Vissza a Nagy Almából, a Konföderáció fővárosából, és a mostani egyesült részek fővárosából is.
Szeretek utazással foglalkozó blogokat olvasgatni, az egyiket itt oldalt is ajánlani szoktam, egy elég jó csaj szerkeszti, aki amúgy félig-meddig a főnökasszonyom is.
A kérdés mindig az, mennyire akarunk elmélyülni abban, ami éppen körülvesz minket.
Akarunk-e szelfizni minden egyes látványossággal, enni a leghíresebb helyeken, esetleg lebarnulni a legfelkapottabb strandokon.
Én nem akarok, és mivel még mindig elég szép számmal vannak olvasóim, a jelek szerint vagyunk ezzel még egy páran.
Szóval Mircsi blogját és másokét is nagyon ajánlom irányzéknak - de ha a végére akartok járni a dolgoknak, ne habozzatok alámerülni.
A gáz az, hogy mégis a lineáris sorrenden maradnék. Szívesen írnék most arról, hogy kevesebb mint egy hete négerek társaságában piknikeztem a James folyó partján, ami sosem fagy be.
Legalább annyira szívesen arról, hogy miféle szomszédságokon vezetett végtelen utam a Greyhound jegyirodájáig, majd a monumentális emlékművek utcáján a viktoriánus villák világába.
Csak aznap két esküvőt láttam az úton - egy fehéret, egy feketét.
Ahelyett, hogy Müller Péter használhatatlan életbölcsességeit, vagy Oravecz Nóri reggel, sminkelés közben kiötölt egysorosait próbálnám idézgetni, inkább azt mondom: érdemes alámerülni.
Nekem még sosem lett belőle bajom.
Na de akkor in medias res.
A reptéren a szokásos balkáni káosz fogad. Melegem van, és a velem utazókat előzetesen vizsgálgatva arra jutottam, inkább nem vegyülök.
Andrew: echt paraszt.
Aqua: elkényeztetett ficsúr.
Csengettyű: semmi különös.
Matty: egykori dobos lehetett, majd alkoholista.
Alex: átlag magyar.
Később kiderül, hogy kivel kapcsolatban miben tévedtem, de nem mindenhol jártam messze a valóságtól.
Párizs fele semmi extra nincs, olvasni próbálok, helyem az nincs sok.
Az átszállás során végre találkozunk, még mindig nem vagyok elragadtatva.
Andrewt valami failed Ganxsta Zoleeként tudom elhelyezni a palettán, a többiek nem tesznek rám semmilyen benyomást. A repülőnél épp zár a check out, ez őket a legkevésbé sem zavarja, én inkább sietek, a stewardessek enyhén idegesnek látszanak.
 |
| Azért csak megérkeztem végre. |
A kompániának Matty kivételével búcsút mondok, megkíséreljük a lehetetlent: beállítani a földön-vízen-levegőben megtett konstans utazás világcsúcsát, a víz nélkül.
Végül sikerrel járunk, ha összeadjuk a repülést, a várakozást és a metrózást meg a New Yorkból Hancockba megtett három órás buszutat, majdnem egy nap jön ki.
Matty értelmes gyereknek tűnik, ahogy fárad, egyre érdekesebb történetekkel jön elő a gyerekkoráról, amiből hamar megállapítom, hogy egyrészt nehezen bízik meg az emberekben, másrészt erősen sorstársak vagyunk, ami a gyerekkori bunyókat illeti.
A táborba Caveman és Robbie kalauzol el (úszómesterek, bár utóbbi később a fejébe veszi, hogy ő a Terminátor, miután a Gazelle megszivatja és elcseréli a golfkocsiját), akik később azt is hozzáfűzik a dologhoz, hogy úgy beszélek, mint egy brit, aki elfelejtette, hogyan kell beszélni.
 |
| New Yorkban zajlik az élet. |
Első napon tehát ketten vagyunk Mattyval, a többiek New Yorkban vannak valahol.
Scottie fiú körbemutatja a tábort, az étkezőcsarnokot felújították, a kantin is jobban néz ki, mint négy éve. A főnököm örül, hogy visszatértem, már a fő-főnök.
A karbantartók feje, Bobby biccent a fejével, ez nála azt jelenti, oké.
Scott meg is jegyzi, mennyire boldog ez a Bobby srác, hogy viszontlát. Erre csak annyit válaszolok, talán holnap.
Az első napokban megérkezik az első turnus.
Juanitának átadom a pálinkáját, amit a tavalyi lányok, Viv és Dorka küldtek neki - igen elégedett. Ekkor még lehet vele beszélni anélkül, hogy az ember a Holdba akarná segíteni egy katapulttal, később ez is alakulni fog. Biztos a pálinka teszi.
A magyar kompánia másnap jön meg, Andrew és Aqua karbantartónak áll, velem egyetemben.
Dán is megjön hamarosan, az útlevelét Scrantonban helyezte el, a biztonságot szem előtt tartva egy buszmegálló padján, minden poggyászával együtt - később ezért még sokat fog szívni.
Egyelőre boldogan ásunk röplabdapályákat és nem gondolunk a gyerekek eljövetelével érkező dolgokra.
Ami engem illet, egyáltalán nem bánom a karbantartást.
Egy átlagos napon felkapálunk egy közepes méretű strandröpi-pályát, a srácok dolgoznak, én is néha besegítek.
 |
| Jó munkához szól a nóta, itt épp az Ilyenek voltunkkal próbálom emelni elvtársaim munkakedvét. |
Pár nap múlva beavatom a titkos helyekbe, amik a tábort környezik, és ahol frankón el lehet rejtőzni, ha a sövényvágóval gazolni küldik az embert. A mi emberünk ekkor még erősen parázik, ezért kénytelen vagyok szó szerint idézni a válaszát.
"De ez is milyen már, hogy eljövök Amerikába, napról napra azon f*sok, hogy miért fognak kib*szni, téged meg semmi nem érdekel. De ez is milyen szánalmas már, hogy kijön Amerikába, és már most azokat a helyeket lesi, ahova be lehet bújni."
Ettől függetlenül remek egy hét telik el. Andy ugyan próbálja ficegtetni a muszklijait, de ez oly kevés embert érdekel, hogy végül is belenyugszik a fennálló rendbe.
Marcin is megjön hamarosan, vele már ötösfogattá bővülve aprítjuk a gyomot, és építjük a szocializmust.
A hölgyek kedvéért közlöm, hogy obszcén tartalom következik.
Valamikor az ötödik nap környékén járhatunk, és Marcin a kulturális kapcsolatok jegyében épp lengyel mondatokat tanít arra az esetre, ha b*szni akarunk és nincs nálunk egy szótár.
A srácok beavatják az ártatlanabb dolgokba (csókolj meg, szép a szemed), én nem habozok és kijelentem, hogy ha látja, hogy tetszik a' illetőnek, mondja azt, hogy meg akarlak húzni.
Nyilván nem érti, hogy miért fulladozik a gárda, Dán konkrétan a kuka mögé próbál süllyedni szégyenében, hogy végre megjelentek az ultraparasztok.
Pedig a java még csak most jön.
Lengyel atyafink kérdi: hát mit jelent.
Mondom erre, hogy I want to pull you on my cock, és ha ez nem lenne elég a talajszint eléréséhez, egy elég hatásos mozdulattal illusztrálom is, hogy miről szól a történet.
Később, mikor a lányok érdeklődnek vacsoránál, hogy Aqua miért fulladozik a röhögéstől, csak annyit mondok, hogy munka során elértük a lehető legalacsonyabb szintet, és ha elmondom, többé aligha álltok velem szóba.
Risitas méltó örököse a napon még megtoldja, hiszen ő már a lényegre térve úgy adja elő a történetet, hogy hop on my cock. Szerencsére nem a lányoknak, mert alighanem ő is szeretné elkerülni, hogy a tábor hátralévő részében ne beszéljenek hozzánk.
A gyöngyéletnek végül is Tom, a karbantartók legfölső vezetője vet véget, amikor kiteszi a szűrömet, mert nem viszek el reggeli előtt egy perccel négy kukás zsákot a kantin elől.
Annyira nem érdekel, hogy szó nélkül fogom az első könyvet, ami a kezembe akad (Ne bántsátok a feketerigót! Harper Lee tollából) meg a tavalyi walkie-talkiemat és kiülök a portára.
A pucér illetők végnapjaikon igazán kitesznek magukért.
Tudjátok, őróluk írtam tavaly, hogy egész jó arcok és attól eltekintve, hogy egyesek belelógatják a f*szukat az evőeszközökbe, nincs velük különösebb baj.
Idén kevésbé ápolunk szoros barátságot, és erre az sem segít rá nagyon, hogy az utolsó előtti napjukon Esztit keresve berontok a kantinba, ahol egy hetvenéves nagyfater a Végtelen történet zenéjére hullahopp-karikázik, anyaszült meztelenül.
A háttérben mennek a fények, még pont azelőtt lépek ki, hogy feltolulna az egyébként kifejezetten siralmas vacsorám.
A napok során lassan kialakul a tábor végső személyzete, már ami a támogató személyzetet illeti.
A konyhában megjelenik a Polish Army, akiket én keresztelek el, és nevük nagyon beszédes.
Melléjük Alex, Luisa, Veronica, a Gazelle és Matty áll be nem lengyelként, képzelhetjük a mennyei összhangot.
Az összhang kialakításáért idén már a true protector felel, aki nem más, mint az utolérhetetlen Jancsi.
Tudjátok, róla írtam meg tavaly, hogy két napig értelmes volt, aztán egyszer csak elkezdett seggfej lenni, és úgy is maradt.
Ez évben még erre is rá tudott pakolni, de haladjunk sorjában.
Idén új sous chefet köszönthettünk a sorainkban - ő volt Duane.
Igazi nagy szájú feka srác, nagy önbizalommal és fasza dumákkal. Rohadtul bírtam.
Mikor a Lake Lorain felé gyalogoltunk a bárt keresve, egyszer csak ordítást hallottam a hátam mögött:
"BEN!!! Come here motherfucker!!!"
Na mondom ideje felgyűrni az ingujjamat és egyben hívni a koporsókészítőket, kihúztam a gyufát alighanem.
Ehelyett csak meg akart kínálni valamivel.
A tábor első harmadában gyakran meglátogatott minket a körletünk előtt-mögött, egész értelmes ember benyomását keltette amellett, hogy úgy láttam rajta, irányítani is képes a konyhában.
A tavalyi országos és címeres faszkópé után tehát végre egy értelmes ember kezében volt az irányítás.
A pucér kompánia távozta után néhány napig csend lett.
A csendben azonban már sötét erők kezdtek fortyogni.
Megalakult a Hungarian Army.
E jeles szövetség célja nem volt egyéb, mint hogy a lehető legkevesebb angol elsajátítása érdekében csak is egymással beszélgessenek, és természetesen kizárólag magyarul.
Külön-külön egyikkel sem volt komoly baj.
Andy néha egész komolyan vehetően tolta a gettósrácot. Alex röhögött a poénjain és néha saját véleménye is volt. Eny Alex barátnője volt, egyéb dolog nem derült ki róla. Fesztiválcsaj Andy barátnője lett, azelőtt kiderült róla pár dolog, például a fentebb említett magában értelmes dolog is.
Vicával, az ötösfogat végső tagjával nem sokat beszéltem, az elején teniszeztünk egyet, onnantól inkább viberezett, szóval aligha tettem rá erőteljes benyomást.
Katit, aki nem volt az Army tagja, hamarosan kirúgták - vele egyetlen egyszer beszéltem, és másnapra elfelejtettem, hogy ott volt.
A hadseregek nem véletlenül kapják a hadsereg jelzőt, jó magyar hadtestünk is igyekezett élni és már az első hetekben komoly terveket forgattak a fejükben.
Nem kevesebb dolgot ötöltek ki, mint hogy beperlik a közvetítő ügynökségünket.
Két dolog hiányzott a sikerhez: ész és ráció.
Ráció azért, mert az ötlet eleve rothadt alapokon nyugvott. A cégünk valóban átverte őket, mikor nem szóltak a meztelenkedő emberek forgatagáról.
De.
Ha bármelyikük is dolgozott volna valahol a szolgáltató szektor környékén (mint pl. Eszti), tudhatta volna, hogy időnként felmerülhetnek váratlan problémák. Ezeket pedig mosolyogva kell megoldani, mert ez a feladatod.
Az sem árt, hogy ha beszélsz angolul egy ilyen terv kiagyalásánál, vagy mondjuk nem az ügyvédhez rohangálsz először, mert veszélybe sodrod azok munkáját, akik tudják, mi az a szolgáltató szektor.
Vagy az ott végzendő munka.
Jó csapatunk nem végzett alaposabb gondolkodást, így derült égből érkezett az újságcikk, majd jó Alexünk hamarosan az igazgatói irodában csücsült, velem a fordítói székben és csodálkozott, a tábor igazgatója miért töri el a második tollát az asztalon.
Hisz ő nem csinált semmit.
Ő csak a jussát akarta. Egy millió dollárt.
A következő napokban paprikás volt a hangulat.
Az általa összehívott meetingen ő és Andy megpróbáltak meggyőzni arról, hogy a sz*rból igenis lehet várat építeni, és hogy a morális kérdésekkel ne foglalkozzunk, a lényeg a gazdagság.
Az igazság bajnoka szerepében ezúttal Aqua tündökölt, aki elég Való Világos stílusban, de többé-kevésbé konkrétan elmondta, hol a probléma.
Az elkövetkezendő napokban nagyon lassan elültek a hullámok, az említett tolltördelős estén meg még hálából a kavarásért megmentettem Alex seggét a kirúgástól (félrefordítottam amit arra a kérdésre mondott, hogy akarja-e hogy kib*sszák - hozzátettem egy mélységesen sajnálom ami történtet és hogy nem fog többé előfordulni-t. Enélkül másnap csomagolhatott volna).
Egy nap múlva a főnök békejobbot kínált neki és bocsánatot kért a félreértésért.
Üzleti etikán szocializálódott barátunk ugyanezt nem tette meg.
Azt hittem a föld alá süllyedek és kézi fúróval egészen odáig ások, ahol már magához ölel az ötezer fokos magma.
Tanulságos napok voltak ezek.
Ildi és Lily is megtanálta lassan a helyét a mosodában. Ahogy a gyerekek megjöttek, igen sok dolguk lett hirtelen - én meg igyekeztem felvidítani őket, a magam módján.
Ildivel fára másztunk, és egymást osztottuk a maradék időben - Lily az elején még szintén jó kedvű volt.
Aztán rájöttem, hogy Ildi tetszik.
Két olyan lány volt egyébként a táborban, akivel hadd szóljon bármikor, bárhol.
Tudom, hogy ismerkedni nem így kell, de ez mégis a blogom, szóval hol legyek őszinte, ha itt nem.
Szóval írjunk először Esztiről.
Az elején egy teljesen szétesett csinos lány benyomását keltette.
Aztán megtudtam, mennyi dolog nyomasztja és visszavettem a védjegyemmé vált tahóságból. Értékelte.
Róla érdemes tudni, hogy volt Svédországban, gyönyörű és ami ezeknél is fontosabb: képes összefüggéseiben látni a dolgokat. Komolyan mondom, feleségnek való.
Ildi a másik.
Ő az, akinél félre tudom hagyni az összefüggéseket és lófülét, mert olyan lány, akit ha egyszer megszerzett az ember, hetekig nem engedi ki az ágyából.
És még akkor sem biztos semmi.
Ezt még tudta azzal fokozni, hogy egyedül akkor jött oda ő beszélgetni, mikor lezúztam a könyököm és csurom vér volt minden - valamit mondott a családjáról (asszem mióta ismerem, először). Akárki mást elhajtottam volna a f*szba, de ott egyszerűen csak hülyén vigyorogtam és azt akartam, hogy maradjon.
A gyerekek érkezte előtt elvittek minket a legendás Scrantonba, ami a térképen valamiért Dickson Cityként szerepel, erős a gyanúm, hogy azért, mert igazából nem Scranton.
 |
| Lily és Ildi Dickson Cityben. |
Itt még főleg érdekesebb dolgokat próbáltunk venni, és nem feltétlen a Pringles-re gondolok, ellenben borra például.
A második Dickson Citybe irányuló út hasonlóan telt, akkor viszont már itt volt a Gazelle.
Ő volt még olyan, aki felborította a facebook-profilképes sztereotípiáim.
Ránéztem először: na ez a srác meg fogja sz*pni.
És nem. Határozottan nem, illetve a végén még is, de akkor már mindegy volt.
Róla meg Aqua-ról mondhatom, hogy barátok lettünk (akivel kapcsolatban szintén tévedtem - ő dolgozott a karbantartók közül a legtöbbet). A Dán szintén atom jó fej ember, ahogy kiderült később.
Rajta kívül pedig még Esztiről mondhatom, hogy hiba volt lecsekkolni előzetesen, mert tökéletesen nem hülye picsa. :D
Ezt részegen bevallottam neki a bárban nyár közepén és mit ad Isten, egyáltalán nem loptam be vele magam a szívébe.
Ma viszont eddig tartott a történet - a kalandok még csak most kezdődnek el!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése