ...
Én: - Hát hogyne.
Scott: - Ez egy új bringa, nem vihetitek el.
Én: - Seantól már elkértem és azt mondta, hogy jó (első kamu).
Scott: - De ez nagyon új...
Én: - ...azt mondtátok, hogy a legújabbakat nem vihetjük - ez nem a legújabbakból való (második kamu).
Igazgató: - Na jól van srácok, de sötétedésre itt legyenek.
Andy: - ...
Én: - Köszönjük, jövünk nem sokára.
Így hamarosan már Orson felé száguldottunk - volna, de Andrew jajszava felverte még a halottakat is.
Sz*r a váz, az ülés, a váltó, a pedál és pontosan nem emlékszem mi minden, de talán csak a csengővel nem volt problémája (nem volt a bringán). Én mindeközben tempóztam előre fele, az Arlo's-ig csak a dombtetőn álltam meg.
 |
| A Tour de Orson hátsó mezőnye, a minden rossz bringa nyergében. |
 |
| Kilátás a Svecz Road kereszteződése előtt. |
Az erdő életvilágát is érdekes lett volna megfigyelni, de ősi emberünk szitkozódása nyomán maximum a nagy testű állatok maradtak meg a közelben, ők pedig alighanem mélyen megvetették a magasan szárnyaló ösztrogénszintet.
Az Arlo's után délnek fordultunk és betértünk egy pecás boltba (Andy Matthiassal és Alexszel horgászott időnként), jobban mondva csak tértünk volna - zárva volt.
A műút Herrick Center felé egyébként eszméletlen.
Nagyjából magyarországi vidéki úttestet kell elképzelni, csak a kátyúk és az út mellett ácsorgó árusok nélkül.
Azt bírom valahol az USA-ban, hogy nagyon bátorítják és ösztönzik a vállalkozni kívánókat, így a 100 forintos dinnyét árulók bódéja helyett (régi százas Bicske és Herceghalom között) panziók és éttermek sorakoznak, szó szerint a világ végén.
 |
| Herrick Center után a 371-esen. |
Az út maga fölfele ívelt, egészen a Svecz Roadig, amit egy sokgenerációs ügyvédcsaládról neveztek el, és aminek a kezdetétől a vidék egyik legszebb kilátása nyílik nyugatra és délre.
A táj lengyel hagyományainak megszemlélése után (minden második agrárhirdetőn lengyel eredetű nevet szúrtam ki) rövid ereszkedés következett egészen elképesztő házak között, majd a feketeleves.
Láttam előzetesen a térképemen, hogy a Herrick Center és Pleasant Mount közti nem túl hosszú szakasz egyáltalán nem lesz Pleasant.
Sőt, kínszenvedés lesz.
Andy természetesen a kerója hiányosságaival volt elfoglalva egész végig fölfele, én inkább pedáloztam fogakat összeszorítva; nagyjából negyed óra-húsz perc alatt véget ért a horror és egy kiégett pajta mellett le is táboroztam.
Csakhamar hősies barátunk is megkerült, itt volt az ideje felfedezni a pajtát.
Arra jutott (és igazat kellett neki adnom), hogy valószínűleg a házat villám sújtotta valamikor nem is olyan régen, mert minden benne volt hagyva, és csak a felső szint egy kis része égett ki.
A minden ott volt hagyva között találtunk:
- két amerikai zászlót (az egyik azóta a falamat díszíti)
- ősi, század eleji acél evőeszközöket
- gagyi műanyag vázákat
- egy fél pirotechnikai gyárnak megfelelő mennyiségű tűzijátékot
- egy nagyon ó bakelitgyűjteményt, amiből az egyik lemezt (kanadai indián dalok gyűjteménye) le is nyúltam - kis szerencsével az már Kolumbiában van, Willy cimborámnál.
Andrisból előjött a vér, és a legtöbb mozdíthatót vitte volna, de annyira nem voltam vevő a dologra, úgyhogy végül néhány aprósággal felszerelkezve tekertünk tovább, immár a Mount Ararat nyergén oldalazva.
 |
| A kereszteződés Pleasant Mount előtt. |
Aztán a Belmont-víztározó gátja felé vettük az irányt, mert a térképről úgy láttam, hogy jól nézne ki.
Mondanom sem kell, a közepénél ereszkedtünk le végül, ahol két agg túrázó épp egymásnak segített kihúzni a kajakot a vízből, egy idős hölgy pedig a csónakját csőrlette ki a vízből a férjével.
Andy terve, hogy joyboatingolni megy a nő csónakjával, nyelvi nehézségek miatt meghiúsult, mindeközben igyekeztem előhozni a táj szépségét egy mobiltelefon képernyőjén keresztül - az eredmény talán annyira nem lett vészes.
A tó után Andrew még megpróbált elgázolni egy pockot (miután rárivalltam, elkerülte végül, de egészen meg voltam kövülve), valamint beosont egy elhagyatottnak tűnő udvarra kocsikat bámulni, majd a kiérkező gazda kérdésére hogy mit művel, azt válaszolta, hogy "csak válogatok".
Jaj, Andy.
Egy szótárat, öregem...
 |
| Itt épp Gollam módjára mászok elő a Belmont partjáról. |
Később sátorozásokról és vásárlásokról távoli városokban kezdett el fantáziálni, de valahogy ezek után annyira nem volt erős késztetésem arra, hogy bárhova is magammal vigyem.
Az időnkénti tábortüzekről is írjunk akkor pár sort.
Valami olyan indíttatással vágtam beléjük (szó szerint, hehe), hogy ha már tavaly nem sikerült igazi közösséget kovácsolni, akkor idén már sikerüljön és legyen valami pengés megoldás.
Kellett ehhez persze két állandó elem, a lengyel nemzetbiztonság rappere és különösképpen a Gazella, akikre mindig lehetett számítani (tavaly a legtöbben a vállukat vonogatták a fahordás puszta említésére is).
A legemlékezetesebb fahordás egyébként mégis Aqua nevéhez kötődik, akivel már augusztusban hordtam a körletünk mögé jó pár öl száraz(nak tűnő) fát, közben Úszómester Angus kalandjait elevenítettük fel, aki
- menthetetlenül meleg, ha kettesben találja magát egy lánnyal a zuhanyzóban, félelmében nemet változtat
- a legtöbb periférikus arcot kisiskolában, esetleg gimnáziumban ütlegelik - őt egyetemen
- facebookon a bejegyzéseit magának kedveli, mert így kevésbé érzi magát egyedül
Hozzá kell tennem, hogy Angus valóban a férfiakat kedvelte, de ez önmagában nem lett volna probléma.
A tábori kocsit viszont egy idő után kérés nélkül vitte el, és mikor lebukott, csak a vállát vonogatta.
Eszméletlenül nagyképű volt és mindenkivel durva.
Aqua pedig egyszer véletlenül eltalálta egy röplabdával, amire hisztirohamot kapott.
Szóval lányok: ha véletlenül kedvet kaptatok táborozni jönni, tőle nem kell tartanotok.
 |
| Hősünk a Gazella, Dia, Ildi és Juanita társaságában. Az üvegekben természetesen forrásvíz volt. |
Siratók éneklése helyett helyett azonban kézbe vettem vadászkésemet, és hamarosan irgalmatlan sok rőzsével indultunk az épp aktuális tűzrakóhely fele (ha a Gazella velem volt, akkor a sör sem volt messze, nem mellékesen - a golfkocsikról nem is beszélve).
Az első igazán hangulatos estén Juanita, Dia, Ildi is tiszteletét tette, közülük Ildi lett még visszatérő vendég (Dia Janicsekkel való kapcsolata miatt maradt el, Juanita pedig azért, mert képtelen volt elfogadni a férfi módra viselkedő férfiakat).
Ildivel viszont jól jártunk.
A kétségbe vonhatatlan esztétikai élmény mellett remekül tudott nyársat faragni, és ha feloldódott, állatira élveztem a társaságát. Róla mondjuk már írtam korábban, szóval... Hát elég jó csaj, no.
Következő kerós kalandom érdekes módon mégsem hozzá, hanem a Fesztiválcsajhoz kötődik.
Egy szép napon (az idő esőre állt, de az északnyugati szél a földutak összes porát az ember képébe csapta) Hancock felé indultunk, képeslapok ürügyén, de már néhány kilométer után éreztem, hogy ebből több lesz, mint képeslap.
Őt egyébként utólag meg kell dicsérnem, mert annak ellenére, hogy Andy mellett igyekezett belépni a felnőttek világába és alighanem hamarosan kiderült számára, mi micsoda, kiválóan bírta és egyszer sem nyafogott (Lily és Ildi mesélhetnének a mosodában nyújtott teljesítményéről).
Mi több: állati jó volt az egész.
A tábortól és a Hungarian Armytól kellő távolságra elmesélte a legutóbbi néhány évét, hogy mi minden érdekli és őszintén szólva egy pillanatig elcsodálkoztam, mit is keres akkor közöttük.
 |
| Kijutottunk! |
Hancock felé azonban végig nem egyértelmű a földút, tehát a nagy ereszkedésben állandóan ügyelni kell, hogy a jó vágásra száguldjon be az ember, s ez már tavaly sem ment.
Miért lett volna idén másképp?
Ráadásul a Fesztiválcsajra is ügyelnem kellett, főleg a meredek, sziklákkal borított szakaszokon, ahol végül is szégyenszemre én magam is toltam a verdát.
Hancockban az első utam a borboltba vezetett, az ottani csokis likőr leginkább a Baileys-hez hasonlítható, csak:
- nem drága és
- iható (nem kifejezetten édes).
Gondolhatjátok, mi lett a sorsa hamarosan.
Már a bornak.
Visszafele kevésbé volt jó kedvem (végig emelkedik, és egyáltalán nem gyengén). Kárpótolt viszont az, hogy a Felivel közös tavalyi kaland után idén is sikerült megtalálni a Starlight tábor hátulját, sőt: egyenesen egy vízesést (a fények miatt lefényképezni nem igazán sikerült, de élőben eszméletlen volt).
A poyntelle-i kocsma fele mentünk haza, ahol elköszöntünk egymástól (neki mennie kellett, én pedig sörszagot éreztem).
Miska és Hanna, az idei csaposok Jancsi bohóc társaságában üldögéltek a kocsma előtt, jégbe hűtött sörrel, amiből általános örömömre maga Hanna kínált meg.
 |
| Vízesés a Camp Starlight mögött- |
Miska pedig a neve ellenére nő, és igen csak modellkedhetne. Személy szerint én a CKM-re szavaznék.
Jancsi pedig a neve ellenére nem magyar, ellenben szlovák. De nem ezért patkány, csak úgy.
Itt épp a főszakács uszkárját sétáltatta és igyekezett Trisztán herceg köntösébe bújni.
Higgyétek el, borzasztó volt.
Szóval nemsokára elköszönök tőlük, megköszönöm a sört, és hazamegyek csendesen haldokolni.
Meg azért vigyorgok is kicsit, remek volt már megint.
A következő történetben lassan belépünk az augusztusba, kocsiba pattanunk és meglátogatjuk a cipőboltot.
Peti B: ide kellett volna mennünk Forest City helyett (ahova szintén visszatérek, Ildivel kettesben).
A kalandok folytatódnak!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése